Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-04 / 102. szám
8 Kelet-Magyarország SZÍNES OLDAL 1993. május 4., kedd Kérdőjel Enyhülő földéhség ~~~~ Milyen hangulaton! ban és eredmény^ nyel zajlott le--------- Nyírtelken, az érintettek által már feszülten várt, egy hete megtartott első földárverés? — kérdeztük Nagy László alpolgármestert. — Tulajdonképpen békésen folyt le az árverés, mert az érintettek 65 százaléka megkapta a kárpótlási jegyét. Csak azok adtak hangot türelmetlenségüknek, akik most nem tudtak licitálni. Megnyugtatásukra elmondhatom, hogy az árverésre bocsátott 329 hektárból, amelybe szántó, gyümölcsös és gyepterület is volt, csak 112 kelt el. Minden táblából maradt terület a feltehetően júliusban rendezendő második licitre. Most egyébként 86 új tulajdonos jutott földhöz, aranykoronánként általában 1000 forint, vagy az alatti árért. Mik vannak...^* Elvis-mánia Amerikában nem szűnik az Elyis 4P Presly-őrület. Új- --------- ra és újra akad valaki, aki „találkozik” a rock koronázatlan királyával. Legutóbb egy St. Louisba való asszony vallotta eskü alatt, hogy tavaly látta Pres- ley-t a városban. Szemtől szemben találkozott vele az egyik színházban, ahol a régen halott énekes koncertet adott. Egy üzletember azonnal megnyergelte a habókos hölgy látomását, s bélyeget adott ki a St. Louis-i „esetről”. A világsztár még halála után tizenöt évvel is képes hozni a legügyesebbek konyhájára. Idejekorán E választékos stílusértékű határozószavunknak a mai nyelvben ez a jelentése: még a kellő időben; idejében; jókor; még mielőtt a hátrányos helyzet bekövetkezett volna. Régebben volt ilyen jelentése is: Idő előtt, túlságosan korán. Pl. Jókainál még ebben az értelemben találkozunk vele e kifejezésben: idejekorán megvénült ember. Ilyen jelentésben való használata azonban elavult. Helyette ilyenkor a korán, idő előtt, esetleg a kissé régies, választékos időnek előtte forma kínálkozik. Májusi holdfogyatkozás Nyíregyháza (KM - MTF) — A Merkur, pályája során közel kerül a Naphoz, így május folyamán nem alkalmas a megfigyelésre. Annál inkább a Vénusz, amelyet a hajnali égen találunk. Másfél órával kel a Nap előtt. A Mars, a Rák csillagképben végzi mozgását, így az éjszaka első felében látható, közel a nyugati láthatárhoz. Az óriás bolygó, a Jupiter holdrendszerével együtt az esti égbolt fényessége a Szűz csillagképben, az égbolt zenitjén. Éjfél körül kel a gyűrűjével ékes Szaturnusz a Vízöntő csillagképpel és így a keleti égbolton kerülhet távcső végre az éjszaka második felében. Ugyancsak ekkor és itt a Vízöntő csillagképben találjuk, megfelelő csillagtérképek alapján az Uránusz és a Neptunusz bolygókat is. 21-én részleges holdfogyatkozás lesz megfigyelhető a délutáni órákban, de csak Európa északi területeiről. A fogyatkozás sávja: É-Amerika, Északi-Sarkvidék, ÉNy-Ázsia. Forró nyomon Hamis alvázszám Nyíregyháza (KM — Cs. Gy.) — Május elsején 21.30 órakor a 471. sz. főúton Nyír- mihálydi és Nyírgelse között egy személyautó vezetője későn vette észre az előtte kivilá- gítatlan kerékpárral haladó férfit, akit elütött. A biciklis a helyszínen meghalt. A megyei rendőr-főkapitányság eljárást indított két férfi ellen, akik azzal gyanúsíthatok, hogy tavaly augusztusban és decemberben elloptak egy-egy Volkswagen mik- robuszt, öszszesen 5 millió forint értékben. Az alvázszámát meghamisították, majd a járműveket hamis okmányokkal forgalomba helyezték. Az egyik gépkocsit 2,2 millió forintért eladták. Április 27-én 23-24 óra körül ismeretlen személyek a székelyi Avicum presszóból — mint egy őrzővédő kft. tagjai — a vendégeket (3 kivételével) kiküldték. Ez utóbbiakat fegyverrel, késsel és elektromos sokkolásra alkalmas eszközzel bántalmazták, majd egyikükről a ruhát leszaggatták, és elvették több mint 40 ezer forintját. Mindhárom ember 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség az ügyben nyomozást indított. Április 28-án Ajakon egy férfi lova megvadult, aminek következtében a hajtó a fogatról leesett, s olyan súlyosan megsérült, hogy a kisvárdai kórházban április 30-án meghalt. Feltörtek Gávavencsellőn egy italboltot, Rozsrétszőlőn a vegyesboltot, Nyírpazonyban a könyvtárat, Tiszavasváriban a Super büfét, Tímáron szintén egy büfét, a kár összesen 353 ezer forint. Ferter János rajza Előfamentés Nyíregyháza (KM) — Egyre nagyobb gond világszerte a nagyvárosok fáinak, bokrainak rohamos pusztulása, illetve e növények megmentése. A motorizációs ártalmak, légköri és talajszennyeződések, no meg az aszfalt „védelmében” a szárazságtól duplán szenvedő, legyengült városi fákat köny- nyebben megtámadják a kártevő rovarok és a — legtöbbször lombvesztéssel járó — növényi betegségek kórokozói. Ugyanakkor a városlakók jó közérzetét, végsősoron egészségét szolgálják a parkok, utcai fasorok növényei, így védelmük, szükség esetén permetezésük közös érdekünk. A héten megkezdik Nyíregyházán a közterületek platánfáinak későbbi károsodását megelőző permetezési munkát. A megyeszékhely polgár- mesteri hivatala által megbízott vállalkozás, amennyiben az idő is engedi, május 6-9-ig, a méhek védelme miatt esténként végzi a permetezéseket, réztartalmú készítménnyel és szükség esetén melegvérűekre veszélytelen rovarölőszerrel. Amennyiben ezzel kapcsolatban bárki észrevételt, bejelentés akar tenni, azt megteheti a 18-712-es telefonszámon. Folytatódik a korai, nyárias meleg. Nagyrészt derült lesz az idő. Délutánra megnövekedhet helyenként a felhőzet, szórványos zápor előfordulhat. Az északkeleti szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet hajnalban 7-10, a legmagasabb, kora délután 20-Í22 körül alakul. Horoszkóp III. 21.-IV. 20. Ma kitü- nő formában van, hasz(T ~>7 nálja ki ezt a napot. Optimizmusa határtalan — ez pedig nem jellemző önre, főleg az utóbbi időben. Ma mindennek tud örülni. IV. 21.-V. 20. Ne idege- sítse magát különféle képzelgésekkel. Várjon egy-két napot, s akkor bizonyára ön is csak nevetni fog azon, amiken most bosszankodott. V. 21.-VI. 21. Hagyjon /jkA másnak is a munkából, ne A A akarjon mindent és főleg ne egyszerre elvégezni. Az jó dolog, hogy ilyen nagy a munkakedve, ám félő, hogy lelkesedése csupán szalmaláng. Következő számunkban: Csóró vagy palimadár > - tmm . - * & Kombájn a városban Nyíregyháza (KM) — Furcsa látvány az autóbuszok, taxik, személyautók városi forgatagában a szántóföldeken már senkinek sem feltűnő kombájn, traktor és az utána akasztott pótkocsik, különféle mezőgazdasági gépek. A nyíregyháziak azonban jobb ha felkészülnek egy a város utcáin ritkaságszámba menő, nem mindennapi menetre. Netán főterükön, a Kossuth téren minden bizonnyal szokatlan látványt nyújtó pöfögő monstrumok elviselésére. A mezőgazdasági főiskola végzős gépészhallgatói ugyanis május 5-én, szerdán délelőtt 10 órától vidám felvonulást tartanak a megyeszékhelyen efféle, — nekik a szakmát, a hivatásukat jelentő — berendezésekkel. Az esetleges közlekedési fennakadásokért, ami a főiskolától a városházáig tartó vonulásuk közben előfordulhat, előre is kérik az arrafelé közlekedő polgárok szíves elnézését. Húsba vágó kérdések Nyíregyháza (KM) — Érdekes, a „húsháborútól” még mindig hangos mai világban különösen aktuális témában szerveznek rendezvényt Nyíregyházán az MTA Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Tudományos Testületének állattenyésztési és állategészségügyi munkabizottsága és a megyei Agráregyesület megfelelő szakosztályai. Az MTESZ-székház nagytermében május 5-én 10.30-tól dr. Dohy ./dnosjprofesszor tart előadást az Állattenyésztők Európai Szövetségének tavalyi madridi konferenciáján elhangzott és a megyénket különösen érintő kérdésekről. Ezt követően dr. Demeter János az állattenyésztés ösztönzésére tervezett állami intézkedésekről ad tájékoztatást. Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Hajdú Zsolt a Kereskedelmi Szakközépiskola IV. osztályos tanulója az országos szakmai tanulmányi verseny döntőjében kereskedelmi ismeretekből az első helyen végzett. A rangos megmérettetésen ezen kívül matematikából és közgazdaságtanból is résztvehetett. — A legtöbb energiát a köz- gazdaságtanra fordítottam, mert Budapesten, a közgazdaságtudományi egyetemen szeretnék továbbtanulni, ahol az választott felvételi tantárgy — mondta a fiatalember. — Úgy érzem a matematikaverseny döntője úgymond, erőn felüli volt. Szerintem a feladatok megoldása a tanároknak is igencsak feladta volna a leckét. A kereskedelmi ismeretek VI. 22.-VII. 22. Nem ártana rendet tennie a fiók- TOvc jaiban és a lelkében egyaránt. Kissé összekuszálódtak az érzelmi szálak önben, s ez bizony kihat a teljesítményére is. VII. 23.-VIII. 23. Nehogy félreértsék jószán- fUU dékú figyelmeztetését, inkább ne avatkozzon bele mások vitájába. A döntőbíró szerepét most nem ajánlatos magára vállalnia, mert csak haragosokat szerez. VIII. 24.-IX. 23. Ma Jlf szentimentális, s szeszébe? lyes hangulatba kerülhet. Egyik pillanatban még nevetni, a másikban meg már sírni lenne kedve. Hajdú Zsolt Harasztosi Pál felvétele versenyén többnyire a 4 év során szerzett gyakorlati ismereteimet kamatoztathattam. Közgazdaságtanból viszont a tankönyv anyagát legjobban A győztes diák tudók boldogultak. A felkészítő tanárom Hegedűs László, dr. Csillogná Jónás Judit, Kertész Sándorné és dr. Darvasi Gyula volt. Hajdú Zsolt úgy véli, a ha- zánkbeli kereskedelem nem igazodik kellően az ország adottságaihoz. Szerinte a magyar gazdaságot a külföldi áruktól jobban kellene védeni, mert ha nem ezt teszik, akkor a hazai ipar és mezőgazdaság a jelenleginél is jobban leépülhet. Zsolt a kölcsönös érdekek alapján működő kereskedelmet, de azon belül a magyar érdekek markánsabb képviseletét képzeli el. Reméli, ezen mielőbb változtatnak, de nincs kétsége afelől, hogy e téren az egyetem elvégzése után még neki is bőven lesz tennivalója. . . IX. 24.-X. 23. Már most yl * A gondolkodhat azon, hová Mr Mr is megy majd a szabadsága idején. Ám mivel ez még odébb van, jó lenne, ha a munkában is ráhajtana, mert mintha kissé lazított volna az utóbbi napokban. X. 24.-XI. 22. Mérlegelnie jen, mi a fontosabb most az ön számára. A régi, jól bevált, ám nem túl nagy fizetésű munkahely, vagy egy új, jó kereseti lehetőségű, ám bizonytalan vállalkozás. XI. 23.-XII. 21. Ma nyu- /A, godtan dolgozhat ked- 5ÍY vére, senki nem fogja zavarni. A nagy nyugalomban azonban gondoljon a családjára is. XII. 22.-I. 20. Ne gon- ^ dolkodjon annyit, s főleg tTTl ne töprengjen, mert magától megoldódik sok probléma. A szerencse most ön mellett áll, használja ki, amit kínál. I. 21. -II. 20. Nagy társa- j£?L ság veheti ma körül, ám oryR ön ennek egyáltalán nem örül. Jobban szeretne mindenki elől elbújni, de sajnos ezt nem teheti meg. Vágjon jó képet a dologhoz. II. 21.—III. 20. Ma min- den a terhére van, maga sem érti, ez hogyan lehetséges. Az uóbbi napokban pedig már minden olyan jól alakult, ezért szokatlan ez a hirtelen jött rossz hangulat. Mónika, ajánlott női név, jelentése görögből származtatva: magányos, latinból: figyelmeztető, a legvalószínűbbnek vélt karthágóí punból pedig: istennő. Az ugyancsak ajánlott Flórián jelentése a latin eredetije, Floriánus után: virágzó. További névnapok: Ada. Amália, Bulcsú. Brúnó, Cirjék, Elma, Fiorina, Flóris, Got- hárd, Kocsárd, László, Pelágia, Pelágiusz, Szilvánusz. Az ökumenikus kalendárium írja: Flórián katonatiszt volt Norci- um földjén a mai Ausztriában, akit keresztény hitéért az Enns folyóba vetettek. Már gyermekkorában megvédett imádságával egy házat a tűzvésztől, amiért a tűzoltók (e napon tartják versenyeiket, báljaikat) védőszentje lett. Száz éve hunyt el a Kecskeméten született László Károly mérnök, szabadságharcos, majd az emigrációban, 1850-52 között Kossuth titkára. A kormányzót Amerikába is elkísérte, majd felvette az amerikai állampolgárságot és az USA- ban és Mexikóban végzett térképezési munkákat. A kiegyezés után hazaköltözött és a Jobbparti Tiszaszabá- lyozó Társulat igazgatójaként dolgozott. 1883 18.16 04.00 A TISZA Tiszabecsncl -64 cm, apadó, 22%, 12,1 fok. Vásárosnaménynál 90 cm, apadó, 28%, 13 fok. Záhonynál 18 cm. apadó, 32%, 14.6 fok, Dombrádnál 217 cm, apadó, 39%, nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi 65- %, apadó, 16%, 14,8 fok. A TÚR Garbóknál -78 cm, apadó, 8%, 14,7. A KRASZNA Ágerdőnél 147 cm. apadó, 26%, 11,6 fok. Megér egy mosolyt A tóparti vendéglőben. Vendég: Békacombja van? Pincér: Nem, kérem. A reumám miatt sántítok. Hírügyeletes: GALAMBOS BÉLA ®(42) 11-277 Vagyonjegy hasznosítása ä I + M|CK6D Hoppá Az akarok lenni, ami akkor voltam, amikor az akartam lenni, ami most vagyok.