Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-15 / 112. szám

12 [ Ä %ekt-‘Maflmrorszáfl hétvégi imUékftte 1993. május 15. Bankók és bankok Kossuth pénzügyminiszter úr rendeletéi Láczay Magdolna Nyíregyháza — Sorsfor­dító év volt 1848 az akkor élőknek is. Kossuth Lajos mint az első magyar felelős magyar minisztérium pénz­ügyminisztere felszólítást küldött körlevélként minden településre, hogy a gazdaság gondjairól és terveiről tájé­koztassa az átalakulásban re­ménykedőket. „Oly időket élünk, midőn az események hovafejlődése kiszámíthatatlan. A nemzet­nek készen kell lennie, hogy a jövendő által készületlenül meg ne lephessék.” Aztán arról ír, hogy a kincstárt csaknem üresen vették át, aratás előtt az adókból folyik be valami, a kereskedés egész Európában pang, ami kis pénz van, az meg kell az igazgatás hivata­laira, a hadügyek szervezé­sére. Kossuth azonban nem hátrál meg, és bebizonyítja, hogy a pénzügyekhez leg­alább annyira ért, mint az új­ságíráshoz, a törvények megfogalmazásához. A már említett körlevélben 1848 májusában azt írja: „a közel­gő országgyűlésre oly adó­rendszer végrehajtásával fogja a kormányt megbízat­ni, miszerint hazánk polgárai aránylag kevéssé lesznek ter­helve, mint Európa bármely országai”. Ám a pénzügyek átalakításával már most sem várhat, és vállalja, hogy a rendkívüli idő szavát meg­értve, rendkívüli eszközök­höz nyúl. „Csak arra szólí­tom fel (tudniillik a nemze­tet), adjon kölcsönt az or­szágnak, tehát önmagának, kamat mellett.” Ezt nevezte ő kincstárutalványnak, ame­lyet egy év alatt tulajdon­képp visszafizetnek. Sőt a kamatot előre fel lehet venni, a tőkét pedig 3-6-12 hónap elmúltával. Az osztrákok kezdetben még megtartották a jegyban­ki szerepüket, és nem volt könnyű az önálló magyar pénzügyet megszervezni. Várható volt, hogy az arany és ezüst tartalékokat nem adják át, illetve, hogy ezeket még a forgalomból is kivonják. Kossuth kincstári jegye azonban névértékben csupán az ezüst pénzeket cé­lozta meg. Házról-házra jár­va magyarázták meg az em­bereknek, miért kell kölcsönt adniuk, és az eredmény nem is maradt el. Sokan ajánlot­tak fel nemes ércet, ékszert, majd a bányák hozadékát is a körmöcbányai pénzverdébe irányította a miniszter. Kossuth következő nagy horderejű intézkedése a ma­gyar jegybank megteremtése volt. Szerződést kötött a Ke­reskedelmi Bankkal, „misze­rint a kibocsátás határát és arányát a státus (az állam) át ne hághassa... és a bank kö­teles leend összes vagyoná­val jótállás terhe alatt erre felügyelni.” Kossuth úgy vélte, hogy a világ pénzügyi históriája ennél szilárdabb „finántz munkálatot fel nem mutathat.” Nem is túlzott. Május 23-án már így ösz- szegezte az előkészületeket: „A kincstári utalványok nyomtatás alatt vannak, az egy és két forintos pénzje­gyek kibocsátása csakúgy munkába vétetett. A techni­kai kiállítás sok és bonyolult munkát és biztosítási ren­dezést kíván. Az utalványo­kat 10,12 nap alatt, a pénzje­gyeket 6 hét alatt kiállítani reménykedem.” A mai stílushoz szokott fül is érzi, hogy milyen ponto­san, szakszerűen, és a körül­ményekhez viszonyítva köz­érthetően fogalmaz. Ezt va­lóban el lehetett magyarázni minden faluban. Talán nem volt ezek után oly nyilván­való a fedezet nélkül kibo­csátott papírpénz, ami Kos­suth leghíresebb bankjegye lett: a Kossuth Bankó, amely 5 forintos címletekben került forgalomba, összesen 61 millió forint hiány pótlására. Sokan támadták érte, féltek az inflálódástól, de Kossuth előre megmondta, hogy mire fogja fordítani. A közmunka és a közlekedésügyre, a val­lás- és közoktatásra és leg­nagyobb részét a nemzetőr­ség felfegyverzésére és a honvédség felállítására. Amennyiben a háború mégis elkerülhető lenne, gondolta még 1848. szep­tember 6-án, úgy a hadi cé­lokra kibocsátott papírpénzt is békés építőmunkára fordí­tanák. Kossuth tehát elérte, hogy nem lephették meg készületlenül az országot. Ettől azonban jelentősebb volt az, hogy még akkor is fi­gyelte a bankóprést, amikor már kormányzó volt. A spe­kuláció igyekezett kikezdeni a papírbankót, valamely ár­folyamcsökkenés meg is tör­tént. Kossuth Lajos a pénzü­gyeket úgy tekintette, mint amiknek mindenkit el kell érniük, és azzal is tisztában volt, hogy sok olyan jószán­dékú és tehetséges híve van a forradalomnak, akinek nincs elég pénze önmaga sorsának átalakítására. Május 27-én ezért újabb körlevelet indított útjára, és pontosan egy hónap múlva Szabolcs megyében már el­készült az a beosztás, amely szerint a megye hitelintézete működhetett. Elsősorban a földdel bírókra számítottak, azaz az úrbériség eltörlésé­vel új gazdálkodáshoz kez­dőknek kívántak segíteni. A hitelintézet országos háló­zatként szerveződött, amely­nek legkisebb pontján is a pénzügyminiszter által ^ ki­nevezett ügynök állt. Őket közhivatalnoknak kellett te­kinteni, de fizetésük a töb­biekétől eltért, nem az ál­lamtól, hanem megbízóiktól kapták aszerint, milyen mun­kát végeztek. A munkával sem szűkölködtek a tervek. Kossuth felelősségérzete itt is nyomonkövethető. A pénzre azonban nagy szükség volt, és akadtak je­lentkezők Szabolcsban a hi­vatalra és kölcsönre is. A megye közgyűlése tehát úgy döntött, hogy négy kerületet állít, mindegyik élére egy ke­rületi hitelintézetet, ügynö­köt helyez. A központok pe­dig a következők: Nagykál- ló, (Nyír)Bátor, a harmadik kerület a kisvárdai járás, a negyedik a dadai járás egy részével esett egybe, de itt központot ekkor nem jelöl­tek meg. Nem valószínű, hogy az elsőként említett települé­sekre szánták, ezek Apagy és Gégény, de ezt már nem is volt idő tisztázni. A nép bankja, a Hitelintézet akkor nem kezdett el dolgozni. Majd fél évszázad telt el, míg a magyar bankhálózat végül kiépült, és ez már nem hasonlított Kossuth tervére, aminek hiányát mai napig emlegethetjük. Múzsák, ha találkoznak Baracsiné Molnár Ibolya: Hajléktalanul Herceg Árpád: Ha tovabarnállsz szólni kell még a földről ahogy kihűlsz kihalsz a földből lefesteni a zöldről mikor előbarnállsz a ködből s ahogy a szél falevei edzik azt a hallást hallod napestig napestig halni mert nincs más csak egy karó egy kiáltás hát tudnod kell a földről ahogy előbarnáll a zöldből s a ködből előkarózik a felkiáltójelfa fejközépig belemered a csöndbe az faleveledzik helyette s hallod faleveledzik a szél ha tovabarnállsz te leveledzel a szélben ahogy szállsz Havonta Muzsikáló Magyarország Budapest — Czigány György húsz év rádiózás után 1976-ban szerződött a televí­zióhoz. Nevét rangos és nép­szerű műsorok sora jelzi. Két évi szünet után újból a zenei és irodalmi műsorok főszerkesz­tője a tévében. — A kifejezetten szórakoz­tatást kínáló pop-rockot kivé­ve, a zenének több ága, az opera, az operett, a sanzon s a népzene is hozzánk tartozik, ahogy a balett és a majd’ húsz éves múltra visszatekintő TV zenés színház. Az a száznál több bemutató, amit elkészí­tettünk, bebizonyította, hogy a televízió alkotóműhely, nem­csak műsorközvetítő. Megren­deltünk darabokat, például Vajda János Barabását vagy a Mario és a varázslót, amelyek azóta az Operaház repertoár­darabjai. Ezek kifejezetten a tévé rendelésére jöttek létre. Mecénások voltunk. Ez a gya­korlat elég ritka a nyugati tele­víziózásban. Most meg kell ta­lálnunk az egyensúlyt az új gazdasági feltételek között. Szűk csapat dolgozik együtt, de szeretnénk a központban működő rendezők, szerkesz­tők, műsorvezetők közül szá- zat-százhúszat rendszeresen foglalkoztatni programjaink­nál. Tehát továbbra is rendezni fog nekünk Horváth Ádám, Apró Attila és Sólyom László. — Milyen új műsorok ké­szülnek? — Havonta jelentkezik majd a Muzsikáló Magyaror­szág, amelyben élménysze- rűen bemutatnánk a hazai ze­nei életet. Sok tehetséges mű­vészünk van, vidéken is, nagy­szerű zenepedagógusok, szer­vezők. Az Erkel-évforduló al­kalmából a TV1 szerkesztő- gárdája elkészítette a nagyon értékes, de kevésbé ismert Er- kel-operát, az István királyt. Megemlékezünk a Grieg év­fordulóról, ellátogatunk a Drezdai Zenei Hetekre és a Salzburgi Ünnepi Játékokra — lehetőségeink szerint min­denhova, ahol magyar művé­szek szerepelnek. Salzburgban például Solti György, és megszólalnak itt Ligeti György és Kurtág György művei. De megkeresett ben­nünket Fischer Iván, hogy a jövő hangversenyévadban be­szélgetést tervez a közön­séggel az elhangzó művekről. Ennek a tévés műfajnak is ha­gyománya van már. Népszerű volt Bernstein s Mihályi And­rás sorozata, s ilyesmi most Fellegi Ádám játékos-mulat­ságos show-ja. Irodalmi műsorok is készül­nek. Hetente egy-egy verssel jelentkezik az Ezredvégi költők sorozat, amely talán a Vers mindenkinek utóda, s szeretnénk váltakozva szere­peltetni egy olyan műsorral, amelyben a klasszikus magyar és világirodalom is megszólal­na. Az ilyen jellegű versmű­sorok nem szerepelnek a nyu­gati televíziók programjában. De egy kis országnak, mint mi, mások a hagyományai, más a stílusa, s másnak van hi­tele. Pár perc a költészeté, amely kiszakít a hétköznapok rohanásából. Ezért egy Babits- sort választottam sorozatcí­mül: Vers az utcazajban. Azt szeretnénk, ha nagyobb arányban kerülhetnének adás­ba kulturális műsorok fő mű­soridőben. Ennek előfeltétele, hogy ne ötvenöt perces, egy­órás műsorok készüljenek. Ha sikerül 15-20 percben bemu­tatnunk egy alkotót, akkor ezt este kilenckor is műsorra le­hetne tűzni, s utána folytatód­hatna a program valami harsá­nyabban szórakoztatóval. A vetélkedők közül folytatódik a Szó-zene-kép; témája a ro­mantika lesz, vagyis a XIX. század. Nem vagyunk olyan idealis­ták, hogy az emberek csak ko­molyzenét meg költészetet szeretnének kapni, de remél­jük, életünkben helye van. Én nem akarom tudomásul venni, hogy van arisztokratikus mű­vészet, és ennek szűk körű értő befogadói. Szilvási Csaba Krúdy Gyula, A nagy tehetségek mozdu­latlanul várnak a hó alatt, míg az első áldott napsugár, az első alkalom életre kelti őket. „Tehet arról a fa, hogy élni szeret, vagy a virág, meg a fű? Az ember is csak amolyan út- széli akác, amelyik kitárja lombos gallyait az örökkévaló napocska felé” — írja Krúdy Gyula, az élet szerelmese, irodalmunk egyik legerede­tibb, legsajátosabb hangú egyénisége. Akárcsak Ady, ő sem tudott, nem is akart a „szürkék hegedőse” lenni. Mindvégig magános „gordon­kás” maradt. A „Hortobágy poétája” ba­rátja, de ő nem harcol a ma­gyar Ugar ellen. Ady halálra, borra, nőre gondol. Krúdy nyomában az asszony, a bor és a kártya három farkasa setten­kedik. 60 évvel ezelőtt, 1933. május 12-én halt meg Nyíregyháza nagy írója, Krúdy Gyula Rokonai Dickens, aki az ár­va vermekről először írt, mint égi jelenségekről és Andersen, aki megszólaltatta a mogorva szélkakasokat és a hallgatag esőcsatornákat. Krúdy tündér­lepke hátán lovagló fantáziáját megérintette az Ezeregyéjsza­ka és a magyar mese- és mon­davilág. Hősei — ábrándos­ságukkal, magányosságukkal, elvonultságukkal — Turge- nyev, Goncsarov, Puskin és Lermontov alakjait idézik. Krúdy műveiben a régi pesti asztaltársaságnál találkozha­tunk a Pickvick-klub vendé­geivel, Goriot apó a Józsefvá­rosban sétál, Dosztojevszkij diákja a pesti egyetemre jár, Anyegin Eugénja is feljár Pestre vidéki magányából, mert nem élhet lóverseny nél­kül. Mégsem fővárosi író ő, mert tudja és vallja, hogy „csak fa­lun, csendben, elhagyatottság- ban lehetséges megírni azokat a dolgokat, amelyeket szeret­nénk, felfeszíteni a lélek még inkább elzárt szekrényét, va­jon mi van odabenn, ahová senki sem lát?” Szép hazánkban, a szegé­nyek és boldogtalanok orszá­gában született ő is, ott, ahol mindenki mást álmodott, mint amit a holnap megvalósíthat, ahol tüzes ambíciók, neveze­tes elmék, nagyszerű tulajdon­ságok pusztultak el részvét­lenül, ahol a butaság és korlá­toltság gonosz fölénnyel dia­dalmaskodott. Abban a világ­ban élt, azokban az esztendők­ben, amikor a magyar írónak legkopottabb a kabátja, leg­rongyosabb a kedve, legcseké­lyebb a reménye. Utolsó éveit ő maga, a gavallér is — aki is­merőseit mindig kisegítette, ha pénzzavarba kerültek, aki új kabátját, a „szabó költe­mény”-! „elszakadt, sajnos, szűk lett” magyarázattal egy széllel-bélelt vásott havelco­kot viselő szegény barátjára tukmálta — nyomasztó körül­mények között töltötte. Életfilozófiáját Tavaszi ön­gyilkosok című publicisztikai írásában fejti ki: „Úgy kellene élni, hogy ne vegyük észre ép­pen a legsötétebb oldalakat a létben.” Krúdy kedvenc évszaka a kánikulában, halk lombok alatt beköszöntő ősz. ízek, il­latok, színek, egyszeri és meg­ismételhetetlen csodák kava­rognak írásaiban, amelyek mégis egy halott világot, a te­metőket idézik, mert a magyar föld nála is a lelkek temetője. A halottak napja olyasformán foglal helyet az ő kalendári­umában, mint a varjú a piros- derekú vén torony tetején, ő maga pedig az öregedő embe­rekre hasonlít, akiknek önfe­ledt mulatsága visszaidézni a múlt időket, s kortyonként ízlelni újra az eltűnt esztendők zamatát. Szellemi borozgatás

Next

/
Thumbnails
Contents