Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-25 / 146. szám
2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI Í993.jiinius 25. péliiek Tüskés sarok Szőrmentén Nyéki Zsolt A z élőlények többségének, így az embernek is el kell fogadni néhány, születésénél fogva determinált testi tulajdonságot, jellegzetességet. Egyebek között ide tartozik a szakirodalom által bőrfüggelékként emlegetett apróság, a szőr is. Ez a teljesen megszokott és hétköznapi képlet azonban az idők folyamán jelzőértékűvé vált, kifejezve tetszést és nemtetszést. Nem is olyan régen a számunkra nem túl szimpatikus nemzet fiaira még gyakran használtuk a szőröstalpú kifejezést, a mindent s főleg forrón le- nyelők pedig a szőröstorkú- ak táborába tartoznak. A szőr hiánya vagy folyamatos burjánzása ízlés szerint egyaránt lehet kellemetlen, illetve tetszetős jelenség. Vannak azonban olyan körülmények, amikor a szőr jelenléte mindenki számára egyformán gusztustalan, mondjuk akkor, ha ételben, élelmiszeren fordul elő. Ritkán hozzáférhető, s végre pénztárcavégre kapott négyszázforintos királyszalonnától is könnyen elmegy az ember étvágya, ha otthon kicsomagolva a papírból, hatalmas szőrpamacsok kunkorodnak a bőrkén. Mintha a malackát elfelejtették volna megborotválni a tálalás előtt a feldolgozók. A mai világban semmihez sem jut ingyen az ember, s ha valamit megfizet, joggal várhatja el: a pénzéért olyan minőséget, árut vagy szolgáltatást kapjon, amit elvár. Es ez nem szőrözés... TANÉVZÁRÓ IMANAP. A Keresztény Pedagógus Kamara várja a tanulókat, szülőket, nagyszülőket, pedagógusokat, hitoktatókat június 26-án, szombaton Nyíregyházán a Sóstói Kul- túrparkba, ahol június 9-től 15 óráig tanévzáró hálaadó imanapot tart. Témája: felelősség az életért, a megszü- letendőkért, a megszentelt emberi életért (gyermek, ifjú, felnőtt) és az örök életért. A programot a történelmi -egyházak vezetői irányítják. VTV-PLUSZ. A Nyíregyházi Városi Televízió műsora június 25-én, pénteken: 18.30 órától: OXIGÉN. Természet- és környezetvédelmi magazin; 19 órától Sport. (A szerdai adás ismétlése) DIPLOMAKIOSZTÓ. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolájának védőnőképző szakán június 26-án szombaton 14 órától tartják a diplomakiosztó ünnepséget. A rendezvényen 29 végzős növendék veszi át oklevelét. TERMÉSZETBARÁT- találkozó. METEOR országos természetbarát találkozót tartanak június 25-től 27-ig Nyíregyházán, illetve a megye tájain. A résztvevők megismerkednek Nyíregyháza-Sóstó, Tákos, Csa- roda, Tarpa, Túristvándi, Máriapócs és Nyírbátor nevezetességeivel és lehetőséget kapnak a Vereckei-szo- ros felkeresésére is. ÉRETTSÉGIZETT fiatalok munkavállalási esélyét igyekszik növelni a TIT nyíregyházi szervezete azáltal, hogy 30 órás alapfokú számítógépkezelői tanfolyamot szervez. A foglalkozásokat — az ismeretek minél hatékonyabb elsajátítása érdekében — 5 fős csoportokban tartják. Részletes felvilágosítás, illetve jelentkezés a Jurányi TIT Centrumban. VÉRADÓNAP. Június 25-én pénteken Nyíregyházán, a városi polgár- mesteri hivatalba szervez önkéntes véradást a Vöröskereszt megyei vezetősége. Gratulálunk! A Hajdú-Bihar megyei TIT által az 1992/93-as tanévre hirdetett levelező versenyen Nagy Tímea biológiából II. helyezést, fizikából Miló Tímea III. helyezést ért el. Mindketten a nyíregyházi Zay Anna Égészség- ügyi Szakközépiskola tanulói. Az eredményes felkészülésben tanáraik, Dr. Marosi Lajosné, illetve Zám- boriné Laskay Ildikó segítették őket. Mozi KRÚDY: Örömapa. Az előadások 16, 18 és 20 órakor kezdődnek. BÉKE: Micsoda nő ez a férfi. Az előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. VIDEOMOZI: Dupla dinamit (délelőtt); Micsoda nő (délután). KABALÁS AUTÓSMOZI: Életben maradtak. Az előadás 21 órakor kezdődik. Kiállítások A Nyíregyházi Városi Galériában a 17. Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep zárókiállításának anyaga és Zsák Zoltán fotóművész kiállítása látható hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig. A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó anyagok mellett a Letűnt korok letűnt jelképek című gyűjtemény, továbbá kézimunka-kiállítás tekinthető meg. A mátészalkai Szatmári Múzeumba Disney játékkiállítás várja a gyerekeket, továbbá Baracsiné Molnár Ibolya festőművész tárlatát láthatják az érdeklődők. A vásárosnaményi művelődési házban a nemzetközi fafaragó tábor 20. éves jubileumi kiállítása tekinthető meg. Fekvő rendőr az utakon Június 30-ától újabb jelzések figyelmeztetnek a balesetveszélyre a vasúti átjárókban Nyíregyháza (KM - BJ) — Szörnyethalt gyermekáldozatok, testben, lélekben sérült túlélők, megtört szívű családok — mindez egy szóval is kifejezhető: Pörböl'y. Az emlékezetes közúti-vasúti kereszteződés színhelye a szó, amely remélhetőleg nemcsak az emberi felelőtlenség helyszíne már, hanem egy intézkedéssorozat kiindulópontja is. Ezekről az intézkedésekről kaptunk információkat Bodócs Jánostól, a Nyíregyházi Közúti Igazgatóság osztályvezető főmérnökétől. — A közlekedési tárca egy intézkedési tervet dolgozott ki, hogy a veszélyes vasúti átjárókat biztonságossá tegyük. Adatok igazolják, hogy a vasúti átjárók — a közúti és vasúti forgalom konfliktus- pontjai — fokozottan baleset- veszélyes helyek. Halálos arányok Bár az itt bekövetkezett balesetek az összes közúti közlekedési baleseteknek 0,5%-át sem jelentik, súlyossági fokuk miatt mégis nagy figyelmet érdemelnek. Amíg ugyanis a közúti közlekedési baleseteknek 8-10%-a halálos kimenetelű, addig a vasúti átjárókban bekövetkezett baleseteknél 40-50 %-os ez az arány. — A Magyarországon lévő 2351 közúti vasúti kereszteződés közül kiemelkedően sok, 237 Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében található. Az 1986. január 1.-1992. december 31. közötti helyzetet vizsgálva megállapítható, hogy az országosban történt 617 vasúti átjáróban történt közül Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében 84 következett be. A 295 halálos áldozatból megyénkben 16 az elhunytak száma. Az egész emberre hat — Mindezekre tekintettel a forgalombiztonságért felelős közúti és vasúti szakemberek évek óta kiemelt figyelmet fordítanak a vasúti átjárók biztonsági kérdéseire, annak ellenére, csaknem valamennyi balesetnél tetten érhető a közúton közlekedők figyelmetlenségéből, vagy szándéA ieveieki harang árnyékában Harasztosi Pál felvétele Fafaragók tárlata Vásárosnamény (KM - B. I.) — Lassan befejezi együtt- munkálkodását a Vásárosna- ményban immár hagyományosan összehívott, XX. Nemzetközi Fafaragó Alkotótábor. Ebből az alkalomból kiállítás nyílt június 23-án a beregi város művelődési központjában. A tárlaton — melyre mintegy harminc művész száz alkotást hozott magával — az alkotók legjobb munkáit tekintheti meg a közönség. Az alkotótábori munka iránti érdeklődés növekedését mutatja, hogy az idei kiállításon az Erdélyből és a Kárpátaljáról érkezett „faművészek” is bemutatkoznak műveikkel. A tárlatot augusztus 15-éig látogathatja a közönség. kos szabályszegéséből fakadó felelőssége. — Mivel a közutakon közlekedők számára az érvényben lévő rendelkezések szerinti valamennyi jelzést (jelzőtáblák, azok baloldali megismétlése, burkolati jelek, jelzőberendezés) alkalmazzák a hatóságok, a láthatóság és az ész- lelhetőség javításain túl új érzékszerv vagy érzékszervek bekapcsolását javasolták a közlekedési szakemberek a veszélyes vasúti átjárók ész- lelhetőségének további elősegítése érdekében. A közlekedési tárca vezetője intézkedési utasítást tett közzé a közútivasúti kereszteződések baleseteinek csökkentése érdekében. (2/1993/KHV. Ért. 5. KHVM). Az utasításban foglaltaknak megfelelően a közúti igazgatóságok az ország legveszélyesebb 20 vasúti átjárója előtt érdesített burkolatú, keresztirányú sávok létesítését, továbbá 100 vasúti átjáró előtt keresztirányú sebességcsökkentő burkolati jelek létesítését fogják elvégezni 1993. június 30-ig. Ez az a szakmai berkekben fekvő rendőrnek nevezett jelzés, amely a burkolati jelekkel a szemre, az érdesített burkolattal az egész emberre hatni akar. — A Nyíregyházi Közúti Igazgatóság működési területén, a 38. sz. főúton Virányos térségében, illetve a 41. számú főúton Vásárosna- ményban kerül sor a vasúti átjárók előtt érdesített keresztirányú sávok kialakítására. Erre mind a két helyen jelzőtáblák fogják felhívni a közlekedők figyelmét. További 9 helyen keresztirányú útburkolati jeleket festtetünk fel a vasúti átjárók előtt. Két helyen a megyében — Célszerű lesz a virányosi és vásárosnaményi vasúti átjárót — az eddig még nem alkalmazott jelzésrendszer miatt — fokozott óvatossággal megközelíteni, s kellő figyelemmel közlekedni. Talán az újabb intézkedések megvalósítása esetén tovább növekszik a vasúti átjárók észlel- hetősége, veszélyes voltának felismerhetősége — tudtuk meg Bodócs János főmérnöktől. színpadi legenda Nyíregyháza (KM - K. J.) — Újraéled a nyíregyházi szabadtéri színpad legendája. Ezzel a szlogennel hirdeti a megyeszékhely amatőr színtársulata, a Mandala Rockszínház a Mandala Nyár ’93 elnevezésű rendezvénysorozatát. A társulat a bemutatkozó — szezonnyitó — előadását június 27- én tartja 21 órától az egykor jobb napokat megélt szabadtérin. Várhatóan sokakat érdeklő darabot választottak a mandalások a bemutatkozásra: Szörényi-Bródy-Sarkadi Kőműves Kelemen című rockballadáját viszik színre. A társulatnak a nagy sikerű „József és a bűvös kabát” és a „Légy jó, mindhalálig” után ez a harmadik, önálló produkciója. Az előadás több szempontból új kihívást jelentett az amatőr színjátszóknak. Többek között azért, mert a rockballada koreográfiája —.melyet Kapta Albert és Kovács Attila készített — meghatározó mértékben népitánc-elemekből építkezik. A darab zenei adaptációja Turcsán András munkája. A Kőműves Kelemenben a közönség új arcokkal és nevekkel is megismerkedhet majd. A főszerepet pl. a most debütáló Kelemen Zsolt alakítja. A Sarkadi Imre művének adaptációjából írt színpadi művet Dobos László, a Mandala Színház vezetője rendezte. Fontos tudnivaló, hogy jegyeket a bemutató helyszínén, illetve a nyíregyházi városi művelődési központ pénztárában lehet vásárolni. Lányok ropják a kállai kettőst Elek Emil felvétele A tárgyalóteremből _________________ Összevesztek a lakás miatt Nyíregyháza (KM - D. B. G.) — A vádlott szívességi lakáshasználóként tartózkodott a volt élettársa lakásán. Az egyik este azonban összevesztek. A kiváltó ok az volt, hogy a nő kérte a férfit: hagyja el a lakást, sőt ez ügyben a nő polgári eljárást is indított. A vita a két személy között tovább folytatódott. A férfi sérelmezte azt is, hogy az élettársa megtagadta tőle egy olyan papír aláírását, amivel pénzhez juthatott volna. A kasszából ugyanis kettőjük együttes aláírása mellett lehetett pénzt felvenni. A szóváltás során a vádlott ököllel a sértett arcába vágott, majd nyitott tenyerével több ízben megütötte a fejét. A sértettnek a bántalmazás következtében eltört az orrcsontja, amely nyolc napon túl gyógyult. A Nyíregyházi Városi Bíróság a vádlottat súlyos testi sértés miatt ötezer forint pénz- büntetésre ítélte, amit ha nem fizet ki, száz napi szabadság- vesztésre változtat. Az ítélet június 3-án vált jogerőssé. <£T| ■ ff Ügyeletek Sürgős esetben Nyíregyházán, a Szent István utca 16. szám alatt este 7-től reggel 7-ig látják el a betegeket. A gyógyszertárak közül június 28-áig naponta este 8-tól reggel 8. óráig Nyíregyházán a Szabadság tér L szám alatti 17/9. számú patika tart ügyeletet. Újraéledő