Kelet-Magyarország, 1993. április (53. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-30 / 100. szám
A TARTALOMBÓL: • Elnémultak a vasasüzemek • A kötelező ünnepelés helyett • Az ígérgetések földjén • A munkanélküliek szavaznának Aktuális kérdések ____________________________ Munkáról, munkanélküliségről, ünnepről Nábrádi Lajos Nyíregyháza (KM) — A rendszerváltás után is piros betűs ünnep maradt május 1-je. Köszöntjük, ünnepeljük a dolgozó embert, a munkát. Még akkor is jeles ünnep a mai, ha munkából és munkásból sokkal kevesebb van, mint régen. Természetes, hogy más aspektusból közelítjük meg ezt az ünnepet mint a régi ünnepeket. Nem csak a munkásokat köszöntjük ezen a napon, hanem a szellemi tevékenységet végzőket is. Mindazokat, akik kezük erejével, tudásukkal hozzá járulnak megyénk és tenyérnyi hazánk fennmaradásához, gyarapodásához. Illik köszönteni azokat is, akik kényszer- pihenőn vannak, de munkát keresnek, munkájuk után akarnak boldogulni. Az összetett és időszerű témáról beszélgettünk Juhász Gáborral, a megyei munkaügyi központ igazgatójával. □ Alaposan megváltozott a munkásság összetétele. Egyes szakmák háttérbe szorultak , mások előtérbe kerültek. Foly- tathatók-e így a hagyományok? S kik állnak a mostani ünnep középpontjában? — Ennek megítélése nem az én feladatom. A hagyományok ha más módon is, de folytathatók. Valóban köszönthetjük mindazokat, akik tesznek, vagy tenni akarnak a közösség javára, a maguk hasznára. Ami az összetételt illeti. A régi értelemben vett nagyüzemi munkások már alig vannak hazánkban. Megyénkben azelőtt sem voltak igazán nagy üzemek, de országszerte, sőt külföldön is híresek voltak a vasas üzemeink munkásai, az építőink is jó hímevet vívtak ki maguknak. Az állami gazdaságok dolgozói, az úgynevezett mezőgazdasági munkások szintén tekintélyt vívtak ki maguknak. Több vasas és épíJuhász Gábor Harasztosi Pál felvétele tőipari szakma egyelőre valóban háttérbe szorult a szerkezetváltás miatt. Ezeket a szakmákat nem kell a kihaló szakmák közé sorolni. Előtérbe kerültek a számítógépes szakmák, „divat” lett a vállalkozók, a menedzserek, a farmerek képzése. A piacgazdaságra való áttérés a szakmai összetételen is változtatott. Sajnos, a változások munka- nélküliséget hoztak magukkal. □ A gazdasági válság egyik szembetűnő jele a munka- nélküliség. A munkaügyi kormányzat és a megyei munkaügyi központ hogyan kezeli ezt a témát? — A piacgazdaságra való áttéréssel csökkent a kormányzat beavatkozása a gazdaság folyamataiba. Egyúttal megnőtt a munkaadók és munkavállalók szerepe a munkaerőpiac alakításában. A foglalkoztatás elősegítésében, a munkanélküliek ellátásában azonban továbbra is jelentős részt vállal az állam. Nemcsak segélyt, járulékot biztosít, hanem olyan támogatási formákat, amelyek révén a munka- nélküliek ismét elhelyezkedhetnek, vagy vállalkozóvá válhatnak. Az elmaradott térségekben komplex regionális programokkal javítják a munkához jutás esélyeit. Megyénk tavaly és idén is jelentős összeget kapott munkahelyteremtő beruházásokra. Idén már külön kategóriában pályázhatnak a Foglalkoztatási Alap decentralizált keretéből azok a munkanélküliek, akik az önfoglalkoztatásukat akarják megoldani központi támogatással. A mi saját, megyei kezdeményezésünk, hogy négy kategóriában hirdettük meg a pályázatokat. Célunk az, hogy minél több réteg jusson támogatáshoz, illetve munkahelyhez. Külön gondolunk a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. A munkar nélkülivé vált mezőgazdasági szakemberek egy része közbenjárásunkkal munkába állhat, falugondnokként, vagy más beosztásban segítheti az önkormányzatok tevékenységét. A munkaügyi kormányzat és a megyei munkaügyi tanács a közhasznú munkások foglalkoztatására idén 10-15 százalékkal több támogatást ad. Egyre több szakmunkás, sőt mérnök megyénkben is beléphet a közhasznú tevékenységet folytatók sorába, ez a kifejezés ma már nem csak utcaseprést jelent. A rész- munkaidős foglalkoztatással lehetőséget biztosítunk arra, hogy az átmeneti nehézségekkel küzdő vállalatok ne kényszerüljenek a dolgozóik elbocsátására. Az átképzések szintén enyhítik a munkanélküliséget. □ Az átképzések hasznosságát sokan megkérdőjelezik. Szükséges rossz, vagy szükséges jó a munkanélküliek egy részének átképzése? — Ha így tesszük fel a kérdést, akkor szükséges jó. Az átképzésekkel ugyanis össza- hangoljuk a munkaadók és a munkanélküliek érdekeit. Az átképzések nem cél nélkül, spontán szerveződnek. Az át- képzettekkel kielégítjük a munkaadók munkaerő-igényeit, ugyanakkor az átképzet- tek előbb, vagy utóbb el tudnak helyezkedni. Ma is igaz a mondás: ahány szakma, annyi ember. □ A megyei munkaügyi tanács már az összetételével is képvisel minden „oldalt”, minden réteget. A tanácsnak milyen szerepe van a válság kezelésében? — A tanácsban a munkáltatói oldal mellett jelentős szerepe van a szakszervezeteknek és az önkormányzatoknak. A gondokra közösen keressük a megoldást, érdekeket egyeztetünk. A tanácsban a szavazatok alapján a kollektív bölcsesség érvényesül. Az önkormányzatok képviselői a területi gondokat tárják fel, azokra keresnek megoldást a tanácsban. — A szakszervezetek kezdeményezésére az idei munkahelyteremtő pályázatok kiírásánál kikötöttük, hogy a beruházók a támogatás „fejében” minimum mennyi bért adjanak új dolgozóiknak. A megyei munkaügyi központ egyébként nem csak a tanácsban, más fórumokon is keresi a megoldást a válság kezelésére. Jól együtt működünk a már ismert RÉV-Alapítvánnyal. Nemrég egy osztrák profesz- szor tartott szakembereinknek előadásokat Nyíregyházán az alapítvány közreműködésével. Remény van arra, hogy megyénk osztrák és dán segítséget kap különböző szakképzéshez. □ Lapunkban is megjelent az a pályázat, amelyet a megyei munkaügyi központ igazgatói posztjának betöltésére írtak ki. Lehet, hogy a következő május 1-jét már nyugdíjasként éri meg? — Húsz éve dolgozom munkaügyi szakemberként. Az időt én sem tudtam megállítani. A minisztérium és az országos központ keresi az utódomat. Ha majd megtalálják, arról beszámolunk a Kelet-Magyarország hasábjain is. □ Köszönöm a beszélgetést. KM galéria Csontváry Kosztka Tivadar: Mária kútja Názáretben (részlet) Ésik Sándor / tt jár-kél közöttünk néhány ember, akiről még a közvetlen környezete sem látja, nem veszi észre, hogy tagja az új elitnek. A közelmúltban elsuhant egy-két év alatt kerültek olyan termelő, kereskedő, vagy szolgáltató eszközök birtokába. amelyekről maguk sem hitték volna el korábban, hogy sajátjuknak tudhatják Hajsza a legszebb férfikorban majd. A régi érában másod, harmadvonalbeli irányítók voltak, vagy éppen három évente újabb ötezres csirkeólat ragasztottak a meglévők mellé. Fő, másod, mellék, és ki tudja még milyen tevékenységük eredményeként a rendszerváltás hajnalán nem azon kellett gondolkodniuk, hogyan kezdjenek az eredeti tőkefelhalmozáshoz. Szerény, vagy körülményeinkhez képest tekintélyesnek mondható, de mindenképpen befektethető tőkével indulhattak. Kedvük és tehetségük nem múlván, megmutathatták, folytatni tudják, és jobban tudják folytatni amihez korábban kezdtek. Irigyeik szemében ők a habzsolok, a harácsolok. Ami azt illeti valóban két kézzel szórja elébük Fortuna a javakat. Aki pedig nem irigységgel. hanem elemző figyelemmel illeti őket, azt látja, hogy kétszer nyolc órákat dolgoznak, havi sokezer kilométert hajtanak, és azt is, hogy fent- említett Fortuna nem is olyan ritkán alaposan cserben hagyja őket. Azt írtam, dolgoznak... Munkájuk persze nem a természet tárgyainak megváltoztatására irányuló tudatos emberi tevékenység, legalábbis többnyire nem az. Am mégis fölöttébb jövedelmező. A szerencse istennője ugyanis pályázatok, támogatások, kedvezmények, és még számos más dolog formájában jelenik meg. Csak aki benne van, vagy nem nagyon távol, az látja, mekkora összegek várnak arra, hogy valakinek a nyakába szakadjanak. Ami azt illeti, nagyon kevesen vannak benne és nem sokkal többen közel hozzá, ám mégis: lassacskán megtelnek az E, a Phare, a Start, meg a többi hitel keretei. Elég kevesen vannak jegyzetem hősei ahhoz, hogy a közeljövőben kiteljék velük az a népes középréteg, melynek kialakulását valamennyi modern párt célként zászlajára tűzte. Nyomasztóan nagyobb azon emberek száma, kik „sötét gondok közt henyélnek”. Azt gondolom, hogy mégis el kell viselniük egymást, mégpedig annak reményében, hogy az említett többség számára az ugyancsak szóban forgó kisebbség teszi jobbá a világot. Viszonylagos pénzügyi egyensúlyban lévő országunk ugyanis két dolog között választhat. Vagy tovább dotál veszteséges munkahelyeket, jövő nélküli termelő kapacitásokat, vagy nem, és a felszabaduló pénzeket oda csoportosítja át, ahol biztató kilátások, és jövedelmező termelés lehet. A hétköznapi ember számára mindez egyéni sanyarúsá- gokhoz, ugyanakkor egyéni örömhöz is vezet. Úgy látszik, miként a pénzügyek tekintetében a hiány és a többlet egyenlege ugyanaz ha az egyik a másik rovására megváltozik, az öröm és bánat mennyisége is állandó. Ha valahová több jut, az valahonnan hiányzik. A siker, és a sikertelenség élményében magára marad az emberfia. Még ennél is nagyobb baj, és én tulajdonképpen azért fogtam tollat, hogy javulhatna az arány, ha valamelyest alábbhagyna a kizsákmányolás. Ezen a ponton számosán arra gondolhatnak, hogy a két réteg hagyományosan feszült viszonyára célzok. Nem. A kizsákmányolásnak arra a fajtájára, amely korunkban leginkább elhatalmasodott: az önkizsákmányolásra. Mert mi másnak nevezhető az egy-két éve, vagy éppen néhány hónapja felbukkant tulajdonos semmit sem bíz másra? Önmaga menedzsere, adminisztrátora, üzemgazdásza, sofőré, titkára és még ki tudja mije az illető. Magad uram, ha szolgád nincs — tartja a mondás. em is vitatható az igazsága, ha valóban magára van szorulva az ember. Napjaink társadalma és gazdasága azonban bővében van a hadra fogható munkaerőnek. Nem magas a bérszínvonal, megvan a szakértelem, és sokszor már a késztetés is igen erős a munkanélküliség képében. Hiába bírná el a cég, mégsem... Irigy a tulaj? Nem meri másra bízni a boltot? Is, is, és még számos más tényező is közrejátszik. Ha helyes medrükbe terelődnek ezek az ügyek, akkor tovább bővülhet a soványka középréteg, bővül általuk a piac, nyugodtabbá, és kiegyensúlyozottá válik a társadalom. Többeknek jut a tortából, és az újdonsült tulajdonos sem hajszolja magát az infarktusba legszebb férfikorában. ^űgáwü’éíemény
