Kelet-Magyarország, 1993. február (53. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-13 / 37. szám
1993. február 13. Szorongató kényszerpályák Történelmi kistükör (12.) Reszler Gábor A világháború okozta sokkból éppen csak ocsúdó gazdaságot alapjaiban rázta meg az 1929 őszén kirobbant világ- gazdasági válság. Vidékünkön az elmaradottsággal küszködő mezőgazdaság sínylette meg leginkább az élet minden területére kiterjedő krízist. Már az év elején a hosszan tartó száraz hideg óriási fagykárokat okozott. Kifagyott a búzavetés hatvan százaléka, tönkre ment a szőlőültetvények kétharmada. A tavaszi munkákhoz késve láthattak hozzá, a napszámosok és a cselédek keresettől estek el. Az aratás után újabb nehézségekkel kerültek szembe a gazdálkodók: zuhantak az árak, mozdulatlan volt a terménypiac, alig talált vevőre a betakarított gabona. Az elhúzódó válság egzisztenciákat tett tönkre, családok ezrei kerültek kilátástalan anyagi helyzetbe. A paraszti törpebirtokosok, a napszámosok feje felett összecsaptak a hullámok. A gazdák állataiktól, ingatlanaiktól, végül földjüktől igyekeztek megszabadulni, hogy adósságterheiken enyhíthessenek. A falvakban egyre gyakrabban hívtak árverésre a dobok. A kilábalás első szerény jelei az országosnál egy évvel később, 1935-ben mutatkoztak, de a nyomor a két világháború közötti években végig a törpebirtokosok, napszámosok és cselédek osztályrésze maradt. Megroggyant falú lakásokban családok zsúfolódtak össze. A létbizonytalanság következtében a lakosság többsége mindennapi kenyerét is alig tudta előteremteni. „A táplálkozás elég silány a szegény napszámos világban; évszakonként változik, kenyér, köles, paszuly, kukorica, mák, burgonya, káposzta, sült tök, borsó, nyáron dinnye is akad. Szalonna, tej, túró, tojás csak, ha jobb sorsuk van, aprójószág vasárnap, de minél ritkábban. Jellemző az a közmondás, hogy ha a szegény paraszt baromfit eszik, akkor vagy a paraszt beteg, vagy a majorság...” olvashatjuk Szabolcs vármegye 1939-ben megjelent, Dienes István által szerkesztett szociográfiájában. A válság hatására kiéleződött a politikai küzdelem. 1930-ban megalakult a Független Kisgazdapárt, fokozta vidéki agitációját a szociáldemokrata párt, és vidékünkön is feltűntek a szélső- jobboldali szervezetek. A demokratikus ellenzéki politizálásra példa Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Pártjának 1931-es tarpai zászló- bontása. A párt elnöke a húszas években még a fasiszta fajvédő csoport tagja, de a harmincas években a baloldali ellenzékhez csatlakozik. Elsősorban a magyar parasztság problémái, a földkérdés megoldatlansága, a világgazdasági válság miatt különösen kiéleződő szociális ellentétek váltották ki Zsilinszkyből a Hort- hy-rendszer bírálatát. Az 1931-es választáson a tarpai országgyűlési körzetben a sorozatos zaklatások és választási csalások ellenére a kormánypárti Konkoly-Thege Kálmánnal szemben Bajcsy- Zsilinszky lett a képviselő. A mandátumot 1931. június 29- én vette át, és a Szatmár-Bereg című lap tudósítása szerint arról beszélt, hogy „a beregi kiskirályok szánjanak le most már a magas trónról..., mert másképp érezni fogják kemény ökle súlyát.” A választási siker után eltép- hetetlen szálak fűzték Tarpa és környéke népéhez. A Független Kisgazdapárttal egyesülve 1939-ben Tarpán már ennek a pártnak lett ország- gyűlési képviselője. Parlamenti felszólalásaiban, memorandumaiban bátran támadta a kormányok németbarát külpolitikáját, harcolt a háborúból való kilépésért. Vállalta a fegyveres ellenállást a megszálló németekkel szemben, ezért kivégezték. Végakaratának megfelelően hamvait Tarpán helyezték örök nyugalomra. A határmódosító revíziós törekvések a külpolitika kényszerpályáján háborúba sodorták Magyarországot. A hitleri birodalom erősödő befolyása a gazdaságban is éreztette hatását, A mezőgazdaságra nagy terheket rótt a Jurcsek Béla közellátásügyi államtitkár nevéhez fűződő beszolgáltatá- si rendelet, amely a terméskilátásoktól, a gazdák kenyérgabona-fejadagjától és vetőmagszükségletétől függetlenül határozta meg egy-egy gazdaság által beszolgáltatandó termékmennyiség nagyságát. 1944 tavaszán a szabolcsi alispán jelentéséből az tűnik ki, hogy az állatbeszolgáltatásnak komoly akadályai vannak, hiszen az állomány nagyságához képest irreális az igényelt vágóállatok száma. Munkaerőgondok is mutatkoztak. Hiányoztak a mező- gazdaságból a katonának behívott, frontra vitt férfiak. Az első komoly véráldozatokat 1941-ben, a Szovjetúnió elleni harcokban szenvedték el a megyénk hadköteleseiből álló alakulatok. A Donhoz vezényelt II. Magyar Hadseregben is szolgáltak szabolcsiak. A nyíregyházi II. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogezred az 1943. januári szovjet támadáskor legénysége mintegy felét, 1800 katonát veszített. A hátország 1944 őszén élte át a világháború borzalmait. Szeptember 6-án három hullámban bombázták Nyíregyházát a szövetséges repülőgépek. Néhány hét múlva vidékünk elkeseredett harcok színterévé vált. A szovjet csapatok megkísérelték elzárni a Debrecentől északra a Tiszáig terjedő visszavonulási kaput, és ezáltal bekeríteni az Erdélyben lévő német és magyar hadsereget. A német túlerő miatt a terv nem sikerült. Nagy véráldozatokkal járó hadművelet után csak október 31 -én űzték ki végleg a megszálló német csapatokat Nyíregyházáról. A hatalmas károk, a sok szenvedés ellenére úgy tűnt, végre megnyílik az út a társadalom demokratikus újjáépítése előtt. Az újabb kényszerpálya kontúrjait 1944 őszén még homály fedte. Esztendeje indítottuk útjára most zárult sorozatunkat. Tizenkét írásban villantottuk fel szűkebb hazánk történelmét. Olyan epizódok, tények elé tartottunk tükröt, amelyeket jellemzőnek, lényegesnek éreztünk. Sajnos, a terjedelmi korlátok miatt számos fontos részlet homályban maradt. De talán így is sikerült megidézni egy-egy időszak alapvető problémáit, sorsfordító történéseit. Bár olykor szakmai körökben ellenérzést váltott ki a sorozat, az olvasói észrevételek azt igazolták, hogy szükség van az ilyen jellegű ismeretterjesztő írásokra, a letűnt idők feletti töprengésekre. A nyíregyházi vasútállomás főépülete a harmincas években. 1944 őszén lebombázták Harasztosi Pál reprodukciója emlékei faékek segítségével emelte vagy süllyesztette a felső őrlőkövet. A liszt vagy dara egy kifolyó nyíláson keresztül ömlött a darásládába. A megőrölt anyagot, a lisztet, a szárazmalmokban még nem tudták tisztítani: a lisztet és a korpát szétválasztani egymástól. Ezt a munkát otthon az asszonyok végezték szitálás- sal, különválasztva a lisztet és a korpát. A szárazmalmokban nem csak lisztet és darát őröltek, hanem kölest is hántoltak. A kölest a felső forgó kő és agy alsó, nedves tömörített agyaglap között hántolták. A két kő közül kifolyt, hántolt köles egy vitorladobon keresztül az osztályozóládába került. A vitorladob a köleshéjat kifújta, elválasztotta a hántolt kölestől és az osztályozóláda rekeszeibe már a tiszta, hántolt magvak kerültek. A búza őrlését, a kukorica darálását, a köleshántolást a hét meghatározott napján végezték. Búzát egész éven át őröltek — annál is inkább, mert az őrlés elég lassan haladt —, míg a köleshántolás- nak a tél volt a főszezonja (télen alaptápláléknak számított a tejben főtt köleskása, de disznóöléskor a hurkát is ezzel töltötték). A malom ura a molnár volt. O irányította az őrlés menetét, a berendezés szabályozását, a malom körüli munkát és karbantartotta a berendezést, a gépeket. A malom üzemeltetéséhez szükséges lovakat rendszerint a falu lovasgazdái adták, amiért anyagi járandóságot kaptak, a megőrölt gabonamennyiség egy bizonyos százalékát. A lovakat a kerengőházban a nagy fogaskerék küllői közzé fogták be, ahova úgy jutottak, hogy egy csigaszerkezettel megemelték a főtengelyt, a bálványt, és a nagy fogaskereket kissé egyik oldalára billentették, így a lovak azon átlépve a küllők közzé kerültek; vagy ha a kerék alacsonyan állt, erre sem volt szükség, a lovak azon könnyen átléptek. A kerék forgatásához két, ritkán három lovat fogtak be. A lovak istrángját a húzatórú- don levő hámfához kötötték, kötőfékjüket pedig egy karfához, így a befogott állat csak körbe tudott járni. A hajtó a küllőkre fektetett deszkaülésen ült, nógatta a lovakat (ezt gyakran gyerekek csinálták), de a malomhoz szokott lovak maguktól is húztak. Ilyenkor a faluból és a környező tanyákról az őrléshez összegyűlt emberek pipafüstöt eregetve elbeszélgettek egymással, meghányták- vetették ország, világ és maguk ügyes-bajos dolgait. Értékek közelítése Előzetes a beregszászi Beregi Ünnepi Hét jelentősebb eseményeiről Miklós Elemér Beregszász (KM - ME) — A hagyományok ápolását, a szellemi építkezés erősítését, a kultúra megújuló értékeinek gyarapítását jelölte meg feladatként az a szervező bizottság, mely a napokban alakult Beregszászon a Beregi Ünnepi Hét — 1993. március 14- étől 20-áig történő — megrendezésére. Hosszú időn, évtizedeken át bővült az a rés, melyet a kultúra bázisainak, a kulturális kapcsolatok fokozatos építgetése nyitott a történetileg megosztott Bereg megyét kettészelő, mindig szigorúan őrzött határon. Bővülő a hagyomány, mely az „ahogy lehet” szellemében a művészeti együttesek, kultúrcsoportok közeledését, alkalomszerű cserelátogatását tette lehetővé a Barátság-kert, s a nemzetiségi fesztivál rendezvényein. A megújuló kapcsolatok egyike a Beregi Ünnepi Hét megrendezése. Sokáig a határ innenső oldalán, később a túloldalon is. Mindig közösen, hogy a határ két oldalán élő beregi emberek számára mind a kapcsolatok építése, mind az élménynyújtás maradandó legyen. Minduntalan feszegetve az elválasztó korlátokat. E folyamatba illeszkedik az idei rendezvénysorozat is. Elő a remény, hogy a sokszínűség, a tömegmozgósító erő kapcsolható lesz a hagyományokhoz. A megnyitót követően helyet kap a rendezvények sorában a nemzeti ünnepre történő emlékezés (közös istentiszteleten és emlékműsorokkal, koszorúzásokkal), s a középiskolások első ízben megrendezésre kerülő szalagavató bálja. A színházművészet rendhagyó bemutatóra készül; a leendő beregszászi állandó színház jelenleg Kijevben tanuló majdani művészei lépnek közönség elé a képességek megméretésének igényével. A sokrétűség jegyében kerül sor Schmidt Sándor vásáros- naményi népi fafaragó iparművész kiállítására, a testvérvárosok polgármestereinek találkozójára, öregfiúk labdarúgó csapatainak tornájára, könyvkiállítás és vásár keretében a Hármashatár Irodalmi Társaság tagjainak bemutatkozására, a Kovács Vilmos emlékét idéző nemzetközi vers- és prózamondó versenyre, színházi előadásokra, számos településen váiják megyénk együtteseit is. A program kialakult tervezete, mely bizonyára alakul, formálódik még, a sokoldalúság, a többrétegűség jegyében kínál a résztvevőknek műveltséggyarapodást. A közigazgatási- és KMKSZ szervezetek dolgozói önbecsülő igyekezettel, felelősséggel fáradoznak a közös siker érdekében. A szervezők jószándékú segítői a vá- sárosnaményi oktatási intézmények, a városi könyvtár, a művelődési központ vezetői, dolgozói, a Megyei Közgyűlés Közművelődési Irodája, a Megyei Pedagógiai Intézet munkatársai. A producer ártatlansága A jó ízlés és a tisztesség határai Józsa Ágnes A producer elvesztett ártatlansága e szavakkal jellemezte helyzetüket Siegfried Braun úr, a ZDF munkatársa azon a médiaszemináriumon, amelyet a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával szerveztek Budapesten német és magyar tévés és rádiós szakemberek közreműködésével. Témája a szórakoztatás és köz- szolgálat, a reklám és tisztességes tájékoztatás, a politika és a pénz, melyből az utóbbi nincs, de kellene. Magyarországon is megszűnt az MTV monopolhelyzete. A nézők táborát a kábel- hálózat a legtöbb helyen 19 felé oszthatja. A kereskedelmi adók közül nálunk is a SAT 1 és az RTL a legnépszerűbb, melyek műsora hatvan százalékban reklám. Németország jogi rendelkezései (az egyesüléskor az elsők között rögzítették) szabályozzák a szponzorálást. Ezek között legfontosabb az talán, hogy politikai és vallási szervezetek anyagilag nem támogathatnak műsorokat és politikai magazinműsorok nem fogadhatnak el szponzoroktól semmit. Az adakozó tartalmi kérdésekbe nem szólhat bele, a műsor elején és végén kötelezően említik nevét, de több semmi. A német közszolgálati médiák szakemberei mégis bizakodók, nézőszámuk és tetszési indexeik bizonyítják, hogy a nézők a minőségre voksolnak. És mi a helyzet nálunk? Mikor veszti el a producer és stábja az ártatlanságát? Aki pénzt vagy barmit ad, bele kíván szólni tartalmi kérdésekbe is. Pénzre pedig minden produkcióhoz szükség van. A legolcsóbb az a műsor, ahol két-három ember beszélget a stúdióban. Az órákon át tartó szórakoztatáshoz — a nézők eléggé el nem ítélhető véleménye szerint — ez nem mindig elegendő. Személyisége és témája válogatja az időtartamot, mely ugyancsak véges. Kell egy kis zene, egy kis tánc, szép idők, szép történetek, kellenek izgalmak — nem politikai, abból elegük van —, üldözők és üldözöttek... Nem mindegy, hogy egy detektívtörténetben a szimpatikus detektív milyen autómárkát használ. Az embléma ugyanis többször tűnik fel a képernyőn, és nem tagadható, hogy pozitív megvilágításban. Ha például áruházban játszódik egy jelenet, nem mindegy, hogy melyikben, de mondhatnék szállodát, éttermet is. A szereplő, ha elegáns, melyik tervező, ha sportos, melyik márka ruháját hordja, és akkor még nem említettünk ital- és ételmárkákat. Bonyolult kérdések ezek. Keskeny az erkölcs mesgyéje, különösen akkor, amikor megfelelő törvények nélkül a jó- ízlés és a tisztesség szab határt. Mindkettőnek ugyancsak szűkében vagyunk. Nem egy szakma belügyéről esett tehát szó ezen a konferencián, hanem olyan valamiről, ami mindazokat érinti, akik (háttértelevíziózva vagy fő esti programként) tekintetüket a készülékre vetik. ' A ‘Kekt-üvíaflXfarorszáfl hétvégi mttékCete | 1 3
