Kelet-Magyarország, 1993. április (53. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-17 / 89. szám
141 A Ó\e(et-üílagyaroTszág hétvégi metíéífieU A KM vendége Üzlet és mosoly Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — A megjelenése európai, az udvarias gesztus hamisítatlan ázsiai benyomását kelti. A választékos magyarsággal beszélő Cao Kegong szerencsésen ötvözi magában kelet és nyugat gondolkodását. A Kínai Népköztársaság budapesti nagy- követségének cao Kegong műszaki-tudomáBalázs Attila felvétele nyos ügyekkel foglalkozó első titkára és ebbeli minőségében nem kisebb feladatra vállalkozott, mint összehozni az együttműködésre kész partnereket a két országban. A nyíregyházi mezőgazdasági főiskolára sem véletlenül jött a napokban, hanem kö- vetségi munkatársaival a gazdasági, kereskedelmi, oktatási kapcsolatok szülőatyjai kívánnak lenni. — A kínaiak ismerik a magyarokat, legalábbis Petőfi Sándoron keresztül — kicsit távolabbról kezdi a közös sors egybefonódó szálait elemezni. Közben társai betű szerint idézik és szavalják: Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem... Mintha magyarórára csöppennénk, s megszólal a lelkiismeret, hasonló helyzetben honfitársaink tudnának-e kínai költőtől idézni? — Szóval, népünk történelme, világjáró kedve ékesen bizonyítja, hogy a kínaiak mindig is élénken érdeklődtek más népek, kontinensek, civilizációk iránt. Nem restelljük felvenni magunkat és másutt tapasztalatot szerezni, hisz az végülis a mi szellemi _ gyarapodásunkat szolgálja. így fehér foltnak tűnt évszázadokon át Kína és Magyarország viszonya. A földrajzi távolság miatt jószomszédságot a szó konkrét értelmében nem mondhatunk, ám annál jelentősebb a szellemi érdeklődés. Noha egy napon nem említhetjük az 1,2 milliárd népességet számláló és az össz- vissz 15 milliót felmutató maroknyi népet, és a területünk sem éri el egy ottani megye nagyságát. Mégis, a szelek szárnyán eljutottak a hírek rólunk Kínába. Ismertségünket a jobb napokat megélt mezőgazdaság alapozta meg. A táj és az ember együtt munkálkodásának példája lehet a tokaji bor, amelyet ismerős márkaként üdvözöltek a vendégek. Emellett információt szereztek a növényvédős pilóták képzéséről, magas szintű munkájáról. Rögtön azt latolgatták, hogy a végeláthatatlan rizsföldeken, a szántókon, a gyümölcsösökben miként tudnának állást kínálni magyar repülőgépvezetőknek? De felmerült bennük az is, hogy saját diákjaikat kül- denék el magyar egyetemekre, főiskolákra, hadd lessék el itt a tudományok alapjait. A szándék fogadtatásra talált. A házigazda szerepét vállaló mezőgazdasági főiskola félévszázadra nyúló oktatásfejlesztési programjának része a külföldi tapasztalat- szerzés, a hallgatócsere, az információátadás. A kölcsönös előny reményében pedig örömest szövetkeznek a jószándékú jelentkezőkkel, hisz megannyi tennivaló ad közös hasznot. Cao Kegong és munkatársai, noha először jártak Nyíregyházán, nem érezték magukat idegennek. Különösebben nem kellett deklarálniuk a baráti szándékot, hisz ma már valamire való üzletember legfeljebb egy mondatot szán az érdeklődés, a barátság kinyilvánítására. Sokkal inkább azokat a pontokat kereste, amelyek egybekapcsolhatják a két ország kibontakozó együttműködését. Rögtön jött az ötlet: a megyeszékhelyen nincs kínai konyha, s köztudottan szeretjük az ínyenc falatokat. A vendéglátók tapintatosan terelték arra a szót, hogy az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők számára is megfizethető kínai konyha lenne az igazi áttörés. Szóba jött Sóstó vagy akár a város belterülete is. Villámgyorsan rögzítette az agykomputerben a vendég a fizetőképes keresletről szóló, felbecsülhetetlen értékű információt. Piackutatás volt ez a javából. Bár a földrajzi távolság és a drága utazási költségek miatt az idegenforgalom, a népi diplomácia bizonyosan várat magára, legfeljebb egy szűk rétegnek hagyva meg a lehetőséget a helyszíni tapasztalatszerzésre. Május 10-ig Budapesten látható a New Yorkban élő japán művész, Yoko Ono kiállítása MTI-Press A westernhős estéje, avagy a műfaj harmadik halála Hamar Péter Hogy a burleszk amerikai műfaj-e, azon lehet vitatkozni, de hogy a western az-e, vitán felül áll. Sokáig úgy vélték, annyira amerikai, hogy másutt utánozhatatlan, megteremthe- tetlen. Aztán jött egy Sergio Leone nevű úr, és hamisítatlan amerikai westemeket készített Olaszországban. A műfaj akkor halt meg először, amikor az Egy maréknyi dollárért a mozikba került. Szertefoszlott egy mítosz. Műfajtörténeti fejtegetés dióhéjban — maga a képtelenség, ezért érdemes vállalkozni rá. Nálunk a western soha nem volt igazán népszerű. Amikor az lehetett volna, akkoriban mi a Bátor embereket néztük (szocialista eastern?), valamint a termelési film erkölcsnemesítő hatásán nevelkedtünk (ami korosztályomon meg is látszik). Amikor meg szabad lett a gazda, túl nagy lett más műfajok konkurenciája. Mintha itthon nem jutottunk volna el annak megértéséhez, hogy a western Eszak-Ameri- ka történelme, vagy legalábbis születésének mítosza. Európai szemmel nézve furcsa történelem ez, amely az újkorral kezdődik, s erről végképp nem tudunk semmit. Az Államok története sokáig azonos az őslakosság kiirtásának és a föld birtokba vételének történetével. Erről szól a western. Meg arról, hogyan alakult ki az amerikai morál. A vadnyugati filmhősnek még emberi arca volt, ám a mai amerikai horrorok és egyéb, a kegyetlenség szellemét terjesztő műfajok figuráinak emberi arca csak látszat, álarc. A felhőkarcolók és a szupertechnika világában, az ezredforduló küszöbén a wes- temmorál anakronisztikus, bár primitív lelkülettel lehet ragaszkodni hozzá. A western másodszor A Missouri gázlóival halt meg. Ahogy a farmerré váló revolverhős költözni kényszerülvén a tyúkjai után rohangál, az maga a vég. A technikai civilizációval elszáll a vadnyugati romantika, a Jack Nicholson formálta főhős mögül eltűnik ez a társadalmi háttér, amely nélkül nincs western. De a műfaj újra feltámadt, Clint Eastwoodnak sikerült feltámasztania egy pillanatra még a Nincs bocsánattal, hogy harmadik halála végérvényessé tegye azt, amit már korábban hihettünk: tematikailag végképp beszűkült a vadnyugati történetek világa. Parádés, megható, méltó búcsú egy szép napokat megélt műfajtól. (Egy zárójeles bekezdés, ha már műfajtörténetet ígértünk: kultúrtörténeti szabályok szerint most kellene kezdődnie a westrenparódia korszakának, de ezen már túlvagyunk, s nemcsak amerikai filmek címével hozakodhatnánk elő, hiszen ott volt Lipsky legendás Limonádé Joe-ja is. Mindez arra vonatkozó jelzés, hogy a „temetési szertartás” korábban és többször is megtörtént.) Aki nem szereti a szóban forgó műfajt, annak nehéz bizonyítani, mitől nagyszerű Eastwood filmje. Vagy talán nem is nehéz, mert analóg példát könnyen találunk. Ha végiggondoljuk a Toldi estéje hatásmechanizmusát, biztos sikerül felfedeznünk a hasonlóságot. Nem akarom a rendezőt (aki egyúttal a főszerepet is játssza) azzal gyanúsítani, hogy ismeri Aranyt, azt viszont feltételezhetjük, hogy mindketten jól ismerik az embert és azt az élethelyzetet, amikor valami elmúlófélben van, és még egyszer meg kell mutatni, bukásában is, hogy nagyszerű volt. A Nincs bocsánat úgy épül fel, mintha benne A Missouri gázlói folytatódnék. A préri közepén tengeti életét az egykori revolverhős (Eastwood arcának ráncai hozzáigazodnak a szerephez), beteg disznókat kerget, sárba bukik, apró gyerekeit neveli, és szinte glóriát formál feje fölé a lenyugvó nap, amint felesége sírjához vadvirágcsokrot visz. A film groteszk konfliktusa (kurvák ajánlanak fel szolidaritásból vérdíjat megszabdalt kolleganőjük megbosszulásá- ra) azonban fokról fokra magához szippantja a szolid farmerlét útját járó főhőst, és az egykori vadnyugat erkölcsi parancsa, a „Nincs bocsánat!” működni kezd, amikor vétlen cimboráját a kegyetlen seriff (Gene Hackmann) agyonveri. A befejező nagyjelenet, a kocsmai lövöldözés különleges stílusbravúrt teremt. Ahogy a groteszk és a pátosz együttélnek ebben a helyzetben, az pontosan kifejezi a múlt és jelen ellentmondásos viszonyát, s a műfaj kedvelői számára egyetlen helyzetbe sűrít megannyi filmélményt az El Dórádétól a Délidőig. Ne higgyük, hogy az Amerikai Filmakadémiának a legjobb filmért odaítélt idei Oscarja méltatlan kezekbe jutott! Ismét lesz rajzfilmfesztivál Aligha akad Magyarország négy éven felüli lakosságának körében valaki is, aki ne tudná, hogy a vízipók az egy csodapók. Arra talán már sokkal kevesebben figyelnek, hogy a légnadrágot viselő állatka a Hírős Város, Kecskemét szülötte. Mint ahogy a népi motívumok gyorsan futó indáiból kibomló énekes madár, amelyik a Magyar népmesék sorozatot hirdeti világgá, ugyancsak ott született. Mi tagadás — és ezért senkit nem érhet szemrehányás — a rajzfilmeket néző, élvező gyerek és felnőtt közönség ritkán figyel az alkotóműhelyekre. Kecskemét pedig az elmúlt években valóságos rajzfilmváros lett. Jelenleg négy stúdió, műterem áll a tisztelt megrendelők szolgálatára, de az igazi, amelyik osztódással szaporodott néggyé, az a Kecskeméti Animációs Filmstúdió. Most már ugyan Kecskemét Film kft. a hivatalos nevük, de szó, ami szó, ők is „osztódás” útján jöttek létre. Több mint egy évtizeddel ezelőtt a Pannónia Filmstúdió Budapesten már nem bírta kapacitással a sok megrendelést (akkor még volt pénze a Televíziónak!), ezért a rajzfilm- gyártás kicsit lélekölő, favágó feladataihoz — fázisrajzolás, kihúzás, kifestés — hozta létre Kecskeméten a maga fiók- intézményét. Az már más kérdés, hogy az ide letelepült alkotók, közöttük a már mesternek számító Szoboszlay Péter és a műtermet kitűnően menedzselő Mikulás Ferenc, úgy gondolták, hogy ők nemcsak a kiadott munkák végrehajtására alkalmasak, hanem önálló szellemi műhelyként is életképesek lehetnek. Könyvespolcunk Tévelygések az Állattemetőben Mester Ági Panem et circenses — követelte Róma jó néhány századdal ezelőtt, s nemcsak kenyér, de cirkusz nélkül sem juthatott volna oly messze és magasra a birodalom — és az emberiség — ahol most mi, késő utódok — mit is csinálunk? Követeljük, kiharcoljuk, illetve élvezzük saját kenyerünket és cirkuszainkat. Árénában szétté- petett rabszolgákra persze már nincs szükségünk ehhez, hisz ott a mozi, a videó s a könyvek, amelyek segítségével biztonságos távolságból élvezhetjük a legválogatottabb borzalmakat, melyek mélyén azonban ott a lelkünket megnyugtató bizonyosság: a vér nem valódi, a mészárlás csak trükk, s minden szörnyűség megtörténhet, de csak itt belül, önmagunkban, ami senki másnak nem árt. Stephen King vitathatatlanul legnagyobb mestere a rettenet szavakba öntésének. Könyvei átlagemberekről szólnak, akik valamilyen, nem is olyan elképzelhetetlenül különös helyzetbe kerülnek, amilyenbe akár mi is kerülhetünk, s ott megtörténik velünk mindaz, amitől a legjobban féltek. Ahogy mivelünk is megtörténhetne. Nem a borzalom puszta leírása teszi azonban Stephen Kinget a horrortörténetek királyává, hanem az a képessége, hogy a rettegő, sorsával küszködő, félelemtől ködös angyal gondolkodni próbáló embert rajzolja meg hátborzongató pontossággal. S ez a — bennünk is megjelenő — félelem a rettenetes, nem a baltával hadonászó férj, nem a habzó szájú bernáthegyi, nem a sírból kikelt halott. Bár sírból kikelt halottak is épp elegen vannak Stephen King: Állattemető című könyvében. Ez az a könyv, amelyet maga is olyan rettenetesnek talált, hogy egy ideig vonakodott befejezni. Talán ez az oka, hogy egy ponton túl a történet horrorparódiába fordul át. Mert minden lónak két oldala van, s a túl nagy lendület könnyen átalbillenti az embert, néha még a bestsellerírót is. Épp legzseniálisabb fegyverét veszíti el akkor, ha a történet hihetetlenné válik, ha — hogy is mondjam — elhara- pódznak benne a zombik és az indián mitológia egyéb szörnyetegei, ha vérben tocsogó, gusztustalan hollywoodi rémmesévé alakul át a kellemesen borzongatónak indult sztori. De az ember gyarló, s a sikerkönyvek elolvasásától semmiféle kritika nem képes visszatartani — mondom én, aki még csak nem is „hivatalból” kértem kölcsön az Állattemetőt az ismerős könyvárustól. Mindenesetre vigyáztam a gerincére, ne kelljen végül kifizetnem érte a 360 forintot. A jóillatú házikenyeret viszont, amit közvetlenül a könyvsátor mellett árul két — a római kori történelemben feltehetőleg jártas — fiatalember, becsületesen kifizettem. 1993. ápri(is Í7. "l S? »its C:y-r, RtV igKtefc iaSS VON ÍSIÍS_________ FRIVOL VALLOMÁSOK {TWENTY- ONii SZÍNES. SZINKRONtZAlT ANGOL fllN ________ feniiaze D&?) BOYP RSatfECbeiv. P/ISV Kluji i________
