Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-27 / 72. szám
141 Ä 9(e(et-Magyarország Hétvégi mdßkßte 1993. március 27. A KM vendége Nyolc nyelven beszélő lektor Szekeres Tibor felvétele Panyko Szergij Kállai János Nyíregyháza (KM) — Alig kezdünk el beszélgetni, máris nyelvészkedésre fordul a dolog. A szomszédos Ukrajnából hozzánk került Panyko Szergij, a nyíregyházi főiskola nemrég megalakult Ukrán- Ruszin Filológia Tanszékének a vendéglektora jól „bírja” a magyart, bár akcentusából érezni: nem az anyanyelve. Amint azonban nagy aktatáskájából sorra veszi elő az ukránra fordított magyar regényeket és novellásköteteket, pillanatok alatt kiderül: igencsak elkötelezte magát az irodalmunkkal. — Szóval ez az interjú akkor most amolyan „szpo- vigy” vagyis vallomás lesz? — kérdezi ravaszkásan, finoman célozva arra, észrevette a szándékomat. — Munkácson születtem, 1947- ben — kezd bele az élet- történetébe —, nem magyar környezetben nőttem fel. Persze, a sorsom később úgy alakult, hogy húsz évi, ungvári tartózkodásom és iskolai éveim alatt megtanultam oroszul és magyarul, az ukránnak pedig mind az irodalmi, mind a népi változatát (a ruszint) jól ismerem. □ Szergij aztán a Kijevben töltött egyetemi évekről mesél. A Tarasz Sevcsenko Egyetem ukrán nyelv és irodalom szakos hallgatója volt, de az alapszakjai mellett a nagy élményt az jelentette a számára, hogy az ottani lektorátuson megtanult magyarul. Kandidátusi értekezése megvédése után Ungvárra került, s amint a múltat idézi, megjegyzi: az lepte meg igazán, hogy a 80-as évek elején alig-alig volt alkalmuk tudományos kutatásokat folytami. Megemlíti, hogy a jelenlegi, nyíregyházi tanszékvezetője, Udvari István már akkoriban elmélyülhetett a XVni. századi ukrán irodalom rejtelmeiben. □ A beszéd fonalát gombolyítva, lassacskán eljutunk a mához. Megtudom, hogy a vendéglektori posztra barátja és kollégája, Udvari tanár úr hívta meg 1992-ben. A mind szorosabb kapcsolatok Ukrajnával indokolttá tették az új tanszék megszervezését, így ez év szeptemberében megkezdhetik a tanulmányaikat az ukrán nyelv és irodalom szakosok, második szakként felvéve az angolt, a magyart vagy az olaszt. — A műfordításról szólva ismét a kijevi éveket kell idéznem. Nem tudtam, hogy valaha szükségem lesz-e a magyarra, s az az igazság, nem is voltam különösebben szorgalmas egyetemista. De egyszer, sétálgatva a folyosón ráízeledtem a magyar szóra, a nyelv zenéjére. Jó tanárokkal hozott össze a szerencse: a debreceni egyetemről akkoriban „vendégeskedett” Kijevben Jagusztin László és Takács Lajos, tőlük tanultam a legtöbbet. Édesapám, Panyko Szemen neves kárpátaljai ukrán író, aki szerb és horvát irodalmat fordított. Őmellette tudtam alaposan megfigyelni ezt a nehéz, sok türelmet igénylő és fárasztó munkát. 1975- ben a Vszeszvit — ez ahhoz hasonló, mint a Nagyvilág — című folyóiratban publikáltam az első fordításomat: Simonjfy András Egykori gödreink című művét „tettem át” ukránra. □ A vendéglektor nagy lelkesedéssel beszél több könyvről, melyekkel megajándékozta az ukrán olvasókat. Túry Zsuzsától „A legjobb ajándék”-ot harmincezer példányban adták ki, de ugyanennyi fogyott el a Magyar elbeszélők, a Magyar kisregények című kötetekből és Sánta Ferenc „Húsz órá”-jából. A listavezető persze Mikszáth Szent Péter esernyője; ebből hatvanötezer kelt el Ukrajnában. □ No, persze mint vérbeli tudósemberhez illik, nyelvészeti tárgyú szakcikkeket is gyakorta megjelentet, most pedig készül a leendő főiskolások fogadására. Ukrán nyelvkönyvet ír magyar diákoknak. Részt vesz tudományos konferenciákon, igyekszik minél alaposabban megismerni az országot. Jól érzi magát Nyíregyházán, nem panaszkodik a fizetésre sem. Családos ember. A felesége most éppen az unokát peszt- rálja az USA-ban, a lányuk ugyanis oda ment férjhez. Szergij büszkén mondja róla: ő szintén nyelvésznek készül. Angol szakos, de beszél magyarul. Úgy látszik, a Panyko-csa- ládban folytatódik a soknyelvűség szép és nagyon hasznos hagyománya. Stílusosan, a megfontolt tanárembír bölcs intelmével zárja a vendéglektor a beszélgetésünket: a nyíregyházi főiskola ukrán szakára azok jelentkezzenek elsősorban, akiknek jó a nyelvérzékük, akik tudják vállalni a kitartó tanulást, akik egyszer majd talán megismerhetik a tolmácsolás és műfordítás örömét. Mert a nagy próbatételt — Szergij véleménye szerint — ezek jelentik egy igaz nyelvész számára. Hamar Péter Két vetítés közötti szünet idején, őrizve helyemet a filmszemle nyüzsgésében, voltam tanúja egy családi beszélgetésnek. Öreg házaspár érkezett az előttem lévő üres székekre, lányuk és vejük foglalta számukra a nagy helyvadászatban. A fiatalasszony az öregúr kérdésére röviden vázolta, miről is szól az előző nap vetített Maár Gyula-film, a Hoppá. Az ismertető távirati stílusú volt, s hozzávetőleg így hangzott: a Törőcsik meg a Garas 60-on felüli nyugdíjas házaspárt játszik, a férj a pártállam idején gyanúsnak bizonyult, ezért nem vitte semmire, de a rendszerváltás után sem változik a sorsa, mert mindenhez jószemű balekként közelít. Erre jegyezte meg az öregúr szó szerint a következőt: — Akkor ez a film rólam szól. Alkalmasabb példabeszédet kitalálni se lehetne a tipikus fogalmának illusztrálására. A nyugdíjasok alkotják ma a magyar társadalom legnépesebb rétegét, s ha járnának moziba, akkor nyilván sokan magukra ismernének ezekben a figurákban, bár az kevéssé valószínű, hogy a helyzetet annyi humorérzékkel venné mindegyikük tudomásul, mint alkalmi nézőpartnerem. Maár Gyula korábbi filmjeiben, főként az utolsóként forgatott Malom a pokolban címűben határozott törekvést mutatott a nézők megnyerésére, és ez a szándék jól érzékelhető a Hoppá-ban is. (Egyébként, hogy miért éppen ez a cím, arra olyan magyarázatot nem tudnék adni, ami önmagamat is megnyugtatna, töprengő értelmezés helyett pedig azt mondom, jobb lett volna valami kézenfekvőbb, szellemesebb megoldást találni.) A jó szándék ellenére sem hiszem, hogy igazi közönségsiker válik majd a filmből. Pedig a főszerepekre alkalmasabb színészeket aligha találhatott volna a rendező, mint Törőcsik Marit és Garas Dezsőt. Annyit játszottak már együtt színpadon is, filmen is, hogy ismerik egymás gondolatát, fizikai reakcióit, és belülről hozzák a figurát. Nemkülönben telitalálat volt Avar István bőrébe bújtatni a pártállami vezetőből nagyvonalú vállalkozóvá átvedlő sógort, Lázár Kati humora számára pedig tökéletes megnyilatkozási lehetőség a leányanya minduntalan dalra fakadó alakja. Bármennyire élők is a filmben felvetett társadalmi gon- dok-bajok, bármennyire hitelesek a hősök (színészileg és dramaturgiailag is), a történet maga nem tud igazán érdekessé válni, mert Maár Gyula két irányban is olyan engedményeket tesz, amelyek a mű esztétikai értékei ellen dolgoznak. Az egyik engedmény az, hogy túl sokat szivárogtat a cselekménybe a mostani időszak napi aktualitásaiból, ezért aztán helyenként a Szomszédok világába téved, és kiteszi magát annak a veszélynek, hogy néhány év múlva a megértéshez lábjegyzetekre lesz szükség. A másik, és ez a súlyosabb gond, beleesik a magyar filmdramaturgia akut betegségébe, azaz nem tud mit kezdeni a konfliktusokkal. Szétaprózza ezeket, egyik a másik ellen fejti ki hatását, ezért a vígjátéki fordulatokkal dúsított kisre- alizmust kapjuk, amire ma ritkán akad vevő. Pedig ott volt kéznél az a konfliktus, amelyre az egész filmet rá lehetett volna építeni: a Magyar-Szovjet Baráti Társaság műkedvelő színjátszóinak körében megismert és elcsábított és négy évtized után az elfeledettségből felbukkanó barátnő, valamint a 41 éves, az apjával korábban soha nem találkozó fiú sorsa, a kényszerű találkozás keltette izgalmak, a családi diplomácia lehetőségei. De ez az egész ügy azért marad súlytalan, mert más, nem igazán lényeges mozzanatok hol elterelik a figyelmet, vagy az egymásba fonódás révén tompítják az életét. Pedig óriási ötlet a Lázár Kati megformálta bugyuta nő rajongását egykori prolet- kult operettek dalainak éne- keltetésével kifejezni. A hatáselemeket ebbe az irányba fejlesztve közönségközelibb film válhatott volna a Hoppá-ból. Valamennyiünk örömére. Kisvárdai városkép Elek Emil felvétele Könyvespolcunk Új csillagászati folyóirat M. Takács Ferenc Az egyre népesedő, a csillagászat és rokon tudományok iránt érdeklődők örömére a napokban új csillagászati folyóirat első évfolyamának első számát az Andromeda címűt vehettük kezünkbe. A földrajzi és csillagászati ismereteket terjesztő több éven keresztül halódó, vegetáló Föld és Ég végül is az utolsó esztendőben a múlt évben Földgömb címen megjelenő folyóirat a májusi 5. számmal kihalt, melyet is megkésve szeptemberben kézbesített a posta. A most megjelenő Andromeda e helyén óhajtja a támadó űrt havonta betölteni, hogy a kultúrának ez a fontos területe jelentőségéhez méltó helyet kapjon műveltségünkben. A lap nemcsak a tudományos eredményeket kívánja szakmailag hitelesen emberközelbe hozni, hanem bepillantást szeretne nyújtani a tudomány műhelyébe is, különös tekintettel a Magyarországon folyó kutatásokra! Ez vonatkozik nemcsak csillagászati, hanem más természettudományokra is. A folyóirat hasábjain Abra- hám Péter ad a címet adó Andromeda csillagképről és a közelében található Androme- da-ködről mitologikus, majd a csillagászati ismertetést. Szabados László: Kettős csillagokról egy konferencia kapcsán címen az elért eredményeken keresztül igyekszik a kutatás fontosságát, történeti összefüggéseit elénk tárni. A műszertechnika fejlődésével foglalkozik Szécsényi-Nagy Gábor: Kiűzetés a Paradicsomba, avagy hogyan kerültek óriás távcsövek a vulkánok tetejére? című folytatásos cikksorozata. A legmodernebb témák sem maradhatnak el, Schuninszki Nándor: Űrrepülések a világűr nemzetközi évében címmel ad tájékoztatást az űrkutatás legújabb problémáiról. Ennek ellenlábasaként Pásztor Emília igyekszik a történelem előtti idők csillagászati vonatkozású dolgaira fényt deríteni, kiemelve a több mint 5000 éves kőépítmények, megalitikus építmények csillagászati magyarázatát. A továbbiakban Szatmáry Károly bemutatja a fényképekkel illusztrált szegedi új csillagvizsgálót. Patkós László ismerteti az újdonságokat a régi szupernóvákról. Csaba György Gábor a januári csillagos égbolt uralkodó csillagképét az Ursa Maiort, Nagy Göncölt írja le mitológiai elképzelésekkel és csillagainak részletes ismertetésével. Több rövid híradás után a Kopernikusz Csillagászati Alapítvány céljáról tájékoztat... „hogy a természettudományok (főképp a csillagászat) klasszikus és modem eredményeivel minél többen ismerkedjenek meg hazánk kulturális felemelkedése érdekében.” Valószínű, hogy az új folyóiratot az átlag érdeklődők is megkedvelik. I. Szolnoki Zenei Fesztivál Szolnok (MTI) — Hétfőn megkezdődött az I. Szolnoki Zenei Fesztivál a Szigligeti Színházban. A nyitóhangversenyt a Magyar Állami Hangverseny- zenekar adta, Szabadi Vilmos hegedűművész közreműködésével. A zenekart Kobayashi Ken Ichiro vezényelte. Az április közepéig tartó fesztiválon több más jeles együttes és zenekar is pódiumra lép. A belvárosi római katolikus nagytemplomban orgona- és énekhangversenyt rendeznek a Magyar Rádió Gyermekkórusának közreműködésével. A tisza- ligeti sportcsarnokban a Magyar Állami Hangversenyzenekar és a Magyar Állami Énekkar ad koncertet. A fesztivál idején Szolnokon vendégszerepei a Budapesti Liszt Ferenc Kamarazenekar is. Maár Gyula Hoppá-ja
