Kelet-Magyarország, 1993. április (53. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-03 / 78. szám

1993. április 3. A ‘Kelet-Magyarország hétvégi mdiékfzte 1 A Kossuth-nófa nyírmihálydi szerzője Balkányi Szabó Lajos népdalköltőt a forradalom és szabadságharc Pesten magával ragadta Balogh László Rohod — Újra meg új­ra belelapozgatok a jó öreg Szinnyei József hatalmas le­xikonéba. Mennyi kincs, érték és elfelejtett ismeretanyag van felhalmozva ezekben a kö­tetekben! Balkányi Szabó La­josnak, a népdalköltőnek a nevénél állok meg a lapoz­gatásban. Olvasom a jól ismert dalszö­vegeket, és már dúdolom is: „Káka tövén költ a ruca...”, majd pedig, hogy „Azt a kis­lányt nem az anyja nevelte...” De ekkor meghökkenve, hirte­len elhallgatok. Leveszem a szemüvegemet, alaposan megtörölgetem, és újra olvasom a következő dal­szöveget: „Kossuth Lajos azt izente...” Nincs semmi félreértés! A Kossuth-nótát megyénk szü­lötte írta. És én erről idáig nem tudtam! Úristen! De vajon kik tudtak és hányán? Aztán, ha tudták, miért hallgattak róla? Lelkiismeretfurdalás között ragadtam meg a tollat, hogy megírjam az elmulasztottat, a mindenkinek tudnivalót. íme! A nemesi szülőktől szárma­zó Balkányi Szabó Lajos 1823. április 5-én született Nyírmihálydiban. Ügyvédnek készülve, jogot tanult a Deb­receni Református Kollégium­ban, aztán tanulmányait befe­jezvén, 1843-tól Pozsonyban lett táblai jegyző. Mikor pedig két év múltán sikeres vizsgát tett Pesten, és megszerezte az ügyvédi oklevelet, a főváros­ban nyitott irodát. A forradalom és szabad­ságharc is Pesten éri, s mint sokan másokat, őt is magával ragadja: beáll nemzetőmék. A bukás után Debrecenben folytatja jogászi munkáját éle­te végéig. A közéleti szerep­léstől hosszú időn át tartóz­kodik, csak a kiegyezés után, 1867-ben vállalja el a debre­ceni törvényszéken a bírói tisztet, amit 1872-ben a királyi aljárásbírói tisztséggel vált föl. Ebben a munkakörben éri Debrecenben a halál 1879. szeptember 24-én. Irodalmi pályafutását Vahot Imre Pesti Divatlapjánál kezd­te népdalköltészettel. Számta­lan dalát, köztük a Kossuth- nótát is, megzenésítették, s legtöbbjük ma is ott él az egyszerű magyar emberek ajkán. írt verses regéket is, ezek több kiadásban önálló kötetekben is megjelentek: Lehel kürtje (Debrecen, 1850.), Utazás a másvilágon (uo. 1855.), Kutasi Pista ku­lacsa (uo. 1871.). A hivatalos irodalomtörté­net azonban máig hallgat róla. Az történt vele, mint ami ma­napság a politikában gyakori: címkézték. Ráütötték a „Petőfi utánzó” bélyegét, és azóta hallgatnak róla. Mert ugye, mit is lehet kezdeni egy Pető­fi-epigonnal? Pedig Balkányi Szabó Lajos ennek ellenére ott van a ma­gyar irodalomban« Ha mást nem írt volna is, csupán a Kos­suth-nótát, már az előkelő helyet biztosít számára a nemzeti dalköltészetünkben. És a Kossuth-nótában nincs semmi petőfies, csak hazafias és forradalmi. Balkányi Szabó Lajos a versíráson túl, a tudománnyal is mélyreható alapossággal foglalkozott. Mikor a népköl­tészeti kincsek gyűjtését ép- pencsak elkezdték, ő már nemcsak összegyűjtötte, ha­nem öt kötetben Magyar ős­mesék I-V (Debrecen, 1860- 75.) címen ki is adta népünk hitregéit. Tette ezt a világ­történeti összefüggések párhu­zamainak olyan felmutatásá­val, ami a későbbi modem és tudományos mesekatalógus irányába mutatott. Mikor a névtudománynak még a fogalmát sem ismerték, Balkányi Szabó Lajos följegy­zett és Debrecen helynevei (uo. 1868.) címen kiadott mintegy száz debreceni föld­rajzi nevet. De itt sem elége­dett meg a puszta közléssel. Felkutatta a nevek történetét és eredetét, s a tudomány ak­kori legmagasabb szintjén tör­téneti-etimológiai észrevétele­ket fűzött minden névhez. Egy ilyen életművet és an­nak megteremtőjét méltat­lan lenne tovább is elhallgat­ni. Emlékezzünk hát me­gyénk emlékezésre méltó szü­löttére! Múzsák, ha találkoznak Kállai János Oltalom fényfojtó telemben meghallgattál napjaim vigyáztad—őriztél akaratlan tudom: mosoly-szikráid nekem zuhogtak parázsló remények—szelíd megadások alattunk törtívű útjaink szétrebbennek a távolodások üveg-ideje érkezik de okos számvetéseidben hagyj miattam kérlek fontossá növesztő szép szorzójeleket óvni leparancsolt elfulladt lobogást néma könyörgést—fáj—úgy kellenéi sírni sem szégyellem e vágynál-több szerelmet százszor megtagadva — mégiscsak: az Szabó Gáspár: Jézus nyomában Közbeszólás ____________ A csalók ellen Kováts Dénes É rdeklődéssel olvas­tam a hírt a minap: a kormány hamarosan sürgős megvitatásra az Or­szággyűlés elé terjeszt né­hány javaslatot a Büntető Törvénykönyv módosításá­ra. Új bűncselekmények fo­galma kerül nemcsak a köz­tudatba, de a jogszabályok közé is, mint például a tisz­tességtelen piaci magatartás, a hitelezési csalás, a számí­tógépes csalás fogalma. A kormányszóvivői tájékoz­tatón kifejtették: meg kell gátolni a pénzmosást. Haladunk a korral végre a büntetőjog terén is, s ez azért fontos, mert a számta­lan kiskaput, joghézagot ki­használva sokan tettek szert — ha másképp nem, etikai­lag — megkérdőjelezhető módon, (de törvénytelenül is) hatalmas jövedelmekre az üzleti életben. Igaz, eb­ben nemcsak az elkövetők a ludasak, hanem bizonyos esetekben azok is, akiket megkárosítottak. A bűnügyi krónikákat ol­vasva például rendszeresen visszatérő téma: valakik nagymennyiségű árut vettek át (mosóport, italokat, s más árucikkeket), hogy majd fi­zetnek. Ez azonban elma­radt, s milliós nagyságrendű kár érte a gyártót, a forgal­mazót. Talán a jogszabá­lyok, talán a felelőtlenség okozhatta, de sok olyan em­ber jutott így áruhoz, aki eleve nem is akarta, esetleg nem is tudta kifizetni az el­lenértékét. Mert azért vitte el, hogy az értékesítésből szár­mazó bevételt teljes egészé­ben a saját céljaira fordítsa. Arra is jó néhány példát tudnánk sorolni, hogy a te­levíziós és újsághirdetések­ben szuperminőségű műsza­ki cikkeket kínáltak kedvez­ményesnek tűnő áron, aztán kiderült: bepalizták a vásár­lót, selejtet kapott modem technika helyett. Azaz: a né­zők, olvasók (nem a médiák hibájából) megtévesztő tájé­koztatást kaptak. Mert a rek­lámozott árut a KERMI nem ellenőrizte, nem volt enge­dély a forgalmazására, nem felelnek meg az előírások­nak, és így tovább. Aztán a vevők — ha tudtak, s lehető­ségük volt rá — futhattak a pénzük után. De gyakran az is kiderült: a forgalmazó nem tud, vagy nem akar fizetni, esetleg elérhetetlen. Nem telne nagy fáradság­ba az sem, ha példákat akar­nánk sorolni olyan, tíz- és százmilliókra rúgó hitelfel­vételekre, amikor a hitelt ka­pottak semmilyen fedezettel sem rendelkeztek. De vala­hogy mégis pénzhez jutót-« tak... S zükség van tehát a gazdasági életet, a kereskedelmet, a pénzügyi tranzakciókat job­ban kordában tartó jog­szabályokra. De lehetőleg olyanokra, amelyek már kevésbé kijátszhatók. Vámolatlanul T anulságos, de nem lezárt vita, beszélge­tés részese voltam a közelmúltban. Gazdasági életünk jellemzőiről, a ke­reskedelemről, az áruellátás­ról beszélgetve szóba került az úgynevezett KGST-pia- cok helyzete, s ezzel össze­függésben a vámosok, vám­szervek tevékenysége is. Lehet szidni ezeket a pia­cokat, okolni a környékükön és a helyszínen kialakult, nem egyszer áldatlan állapo­tokat, de az is tény: jelentős vásárlói igény mutatkozik létük iránt. Hiszen számos dologhoz jóval olcsóbban juthatunk ott hozzá, s gyak­ran nem is rosszabb minősé­gűdéhez, mint amik — több­szörös áron — a boltokban kaphatók. Ha például az italok minőségében már nem is bízhatunk meg igazán, a cipők, a ruhaneműk, a játé­kok és a cigaretták jó üzletet jelentenek a vásárlóknak is. Az megint más kérdés, hogy az „állam bácsi” ho­gyan vélekedik minderről. Mert egyrészt bizonyos vál­lalatok rosszul járnak, ha kevésbé kelendőek (drágáb­ban megvehető) termékeik, másrészt a hírek szerint a vám és az adó nem fizetése miatt az állam is jelentős bevételektől esik el. Igaz, a vásárlót, ha olcsóbban veszi meg ezeket az árukat, mind­ez nem érdekli. Hiszen a lét­minimum határán, vagy az alatt tengődök (legyenek kisnyugdíjasok vagy nagy- családosok), a munka nélkül élők, de talán még az úgyne­vezett középrétegek számára sem mindegy, mit menynyi­ért vesznek meg. Volt aki felvetette: érde­kes elemzés tárgya lehetne — a szigorítások ellenére is — alaposabban megvizsgál­ni a vámszervek szerepét. Mert igaz ugyan, hogy nem minden beérkező autót, ka­miont képesek tüzetesen át­vizsgálni (erre talán idő és létszám hiányában sem képesek), de mindenképpen furcsa: mi mindent, s milyen tételekben kaphatunk meg ezeken a piacokon. S ma­napság nem egyszer halljuk a híreket: személyautókat, kamionokat ellenőrizve nagy zsákmányt fedeznek fel rendőreink. De ezek vala­hogy mégis bejutottak az országba... Bár számos tapasztalat mutatja: magán- vagy társas- útón sokminden behozható kis hazánkba, csupán szer­vezés vagy ügyesség kérdé­se, talán felelőtlenség és jog­talanság lenne kategoriku­san azt állítani: a vámszer­vek „közreműködése” is kell ehhez. Tény azonban: eze­ken a piacokon mindig áru­bőséggel találkozunk, azaz a jelek szerint nem jelent nagy gondot behozataluk sem ki­sebb, sem nagyobb tételben. E z többeknek jó, má­soknak kevésbé. Az engedéllyel vagy anélkül kereskedők, s a vá­sárlók mindenesetre jól jár­nak. S ez is egy szempont lehet, ha a témáról beszé­lünk. Arról pedig, hogy ki­nek az érdeke fontosabb, megoszlanak a vélemények.

Next

/
Thumbnails
Contents