Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-27 / 72. szám
10 -fl "Kék t-Magyarország hétvégi mettéffcu 1993. március 27. Nincs két egyforma nap — mondja a repülős Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Vannak olyan emberek, akik az előre megtervezett napokat szeretik, s amennyire csak lehet, precízen előkészítik dolgaikat, pontos menetrend szerint élnek. Mások viszont egy távlati cél szem előtt tartása mellett a viszonylagos szabadságot részesítik előnyben, a körülmények kedvező alakulását használják ki kellő intuitív érzékkel. Napjaink problémáival küzdő fiatalként egy a sok közül Weze Gábor, akire a fent említett tulajdonságokból leginkább az utóbb felsoroltak a jellemzőbbek, aki munkájában és szenvedélyében egyaránt a kötetlenséget választotta. Életében eddig legmeghatározóbbnak a középiskolai évek alatt tett lépése tűnik, amikor baráti beszélgetés, élménybeszámoló után kiment a nyíregyházi repülőtérre, ahol rögtön, az első alkalommal beoltották a repülés szeretetével. A vitorlázórepülő-tanfolyam elvégzése után választotta a sportrepülők közösségét, s tagja azóta is az összetartásáról, önzetlen barátságairól híres csapatnak. Az itt eltöltött 6 év során 400 órát töltött a levegőben, ezüstkoszorús szintet ért el, országos versenyeken vesz részt, igaz, eddig kimagasló eredmény nélkül. Ám véleménye szerint egyelőre nem is ez a lényeg, hiszen számára már a gépbe ülésnek is sajátos hangulata van, s az ország tájait a levegőből megcsodálni pótolhatatlan élmény. A nehéz időszakokat, a lehangolt állapotokat is csak ehhez a semmihez sem hasonlítható érzéssel tudta átvészelni. — Nincs két egyforma nap — vallja —, már reggel érezni, mihez lehet kezdeni aznap. Eredeti szakmája a számítástechnikához kapcsolódik ugyan, de mintha a szenvedélyében megszokott önállósága vitte volna más pályára. Jelenleg biztosítási ügynökként dolgozik, ahol kitartás, szerencse, kötetlen időbeosztás mellett jut jövedelemhez. Egy huszonéves repülése is egyre többe kerül. Hatvanegy fiatal halál Fórum az AIDS terjedő veszélyeiről Miskolc (KM) — Amennyiben az AIDS a jelenlegi ütemben teljed tovább a világon, 100-150 év múlva a járvány az emberiség kihalásához vezet. Annak érdekében, hogy a betegség ne terjedjen tovább, fokozott hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre. Ebben óriási az ifjúság felelőssége, hiszen ma már tudjuk, hogyan kerülhető el a kór — jelentette ki dr. Bolváry Katalin, AIDS-koordinátor azon az ifjúsági fórumon, amelyet ezen betegség gyorsan terjedő veszélyéről rendeztek nemrégiben a Miskolci Egyetemen. Dr. Simon Tamás, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzora részletes adatokkal szolgált. Elmondta, hogy a múlt év végén két és fél millió AIDS- beteget tartottak nyilván a világon, és 10-12 millióra tehető a vírushordozók száma. Az előrejelzések szerint 2000-re 12-18 millió beteg és 40 millió fertőzött lesz világszerte. Magyarországon 1985 óta 112 AIDS-beteget regisztráltak, s közülük ólén meghaltak. Az ismert vírushordozók száma 330. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ismert AIDS-es betegre 30-40 fertőzött jut. Egyre emelkedik azoknak a száma, akik intravénás kábítószerezés miatt fertőződnek meg. Dr. Kacziba Antal rendőr vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója előadásában arról szólt, hogy a jövőben a jog keretein belül meg kell különböztetni a kábítószerek fogyasztóit a forgalmazóktól. Eddig ugyanis mindkét csoportot egy jogi kategóriában kezelték. A jövőben el kell különíteni a szenvedélybetegeket a kábítószert árusítóktól, a betegeket gyógyítani kell, a forgalmazók esetében pedig az eddigieknél sokkal súlyosabb büntetést kell alkalmazni. Ez annál is inkább időszerű, mert a múlt évben ugrásszerűen megnőtt a drogok fogyasztása Magyarországon. Odaadom, de sohase legyen rá szükséged, haver! Balázs Attila felvétele Az oldalt összeállította: M. Magyar László Az ultra tanár úr katedrája Ne erőszakkal, fiúk — csak szurkoljatok lelkesen, vehemensen, kulturáltan A nyíregyházi lelátón a Keleti Front Amatőr felvétel Debrecen (KM - R. J.) — Tombol a futballszezon. Európa stadionjaiban a gólmámor petárdái robbannak, felsisteregnek a győzelemvárás örömtüzei, papírcsíkokat lövellnek a játéktér felé, miközben színes füstköd úszik a lelátó fölött. Mindez ott történik, ahol zászlók, óriás drapériák lobognak, sálak színpompája virít, és feliratok hirdetik az összetartozást. Ahol a szélsőségesek tömörülnek. Az ULTRÁK. Vajon kizárólag a szurkolás szélsőségéről van szó, vagy másról is? A Nemzeti Sport hasábjain tavaly szeptember óta nagyjából havonként megjelenik egy-egy egész oldalas riport az európai, illetve magyar klubok körül szerveződött ultra csoportosulásokról. Az írások szerzője Sándor Mihály Debrecenben élő tanár-újságíró, aki klubcsapatokra, kupagyőztesekre kiteijedő több mint két évtizedes fotó-, poszter- és adatgyűjtés során kapcsolatba került a leghíresebb, leghírhedtebb szurkolói csoportokkal is. Levelezéséből, utazásai során szerzett személyes tapasztalataiból állt össze a riportsorozat. A kelet-európai ultrákról készült dolgozatát a Supertifo című olasz szurkolóújság felkérésére írta. Vele beszélgettünk erről az új generációs jelenségről. Egyedül Kelet-Európábán □ A hajdan B-középként ismert szurkolók csoportjai hogy lettek mára ultrák, akiknek szervezett kapcsolatuk alig van a klubokkal. — Az ember egyszerre ösztönlény és társadalmi lény. Az az urbanizált világ, amiben élünk, legtöbbünk számára idegen. Megéljük benne az elidegenedést, a társas magány különböző helyzeteit. Úgy érzem, hogy ezek a spontán teremtett közösségi élmények egyfajta utat, jelentenek egy olyan világ felé, amelytől elszakították az embert, konvenciókat kényszerítve rá helyette. Mindannyiunkban élnek ősi, ki nem elégített, ki nem elégíthető vágyak, amelyeket a szokásos cselekvési formákban nem nagyon tudunk kielégíteni. A lelátó hangulata csodálatos, ott a közös öröm, elkeseredés vagy harag egyenlővé teszi az embereket. □ Ez kettősséghez vezet. — Kialakulhatnak skizofrén helyzetek, amire jó példa az én életem is. Másképpen élek családos emberként, másképpen érzem magam a katedrán és másképp a lelátón. □ Összeegyeztethető a tanári hivatás az ultrákhoz való vonzódással? Közösségi élmény, izgalom, siker — A kettőnek egymáshoz annyi köze van, hogy én produkálom az egyiket és a másikat is. Nem akarok a katedrán ultraként viselkedni és tanárként a lelátón. Az egyik a foglalkozás, másik a magánélet. Nem vagyok példakép. Elég volt a példaképekből! Alig van olyan közösségi élményünk, amit eddig ne központilag szerveztek volna, ahogy szinte nincs lehetőség például tiszta izgalmak kiélésére, vagy arra, hogy sikerélményhez, elismeréshez jussunk. □ Az ultra csoportok belső élete nyilván merőben eltér a társadalom értékrendjétől. — Ez egy teljesen öntörvényű világ, amiben semmiféle konvenció, hierarchia nem érvényesül: itt a legutolsó szakadt csövesből is lehet hangadó, vezér, vagy elismert tag a közösségben. Egyébként az ultrák között itt Debrecenben sok az értelmiségi: egyetemisták, agrárosok, orvosok. □ Mi a tanár véleménye, az ultrajelenségre találunk-e analógiákat a történelemben? — A nagy átalakulásokat hozó reneszánszban, ahol rá- éreztek a játékra, a játék örömére. Ezt az örömet fejezték ki a tömegdemonstrációkon, karneválokon, ünnepélyeken. Tűzijátékkal, petárdákkal, dobokkal. Átmeneti időkben, amikor nincsenek kiforrott új értékek, új célok, akkor megjelenhetnek régi korok motívumai, hatásai. Talán épp egy új humanizmus váltja majd meg jelenlegi állapotából a világot. □ A stadionokban tapasztalható szurkolói megnyilvánulások között azért egyelőre inkább verekedésekről, vandalizmusról szólnak a hírek. Úgy, mint az olaszok — Az ultra, egy rendkívül széles, gyűjtő fogalom. Közéjük sorolandók azok is, akik csak felveszik a kesztyűt, de azok is, akik kezdeményeznek, provokálnak. Kiszűrni ez utóbbiakat sem lehet a jelenség irányzatai közül. Vannak Magyarországon is, sajnos, akik csak a botrányt, a verekedést keresik. Az ilyenek ártanak a mozgalomnak. A brit huliganizmussal szemben — ami szerencsére már kezd kiszorulni a stadionokból — én az olasz stílus, az olasz ultrák híve vagyok. Ők hangpárbajban, a lelátón kialakított látványban, a felhajtásban akatják felülmúlni egymást. □ Mi a véleménye a Nyír- egyháza-Debrecen ősi, szurkolói ellentétről? — Két szomszédvár. Az ilyen egymáshoz közeli települések túlfűtött rivalizálása sajnos, gyakori köztünk, magyarok között. □ Mit üzen a nyíregyháziaknak, a Keleti Front tagjainak, de egyáltalán a magyar ultráknak? — Azt, hogy ne erőszakkal, az istenért, fiúk, ne erőszakkal! Nem a Neandervölgyben élünk! Szurkoljanak hangosan, látványosan, szélsőségesen, de csak szurkoljanak. Ez lenne a lényeg. Reménytelen esetek gyógyítói lesznek Szociális munkások startra készen, hogy segítsenek az iskoláknak a megyében Nyíregyháza (H. L.) — Szociális munkás. Látszólag fiatal szakma ez Magyarországon. Látszólag, mondom, hiszen ha más név alatt is, fél-illegalitásban, de munkálkodtak már szakemberek ezen a területen az elmúlt évtizedekben: a tanácsoknál, a gyermekvédelemben, az egészségügyben és nem utolsósorban az iskolákban. Hogy az úgynevezett ifjúságvédelmi felelősök milyen körülmények között dolgoztak vagy — tisztelet a kivételnek — nem dolgoztak a tantestületekben, minden pedagógus tudhatja.. Az esetek többségében vagy a legfiatalabb vagy a kellő óraszámmal nem rendelkező kolléga nyakába varrták ezt a könnyűnek és hálásnak egyáltalán nem nevezhető feladatot. Mindemellett persze, el kellett végezniük azokat a munkákat is, amit a társadalom az egyre nehezedő körülmények között elvárt az iskolától. Ráadásul egy idő óta már órakedvezmény sem jár e feladatok ellátásáért. Családlátogatások... ilyenkor a meglátogatott családok többsége igyekezett „kirakatot” mutatni a 20-30 percre beeső és egyéb gondokkal küszködő osztályfőnöknek. Csak igazán kirívó esetekben derültek ki súlyos vagy kevésbé súlyos problémák — de sok esetben ezek is elhaltak a hivatal útvesztőiben. A másik nagy probléma sok esetben a szakmai tájékozatlanság volt. Az ifjúságvédelmi munka ugyanis csak részben, igen kis részben pedagógiai feladat. Az ezzel foglalkozó szakembereknek naprakészen tisztában kell lenniük a folyamatosan változó törvényekkel, jogszabályokkal. A felsorolt problémák ellenére sem kell azonban elcsüggedniük azoknak, akik szívükön viselik tanítványaik sorsának alakulását. Egy dolgot azonban mindjárt tisztáznunk kell: az iskolában foglalkoztatott szociális munkás nem pedagógiai asszisztens, nem oktatástechnikus, nem szabadidő-szervező és nem iskolapszichológus (bár meg kell jegyeznünk, esetenként munkája a két utóbbival rokonságban állhat). De akkor mi a csodára jó egy olyan ember az iskolában, aki nem tanít, nem nevelőtanár és még az írásvetítőt sem lehet vele a terembe cipeltetni? A nemsokára végző szociális munkásokat azzal a szaktudással felvértezve bocsátják ki az őket képző egyetemek és főiskolák (az országban nyolc intézmény), amivel a csak röviden „reménytelen eseteknek” tartott gyerekek, a rossz tanulóság okai kezelhetők. A szociális munkásnak a pedagógusénál sokkal tágabb a mozgástere. Belelát a problémacsokrokba, s tisztában van a megoldás intézményi hátterével. Nem csak szociális jellegű kérdések megválaszolására alkalmas, birtokában van a kellő mentálhigiénés, sőt egészségügyi ismereteknek is. S szereptévesztés sem fenyeget, hiszen ismeri kompetenciahatárait. Nem kell tehát a pedagógusnak vállára vennie azokat a terheket, melyek szinte mindem esetben túlnyúlnak az oktatási-nevelési gondokon. Nyíregyházán 1992 szeptembere óta az önkormányzat és a munkaügyi központ jóvoltából, közhasznú munkavégzés keretében tíz szociális asszisztens dolgozik általános iskolákban. Kapcsolatot tartanak nemcsak a családokkal, de például a családsegítő központtal, a polgármesteri hivatallal, a nevelési tanácsadóval, amelyek munkájuk során hathatós segítséget nyújthatnak a gyerekek és kömyzetük problémái megoldásában. Ha tetszik, ha nem, meg kell barátkoznunk az iskolák piacosodásával. A szülők azokat az oktatási intézményeket fogják preferálni, amelyek magasabb színvonalon, mind tágabb körű szolgáltatást nyújtanak. így az igazi luxus az iskolák számára nem az, hogy szociális munkást alkalmaznak, hanem ha ezt nem teszik. Az út nyitva áll valamennyi iskola előtt: hamarosan végeznek azok a leendő munkatársak, akikre bízvást számíthatnak. Kár, hogy egyelőre nincsenek sokan és más munkalehetőségek is várják őket. De most még szabad a vásár... Megéri.
