Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-26 / 147. szám
12 [ Sl ‘Xeíet-jMafliiarorszafl fiétvépi meCCékfyu 1993. június 26. Jegyzet ___________________ Könyvhét után Tárogatón csak tiszta forrásból Vasy Géza L ehet-e, szabad-e a könyvhét után diadalmi jelentéseket készíteni arról, hogy megjelent ennyi és eny- nyi mű, ezek elfogytak ennyi és ennyi példányban, x millió forint értékben? Hozzátéve azt is, amit egy idős hölgytől hallottam az egyik könyvespult előtt: Azért szerencsére könyvet még most is vásárolnak az emberek. A Vörösmarty téren legalábbis — tehetném hozzá szkeptikusan. Két-három éve mind nagyobb válságban van a magyar könyvszakma. Hol vagyunk már azoktól a régi szép nyolcvanas évektől, amikor annyiban állt csupán a válság, hogy általában éveket kellett várni a nyomdák lassú átfutási ideje miatt egy-egy mű megjelenésére. Elég régóta követem figyelemmel a könyvhetek kiadványait és rendezvényeit, s az idei az első eset, hogy határozott tényként állíthatom: ez a könyvhét áttekinthetetlen volt; a bőség zavarából a zavar lett a meghatározó. Talán nem mindenki tudja, hogy a sok évtizedes gyakorlat szerint az egyes kiadók jelentkeznek egy listával: mit terveznek a könyvhétre kiadni, s aztán a szervező intézmény kijelöli, hogy a tervek közül melyik lesz könyvheti könyv. Komoly rangja volt a kiválasztás puszta tényének is, s a szokásosnál jóval nagyobb reklám a kiadóknak, s a szerezőknek is hasznára vált. A szerzőknek, hiszen az eredeti s máig megőrzött fő cél a kortárs magyar irodalom népszerűsítése volt. Idén az ünnepi könyvheti prospektusban 159 mű szerepelt. Imponálóan nagy szám ez, azonban legfeljebb egyetlen dolog indokolhatja: a kiadók elháríthatatlan nyomása. S hiába szidnánk ezért a kiadókat; ők csak alkalmazkodnak ahhoz az egészségtelen, s két-három év alatt máris rögzült helyzethez, amely a könyvkiadást egész évi munka helyett két kampányidőszakra szűkítette le: a könyvhetire és a karácsonyi vásárra, azzal a munkamegosztással, hogy az igazán drága könyveket télre érdemes tartalékolni, azokra akkor nyílnak csak meg a pénztárcák. Viszont, kérdem én, ki képes ennyi mű között azon frissiben tájékozódni? S az az igazság, hogy nem is eny- nyi műről van szó. Gyanítom, senki sem tudná pontosan megmondani, hogy a könyvhétre mennyi újdonság is jelent meg, de becslésem szerint az említett 159 mellé még vagy száz újabb mű társul. Láttam olyan kiadói tájékoztatót, amely 13 könyvheti kötetet sorolt fel, ezek meg is jelentek, de közülük csupán hét volt rajta a központi listán. Mintegy kétszázötven szép- irodalmi, társadalomtudományi, művészeti könyvet egy időben szinte még akkor is képtelenség áttekinteni, ha megfelelő a tájékoztatás. Sajnos azonban ez korántsem mondható el. Két-három soros bemutató szövegek alapján még a szakember sem tájékozódhat, pedig számára többnyire adott a legfontosabb ismérv, a szerző addigi életművének az ismerete. De új szerzőknél, ismert szerzők új műfajú köteteinél ő is vaktában tapogatódzik, hiszen abból nem indulhat ki, hogy ami méltó a megjelenésre, az mind jó is, illeh’e hogy ami jó, az mind szükséges az ő számára is. S az egyéni vásárló esetében ez a gond talán még nem tragikus, de mit tegyenek a könyvtárak? 250 új kiadványt csak a legnagyobbak tudnak megvásárolni, de ők is milyen példányszámban vegyék? S a kisebbek milyen alapon szelektáljanak, ha terjesztői érdekből idén még az Új könyvek könyvheti műveket bemutató száma sem készülhetett el?! Manapság általában hézagos és silány a tájékoztatás, következésképpen a tájékozódás lehetősége is az új könyvek világában. S ha egy mű megjelenésének fényéről tudomást szerez is egy olvasó, gyakorta kezdheti a nyomozást: hol juthat vajon hozzá a műhöz? Mert nemcsak a tájékoztató kiadványokban, bibliográfiákba nem jut el minden, hanem a könyvesboltokba sem, amelyeknek a száma is, a választéka is rohamosan csökkent. Az a 250 kiadvány a Vörösmarty téren és tájékán talán beszerezhető volt, igaz ott sem egyköny- nyen. De mi volt a helyzet egy megyeszékhelyen? Egy kisvárosban? Mert a fővárosban is a könyvhét után egyetlen nappal is, hol szerezhető be már a központi sátor sor gazdag kínálata? A kampányjelleg nemcsak a megjelenés dömpingjére vonatkozik, hanem a hozzáférhetőségre is. A mai könyvárak is a könyvheti áradat ellen szólnak. Az átlagkönyv átlagára négyszáz forint. Hány kötetet képes egy átlagos jövedelmű értelmiségi ezekből megvásárolni? Ez is a kiadókra s végső soron a magyar kultúrára üt vissza. Baraksó Erzsébet Vaja (KM) — Megkérdezték Habsburg Ottót 80. születésnapjának megünneplése előtt: a volt monarchia magyar területéről kit látna-hallana szívesen a tiszteletére rendezendő hangversenyen. Egyedüliként Nagy Csaba nyíregyházi tárogatóművészt nevezte meg, akinek tavaly őszi ausztriai szerepléséről beszámoltunk. Aki csak egyszer is hall élőben tárogatózenét, nem csodálja, miért választotta a koronaherceg ezt az ősi magyar hangszert az ünnep pillanataihoz. A hatalmas hangzással megszólaló hangszer elemi erővel hat a hallgatóságra, átható méltósága tiszteletet ébreszt a történelmi kor iránt, melyet megidéz. Ezt az élményt éljük át a vajai várkastély lovagtermében a Rákóczi tárogató együttes vendégeiként. Fel- zendül a hangszer, a dallam körbeszalad, a vastag falakról visszhangosan visszaverődik, szinte beleborzsngunk. A lovagterem hatalmas asztala körül arról beszélnek az együttes tagjai, miért fontos számukra a zene, a hangszerhez fűződő kapcsolat, s szóba kerülnek az akadályok is, melyek működési lehetőségeiket megnehezítik. Egyelőre elhivatottsággal, egy kis megszállottsággal és akarattal mindezek ellenére folytatják a közös zenélést, hogy tovább éljen az ország egyetlen tárogató együttese. Az együttes 1986-ban alakult meg azután, hogy a faluban már közel egy évtizede folyamatos volt a fúvós- zene-oktatás. Vaja község elöljárói összefogtak, hogy a faluban a zene a kulturális élet részévé váljon. Azokból jött létre az első zenekar, akik akkoriban zenét tanultak. Erre emlékszik vissza Nagy Csaba, az együttes vezetője. — Sok szeretettel gondolunk Molnár Mátyás múzeumigazgatóra, aki már nem érhette meg, hogy az együttes a kuruc hagyományok ismert ápolója és utazó nagykövete legyen. Dani Endre, az általános mellékelten küldök néhány olyan iratot és le- • • • velet, amelyek befolyásolhatják az ügy kimenetelét, és a bírósági ítélet milyenségét. Az iratokat — lehetőség szerint — időrendbe állítottam. 1. Tisztelt Rendőrség! Alulírott, Paulin Elek, bejelentéssel fordulok a T. Rendőrséghez. Remélem, hogy ezt a bejelentést állampolgári hűségem teljes bizonyítékaként fogja fel a T. Rendőrség, és ezért felment a felettem gyakorolt rendőri felügyelet alól (kétrendbeli betöréses lopás, januárban szabadultam, tisztelettel). A bejelentés és az általam gyakorolt állampolgári hűség a következő: Tegnap este (21- én) a Kert utcában mentem hazafelé, amikor arra lettem figyelmes, hogy az egyik ház kerítésén egy bűntényre gyanús személy mászik át. Állam- polgári minőségemben én is átmásztam a fakerítésen, és tetten értem egy Krasznai Déművelődési központ igazgatója adott helyet, magukénak érezték az együttest, büszkék voltak az eredményekre. Az egyik fontos anyagi támogatónk az akkor még jól működő tsz volt, Iklódi László elnök mindig megtalálta a módját, hogyan segíthet. Korábban többen voltak az együttesben, mostanra öten maradtak. Ez a létszám — a Veress Zoltán, Dani Attila, Szabó Árpád kis együttes hangzásából megítélve — ehhez a hangszerhez szinte ideális. A szakmai színvonalat tekintve pedig jellemző, hogy nemcsak közösen lépnek fel, hanem gyakoriak az önálló szereplések is. Foglalkozását nézve is a muzsika világában él Szabó Árpád, a háromgyermekes orgonaépítő kisiparos. Egyházi megrendelésre dolgozik, függetlenül attól, milyen felekezet készítteti, vagy javíttatja vele a templomi hangszert. Elmúlt már harminc éves, amikor klarinéton kezdett el tanulni, azt követte a tárogató. — A tárogató akkor is csodálatos élményt ad, ha önmagában szólal meg — idézi fel az emlékezetes koncertek hangulatát — de amikor a templomban a tárogató és az orgona együtt szól, az fenséges. Trombitán kezdett el zenélni az úttörőzenekarban Dani Attila, aki Debrecenben a tanítóképző harmadéves hallgatója. Jelenleg pusztadobosi illetőségű, mivel ott lakik a családja, kislánya. Neki is volt már önálló fellépése. — Azért kedveltem meg — magyarázza, miközben végignes nevű, saját bevallása szerint tizenkilenc éves egyént, amint a málnáskert bokrai között üldögélt. Az elfogás és az azt követő vallomástétel zajára előjött a házból özvegy Presser Béláné, és tulajdonosi minőségében jajveszékelni kezdett. Ezt én, tekintettel az ügy fontosságára, azonnal megtiltottam neki. Krasznai Dénest a főkapitányságra kísértem, ahol előzetes letartóztatásban részesült. Megismétlem a fontosabb adatokat: Krasznai Dénes, a főbűnös, Presser Béláné, a kerítés tulajdonosa, Szolnok, Kert u. 17. a bűntény helye, végül jómagam, az elfogó és bejelentő állampolgár: Paulin Elek, aki kétrendbeli betöréses lopás, januárban szabadultam. Kérem a T. Rendőrséget, hogy vegye figyelembe tettemet, mint az állampolgári becsületesség mintapéldáját, ennek megfelelően a január óta alkalmazott rendőri felügyeletnek véget vetni szíveskedjék. Tisztelettel, Paulin Elek, Szolnok, Kert u. 81., hátul az udvarban. simítja a rózsafából készült hangszert — mert egyedi és magyar hangszer. Tanítási gyakorlaton már ismertettem a történetét, megszólaltattam, s az a tervem, akár Pusztadoboson, akár Vaján fogok tanítani, hogy a kezem alá kerülő gyerekeknek a tárogatós tudásomat továbbadjam. A nyírparasznyai Veress Zoltán a mátészalkai fuvolaNagy Csaba, Kun Ákos, A SZERZŐ FELVÉTELE tanulás után szeretett bele a tárogatóba. Jelenleg munkanélküli és diák, Miskolcon a könyvtár szakon tanul levelező hallgatóként. — Nem lehet tudni, hogyan alakul az életem a továbbiakban — halljuk tőle —, de a tárogató nélkül most már nehezen tudnám elképzelni. Az együttes legfiatalabb tagja, Kun Ákos furulyával kezdett, klarinéttal folytatta, majd a töröksípot is kipróbálta, azután következett a tárogató, és itt megállapodott. A nyíregyházi Zrínyi gimnázium tanulója sokoldalú, szabad idejében főként sportol és zenél. — Azért fontos az életemben a tárogató és az együttes — fogalmazza meg elképzeléseit — mert mindenképpen szerettem volna olyan tevékenységet folytatni, mellyel kifejezhetem, mennyire kötődöm a falumhoz, ehhez a történelmi helyhez. Ez a muzsika számomra ezt testesíti meg. Az együttes repertoárjáról elmondják, hogy elsősorban a kuruc hagyományokat őrzik, tábori táncdallamokat játszanak, illetve gondozzák a 48-as dallamkincset is. Olykor egyF. hó 17-én kelt megkeresésükre válaszolva közöljük, hogy Krasznai Dénes ez év máj. 16. óta áll vállalatunk személyi állományában mint szállítási előadó. Ezen beosztását az általunk meghirdetett pályázat útján nyerte el, a következő szempontok figylem- bevételével: Ad 1. Iskolai végzettség (három középiskolai osztály) alkalmassá tette a szállítási előadói munkakör kiváló betöltésére. Ad 2. Iratai között semmiféle bűntényre vagy letöltött büntetésre utaló adatot nem találtunk. Ad 3. Szolnoki lakos., Ad 4. ő volt az egyetlen pályázó. Munkatársai szerény, csendes, kissé zárkózott embernek ismerték. Munkáját kifogástalanul végezte. Mellékeljük az önéletrajzot, amelyet Krasznai juttatott el hozzánk a meghirdetett pályázat kapcsán. Staub István igazgató s. k., Patai Imréné szem. oszt. vez. s. k. házi zenét, református zsoltárokat, katolikus énekeket is megszólaltatnak, továbbá magyar népdalokat, juhászdalokat is. Fő feladatuknak tartják a Vajához kötődő hagyományok ápolását, az örökség továbbvitelét és átadását. Ma már nem lenne elég hely felsorolni, hol jártak hangversenyeikkel, mivel ott vannak minden jeles eseményen, ahol az ősi történelmi hangszer emelheti az ünnep fényét. Fellépnek várakban és templomokban, itthon és az ország határain túl a magyarok lakta településeken. Ma már csak nagyon kevesen játszanak ezen a most is ritkaságnak számító hangszeren. Nem véletlen, hogy ha külföldről érdeklődnek az országos zenei központokban a jellemzően magyar hangszer iránt, akkor a telefonhívásokat, a leveleket Nagy Csabához, vagy a vajai együtteshez továbbítják. Az együttes vezetőjének szakmai és művészi felkészültségét érzékelteti az a tény is, hogy a német hangszergyártó cégtől az ő ellenőrzése nélkül tárogató nem hagyhatja el a gyár kapuját. Két nagylemeze jelent meg szinte példátlan gyorsasággal egymás után, megnőtt a hangszer vonzereje. Legszebb álmaikban elképzelik, hogy egyszer talán az együttes produkcióját is lemezre vehetik. Jelenleg azonban erre nincs semmi kilátás, sőt, egyáltalán a fennmaradásuk is kétséges volna, ha nem lennének olyannyira kitartóak. Időközben megszűnt ugyanis az általános művelődési központ, és a tsz is gondokkal küzd. A polgármesteri hivatal eddig még támogatta az együttest, de tavaly már csak a korábbi összeg egyharmadát kapták meg a zenészek, idén pedig ez is elmaradt. Próbálnak pályázati úton pénzt szerezni a fenntartás költségeire, és megpróbálnak szponzorokat szerezni a nemrégiben megalapított Rákóczi tárogató egyesület támogatásához. Dacolva a nehézségekkel, elhatározták, nem adhatják fel, amit vállaltak, annak üzenete van a jövő számára. Önéletrajz Nevem Krasznai Dénes, 1970. jan. 5-én születtem Jász- apátin. Apám Krasznai István, jelenleg állatgondozó. Anyám, szül. Dabasi Rozália, 1974. márc. 6-án meghalt. Általános iskoláimat Jásza- pátin végeztem, majd Szolnokra kerültem középiskolába. Negyedikes gimnazista koromban az apám kitiltott otthonról. Nem sokkal ezután — anyagi helyzetem miatt — abbahagytam középiskolai tanulmányaimat, s azóta a szolnoki MAV-nál dolgozom anyagrak- tárosi beosztásban. Úgy gondolom, hogy hároméves gimnáziumi végzettségem és rak- tárosi gyakorlatom alkalmassá tehet az Önök által meghirdetett állás betöltésére. Tisztelettel, Krasznai Dénes, Szolnok, Damjanich u. 4. 3. Tisztelt Pszichológiai Úr! Nagyon köszönöm kedves levelét és örülök, hogy lélektanilag foglalkozik a fiammal, ha már fogságba került az a hülye. Ön, tisztelt pszicholóBólya Péter A kert 2.
