Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-20 / 66. szám
1993. március 20. A ÜffcCet-íMaffyarcrrszág hétvégi mellékfetc 1 A szatmárököritói máglya A huszár kardcsapása az égő lámpát fellendítette a mennyezetig Horváth Marianna Ököritófülpös — Szatmár- ököritó. így nevezték falunkat 1910-ben, ahol a világ egyik legnagyobb tűzkatasztrófája történt 1910. március 27-én. Ma már nincs élő szemtanú, aki elmondaná a szemeivel látottakat. De vannak hiteles leírások állami anyakönyvekben, református egyházunknál és Erdélyi Béla nyugdíjas igazgató tanár úr falutörténeti gyűjteményeiben. De hogyan is gyúlt meg a szatmárököritói máglya? A vasút megépítése előtt a fo- gatos járművekkel történő fuvarozás, személyszállítás megkövetelte, hogy falunkban a műút mellett nagyobb alap- területű csűrt építsenek megálló-, pihenőhely céljából. A megépült csűrt, a helyét „állásinak nevezte, nevezi népünk ma is. Időnként, ünnepek alkalmával a csűrben táncmulatságokat tartottak a fiatalok, mert a faluban más helyiség erre a célra nem állt rendelkezésre. Az épület 1910-re nagyon megviselt állapotúvá vált, javítására, felújítására az időközben megépült vasút miatt nem sok gondot fordítottak a falu elöljárói. E rozzant csűr lett március 27-én is, a húsvétvasámapján tartandó bál színhelye. Ezen a táncmulatságon akarták bemutatni a fiatalok a február hónapban alakult fúvószenekart. A rozoga építményt a bálra igyekeztek széppé varázsolni. Színes papírláncokkal szőtték át a mennyezetet, melynek gerendáiról hiányoztak a deszkák, s helyettük még az előző évben akácgallyakat raktak, melyeknek a levelei, gallyai a bál ideiére csontszárazak lettek. A világítást petróleumlámpák adták, de néhány lampiont is felfüggesztettek, melyekben gyertyák égtek. Egy lampion éppen a fúvószenekar előtt világított. A csűrben minden oldalról, a falak mentén, s a lezárt kapukon belül is, több sorban cövekekre szegezett deszkák szolgáltak ülőhelyül. így a kibejárás csak egy keskeny csűrajtón volt lehetséges. A táncmulatságra 20 községből érkeztek fiatalok. A falu népe az esti órákban a Az áldozatok emlékoszlopa táncmulatság színhelye felé sereglett. Kezdetét vette a bál. Két nótát játszott el az új zenekar, majd az újabb zenekari játék közben, 8 óra után — a zenészek előtti lampionban a fúvós hangszerek adta légáramlástól eldőlt a gyertya, s lángjától begyulladt a lampion papíranyaga. A zenekar elhallgatott. A báli tömeg ekkor még nem menekült, nem érezték a veszélyt. Egyesek a zenészek felé fordultak, nótát követeltek. A veszedelmet egy huszár okozta a kardjával. A szomszéd községbeli huszárkatona egyenruhában volt jelen a bálon. Kardjával egy suhintással el akarta vágni, ütni a függő, begyulladt lampiont. Sajnos, nem úgy történt, ahogy ő akarta. A lampion dróton függött, a kard a drótot nem vágta el. A huszár kardcsapása az égő lámpát fellendítette a mennyezetig. Attól tüzet fogott a száraz, gyúlékony tetőanyag, s pillanatok alatt összefüggő lángtengerré vált a bálozók feje felett a csűrtető. A megrémült, fejveszett emberek menekülni próbáltak. keresték, kiabálták hozzátartozóikat. Mindenki igyekezett a kapu felé. A beszegelt kapukat azonban belülről nem tudták kinyitni. A sokaság nyomására a belső padsorokat átlépni igyekvők a padok közé estek, a következők rájuk halmozódtak. Az alul lévőket agyonnyomták, a felül lévőkre hullottak az égő mennyezetről a tűzcso- mók, s a szétrobbant petróleumlámpák tűzcseppjei. Az égő emberi máglyából haláltusák, szívszaggató segélykiáltások voltak hallhatók. Mire az eget verte a szörnyű láng, bentről már csak lassú méhzsongáshoz hasonló hangok hallatszottak. Néhány tíz perc múlva e tragédia színhelyén 288 ember lelte halálát, huszonnégyen a kimenekültek közül rövid idő alatt belehaltak égési sérüléseikbe. Minden képzeletet felülmúltak a kínok, melyek az emberek halálát okozták. Voltak, akik égő fáklyaként szaladgáltak az utcán, s vetették magukat pocsolyákba, árkokba. Őrjöngött a falu a fájdalomtól. Porták maradtak üresen, ahonnan egész családok pusztultak el. A túlélők közül szinte minden család gyászolta halottját Szatmárököritón. A tűzben végül is 236 ököri- tói és 76 más településről érkezett ember lelte halálát. A tűzkatasztrófa híre átszá- guldott az országon, bejárta a világot. Nagy volt a részvétnyilvánítás, sokan ajánlottak segítséget. Kimondhatatlanul kellett a segítség a falunak, hiszen árvák, sérültek, betegek és öregek várták azt. Segítséget ajánlott a Fővárosi Mentő Egyesület is, melyet azonban az akkori szatmári alispán a következőkkel utasított vissza: „Szíves készségükért köszönetét mondva értesítem, hogy Ököritón egyéb munkálat nincs, mint háromszázan felüli halo« eltemetése.” És folytak a temetések napokig. Megástak 152 sírt azoknak, akik felismerhetők voltak. A többi halott felismerhetetlén- ségig égett össze, őket közös sírba helyezték örök nyugalomba. Az ököritói s a környékbeli temetőkben emelt síremlékeken még ma is olvashatók a fájdalmas sorok. Arról és a halotti anyakönyvből megállapítható volt, hogy a halottak közül 115 fő volt 16 év alatti fiatal. Nagy tragédiája volt ez Ököritónak, és örökké a mi tragédiánk is marad. Hogy kik tartoztak ezért felelősséggel, azt csupán egyetlen ember, Móricz Zsigmond követelte a Nyugatban. Az ököritói tragédiáért felelőssé kell tenni minden tanítót, papot, minden szolgabírót, minden jegyzőt, minden vármegyei hivatalnokot, akik mit sem törődtek népünk kulturális, gazdasági problémáival. Móricz Zsigmond követelése ellenére nem volt felelősségre vonás. Ököritó népének ezt is túl kellett élni. Amatör felvétel MÚZSÁK ha találkoznak ! Sárándi József Elemzés Félekegy „szép” napon te sem fogod többé rám nyitni az ajtót kinek pedig — vonzalmunk okán — még bejárása van a házba Szabad fuldoklásom „kegyelmi” állapotának részvevő tanúja vagy de meg lehet unni e kényszerű tanúságot s a köp or só-magányt amelyben élek Elek? Hülye vicc Edeklek Haldogálok Talán gyűlölnöm kellene hogy újra talpra álljak mert harc nélkül nem tudok igazán szeretni Gheorghe Muresan: Alak A kisördög és az üzlet Tóth M. Ildikó A z emberi hiszékenység, szerencsevágy örök és határtalan. Az országban több áruküldő cég sikerrel alapozza erre az üzletét. Gondolom, velem együtt csak a megyében ezrek kaptak már lelkes hangú levelet „Szívből gratulálunk, Ön nyert; Ön az első fordulóban már megnyerte ajándékunkat; ma Önre mosolyog a szerencse” — szöveggel. Az átlátszó borítékban persze ott lapult az elegáns, színes katalógus is, amelyből 2-4 ezer forintért, de legalább egy árut kell megrendelnie Fortuna kegyeltjének, hogy megkapja nyereményét, és benevezhessen a játék második fordulójára, aminek fődíjai nagyon kecsegtetőek: Toyota Starlet, egymillió forintban vagy aranyban, másutt Golf autó, arany ékszer, tengerparti vakáció... Nekem öt levelet küldtek röpke két hónap alatt, kettőt a Home Shoping, hármat ismeretlen cégek. Ez utóbbiak közül kettőnek a játékfeltételeit tartottam tisztességesnek, mégis el akartam dobni a levelüket, mint a többiét. Ám ekkor belém bújt a kisördög: Rendelj na, hátha szerencsés leszel — sugdosta. Bírókra kelt vele a józan eszem, hogy én mindig megmosolyogtam Fortuna híveit, és többre becsültem a munkával, mint a játékkal szerzett pénzt... De a kisördög bökdösött: nem vagy rá kíváncsi, hogy mi lesz? Ez hatott. A legszimpatikusabb cég katalógusából kiválasztottam egy praktikus holmit, karácsonyi ajándék lesz, legalább nem kell tömi a fejem, hogy mit adjak. Mégis, ha eszembe jut a dolog, gúnyosan nevetek önmagámon. Mert tapasztalatból származó előítéleteim ellenére nem tettem mást, mint bedőltem egy ravasz árukapcsolási és piackutatási trükknek. Nyugaton régóta közismert módszer, hogy behízelgő, örömöt közlő levéllel értesítik a kiszemelt embert a „szerencséjéről”, az pedig sietve rendel olyan árukat, amiket másutt nem venne meg, mert nincs rá szüksége. így csalogatják ki finom, törvényes eszközökkel zsebéből a pénzt. Magánügy, hogy ki ugrik bele ilyen üzletbe. Csak azokat a szegényeket, munka- nélkülieket, nagycsaládosokat sajnálom, akik maradék, vagy vésztartaléknak szánt forintjaikat áldozták fel a bizonytalan eredményű szerencsejátékra. Esetleg kamatos kölcsönt kértek hihetetlen boldogságukban, hogy „nyertek”! Ha többször el is olvasták a nekik postázott, gratuláló levelet (a nem várt szerencsének örül legjobban az ember — tartja a közmondás), a furfangosan homályos megfogalmazást aligha értették. Nekem sem sikerült elsőre kibogozni, hogy a nyereményhez csupán akkor lehet hozzájutni, ha az ember kiadja a pénzét, mégpedig többnyire nem is keveset. De, hogy ez mi, azt a legtöbb cég sejtelmesen titkolja... Abban azonban biztos vagyok, hogy nincs olyan értéke, mint az áruké, amiket cserébe meg kellett rendelni tőlük. Viszont, még beneveznek a szenzációs, óriási, fantasztikus stb. játékukba a fődíjakért, amelyekért sejthetően pár tízezren még versengenek az országban. Amióta világ a világ, mindig jó üzlet volt kihasználni az emberek szerencsevágyát. Ebben az esetben senki egy szót sem szólhat, ha csalódik, mert nem történt más, mint a nagy nyereség reményében áltatta — önmagát. Ha a cég reklámajándékán kívül mégis övé lesz a fődíj, csak a szabályt erősíti, mint kivétel... Agymosószer A reklám a leghatásosabb agymosószer, ezért költenek rá dollármilliárdokat a világon. Van, aki szereti, van, aki utálja és konokul szembeszegül sugalmazásaival: hogy boldog, elégedett, gazdag, gyönyörű, csinos, izgató légy, csak ezt vagy azt kell megvenned! A reklám észrevétlenül tesz a tárgyak rabszolgájává, pedig életünk alapvető gondjait nem lehet árucikkekkel megoldani. Mert, ha meg lehetne, rég nem volna a földön éhezés, nyomor, munkanélküliség, betegség... Ennek a hamis látszatvilágnak, amelyben minden gyönyörű és mindenki önfeledten repked, a gyermekek a legnagyobb áldozatai. Ok őszinték, ezért elhisznek mindent, és nagy buzgalommal másolják a reklámipar által nekik gyártott ideálokat. így Sindy babát a gör- korijával, naponta vadonatúj ruhájával, mert még beléjük is sulykolják: „Olyan leszek, épp, mint ő!” A műholdas adásokból ismert, riasztóan erőszakos rajzfilmek horror-szörny figuráit; az átalakuló robotokat is reklámozza a tévé. Ezek az áljó borzalmak éppúgy öldökíésre, hatalmaskodásra nevelik a gyermekeket, mint a primitív G. I. Joe kommandósok. Nincs köztük különbség. A gyerekek ezeket nézve, vagy ilyen „játékokkal” játszva eleve megtanulják az agresszivitást, és felnőttként természetes lesz nekik. Olvastam, hogy egyes országokban rendeletekkel tiltják meg az erőszakos, „ifjúságra káros” filmek forgalmazását. Nálunk is ezt kellene, de ez most aligha valószínű. Pedig a gyermekek nevelésében kellene elkezdeni a védekezést a lassan mindennapossá váló brutalitás, a gyilkos társadalmi kórként terjedő bűnözés ellen.
