Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-26 / 147. szám
14 Ä %ekt-‘Magyarország hétvégi meíléffete 1993. június 26. A KM vendége _________________ Munkásból vállalkozó Nábrádi Lajos Újfehértó (KM) — Szakmunkás, pontosabban ezermester. Leépítették munkahelyén, de talpra esett,, támadt egy jó ötlete, feltalálta magát. Bebocsátást nyert a magyar laktanyákba. A minap egy olyan üzleti levelet kapott, amely részben arab, részben angol nyelven íródott. Sajnálja, de egyik nyelvet sem beszéli. Sőt, az érettségiig sem jutott el. De nagy érettségre vall, hogy a mai, bonyolult világunkban eligazodik, kiismeri magát. S ami igen fontos: nem csupán sefteléssel, mások becsapásával akar jövedelemhez jutni. A fejével és a két kezével egyaránt dolgozik. Naponta 8-10 órát. Nagy Tibornak hívják, Újfe- hértón lakik. Magas, vékony fiatalember. Mindössze 29 éves. Jó a beszélő készsége, a fellépése. Az ujjai kissé göcsörtö- sek, olajtól, rozsdától foltosak. Ha overallt vesz fel, igazi munkásnak látszik. Ha meg kicsípi magát, úgy néz ki mint egy korunkbeli modem vállalkozó. Az is. Munkás és vállalkozó. Egy eredeti ötlet nyomán vált, vagy válhat vállalkozóvá. Ha nem jön a rendszer- váltás, ha nem rúgták volna ki a munkahelyéről, bizonyára most is egy szocialista brigád tagja lenne, semmin sem tömé a fejét. Reggel vinné, este hozná a munkásbusz. Élettörténete dióhéjban a következő. Kitanulta a víz- és gázszerelő szakmát, aztán a megyehatár közelében lévő Tégláson, a híres Hajdúsági Iparművekben állt munkába. Itt még megtanulta a karbantartás csínját-bín- ját, műszerészekkel dolgozott együtt, ezermesterré vált. Jó hírű szakmunkások, elektrotechnikusok, mérnökök mellett vált sokoldalúvá. Olyan közegben nőtt fel, hogy a mezőgazdasági munkát is megtanulhatta. Beiratkozott a gimnázium esti tagozatára, már harmadikos volt, amikor a munkahelye a szigorítások jegyében nem járult hozzá a további tanulásához. Szerénytelenség nélkül állíthatja: így is sokat tud a világról. Viszont néhány hónappal ezelőtt, amikor kipattant az ötlete, azt sem tudta, hogy az üzleti élet mi fán terem. Azt sem tudta, hogy a vállalkozást eszik-e, vagy isszák. De olvasta a hirdetést, hogy a nyíregyházi mezőgazdasági főiskolán működő Technológia Kft. ingyenes tanfolyamot indít munkanélkülieknek. E tanfolyamon elősegítik a vállalkozóvá válást, bevezetik a hallgatókat az üzleti életbe. Az ötlete pedig a következőképpen jött. Családjának van egy kis földje az újfehértói határban. Ezt a vidéket is sújtja az aszály. Villanyvezeték a közelben sincs. Viszont öntözni kell. Gondolta, vásárol egy áram- fejlesztőt. Újként nagyon drágán adták. Használt után loholt. Megtudta, hogy több honvédségi laktanyában olcsón adják a leselejtezett áramfejlesztőt, s adnak ott más használt cikkeket is. Vett hát egy benzinnel működőt, felújította, azóta bővebb termést ígér a föld. A SZERZŐ FELVÉTELE Gondolta: vásárol több áramfejlesztőt, s felújítás után piacra dobja azokat, hiszen az aszály miatt másoknak is öntözni kell. Jól okoskodott. Megyénkben eladott néhányat, a Hajdúságban lévő Földesen is az ő masinájával öntöz egy vállalkozó. Egy hortobágyi juhásznak nagy teljesítményű áramfejlesztőt adott el, a jó öreg juhász így kezdhetett el vállalkozni. A lakása melletti kis műhelyben a különböző áram- fejlesztő mellett egy drótkötéllel ellátott csörlőt is láttunk. Katonai járművek vontatására, kimentésére használták. Ezt is felújítja. Ennek építési vállalkozók, farmerek is hasznát vehetik. A műhely mellett az udvaron áll egy kiszuperált monstrum, egy régi teherautó. Olcsón jutott hozzá az egyik laktanyában. Ezekben a napokban felújítja a motort, a karosszériát, aztán jöhet a festés. Az arabok levelét azért kapta, mert üzleti partnert keresett a Magyar Gazdasági Kamara közvetítésével. Az Arab Emírségek egyik nagy cége ugyanis olyan áramfejlesztőket keres, amelyek bírják a strapát, a sivatagi homokot és a hőingadozást is. A katonai áramfejlesztőket direkt ilyennek gyártották, ezek Szibériában és a Gobi-sivatagban is működőképesek. Nos, az arabok már válaszoltak és most részletes leírást, részletes ajánlatot kémek. Minden bizonnyal nyélbe üthető lesz az arab üzlet. Csak hát induló tőke kellene. Hitelt kapni, vállalkozni nehéz — tapasztalja. A telefon igénylése már öt éve bent van a postán... Hátha mégsem jön be a nagy üzlet, ezért a több lábon való állásra is gondolt. Megveszi a laktanyákban a selejtes tábori konyhákat, a gulyáságyukat. Ezeket felújítva eladhatja sertéstenyésztőknek. Egy újabb ötlete pedig éppen akkor támadt, amikor lapunkat olvasta. Megírtuk ugyanis, hogy az egyik szabolcsi nagyközségben ukrán traktor is kapható. Nos, ukrán mezőgazdasági gépek (esetleg használtak) forgalmazásával, valamint magyar-ukrán üzleti ajánlásokkal is foglalkozni akar. Egy kisfiú édesapja. A felesége gyógyszerészasszisztens, most gyesen van. Mire lejár a gyes, a gyógyszertárat bizonyára privatizálják, neje is munkanélkülivé válhat. Ha azzá válik, neki is kitalál valamit. Nagy Tibornak még vannak ötletei. Munkásból, illetve munka- nélküliből vállalkozóvá vált. Néhány hónappal ezelőtt, amikor munkát keresett, sokan sajnálták. Most meg kezdik irigyelni... Lyukas lepkeháló Európában Hamar Péter Hol volt, hol nem volt, a távoli Grúziában volt egyszer egy igazi filmművészet. Hogy rátaláljunk, vissza kell ballagnunk a gyorsuló időben egészen a CCCP-ig. (Valószínű, hogy egy-két év múlva már ezt a mozaikszót is meg kell magyarázni.) Az egykori köztársaságok területén olyan filmek születtek, amelyekben a nemzeti karakter jegyei pontosan tükröződtek. Közülük a legjelentősebbek a tbiliszi stúdióból kerültek ki, s jellegzetes humoruk, szelíd mélabújuk miatt ma is könnyű rájuk ismerni. Emlékeztetőül néhány film: Idegen gyermek (1960. T. Abuladze), A Verijszkij negyed melódiái (1974. G. Sen- gelaja), Csodabogarak (1975, E. Sengelaja), és hát természetesen Otar Joszeliani munkái. Az 1968-as Lombhullás volt az első, aztán az Elet egyszer egy énekesrigó, majd a Pásztorát következett, valamennyit láthattuk a hazai mozikban. Úgy vélhettük, hogy ezek a filmek olyan mélyen gyökereznek a grúz nemzeti létben, hogy alkotójuk e közeg nélkül képtelenné válna a művészi munkára, ám a legújabbkori történelem néha igen különös helyzeteket teremt. A Szovjetunió felbomlási folyamata, az egykori szövetséges köztársaságokban bekövetkező nemzetiségi és vallási konfliktusok, fegyveres villongások többnyire lehetetlenné tették azt az alkotói munkát, amely a filmek létrehozásához szükséges, ezért Joszeliani is jobbnak látta — sok neves kortársához hasonlóan, s elég, ha az orosz Tarkovszkijra, a bos- nyák Kusturicára utalunk —, ha külföldön folytatja pályáját. Egy évtizede él Franciaországban, s külföldi filmjei sorában immár a harmadik a Lepkevadászat, amelyet a közelmúltban kezdett forgalmazni a Budapest Film. (A bemutatóra maga Joszeliani is Magyarországra jött.) A Lepkevadászat európai film. Ami megmaradt az egykori grúz filmekből, az a cselekményépítkezési módszer. „A történetet nem tartom fontosnak.” — nyilatkozta egyszer a rendező, de aki korábbi filmjeit ismerte, az pontosan tudta ezt róla. Itt is jellemképek lazán összefűzött sorozatát szemlélhetjük, az események pedig látszólag véletlenszerűen alakulnak, de Joszeliani emögött törvényszerű folyamatokat sejtet. Minden tökéletes a Lepke- vadászatban, ám úgy tűnik hogy minden tökéletesen érdektelen. Hiányzik a felfedező erő, amely izgalmassá tenné. A néző teljesen közömbös marad, hiszen mindegy számára, hogy a gazdag japánok megveszik-e az ősi francia kastélyt vagy nem, valamint az is, hogy az orosz örökös mihez kezd a pénzével, folytatja-e vagy nem azt az életmódot, amit a szülőföldjén elkezdett. Valószínűleg az sem villa- nyozza fel a nézőket, hogy a kastélybeli egyik idős hölgy nyíllal vadászik a halakra, a másik pisztollyal lövöldöz a gyertyatartóra, és az sem érdekes, hogy a szomszéd kastély tulajdonosának néger nő a menye és egy maharadzsa a vendége. A filmbeli figurák valameny- nyien hóbortos alakok, Joszeliani szelíd humora élteti őket. Amit viszont nehezen lehet megérteni: egy grúz rendezőnek miért éppen a franciákon, japánokon és oroszokon kell ma ironizálni egy olyan világban, amikor szülőföldjén egymást ölik az emberek: az oroszok fő gondja nem az, mit örökölnek Franciaországban; a japánokat pedig aligha érdeklik a franciák szempontjai. A Lepkevadászat talányos, és minden bizonnyal szimbolikusnak szánt cím. (Ezen az alapon lehetett volna egyébként mondjuk Gyöngyhalászat is. ) A nehezen elérhető szépség megragadására utalhat vele az alkotó, a tovatűnő értékekre, amelyeket a múlt iránti nosztalgia fényesít. Kiszámítható, lassú kameramozgás tárja fel a néző előtt a múlt rekvizitumait, az öreg hölgyek által ösz- szezsúfolt értékeket, de mindez többnyire csak a szereplők számára fontos, a néző pedig előbb-utóbb elszunnyad a zsöllye sötétjében. Ez talán nem is baj, mert akkor legalább nem látja a kastélyt látogató szellemalakokat, akiknek a megidézése, maga a formai megoldás aligha méltó Josze- liánihoz. Könyvespolcunk _______________________________________ A fegyelmezett kavargás regénye AZ 57-ES UTAS. Július 2-ától vetítik a mozikban Kevin Hooks új filmjét Wesley Snipes és Bruce Payne főszereplésével Intercom felvétel Kállai János Nyíregyháza (KM) — Az idei könyvhét terméséből ez idáig még csak a barátaimnak, a míves nyelvi gondossággal megalkotott prózát kedvelő ismerőseimnek ajánlgattam Te- mesi Ferenc legújabb nagyregényét, a közel ötszáz oldalnyi terjedelmű Híd-at. Korábbi műveinek ismeretében nyugodtan biztatgathattam mindenkit az időigényes „olvasómunkára”, hiszen a szerző a Por (I-II) című szótárregénye igazi berobbanás volt egy korábbi könyvünnepen, 1986- ban. Az persze már inkább a legendához tartozik, hogy a mű második fele majd egy év múlva látott napvilágot, a szóbeszéd szerint nem is azonos példányszámban az első részszel, előidézve ezzel a „csúszással” a két kötet egymásra találásának viszonylagosságát Pedig a hajdani szenzáció az akkor éppen a kommersz, illetve a fikciós agyafúrtságok felé tendáló magyar prózaírás terepén nem volt felfújva, eltúlozva. Temesivel, most már biztosak lehetünk benne, a mesélés, a történet, az ezerfelé szerteágazó anekdotizmus nyert ismét polgárjogot irodalmunkban. A legértékesebb hagyományok — ez a nyelvezet ékességére és gazdagságára értendő leginkább — és az újító szándék szerencsés találkozásának lehettünk tanúi. Egyszerre olvashattunk család-, nemzedéki- és énregényt a „szótáríró” legszemélyesebb vágyiról, maga teremtette mítoszairól, saját szüleményű és másoktól eltanult meséiről, a csodákról — a legnaturálisabb hétköznapok természeti és történelmi eseményeinek monumentális freskójára kivetítve. És most a Híd kínál hasonlóan érdekes kalandozást a legprovinciálisabb és legeurópaibb magyar valóság közel egy évszázadában, 1890-től 1980-ig. Az író, a kompozíció extremitását fokozandó, két kártyapakli, a tarot jóskártya 78 lapjának véletlen egymásutánjával és a kínai Változások Könyve 64 kuája szeszélyeinek megfelelően vezeti a kétszálú cselekményt, Tóth Pál kereskedő múltat idéző és Zoltán István könyvtáros gyakornok a közelmúlt hetvenesnyolcvanas éveit megelevenítő sorstörténetét. Igen, a sors, a kiszámíthatatlan momentumok mindent eldöntése! Mintha Temesi azt sugallná e „csináltnak” tűnő szerkesztéssel: a kaleidosz- kópszerűen kavargó életmozaikok között a véletlenszerűség az egyetlen összetartó elem. Pedig ennek éppen az ellenkezője az igaz. A rejtett li- nearitás — egyenesvonalúság —, csakúgy, mint a Porban, itt is megkönnyíti az eligazodást a látszólag lazán vagy sehogy- sem kapcsolódó epizódok, anekdoták, filozofikus eszmefuttatások, közmondások, népi szólások, szállóigék, fiktív vagy valós dokumentumok óriási tömegében. így aztán a „híd”, a produktum, szilárdan támaszkodik a jóízű és szeretni való narráció pilléreire, igazolva: szerzőnknek ez az eddigi legtudatosabban és leginkább átgondolt műve. A szív böjtje (1991), a Pejo- te (1992) és az ez évi könyv megjelenésének gyors egymásutánja sejteti: Temesi, egyre nagyobb tempót diktálva magának, mind többet ír. Hírlik, hogy a fejébe vette: most már évente letesz egy- egy új művet az asztalunkra. Úgy érzi, s mi, értő és befogadó olvasói erősítsük ebben a hitében, ez a kötelessége. Lépjünk hát minél többen remekmívű „hídjára”, melyen keresztül talán nemcsak a szerelmet, hanem magunkat is átmenthetjük a „túlsó partra.” (Temesi Ferenc. Híd. Pannon Könyvkiadó, Budapest, 1993.)
