Kelet-Magyarország, 1993. február (53. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-06 / 31. szám

M

>. ........----------—• - ......... • * ■ - - « - •- . -■

Ä ‘Kdét-Magyarország hétvégi melléklete

1993 február 6.

üw»’ - '

Kovács doktor

Cselényi György

Nyíregyháza (KM.) — Dr. Kovács László orvost Nyíregyházán nemcsak gyógyítóként, hanem egy türelmes, jószívű, a testi fájdalmakon kívül a betegek lelki gondjain is enyhíteni igyekvő emberként ismerik, emlegetik.

— A Debreceni Orvostudományi Egyetemen 1958-ban végeztem — mondta. — Ezután Nyírcsaholyban körzeti orvos lettem. Két évig ott dolgoztam, majd 1961 és 1972 között Nyíregyházán láttam el körzeti orvosi feladatokat. Azután a megyei rendelőintézetben röntgen szakorvosként tevékenykedtem, s immár nyugdíjasként, de azt teszem most is.

— Rögtön a mély vízbe dobtak bennünket — folytatta.

— A foghúzástól a szülés levezetéséig a legkülönfélébb teendők vártak ránk. Ez rendkívüli megterheléssel és felelősséggel járt. Úgy éreztük, az önálló gyógyítópraxis megkezdéséhez a klinikai gyakorlatok nem adtak elegendő muníciót. A nehézségeket minden erőnket és tudásunkat összeszedve küzdöttük le.

— Városi körzetbe vágytam

— vallotta dr. Kovács László.

— Nyíregyházán e már többnyire csak felnőtt betegekkel kellett foglalkoznom. A körzeti orvosok a szó legigazibb értelmében a nép orvosai voltak, s bizonyosan azok ma is. A rendelőben minden rendűrangú emberrel megismerkedtek, sőt előbb-utóbb eljutottak az otthoni környezetükbe is. Sok helyütt már-már családtagként fogadták őket.

— Rengeteg dolgozó munkahelyi és családi konfliktusának következményei is az orvosi rendelőben csapódtak le

— emlékezett a doktor úr. — Ez valószínűleg ma sincs másképp. A vizsgálat, a kezelés és a gyógyszerfelírás mellett a betegek egyéb problémáira is fordítottam időt. Sokan most is megkeresnek, és számos dologban kikérik véleményemet. Kettesi Aladár professzor úr szavait örökre megjegyeztem: „Gyógyítunk néha, enyhítünk sokszor, de vigasztalnunk mindig kell.”

Ma már szinte hihetetlen, de a hatvanas években a megye- székhelyen mindössze tizenDr. Kovács László

A SZERZŐ FELVÉTELE

valahány körzeti orvos volt. Ez szinte emberfeletti leterheltséggel járt. Kovács doktor nem panaszképpen, de megjegyezte: egy napja gyakran a következőképpen alakult: rendelés reggel 8-tól 11 óráig. Utána eleget tenni a sürgős hívásoknak, majd elmenni a fekvőbetegekhez. Délután 4- től 6-ig folytatni a rendelést. Este héttől reggel hétig jött az éjszakai ügyelet, majd (immár másnap) reggel 8-tól kezdődött minden elölről.

— Felelősségteljes döntést kívánt az, hogy a beteg maradhat-e otthon, vagy kórházba kell-e küldeni? Sokszor valóságos közelharcot kellett vívni azért, hogy az illető — a saját jól felfogott érdekében — vállalja a kórházi beutalást. Volt, aki kerek perec megtagadta. A döntésem súlyát éreztem akkor is, ha kegyes hazugságra hagytam magam rávenni. Megtörtént: egy férfinek kétnapos munkahelyi mulasztást, vagyis lógást igazoltam. Úgy éreztem, ezzel segítek rajta. Hetekkel később — a tengernyi gondja miatt — öngyilkos lett. Ha a könyörgését elutasítottam volna, a tragédiájában talán én is közrejátszok. Emberekkel bánni a lehető legbonyolultabb dolog. Humoros esetben is volt részem. Egy idős bácsi például azzal fordult hozzám, hogy a Horty- rendszerben megkapott ízületi baja a muszkák által behurcolt influenzával kapaszkodott össze, és az orvosok nem tudják szétválasztani. Többféle gyógyszert írtam fel neki. A kiváltott tablettákat egy mozsárban porrá törte, majd késheggyel szedte. Egyszer a tanya közelében találkoztam a lányával, akitől megkérdeztem: „No, hogy van Józsi bácsi?” „Sokat alszik — panaszolta a nő. — Most is az istállóban horkol.” Bementem, s az öreg éppen ébredezett. Kiderült, a gyógyszereket kisüsti pálinkával nyelte le. Remélem, ennek helytelenségéről ezúttal sikerült meggyőznöm, csakúgy mint arról, ha nappal dolgozni akar, akkor az altatót este vegye be.

A doktor úr később pálya- módosítást hajtott végre. A röntgenosztályra ment, s ott dolgozik jelenleg is; igaz, már nyugdíjasként.

— A körzeti orvosi tapasztalatokat a röntgenorvosi vizsgálatoknál is hasznosíthatom — magyarázta. — Előfordult: a röntgen alatt rosszul lett beteget elsősegélyben kellett részesíteni. Azonnal injekcióra volt szüksége. A röntgennél is nagyon sok a munka. Az utóbbi időben annyival könnyebb, hogy a gyomortükrözést és a vesetöltést már nem a rendelőintézetben végezzük.

— Az elmúlt évtizedeket nem kívánom vissza. Már csak azért sem, mert például a röntgenben folytatott nehéz munka elismerése helyett megaláztatásban részesítettek. De hála Istennek ezen túlvagyunk. A jelenlegi helyzetemmel elégedett vagyok, az utóbbi években a munkakörülményeim sokat javultak. A szakmámat továbbra is szeretem, habár most már a korom és a betegségeim miatt fáradékony vagyok

Mivel orvosról van szó, a pénzkérdést nem kerülöm meg.

— Ha mindenkinél kevesebbet keresnék, akkor is orvos lennék! Mindig a szakmaszeretet, a szenvedő és beteg ember iránti szánalom és segíteni akarás motivált. Egyébként bérházi ember vagyok, kocsim volt, de már nincs. A szakmámnak élek. Régen gondolkozom azon, ha egy újságíró megkérdezné tőlem hogy vagyok, azt felelném: örülök, hogy nem kaptam infarktust vagy agyvérzést, örülök, hogy nem kerültem tébolydába, és örülök annak, hogy élek. Örülök annak is, hogy már 14 éve a damaszkuszi úton járok, vagyis a kereszténység mellett döntöttem. Szeretném, ha minél több ember cselekedne hasonlóképpen. Mivel keresztény szellemű vagyok, nincs bennem gyűlölet. Békét kívánok nemcsak a magyarságnak, hanem az egész világnak.

Omega zsaru

Színes, szinkronizált amerikai fűm. Besidezte Paul Kyriazi

Képek

Bergmanról

Hamar Péter

Vajda Miklós 1975 elején írta a Filmvilágban a következőt, amikor elkezdődött a Suttogások, sikolyok nem éppen zökkenőmentes, de annál tanulságosabb pályafutása a magyar mozikban: „Jó lenne tudni, hogy mindezt, ami a filmben ilyen eltervezettnek, logikusnak, tudatosnak, összefüggőnek és következetesnek látszik, maga Bergman vajon milyen mértékben gondolta végig-”

Az óhaj azóta teljesült: 1992. végén az Európa Könyvkiadó jóvoltából Kúnos László fordításában kézbe vehettük a svéd rendező Képek című művét, amely lehetőséget nyújt bepillantani műhelytitkainak világába, így a Suttogások, sikolyok keletkezéstörténetébe is.

Sajnos azonban az is tudható ma már, hogy az egyetemes filmtörténet e páratlan értékű pályaíve lezárult: Bergman nem áll többé a kamera mögé. Július 14-én ülheti 75. születésnapját, de a forgatással járó nehézségeket már nem vállalja.

Az utolsó alkotói ténykedése a Legjobb szándékok forgatókönyvének megírása volt, ismét a gyerekkor élményvilágában elmerülve, a film elkészítését azonban Bille August- ra bízta. (Akik Budapest-Ma- gyarországon élnek, vagy

megengedhették maguknak Vidék-Magyarországon azt a luxust, hogy egyszeri alkalomra felutazzanak, láthatták a művet az Európa-Filmhét keretében a Művész moziban.)

Bergmannal egyébként is szerencsénk van. A Magyar Filmintézet úgyszólván a teljes életművel rendelkezik (az Örökmozgó egy éve mutatta be azokat az alkotásait — többek között a Hajó Indiába és az Egy nyár Mónikával címűeket —, amelyeket korábban még a klubokban sem lehetett elérni); gyakorlatilag minden fontosabb forgatókönyve megjelent magyar nyelven; önéletrajza, a Laterna magica

1988-ban (ugyancsak az Európánál és szintén Kúnos fordításában) hozzáférhetővé vált, s most örvendhetünk a Képek című kötetének, amely művészi önvallomás, napló, kíméletlen önelemzés, szubjektív alkotói önéletrajz, intim (de nem magánéleti) kitárulkozás, vezérlő kalauz a Bergman- művek világába. Gazdag képanyagával (amely elrendezésében is igazodik a szöveghez), hajszálpontos filmográ- fiai adattárával együtt valószínűleg a magyar filmkönyvkiadás csúcsteljesítménye.

De a kötet nem azért csemege a filmművészet vonzásában élő olvasó számára, mert külső formátumával gyönyörködtet, hanem mert olyan kérdésekre ad választ, amelyek az életművet végigkísérőket mindvégig

foglalkoztatták: a világnézetifilozófiai háttérnek a Csend óta egyértelműsödő fővonala mentén előbukkanó részlet- kérdések megválaszolásához jutunk el a Képek segítségével.

Bergman művében van valami lenyűgöző: a póz nélküli, objektivitásra törő önbírálat. A művészi-gondolati értelemben vett tévedések hideg számbavétele olyasfajta képesség, amely csak a legnagyobbak sajátja.

Egyetlen gondolatát föltét- len ide kell emelnünk: „Ma úgy gondolom, hogy a Perso- nában — és később a Suttogások, sikolyokban — a legmesz- szebb jutottam, ameddig csak juthattam. Szabadon mozoghattam a néma rejtelmeknek abban a világában, amely csak a filmművészet számára nyílik meg néha.”

E gondolat megerősíthet minket abban a hitünkben, hogy a film művészet is, nem csak szórakoztatóipar. A film: alkotás — a mozgókép legjobb pillanataiban, még akkor is, ha a magyar film egykori prófétája, aki mostanában blődligyártásra rendezkedett be, „filmcsinálásnak” hajlandó csak tekinteni a rendezői mesterséget. Bergman mindenkor meg tudott győzni filmjeivel, írásaival is arról, hogy a mozgókép segíthet felfedezni a lélek tájait, és segíthet megérteni a világot.

Eligazodni

az élet kritikus pontjain

Balogh József

Régi hiányt pótló hasznos, s talán néhány év múlva érzékelhető hatású kézikönyv jelent meg sajnos kevés példányszámban Nyíregyházán a Nagycsaládosok Egyesületének gondozásában. A könyv főként a Családi Kör Népfőiskolán elhangzott előadások lényegét adja vissza, s próbál eligazítani az élet kritikus pontjain.

Gégény Bélát, a Nagycsaládosok Egyesületének egyik alapítóját, a népfőiskola vezetőjét kérdeztük a könyv megjelentetésének körülményeiről, céljáról.

— Az eredeti célunk a helyi csoport megalakulásakor az volt, hogy eljussunk a középiskolákba, és az általános iskolák felső tagozatába, mert a családi életre nevelésben szerettünk volna segíteni. Mivel nem volt igény rá abban a rendszerben, nem is valósult meg belőle semmi, egyetlen iskolába sem hívtak bennünket. Megrendeztük a népfőiskolát, aminek éppen az volt a célja, hogy a nagycsaládosoknak, és más érdeklődőknek a születéstől a halálig az élet kritikus pontjairól beszéljünk.

Az előadások a párválasztásról, a házastársi hűség értelméről, a természetes család- tervezésről, a serdülők és a

család viszonyáról, az alkohol, a drog okozta károk hatásáról szóltak, de helyet kapott a betegség, a halál a családban, vagy az is: miért jó nagycsaládban, egyáltalán családban élni.

— Az előadás-sorozat megtörtént, majd egy pályázaton nyert pénz lehetőséget teremtett az előadások írott anyagának megjelentetésére. 340 példányban kézbe is vettük a könyvet, és a célunk, hogy a városi, illetve a megyei oktatási vezetők — a humánirodák vezetőire gondolunk — támogatásával eljuttassuk a középiskolákba, ahol osztályfőnöki segédanyagként használhatnák. Akár úgy, hogy részleteket olvasnának fel belőle, akár úgy, hogy ebből készülnének fel például a szülőtisztelet bemutatására.

— Nem szeretnénk, ha a kézikönyvek az iskola könyvtárába kerülnének, és nem forgatnák azokat — mondja Gégény Béla —, ezért kérjük az oktatási vezetők támogatását, ajánlását, hogy eljusson azokhoz, akinek szántuk. Szeretnénk, ha a fiatalok nemcsak arról hallanának, amikről eddig hallottak ők is, szüleik is, hanem azokról a lehetőségekről is, amikről nem lehetett beszélni: a természetes családvédelemről, a családtervezésről,

az alkoholizmus pusztító hatásáról. Arról: hogy lehet tisztelni és szeretni a szülőket, hogy lehet hűségben élni házasságban hat gyerekkel is, és a nagy család nem a szülők meggondolatlanságának a következménye, hanem az örömök megsokszorozása, tehát a házasság gyümölcse.

— Olyan dolgokról szeretnénk a fiatalokat tájékoztatni, hogy értelme van a házasságnak, a gyermekvárásnak, a gyermek vállalásának, és vannak egészséget nem károsító elfogadási lehetőségei ennek. Tehát nem a gyógyszerekkel és egyéb eszközökkel történő védekezésre nevelnénk, hanem az egymás tiszteletén és szeretetén alapuló, a másik másságát figyelembe vevő természetes családtervezésről tanulhatnának, aminek nincs egészségkárosító hatása.

A könyvet — mivel pályázaton nyert pénzből készült — ingyen kapják a középiskolák. Segítséget a postázásban kérnek, mert az a 4000 forint körüli összeg is nagy terhet jelentene az egyesületnek. Ha a kézikönyv megfelelő segédeszköznek bizonyul, akkor az általános iskolák felső tagozatába is eljuttatják, mert megfelelő nyomdai költség ellenében a könyv újranyomható.