Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-09 / 57. szám
8 Kekt-Magyarország 1993. március 9., kedd Kérdőjel Költözik a TB Sokan bosszankodtak már azon, hogy a társadalombiztosítási ügyek intézése három helyen is zajlik Nyíregyházán. A TB megyei igazgatósága a közeljövőben új helyszínre, a Vörösmarty téren található volt Kemév irodaházba fog költözni. Ennek menetéről és várható időpontjáról Miklovich Pál gazdasági igazgatóhelyettes szolgált információkkal. — Ezen a héten az állagjavítási, kisebb tatarozási munkákat kezdjük el az új munkahelyen, s legkésőbb április végére szeretnénk átköltözni. Előzetes tervek szerint ez egy hét munkaszünettel jár majd, esetleg egy felvilágosítás jellegű ügyfélszolgálattal tudunk csak az ügyfelek rendelkezésére állni. Természetesen a pontos időpontot előre nyilvánosságra hozzuk a sajtó, a rádió és televízió útján. Mik vannak... Rákinvázió A Karácsony-szigetre megérkezett a monszun, s két héten át 130 millió tengeri rák lepi el a települések utcáit. Már maga az a tény is különleges, hogy a rákok dzsungelben élnek és növényekkel táplálkoznak. A sokmillió év során a szigeten megtelepedett vörös rákoknak tüdejük fejlődött ki, s alkalmazkodtak a foszfátban gazdag terület erdeihez. Amikor a monszun megérkezik, a sokmillió hím megindul a tenger felé, üregeket vájnak ki és ott párzanak a nőstényekkel. Szó-tár Mitfárer A „kocsikísérő, útitárs” jelentésű szót a német nyelvből vettük át (Mitfahrer). Főleg a közlekedési nyelv vulgárisabb ill. beszélt változatában használatos. Meghonoso- dottságát fonetikus, magyaros írásmódja is jelzi (mitfárer). Az igényesebb beszédben és írásban azonban helyettesítsük ezekkel a megfelelőivel: kísérő, kocsikísérő, útitárs. Sportnyelvi szóként is él a mitfárer: autóversenyen a vezető mellett ülő, őt segítő személyt, motorversenyen az oldalkocsi utasát nevezik így. Erősödik a nappali fel- melegedés, számottevő csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél mérséklődik, éjszakára és a kora reggeli órákban ködre lehet számítani. Hajnalra -2 és -8. kora délutánra 3 és 8 fok körül alakul a hőmérséklet. A csőd szélén Ferter János rajza Forró nyomon Rádőlt a fa Nyíregyháza (KM - CSGY) — Favágás közben rádőlt a fa egy 29 éves férfire március 6-án Nyírtelek-Gyu- latanyán. Az illető a helyszínen meghalt. Ismeretlen tettes március 7- ére virradóra behatolt a Pire- mon Vállalat Nyíregyháza, Debreceni úti épületébe, ahol a lemezszekrény felfeszítése után 150 ezer forintot elvitt. Egy 24 éves férfi március 7- én a déli órákban a nyíregyházi Szarvas utcán elővette s mutogatta nemi szervét. Ellene a Nyíregyházi Rendőr- kapitányság eljárást indított. Ismeretlen személy Gesz- teréd-Nyíritanyán egy magán- személy juhistállójában a szarvasmarhákat és a bárányokat összeengedte, amelynek következtében 53 hízóbárány és 3 anyajuh elpusztult, a kár 200 ezer forint. A Nyírbátori Rendőrkapitányság 3 fiatalembert a piri- csei Mini ABC feltörésével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít. A megromlott családi élete miatt mellbe szúrta magát egy nő, amelynek következtében életveszélyesen megsérült. Az eset március 5-én történt. Hoppá Húzás (AS) Meséli a tapasztalt lapszerkesztő: egyszer a külsős szerző dühöngött, amiért — terjedelmi okok miatt—rövidebbre húzták a cikkét. — Szerkesztő úr, így érthetetlenné tették a cikkem egyik részét! Mire a szerkesztő; —De kérem, ne túlozza el a munkatársaim dicséretét. Az Ön cikke már kéziratként az elejétől a végéig olyan érthetetlen volt, hogy azon képtelenség lett volna tovább rontani. Horoszkóp II. 21.-IV. 20. Az otthoni gondok aggasztják, emi- «T1?5 att nem a legjobb ma a hangulata. Nem ártana rendbe tenni azokat a dolgokat, amik fejfájást okoznak, csak így nyugszik majd meg. IV. 21.-V. 20. Úgy gon- QSflp dolja, túlságosan sokat <C vár öntől a környezete. Attól fél, hogy nem tud megfelelni az elvásároknak, emiatt kissé depressziós ma. V. 21.-VI. 21. Ma a AMk magányra vágyik. Elege A lett hirtelen a nyüzsgésből, szeretne teljesen egyedül maradni, még a televíziót sem nyitja ki. Rendben van, de sokáig nem tartható ez az állapot. Gazdakör Tiszavasvári (KM) — Újra alakul a több mint 100 éves múltra visszatekintő gazdakör Tiszavasváriban. A település hajdan jól működő gazdaköri szervezetének még ma is őrzik a helyi Munka Tsz-ben a zászlaját. A mai tiszavasvári mezőgazdasági termelők március 9-én, kedden este 6 órakor, a város polgármesteri hivatalának nagytermében gyűlnek össze a gazdakör megalakítására. Tűzveszélyes a Tower London (MTI) Nagy-Bri- tannia egyik legnevezetesebb turistaattrakcióját, az évente csaknem kétmillió ember által felkeresett londoni Towert tűzveszélyesnek nyilvánították hétfőn. A Fehér Toronynak — a Temze partján emelkedő 900 éves erőd legrégibb részének — egyáltalán nincs tűzvédelmi berendezése, nem teszi lehetővé tűzriadó elrendelését, és vészkijáratai nem elégségesek. Arckép Nyíregyháza (KM - G. B. G.) — A 2-es számú postahivatalban dolgozik Széles Péter, mint csomagkézbesítő, ezért nincs is sok ideje arra — közölte találkozásunk pillanatában — hogy „cseverésszen”. Egyébként Gödöllőn az egyetemen, a vállalatgazdasági üzemmérnöki kar pénzügyi szakán tanul. Élete úgy zajlik, ahogy manapság a legtöbb fiatalé. Vagy talán mégse? — Én utálom a semmittevést, megtehettem volna, hogy elmegyek munkanélküli-segélyre, de szívesebben dolgozom, még ha kevés is a pénz — mondta. — Több helyen néztem állást, viszont nagyon kevés lehetőség van, pedig a tanulmányaim miatt is célszerűbb lenne egy pénzügyi jellegű munka. VI. 22.-VII. 22. Megsér- tődhet a környezete, azt ^*c hihetik, rájuk mérges, azért dúl-fúl ma egész nap. Magyarázza meg nekik, hogy ez korántsem így van, csupán ideges egy kicsit. VII. 23.-VIII. 23. Ne rfgpmS gubózzon be azért telje- nrnx sen, vegye észre, hogy odakint milyen szép idő van. Csak önre vár a szép táj, menjen, fedezze fel a természet szépségeit. VIII. 24.-IX. 23. NejJLf’ hogy konfliktusba ke- SC: veredjen saját magával. Nem tudja ugyanis megemészteni a hirtelen nyakába szakadt kellemes élményeket, pozitív hatásokat. Kicsi piros könyvek Moszkva (MTI) — Az egykori SZKP pártigazolványok ára az aranyéval vetekszik az oroszországi bolhapiacokon, s az ismertebb politikusok piros könyveiért többezer dollárt is megadnak. Egy amerikai például 120 000 dollárt kínált Borisz Jelcin valamikori párttagsági könyvéért. Mihail Gorbacsov „árfolyama” ezzel szemben mindössze 18 000 dollár. Kitöltetlen SZKP tagsági könyvekért — üres a fénykép és az aláírás helye — 30 dollárt (20 000 rubelt) is kínálnak. Az SZKP betiltása után gyakran lehetett nevetséges áron piros könyvet kapni a- moszkvai bolhapiacokon. Csökkent az ólom a vérben Bonn (MTI) A katalizátorok és az ólommentes benzin bevezetése óta a fejlett országokban átlagosan a felére csökkent a lakosság vérének ólom- tartalma, Németországban például 110 mikrogramm /literről 45 mikrogrammra. Svájcban nagyon változatos a kép, Baselban a legalacsonyabb, Tessinben pedig a legmagasabb a lakosok vérének ólomtartalma — s nem véletlenül, mert itt van a legtöbb autó. A városban élők, a festők és mázolok, valamint a karosszériaiparban dolgozók, a dohányosok és az alkoholisták szervezetének ólomterhelése továbbra is nagyobb. Az is feltűnő, hogy a férfiak vérében több az ólom, mint a nőkében. Következő számunkban: Útszéli uzsonnakenyér . , ' . : ..■ Óvodamúzeum Nyíregyháza (KM - B. G.) Új, Hollandiából érkezett, montessori eszközökkel gyarapodott az óvodamúzeum Nyíregyházán. Az ilyen jellegű óvoda a háború előtt nagyon kevés volt Magyarországon, ezért jóformán ismeretlen az eszközök rendszere a szakemberek körében. A világon azonban 70 országban még ma is működnek montessori óvodák és iskolák, ahol egyedi pedagógiai elvek alapján oktatnak. A legnagyobb mértékben tiszteletben tartják a gyermekek szabadságát, figyelembe veszik érdeklődési körüket. A kiállítás anyaga minden kedden és csütörtökön 9-12 óra között tekinthető meg, Nyíregyházán a Stadion u. 32/a szám alatt. Fiú nemzeti zászlóval az 1920-as évekből A csomagkézbesítő Széles Péter Harasztosi Pál felvétele Péternek az édesapja könyvelő volt, az édesanyja járványügyi ellenőrként dolgozott. Ma már nyugdíjasok és egyetlen, a házasságukban kicsit későn született fiuk néha felborzolja, megszínesíti a család életét. De már elfogadták azt is, hogy a „gyerek” ezüst kardot hord a fülében, halálfejes gyűrűt visel... — Amikor becsöngetek a lakásokba és meglátnak, vannak akik elhúzzák a szájukat, biztos-e, hogy postás vagyok? De engem az előítéletek nem érdekelnek. Általában jó a hangulatom, komoly dolognak kell történnie ahhoz, hogy bármi is kiakasszon. Az életet nem szabad savanyúan felfogni. Sok cimborám van, egy kedves barátnőm. Szóval minden oké körülöttem. Szeretek horrorkönyveket olvasni, szórakozni, bár erre a városban nem sok lehetőség van. Na és a rajz! Legszívesebben tetováláshoz készítek mintákat. A latin Franciscus (magyarul Ferenc) név---------------- nőiesítéFranciska se. To---------------- v á b b i névnapok: Ajád, Do- mán, Domonkos, Fanni, Gergely, György, Katalin, Metód, Rebeka. Ökumenikus kalendárium: Időszámításunk után 32-ben a híres I2. római légió negyven keresztény katonája szenvedett vértanúhalált Sebaste városában. A pogány Li- cinius császár vezére, Agricola előbb bebörtönözte, majd jeges vízbe vetette őket, ahol megfagytak. A mohácsi sokácok hagyománya szerint a vértanúk ünnepének előestjén egy asszony a tilalom ellenére szőtt. Amikor figyelmeztették, vállat vont, s azt mondta: én nem bánom, hadd szenvedjenek negyvenen, én azért befejezem a szövést. Két hét múlva meghalt. A történet onnan eredhet, hogy a néphagyomány szerint ilyenkorra már be kell fejezni a szövést, fonást, téli szobai munkákat, megkezdődik a tavaszi dologidő. 19.34 06.08 Folyóink jellemző napi adatait a TISZA Tisza- becsnél -168 cm, apad, 11%, 0 fok. Vásárosna- ménynái -20 cm, apad, 18%, 0 fok. Záhonynál -178 cm, apad, 14%, 0 fok. Dombrádnál 68 cm, apad, 25%, 0 fok. A SZAMOS Csengéméi -40 cm, apad, 6%, 0 fok. A TÚR Garbóiénál -92 cm. apad. 7%, 0 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 114 cm, apad, 20%, 0 fok. Megér egy mosolyt Csöng a telefon. Az álmából felvert üzletkötő lassú mozdulatokkal veszi fel a kagylót. —Halló, tessék! — Üdvözlöm! Maga rendelt telefonos ébresztőt reggel hat órára? — Igen, én. — Na, akkor húzzon bele, mert már fél tíz van! Hírügyeletes: NYÉKI ZSOLT «(42) 11-277 SZÍNES OLDAL . IX. 24.-X. 23. Csendes- A ' A nek ígérkezik a mai nap- ■íir Ttr ja. Úgy tűnik, megbékélt sok mindennel, szinte rezignáltan belenyugszik abba, hogy nem tud változtatni. Ez nem így van! X. 24.-XI. 22. Úgy érzi, nem fér a bőrében, sőt tmC még a lakásban sem. Mindenáron menni szeretne, ám azt, hogy hova, maga sem tudja. Hát induljon el, hátha lehiggad út közben. XI. 23.-XII. 21. Terhére aA, vannak a családtagjai, a Äl x barátai, az ismerősei - egyszóval az egész világ. Ne keseredjen el, ez csak átmeneti állapot hétfőre elmúlik. XII. 22.-I. 20. A bevá- sáriások nem tesznek jót tTn az ön idegeinek. Állandóan azon bosszankodik, hogy már megint felment az ára valaminek. Ha idegesíti magát, azzal még nem lesz olcsóbb. I. 21.—II. 20. Mindenáron ki akar bújni a felelősség ÍÜÍJ&s alól. Ha letagadja azt, amiről különben mindenki tudja, hogy ön követte el, csak még jobban elmérgesíti a helyzetet. II. 21.—III. 20. Lusta és kényelmes ma, mondhat- ni lomha. Ha ez jó így önnek, a világért se változtasson a tempóján. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy ön mit csinál.