Kelet-Magyarország, 1993. április (53. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-10 / 84. szám
Ä OQlet-lMaqtfarorszáfl hétvégi meFéítfete • 1 5 Barangolás Bodnár István A z éjszakák még hűvösek, de március fagyos csizmái már nem kopognak a tavakon, s a tél birodalmának katonái letették fegyvereiket. Ami azt illeti, sokáig kitartottak. A március hideg volt, és reménytelenül hosszúnak tűnt, jeges arcát sokáig a barázdákra hajtotta. Nem örültek neki a gazdák. Sokan elbizonytalanodva halogatták a határt forgató tavaszi munkálatokat, amihez az idén jóval később lehetett hozzálátni. De ami késik, az nem múlik. Április van. A kertekben szorgos embereket látni mindenfelé, fát metszenek, ültetnek; igyekeznek pótolni az elmaradt tavaszi feladatokat. Kékese felé tartunk, s a műúton a sok kanyar ellenére gyorsan halad a kocsi. Kis- várda határában aztán irányváltás, a város felé vezető út helyett most ellenkező irányba fordulunk. Mintha egy egészen más világba érkeznénk. A Rétköz kezdődik itt, vadvizeivel, mocsaraival. A korábbi csapadékos időnek köszönhetően most olyan errefelé a világ, mint évszázadokkal ezelőtt. Mindenfelé vizek, süppedős ingovány. Az utas ízelítőt kaphat a Rétköz hajdani világából, a távolba vesző vadvizek látványából. A Rétköz széle ez és a Nyírségé, távolabb már homokbuckák emelkednek; Kékese több táj ölelésében fekszik. Határában azonban új látvány fogadja a vendéget; a hatalmas víztároló, amelyet néhány éve építettek Szabolcsveresmart, Dögé és Kékese között. Dicséret illeti a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságot, amely oly nagy gonddal folytatta az elődök munkáját, akik jó évszázada regulázzák itt a Tiszát, a belvizeket. Lekanyarodom az országúiról, hisz a városi ember szívesen időz el a végtelen vizek láttán. Mert itt aztán kijut belőle bőven. A víztároló több mint négyszáz hektárt foglal magába, tündéri szigetekkel, félszigetekkel. A tárolóhoz vezető csatorna majdnem színültig tele, s a bukógáf mellett is csak néhány centimétemyi víz hiányzik, hogy teljesen megteljen. A tavasz hírnökei már megjöttek. A vízben vízimadarakat látni, vadludakat, szárcsákat és a mifelénk is egyre inkább honos sirályok lármás csapatát. Kevés ember kószál most errefelé. Amott két cigánylányt látni, gallyakat gyűjtenek. Ami azt illeti, elég nagy a vizet kísérő galériaerdőkben a pusztítás, csonkig letöredezett fák figyelmeztetnek, hogy hideg volt a tél. Ugyanakkor sokan rá vannak szorulva a fűtéshez, melegítéshez szükséges tüzelő ily módon való beszerzéséhez. A gát tetején egy Zsuk tűnik fel, a vízügyi igazgatóság emberei. Bélányi László erdészeti ügyintéző is köztük van. Megtudom, fásítás ügyében járnak, folytatni kívánják a korábban elkezdett munkálatokat. Fűzfajták, nyírek kerülnek majd hamarosan a tó köré, a vízbe benyúló félszigetekre, elsősorban olyanok, amelyek őshonosak errefelé. Aggályainkról is beszélünk, jó lenne, ha nem tördelnék ki az elültetett kis fákat, s az itt élők valóban maguknak éreznék a visszavarázsolt vízi világot. A faluban Karácsi Gyula nyugdíjas tanárhoz kopogtatunk be. Szépen berendezett lakásukban szívélyesen fogadnak. Az idős házaspártól kérdezem, milyen emberek laknak errefelé. Először az asszony válaszol; — Olyanok, akiknek mindig is többet kellett dolgozniuk mint másoknak. Rossz errefelé a föld, amiből egyébként is alig van, és a tűrhető termésért sokat kellett dolgozni. A kékesei ember — ha nem akart éhen halni — nem igen engedhette meg magának, hogy pihengessen. Engem sem kíméltek a szüleim iskolás koromban. Amikor hazajöttem a kisvárdai polgáriból, a szüleim gyakran a kezembe nyomták a tarisznyát: na lányom, irány a határ, a szúrót szurkáld ki a rozsból, utána majd megsütheted a szalonnát. A férje hozzáteszi: — a két gyermekünk orvos lett, de bizony nekik is dolgozni kellett. Ismernek is mindenféle mezőgazdasági munkát. Aztán az itteni földekről hallhatok kiselőadást; igazi nagytáblás földet itt sohasem lehetett kialakítani, a Tisza árterülete, a dombok, a homokbuckák miatt. Dohánnyal próbálkoztak és próbálkoznak itt, rozzsal, ami sem azelőtt, sem most nem hoz sokat. A domboknál maradva, némelyiknek a neve akár a népmesében: Világ- látó-hegy, Ciberehűtő-hegy. Persze csak dombok ezek, amelyek érdekessé, változatossá teszik ugyan Kékese határát, egyébként — talán a gyermekek téli szán-^ kózását leszámítva — nem sok öröm van bennük. Kékese kanyargós utcáján továbbhaladunk. Ámi azt illeti elég nehéz errefelé a közlekedés, ráadásul igen keskeny a főutca, amelyen az országúti forgalom halad. Tartanak is a kékcseiek a tervezett kanyári-cigándi híd miatt, mert a tervek szerint errefelé terelik majd a forgalmat. Vigasztaló viszont, hogy ha minden igaz, később majd egy új út kikerüli a falut. Mindezt már a polgár- mester asszonytól, Pál Józsefnétől tudom meg. Kékese gondjairól, problémáiról kérdezem. Megtudom, mintegy 1700-an laknak a községben, a lakosság száma lassan növekszik. A község szerette volna, ha hátrányos helyzetűnek nyilvánítják, de talán a Kisvárdá- hoz való közelsége miatt nem így történt. Emiatt aztán a támogatások sem a legbőkezűbbek. Pedig sokkal több pénzre volna szükség. A falu ugyan közel van Kisvárdá- hoz, d* munkahely itt jóformán alig akad, vasútállomás sincs, és nagyon sok a munkanélküli, közöttük is elsősorban a cigány származású. Ez több gonddal is jár, hisz emiatt sok családban — tisztelet a kivételnek — a gyermekek jövője sem reményteli. Gyakran előfordul, hogy a várható családi pótlék reményében már gyermeklányok is szülnek 16-18 évesen, sőt, olykor 14 éves lányok is gyermeket hoznak a világra. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a gyermekeknek a felnevelését az állam nem vállalhatja magára. A támogatásokról faggatom a polgármester asszonyt, aki elmondja, hogy korántsem tudnak annyi pénzt adni, ameny- nyire szükség lenne. A szociális segélyek egy részét viszont, nagyon okosan, úgy használják fel, hogy az iskolába járó gyermekek étkeztetését támogatják belőle. A rászoruló nebulók ingyen, vagy kedvezményesen jutnak ebédhez. így kettős a haszon, a gyermekek járnak iskolába, és jó helyre is kerül a pénz, a támogatás. Nem minden segélykérőnek tetszik ez a módszer, de kétségkívül eredményesnek bizonyul. A munkanélküliségre terelődik a szó, Kisvárda, Záhony, Tuzsér neve vetődik fel, mint esetleges munkahely. Csakhát, itt is a tanul- tabbakra, a szakmával rendelkezőkre várnak, a többieket pedig szép lassan elküldték. Kékesén legalább 250 a munkanélküliek száma, legalábbis azoké, akiket számon tartanak. A faluban a szövetkezet ad még valamennyi munkát, közel 60 aktív embert foglalkoztat. Persze neki sincs könnyű dolga, éppen az említett rossz földrajzi viszonyok miatt. Dicséretére legyen mondva, mindent megróbál, öntöz, és egyre jobb eredményeket ér el a dohánytermesztésben. Ha már az iskolás gyermekek kerültek szóba, a falu nagy gondja, hogy nincs a mai követelményeknek igazán megfelelő épülete. A környéken szinte minden község, Tiszakanyár, Veresmart dicsekedhet szép iskolával, Kékesén legfeljebb a régi épületeket toldozgatják, foltozgatják. Talán egyszer majd az is megépül. Mint most például a gázvezeték, amelyre már nagyon vágynak a kékcseiek. Jól jött az összefogás, a környékbeli 9 község összetartásának eredményeképpen a fővezetékek nagyjából már el is készültek. Talán már az idén vagy legkésőbb jövőre a kékcseiek is részesülhetnek a korszerű fűtőanyag áldásából. Mindez közel 50 millió forintjába kerül a községnek, de a lakosoknak várhatóan csak 30 ezer forintot kell fizetniük. Ez elfogadható és kifizethető összeg. Sétálunk a faluban, amelynek szépen karbantartott házai gondos emberekről vallanak. Árulkodó jelenség, hogy a szép, új szolgáltató épületben a húsboltot bezárták, nem nagyon tud megélni, mert drága a hús az itt élő embereknek. Mostanában zárt be a mozi is, ez is jellemző kórtünet, a kisközségekben is elvárják az emberek a kényelmet, a korszerűbb technikát, a legfrissebb filmeket. Egyébként sokszor üresen kongott a mozi, itt is előfordult, hogy egyetlen nézője sem akadt némelyik filmnek. Némi vállalkozókedv azonban az utcákon sétálva is tettenérhető, több új üzlet is nyílt mostanában. A főutca egyébként egy magaslaton húzódik, ellátni innen majdnem a Tiszáig, amely ugyan közel folyik Kékeséhez, de nem a határhoz tartozik. Nem is volt sok hasznuk a kékcseieknek a Tiszából, még halászok sem igen éltek itt. Maradt többnyire a baj, az áradás, a belvíz, ami csak nehezítette az itteniek életét. H úsvétra készülődnek a kékcseiek is. A falunak pillanatnyilag csak református papja van, a római katolikus máshonnan jár át misézni, szertartásokat végezni. Távolról egy harang hangja kondul, jó volna, ha Kékesén is megtörténne a feltámadás. ' 1903. április W.------------------------Feltámadásra várvafij N' / / / /jaji-.? ... íKÍ?'- Ti,'.'’'
