Kelet-Magyarország, 1993. április (53. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-10 / 84. szám

16 Kelet-Magyarország SPORT 1993. április 10., szombat Lelátó_________________________ Komám, csak módjával Mán László M ár megint ez a foci, a botrányok — gondol­hatják majd páran e sorok végeztével. Igen, már megint a foci, és megint a botrá­nyok. Pontosabban: remél­hetőleg nem lesznek botrá­nyok. Mert arról is hiába írunk, beszélünk eleget, hogy a fénysorompónál meg kell állni, mégis újabb és újabb tragédiáról hallhatunk. Remélhetőleg az ilyen sú­lyú problémák elkerülik a labdarúgópályákat, mert a magyar focinak mindenre szüksége van, csak erre nem. És miért kell ismét felhívni a figyelmet a 'sportszerű ma­gatartásra, a szurkolásra? Mert nyakunkon a húsvét, és az ünnep első napján na­gyon sok mérkőzést ren­deznek szerte az országban. És a hagyományok ruhájába öltöztetett eszem-iszom — főként az utóbbi — már szombaton beindul. Sokan mennek majd ki kedvenceik meccsére úgy, hogy a szoká­sosnál is jobban feltöltik magukat nedűvel, „elvégre komám, csak húsvét van” felkiáltással. Az alkohol pe­dig megerősíti a hangszála­kat, viszketteti a tenyereket, duhajkodás iránti vágyakat ébreszt az atyafikban. Es pont ezekre nincs szük­ség, sem otthon, sem pedig a stadionokban. Mert az ott­hon maradtak azt szeretnék, ha mindenki épen, egészsé­gesen haza is érne. A focipá­lyákról is. Puskás az új kapitány Budapest (MTI) — Pén­teken délelőtt tíz órától ren­dezték meg az MLSZ rend­kívüli elnökségi ülését. Az ezt követő sajtóértekezleten jelentette be Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke: az elnök­ségi ülésen Jenei Imre hiva­talosan is kérte, mentsék fel tisztsége alól. Ezután az utód személyé­ről tárgyaltak, és nagy meg­lepetésre az élő legendát, a 66 éves Puskás Ferencet („Öcsit”) nevezték ki. A je­lölés négy mérkőzésre szól, az Izland elleni (június 16., idegenben) vb-selejtezőt kö­vetően megszűnik megbíza­tása. Tudósítóink figyelmébe Nyíregyháza (KM) — után a megszokott módon Kérjük kedves tudósítóin- adják le. A megyei találko- kat, hogy a vasárnapi láb- zókat a 11-277-es, az NB darúgó-mérkőzések tudósí- IH-as mérkőzéseket a 10- tásait a találkozók lefújása 329-es telefonszámon. Ünnepi sportműsor Szombat ASZTALITENISZ. Hús­vét Kupa ül. osztályú ver­seny, Máriapócs, 9. LABDARÚGÁS. NB I.: Nyíregyházi FC—Diós­győr, városi stadion 16.30. Nemzetközi barátságos if­júsági mérkőzés: NYFC- FC Honka (finn), Tiszavas- vári úti pálya, 12,30. NB I-es tartalékbajnokság: Nyír­egyházi FC-Diósgyőr, váro­si stadion, 14. Megyei II. osztály: Nagyecsed-Tyukod (v.: Karácsony), 16. NB H-es utánpótlás-bajnokság: Ti- szavasvári-Debrecen, serdü­lők 10, ifjúságiak 11,30. TÖMEGSPORT. Nyuszi futás, Városi Stadion futó­pálya és a stadion mögötti rutinpálya, első rajt 9,30; Nyírtelek, ASE-pálya, 10.. TEKE. NB I, férfiak: Nyh. Taurus-Szolnoki MÁV, Vá­rosi Stadion tekepályái, 10,15. KÉZILABDA. NB I/B, férfiak: Nyírbátor-Taurus, városi sportcsarnok, 17. NB II, nők: Nyh. Tanárkép- ző-Novaj, 10. Megyei baj­nokság, férfiak: Csen­ger-Baktalórántháza, 17. Nők: Záhonyi VSC-Kálló- semjén, 10,30. Vasárnap SPORTTÁNC. D-osztályú országos bajnokság, 3. sz. Általános Iskola (Epreskert u.), 11. KÉZILABDA. Megyei bajnokság, férfiak: Deme- cser-Hodász, 10; Keme- cse-Olcsva, 11. LABDARÚGÁS. Barát­ságos mérkőzés: Nagy­ecsed-FTC-öregfiúk, 14. Megyei I. osztály (kezdés: 16 óra): Nyírbátor-Vásáros- namény v.: Tomasovszki (Ajler, Sitku), Ibrány-Nyír- telek v.: Dávid (Gál, Alföl­di), Tarpa-Kisléta v.: Mónus (Márta, Fodor), Fehérgyar- mat-Baktalórántháza v.: Nagy (Gombkötő, Dudás), Csenger-Újfehértó v.: Hek- man (Vida, Dudás), Leve- lek-Sényő v.: Franyó (Na- ményi, Sándor), Záhony-Ti- szalök v.: Varga (Tamasko- vics, Németh), Nyírka- rász-Nagyhalász v.: Kozsla (Fehér, Éva). Megyei II. osztály (kez­dés 16 óra): Dombrád- Gyulaháza (Kosztyu), Ke- mecse-Tuzsér (Tassy), Nyh. Hardware-Encsencs (Ador­ján), Napkor-Fényeslitke (Fekete), Vaja-Kálmánháza (Farkas), Ajak-Nyh. Volán D. (Kerezsi), Tiszaszalka- Kótaj (Papp A.) Két osztályban is rangadó lesz Nyíregyháza (KM - ML - BT) — Ismét olyan forduló, amelyet már megelőzött egy és más. Jenei Imre lemondott a válogatott kapitányságáról, Genczwein Ferenc pedig a Vasas edzői posztjáról. Újabb játékos távozott Nyír­egyházáról, Ivanics László Győrbe került, kedvenc mes­teréhez, Verebeshez. Közben két rangadón is érdekeltek vagyunk, hiszen Nyíregyhá­zára a Diósgyőr látogat, Debrecenben pedig a Tisza- vasvári vendégszerepei. NB I, szombat: Nyíregy­házi FC-Diósgyőri FC, 16.30, v.: Stamler (Vad, Her- bály). Péntek délelőtt Diós­győrben sikerült telefonon el­érnünk Sándor Istvánt, a Diós­győri FC vezető edzőjét. — Tudjuk, hogy a Nyíregy­háza egy nagyon jó csapat — kezdte mondandóját az NYVSC egykori trénere. — Számomra ezért volt meglepő, hogy az ősszel halványabban szerepeltek, de most kezdenek újra magukra találni. Nehéz mérkőzésre számítok, ame­lyen elsősorban jó játékot várok. Az a csapat kerül köny- nyebb helyzetbe, amelyik ha­marabb tud gólt lőni. Nálunk egyelőre nincs sérült, és Máriási ügye is rendeződött, tehát ő is pályára léphet. Az, hogy én ismerem a nyíregy­házi csapatot, nemcsak előny, hiszen a hazai játékosoknak is módjukban állt az én módsze­reimet a három év alatt megis­merni. így tehát a két csapat­nak egymással szemben nincs semmiféle titkolnivalója. A hazaiaknak pénteken két edzés is volt. Csehi Zoltán és Kovács eltiltás miatt nem játszhatnak, Ivanics Győrbe repült, Cselószki még csak könnyített edzéseket végez, így aztán Burcsa Győző köz­vetlenül a mérkőzés előtt jelöli ki csapatát. — Igen kemény, harcos mérkőzést várok, szerintem az a csapat nyerhet, amelyik fe­gyelmezettebben, pontosab­ban játszik, és a győzelmet jobban akarja. Minket nem té­veszt meg a Diósgyőr tavaszi gyenge szereplése, ugyanúgy készülünk, mint bármelyik csapat ellen. Szeretnénk ismét győzelemmel megörvendez­tetni lelkes szurkolóinkat — így Burcsa Győző. További mérkőzések: Va­sas-Kispest (tévé közvetíti), Vác-MTK, Csepel-Veszp- rém, Békéscsaba-Rába, Fe- rencváros-Siófok, Videoton- BVSC, Újpest-Pécs. NB II, szombat, DV- SC-Tiszavasvári Alkaloida, 16.30, v.: Vágner (Bede, Kiss). Ez is rangadó lesz a javából. A hazaiak legutóbb kikaptak, ám néhány ifiválo­gatott játékosuk hétközben si­kerélményhez jutott. Miként az Alkaloida legénysége, akik legutóbb őszi fényükben csil­logtak. Kiss Miklós végre úgy készülhet egy rangadóra, hogy nincs gond. Senki sem sérült, szerdán az Olefin otthonában 9-2-re nyertek. Amennyiben a hozzállás, az akarat megfelelő lesz szombaton, és a formát is sikerül átmenteni, akkor iga­zán háromesélyes a debreceni meccs. További mérkőzések, szombat: Salgótaiján-Kiskő- rös. Vasárnap: Hajdúnánás- Kazincbarcika, ül. ker.-Bag, Gödöllő-Budafok, Szeged- Szarvas, Kaba-Hatvan, Ba- ja-Eger. NB ül, vasárnap (14.30): Rakamaz-MVSC, v.: Pataki (Fodor, Takács). Az esélyek a hazaiak mellett szólnak, va­sárnap „csak” érvényesíteni kell a papírformát. Mátészalka-Abaújszántó, v.: Dűli (Soós, Kovács). Fő­ként az idegenbeli sikert kö­vetően nem lehet gond a bor­sodiak legyőzése. Kisvárda-Sajóbábony, v.: Mezei (Szilvási, Nagy). Bár az előjelek rosszak (3-0-ás vereség Ózdon), a kiesőjelölt legyőzése kötelező a hazaiak számára. Nagykálló-Derecske, v.: Tassy (Bobkó, Mozgó). A közel azonos képességű csa­patok küzdelmében a hazai pálya dönthet a Kálló javára. További mérkőzések, szombat: B. Volán-Olefin, Bélapátfalva-Edelény. Vasár­nap: Szerencs-Balmazújvá­ros, Hajdúszoboszló-Ozd. Nyíregyházára a Diósgyőr látogat, a Tiszavasvári pedig Debrecenben lép pályára Egy szimpatikus világsztár Peter Larsson szerint a csúcsra csak sok munkával lehet eljutni Mán László Nyíregyháza (KM) — Kire mondhatjuk, hogy világ­sztár? Gondolom egy olyan labdarúgóra bízvást, akik háromszor játszott a világ- válogatottban, pár évet lehú­zott az Ajax színeiben, hazá­ja képviseletében pedig kö­zel ötvenszer lépett pályára, így aztán ez a titulus kijár Peter Larsonnak, a svéd AIK Stockholm szimpatikus játékosának. Aki nemrégi­ben csapatával Nyíregyhá­zán edzőtáborozott, és ekkor sikerült vele beszélgetni. □ Gondolom gyermekkorá­ban a hokiütőt sem forgatta rosszul, és a jégen is messzire jutott volna. Mikor döntötte el, hogy nem a korongot, hanem a labdát választja? — Már korán arról álmo­doztam, hogy profi labdarúgó leszek. Persze más is érdekelt, de legjobban a foci. □ Gyermekként mit kellett ennek a megvalósult álomnak alárendelnie? — Semmi különöset, úgyanúgy éltem mint a többi­Balázs Attila felvétele ek, csak közben komolyan ed­zettem. □ Aztán már mint ismert, válogatott labdarúgóként is pár órát csőszerelőként dolgo­zott, utána edzett. Most egy biztosító társaságnál munkál­kodik négy órát a labdarúgás mellett. Hogyan sikerül ezt egyeztetnie, hogyan véleked­nek erről a munkahelyen? — Ez nálunk természetes, hogy a nem profik dolgoznak és utána edzenek. Ha vala­kiben megfelelő ambíció és te­hetség van, csak így juthat el az áhított profi státusig. Mikor dolgozni kezdtem, a munka­helyen és a klubnál is mindent egyeztettünk. Az, hogy valaki hogyan végzi mindkét helyen a dolgát, az már az egyéniségén múlik. □ Most még csak kóstolgat­ja az edzéseket, mikorra lesz teljes értékű? Az ötvenedik válogatottsághoz három mér­kőzés hiányzik, remélhetjük, hogy lesz jubileum. — Gondolom két-három hét múlva már teljesen rendben leszek. Ami a válogatottságot illeti, én már egy kicsit öreg vagyok, a fiataloké a jövő. Persze azért szeretném meg­ünnepelni a jubileumot. □ Hamarosan véget ér a já­tékospályafutása. Ezt követő­en szeretne a pálya környékén maradni? — Szeretnék edzősködni, de csak a gyerekekkel. □ Zárásként mit ajánlana a srácoknak: hogy lehet valaki­ből olyan szintű játékos, mint ön? — A legfontosabb az, hogy szeresse a labdarúgást, és él­vezze a játékot. Ahhoz pedig, hogy valaki jó, vagy a legjobb legyen semmi más nem kell, csak munka, munka, munka. Kocogópálya az elnök úrnak Washington (MTI) — Ha döcögősen is, de befejeződött az amerikai elnök kocogópá­lyájának építése, amelyet he­teken keresztül finanszírozási gondok miatt halogattak—je­lentette az AFP. A munkálatok során az 1,5 méter széles pá­lyát újrafeldolgozott gumihul­ladékkal vonták be, majd 5 centiméteres kaucsukréteget húztak rá, hogy Bili Clinton alól esőben se csússzon ki a ta­laj. A pálya, amely a hivatali autók parkolására fenntartott fasor mentén halad, egytonnás nyomásnak is ellen tud állni (bár kevésbé valószínű, hogy a munkálatok késlekedése óta az elnök ekkora súlyfölösleget halmozott volna fel magára). A 30 ezer dolláros összkölt­séggel készült pálya építése azért késlekedett, mert vita volt a finanszírozását illetően. Clinton előzőleg kijelentette, hogy az államkasszából egy lyukas garast nem áldoz a pá­lyára, ám az építés mégis el­kezdődött, mielőtt a szóba jö­hető magáncégek megkocog­tatták volna — egyelőre nem az elnököt, csupán házának aj­taját. így aztán felépült a pálya, és a megrögzött kocogó hírében álló Bilinek nem kell már Little Rock-i házába vis­szatérnie, ha kedve szottyan egy kis üdítő futásra. Kikapott a KSE Nyíregyháza (KM) — Hiába várták a visszavágás vágyával a kisvárdai kézi- labdás lányok a székesfe­hérvári Köfém csapatát, nem sikerült a győzelem. A rutinosabb vendégek végül négygólos sikert arattak az újonc várdaiak ellen, és ez­zel a párharcot is megnyer­ték 2-0-ra. Pénteki ered­mény: Kisvárdai SE-Kö- fém 15-19. Juhász aranya Nyíregyháza (KM) — Az NYVSC súly­emelő szakosztá­lya területi minősítő ver­senyt rendezett. A nyíregy­háziak legjobbjaikat nél­külözték, ők a diákolimpia országos döntőjére készül­tek. A viadalon a DVSC súlyemelői nagyszerűen szerepeltek, akik egy nem­zetközi, három I. osztályú és egy aranyjelvényes szin­tű eredményt produkáltak. Diákolimpia országos döntőjét rendezték Ceglé­den, melyen az NYVSC súlyemelői nagyszerűen helytálltak. Eredmények. Serdülők, 70 kg: 4. Tóth Ferenc (107. Sz. Szakmun­kásképző); 76 kg: 2. Végső László (Kereskedelmi). Ifjúságiak, 64 kg: 2. Róka Zoltán (110-es); 70 kg: 3. Pámer László (Bánki), 90 kg: 5. Keczkó János (110- es); 99 kg: 1. Juhász István (Vasvári). Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza, Sípos Béla. 4 Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5.4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 15-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Vezető tördelő: Csonka Zsolt ♦ Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11., telefon: 52/13-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1 .Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3.408 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 14,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.

Next

/
Thumbnails
Contents