Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-19 / 141. szám

12 [ A ‘Keíet-OvíafiwroTszém hétvégi meűekjCete

1993. június 19.

A Biblia történései nyelvünkben

Kiss György Mihály

Budapest (MTI-Press) — A Biblia örök ihletője az emberi elmének, alkotóerőnek, csodálatosan szép képzőművészeti, zenei, irodalmi alkotások elevenítik fel az Ó- és Újtestamentum szellemét és történéseit, de a Biblia világa jelen van mindennapjainkban, nyelvünkben is. Se szeri, se száma azoknak a szállóigéknek, szólásmondásoknak, közmondásoknak, amelyek a Bibliából erednek.

Azt hiszem, eszébe sem jutott a hatvanas-hetvenes évek fiatalságának, amely a sikeres táncdalfesztiválok korszakában élt, hogy az egyik népszerű fesztiváldal, az Adám, hol vagy? kezdetű sláger kérdése is a Bibliában hangzott el először. Az első emberpár történetéből ismert, hogy Ádám is evett a tiltott gyümölcsből. Érezte, hogy tettével bűnt követett el, ezért Évával együtt elrejtőzött az Édenkert fái között. Ekkor hangzott el a kereső szó a Teremtő szájából: Ádám, hol vagy? Az első emberpárhoz kapcsolódik az a mondás is, amely szerint valamennyien Adómról, Éváról rokonok vagyunk, hiszen a Biblia szerint tőlük származik az emberiség.

Aki valamilyen furcsa jelenségtől elborzad, megrökönyödik, arra azt szokás mondani, hogy sóbálvánnyá vált. A sóbálvánnyá válás fogalma onnan ered, hogy az Ur Sodorna és Gomora erkölcstelenné, gonosszá vált lakóit kénköves esővel elpusztította. A két város pusztulásakor csak Lótot mentette meg. A férfi tanácsot kapott, hogy meneküljön a városból. Arra is figyelmeztették, hogy ne nézzen vissza a városra. Lót felesége azonban nem fogadta meg a tanácsot, visszanézett az égő városra, és sóbálvánnyá vált.

Kabaréban hangzott el az a megállapítás, hogy kis hazánk a nagy lehegőségek országa. Már csak azért is, mert nálunk a hét szűk esztendő már több évtizede tart. Nos a hét szűk esztendő fogalma is a Bibliában található. Az egyik egyiptomi fáraó azt álmodta, hogy a folyóból előbb hét kövér tehén, majd hét sovány tehén jött ki a partra. Másik álmában hét kövér gabonafejet, majd hét kiszáradt, magtalan kalászt látott. Sokáig nem tudták megfejteni a fáraó álmát. Aztán kiderült: a kövér tehenek, a telt gabonafejek hét bő esztendőt jelentenek, a hét sovány tehén, és a hét üres kalász a hét szűk esztendőre utal.

Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a budapesti Vérmező neve is a Bibliából származik. A Krisztus elárulásáért kapott ezüstpénzt Jú- dás vissza akarta adni felbujtóinak, azok viszont nem fogadták el. Júdás a pénzt ekkorszétszórta a templomban, majd végzett magával. A templom papjai összeszedték az ezüstöket, és idegenek számára* temetkezési helyet vásároltak rajta. A temetőnek a Vérmező nevet adták. Hazánkban is azt a helyet, ahol Martinovics Ignácot és társait kivégezték, Vérmezőnek nevezték el.

Számos magyar közmondás is a Bibliából származik. Ilyen például a vak vezet világtalant, aki másnak vermet ás, maga esik bele, megy, mint ökör a vágóhídra, addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér, nyomtató lónak nem kötik be a száját, és így tovább.

Rengeteg szóval, fogalommal gazdagította nyelvünk szókészletét a Biblia.

A mózeskosár, az ádám- kosztiim, a siserehad, a pál- fordulás, a kálváriajárás, a fejjel-mézzel folyó Kánaán, a töviskorona, a tékozló fiú — ezek mind-mind az emberiség legolvasottabb, legismertebb könyvéből a Bibliából valók. Naponta használjuk őket, gazdagítva gondolkodásunkat, szókincsünMúzsák, ha találkoznak Szikra János:

Fohász

Add meg nekem az eszmélet által megáldott hajnalok napraforgóillatát, a kiszámíthatatlan holnap esélyét, a védtelenek törhetetlenségét add meg nekem.

Add meg nekem az időt, amelyben

szabad akaratommal megtörténhetek, a helyet,

ahová tékozlóként is visszatérhetek, a létem fölötti

önrendelkezés kétélű pallosjogát add meg nekem.

Add,

szívemben ébredjen a Nap.

Major Árvácska

Budapest (MTI - Press) — A finn építészettel is úgy vagyunk, mint minden túl sokszor dicsért, s már csak divatból is elismert dologgal. Hiszen ha akár önmagunkat is megkérdezve, elgondolkodunk azon: mit is értünk „finn építészeten”, akkor néhány közelszerű kifejezés jut eszünkbe anyagról, világításról, térről. Közhelyeink letörésére pedig kiváló alkalom a saját szemű ítélkezés. Finnországban, például, megtapasztalhatja az ember, hogy a „finn csoda” árnyékában is lehet éppolyan kockalakótelepeket építeni, mint felénk; s hogy az anyaggal-világítással-térrel való gazdálkodás megszokásig fokozódó ismétlődése egy-* síkúsághoz is vezethet.

Finn építészet és annak kiemelkedő alkotásai, persze léteznek. Ezt bizonyítja az a kétnapos szeminárium, amelyet a közelmúltban a Finn Köztársaság Nagykövetségén tartottak. A résztvevők — építész szakemberek, többségük az 1996-os világkiállítás vezetői, munkatársai — elméletben és gyakorlatban ismerkedhettek meg a mai finn iroda- és lakó- házépítés irányaival.

A feladat a meghatározó — derült ki Ilmo Valjakka professzor előadásából. A mai intelligens, azaz okos irodaház legfőbb tennivalója pedig az, hogy valóságos hírközpont legyen. Az okos irodaház minden zugában „illik” tudni, hogy mi történik az épület összes többi sarkában. Erről hírt kell adni a belépéskor a látogatónak, s minden pillanatban tájékoztatást kell kapjon a ház valamennyi dolgozója.

A másik döntő szerep: egy okos irodaházban ki-ki találja

Miska János:

A múlt nyáron otthon voltam látogatóban, s Veker- di József kedves kollégám, az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos munkatársa meglepett az alábbi tárca fénymásolatával. Harminc évvel ezelőtt írtam, s a Szabolcs-Szatmári Néplapban jelent meg: „Egy emberöltő” címen. Némi nosztalgiával olvastam újra a tárcatördelésben szedett sorokat, melyek szülőfalum, Nyírbéltek határát jelenítik meg, az egyéni gazdálkodás örömeivel-gondjai- val. Akkoriban bátorság kellett ehhez, különösen az én vidékemen, az erőszakos tagosításáról s a kiélezett osztálytársadalmáról messze földön ismert Szabolcs-Szatmár megyében. De szó van ebben az irodalmi riportban másról is, a békés társadalmi megújhodás köszöntéséről. Fiatal korban elkerült az ember a falujából, s tanulmányai során annak szellemi élesztgetését tűzte ki élete céljául. íme az írás:

A kövesút szélén két fiatal ül a derekukat egyenesen tartó nyárfák alatt. Arcukat nézve, úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Fakó, geszte- nyebama hajuk, egyenes orruk, keskeny szájuk teljesen azonos, mint az egybevágó háromszögek. Csupán testalkatban különböznek egymásAmitől „okos” egy épület

Egy finn irodaház

(Mindkettőt Vauakka professzor tervezte)

meg a maga nyugalmát, békéjét. Csapatmunkára csakis az képes, aki — ha úgy igényli — elvonulhat a magányba. Ezért terveznek a skandináv építészek az amerikai, nyitott munkahely helyett egyszemélyes munkaterületeket. Ügyes szerkezeti megoldásokkal azután a sok kicsi, egyéni alkotótér egyetlen nagy, közös munkahellyé alakítható.

A közös belső tér, udvar éppen az elkülönült tevékenységet ellensúlyozza. Lehetőséget ad egy-egy pillanat vagy beszélgetés erejéig az alkotó pihenésre is. Áz okos irodaházak okos megálmodói szerint a világítás a jó munkahely egyik lényeges feltétele. Az éles, központi fények helyett helyi megvilágítást, tört fényt használnak.

„A jó munkahelyi környezet bíztat a jó eredményekre” — foglalta össze a lényeget az előadó, hozzátéve: az okos

irodaépítkezés 10-15 százalékkal drágább a hagyományosnál. Ám a finn szakember szerint ez a ráfizetés egy-más- fél év alatt megtérül a jobb munka eredményeiben.

Az én háza, az én váram — tartják az angolokkal együtt a finnek is. Ám amennyire igényli az északi ember a függetlenséget a saját lakásában, házában, annyira megkívánja a kapcsolatot az otthon és az iroda; a lakás és más otthonok; a lakás és a terület központjai között, vagy akár egy lakáson belül is.

Az otthoni „híráramlás” megszabja a mai lakásépítkezés irányát. Mint ahogy az igény alakította ki a mai finn környezetbarát, tömör, alacsony otthonépítést is. A finn gazdasági válság miatt ott a legfőbb építtető az állam. Az elkészült lakásokat — sőt egész lakóterületeket — az immár 25 éve megrendezendő lakásvásárokon

mutatják be az érdeklődőknek, s a lehetséges vásárlóknak.

„Mi, finnek készen állunk arra, hogy tapasztalatainkkal segítsük a budapesti világkiállítást; s részt vegyünk egy olyan információs háló kialakításában, amely az EXPO idején, s az után is szolgálhatja a magyar fővárost” — mondta Olavi Syrjanen főigazgató, aki a Finn-Magyar Társaság elnökeként kínálta fel a finnek részvételi készségét a jelenlévő Barsiné Pataky Etelkának, a világkiállítás kormánybiztosának.

A kérdésre, hogy a finn építészet e csúcsai mellett miért alakultak ki mégis a finn városok egy bank, egy posta, egy kultúrház már-már egyensza- bású központjai, Ilmo Valjak- _ka így válaszolt: „A városközpontok képét, sajnos, nem mi, építészek alakítjuk. Az a politika és a pénz dolga, amibe vajmi kevés a beleszólásunk.”

Harminc

tói. Az idősebb — lehet húszéves — keménykötésű, izmos legény, a másik viszont most szökken kamaszkorba, vékony karjain nagy tenyerekkel.

Áz idősebb, akit az öccse Antinak szólít, Budapesten dolgozik a Vagongyárban. Most itthon van szabadságon, hogy segítsen a másodolásban. Kissé rátarti legény, mint aki tudja magáról, hogy mióta elkerült a faluból, sokat csiszo- lódott-tanult a nagy városban. Mert itthon nem szerette az iskolát, abba is hagyta a tanulást, az öt elemi végén. Apja nem is bánta a „lemorzsolódást”, legalább volt, aki kivegye kezéből az eke szarvát. A fővárosban azonban a napi munka mellett esti iskolába jár. Ezelőtt két héttel vizsgázott a hatodik általánosból. Öccsével, akit Karcsinak hívnak, éppen az iskolában tanultakról vitatkoznak, kapálás közben is, pihenés közben is.

— Nem akarod elhinni? — erősködik Anti. — Hát most vizsgáztam belőle.

Karcsi fel sem néz, a nedves sárga földet kapargatja a kapájáról. Csak úgy válaszol:

— Most megsértődtél, mert megmondtam az igazat. Na és, ha megmondom? Te azt hiszed, csak a pesti iskolákban tanítanak történelmet? Tévedsz.

Hallgattak. Anti az ölébe fektette a kapát, oldalra dőlt, s a messzeségbe révedt. Távolról három falu tornya is ide

látszott, a penészleki, a nyírlu- gosi, s a nyírbélteki. Áz ő bensejében azonban több elfért ezeknél. A városi munkás- szállásról kiszabadulva, úgy érezte magát, mint a kalitkából kiröppent madár. A Ganz Vagongyár műhelye helyett jóérzéssel töltötte el a szabad levegő, a tágas határ. Milyen szép itt minden! Az akácos a tábla végiben, ahol a jószágot legeltette volt, a zsenge kukoricás a jegenyék mentén, szép egyenes sorokban. S ez az övék. Ebben nevelekedett a szívéhez nőtt ez a szabad életforma. Ez a bíborhere az árok szegélyén, a kacsozásra érlelődő dohány a másik táblában, s az a szőkülő rozs, mely egy hónap múlva kaszára érleli araszos kalászát.

— De Karcsink — kapta fel a fejét — én határozottan emlékszem rá, hogy Húsz János erdélyi fejedelem volt.

— Ugyan már — legyintett a kisebbik. — Hát a nevében is benne van. Húsz János a husziták vezére volt. Róla nevezték el a mozgalmat... Csak azt nem tudom, kivel téveszted össze.

Gondolkoztak, törték a fejüket. Sorra szedték a Jánosokat, még Janus Pannonius is szóba került.

Kapálni mentek. Serényen vágták a porhanyós földet, gyakorlott kézzel csúsztatták a fényes kapát a zsenge kukorica szálak mellett, tövestől kitépve a fiókszálakat.

— Te Anti, nem Zápolyai János volt az?

Anti ledobta a kapát, a homlokához kapott.

— Na hallod! Tényleg az volt az. Zápolyai János! Zápolyai János — ismételgette a nevet. — Hogy összezavartam őket.

Szégyellte magát nagyon, így leégni az öccse előtt, mindjárt vizsga után. Lesütött fejjel túrkálta a földet, s egyre Zápolyai János járt az eszében.

Gyerekes jelenet, de nagyon elgondolkoztató.

Két testvér, az egyik munkás, a másik földműves, itt a világtól eldugott vidéken, kapálás közben történelmi témákról vitatkoznak, kinn a határban, ahol alig egy emberöltővel ezelőtt még babona virágzott, sötét legendák szálltak véres harcokról, nagy rosszlel- keklakta temetőkről.

Ez a tábla is, ahol kapálnak, másfél évtizeddel ezelőtt mocsaras, hasznavehetetlen föld volt. Halamánnak nevezik még ma is a nyírbéltekiek, s régen valami titokzatos fogalom övezte ezt a vidéket.

Az öregek még ma is sokat mesélnek a Halamánról. Mondják, teremtett lélek nem mert erre vetődni éjfélkor, amikor a kísértetek felkerekedtek s bolondját járatták a jóhiszemű falusiakkal.

A Képes Krónika szerint Salamon király uralkodása idején itt hadakozott László herceg az ide elkószáló kunokkal,