Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-09 / 7. szám

2 Kelet-Magyarország Ty? Tüskés sarok ^ Jelkép Balogh Géza M egjelent az új kétszáz forintos. Én eddig még csak hallottam róla, a napokban viszont kézbe is vehettem. Olyan, amilyen­nek a méltán világhírű ma­gyar pénzérmének lennie kell. A világhírt persze nem az értékállóságára, hanem a tervező gondos, művészi munkájára értem. Szépen cizellált betűk, vi­lágos, áttekinthető szerkesz­tés, s a hátoldalán egy gyö­nyörű, aprólékosan kidolgo­zott dombormű, a barokkos formákat mutató Magyar Nemzeti Bank épülete. Egy­szóval: tetszik. Csak azt nem értem, miért pont a nemzeti bankot kellett e talléron ki­domborítani. Gondolom, so­kan járnak hozzám hasonló cipőben: nem tudom ponto­san, az érmekészítés során miféle szempontokat kell fi­gyelembe vennie az alkotó­nak. Azt hiszem, nem elha­nyagolható a megkülönböz- tethetősége, ami talán egy- egy jellegzetes, még inkább, mára már jelképpé nemese­dett tárgy, épület, személy alakjának a felmutatásával érhető el a legkönyebben. Elvileg tehát szavunk nem lehet a Magyar Nemzeti Bank megjelenítése miatt. A székesfővárosban élőknek egészen biztos, hogy nincs is. De nekünk, akiknek a vi­déki sors adatott, igenis van. Mert mi tudjuk, hogy ez az ország nem csak Budapest­ből áll, hogy ennek az or­szágnak a történelmében a vidék legalább olyan szere­pet játszott, mint a mai fővá­ros. Joggal várhatnánk el hát, hogy ez többek között a pénzeinken is megjelenjen. Mondjuk a debreceni nagytemplom, az egri vár, az esztergomi bazilika... Higgyék el, azoknak sem el­hanyagolható a fontossága. Még ha nem is ott veretik a forintjainkat. Mindenféle KÖZÉLETI FÓRUMOT szervez Nyíregyházán az Alvégesi Művelődési Ház január 11-én hétfőn 14 órától. A fórum vendége dr. Endreffi Ildikó alpol­gármester, aki a körzet önkormányzati képviselője. FOGADÓÓRA. Dr. Me­zei Károly országgyűlési képviselő január 12-én ked­den 14 óra 30 perctől Kis­várdán a polgármesteri hi­vatalban, január 15-én pénteken 16 órától a gégényi polgármesteri hivatalban fo­gadóórát tart. A NÉPMŰVÉSZETRŐL. Január 11-én hétfőn 17 órától Nyíregyházán a Jósa András Múzeum nagyter­mében dr. Dám László elő­adást tart megyénk népmű­vészetéről. MORMON. A nyíregy­házi Váci Mihály Városi Művelődési Központban január 10-én vasárnap 15 órától a Mormon egyház összejövetelt tart. Gratulálunk Amatör felvétel Mozi KRÚDY MOZI. Orosz­lánszív. Előadás: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI. Férfias já­tékok. Előadás: 16, 18 és 20 óra. VIDEOHÁZ. Csillagok háborúja. Délelőtti előadás­ra. Bumeráng. Délutáni elő­adásra. Kiállítások A nyíregyházi Városi Ga­lériában a Vm. Esztergomi Fotóbiennálé Színezett fotó­grafikák című másodkiállí­tása látható. A nyíregyházi Jósa And­rás Múzeumban az állandó kiállítások mellett 1993. ja­nuár végéig látható a Nyíri bakák a Donnál című idő­szaki kiállítás. Ezenkívül Karácsony a lengyeleknél címmel nyitot­tak tárlatot a múzeumban, amely különböző, a szer­tartásokhoz kapcsolódó tár­gyakat vonultat fel, szoká­sokat mutat be. A mátészalkai Szatmári Múzeumban Gábor Mari­anne festőművész, érdemes művész kiállítását tekinthe­tik meg az érdeklődők janu­ár végéig. Színház A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház január 9- én 19 órától bemutatja a Rokonok című darabot. HAZAI HOL-MI 1993*január 9.vszombat Vendég járás haszonnal Nyíregyháza virágzó külkapcsolatai Nyíregyháza (KM — Ko- váts Dénes — Cservenyák Ka­talin) — A megyeszékhely külkapcsolatairól szóló be­számolót vitatott meg és fo­gadott el a közelmúltban a közgyűlés, mely számos ér­dekességgel és tanulsággal szolgál. Még akkor is, ha ez a beszámoló — egyeztetési hiányosságok és más okok miatt — nem lehetett teljes. Több témakörre lehetne fel­osztani a vendégek fogadását, illetve a nyíregyháziak külföl­di útjait: a testvérvárosi és a partnervárosi kapcsolatokra, a nemzetközi élet Nyíregyházát érintő eseményeire, s a gazda­sági tárgyalásokra, ismerkedé­sekre, szakmai tapasztalatcse­rékre, hogy csak a legjellem­zőbbeket említsük. Küldöttségek sokfelé Annak ellenére gazdag programot bonyolítottak le az érintettek, hogy a közgyűlési bizottságok átalakítása miatt egy ideig nem volt e témának felelős testületé. De a régi és új (al)bizottsági tagok áldozat­kész munkájának köszönhető­en nem történt fennakadás. A jelek szerint a kétéves munka kezd beérni, egyre több a gaz­dasági eredményeket felmu­tató megbeszélés, szakem­berek tanulmányútjaira is sor került (és kerül a jövőben is). Újabb földárverések a megyében Nyíregyháza (KM) — Újabb településeken tűzte ki a földárverezések időpontját a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Kárrendezési Hivatal. Nyírparasznyán február 11- én délelőtt tíz órától közel het­ven hektár szántót, erdőt vásá­rolhatnak kárpótlási jegyeikért az érdeklődők, sőt a Vaji sa­rokban van egy darab mocsár is. A földek aranykorona-érté­ke 470. Őrben február 12-én délelőtt tíztől tartják az árverezést a művelődési házban. A 125 hektár többnyire szántó arany­korona-értéke megközelíti a kilencszázat. Nyírmihálydi az árverezés következő állomása, itt febru­ár 15-én egésznapos licitálás lesz. Délelőtt tíztől az Eresz- vényen lévő 30 hektár föld ke­rül kalapács alá a kultúrház- ban, ezek aranykorona-értéke 300. Délután két órától hét­száz aranykoronát meghaladó értékű szántóra, gyepre licitál­hatnak, a terület nagysága meghaladja a 70 hektárt. Megélénkültek a diákcsere­programok, a kulturális-művé­szeti együttesek vendégsze­replései. Látható eredmények Érdekesség, hogy újabban a partnervárosi kapcsolatfelvé­teleket az egyházak közötti is párhuzamosan kíséri. Örven­detes, hogy több iskola, kul- túrház, művészeti csoport (Mandala Színház, Nyírség táncegyüttes, Primavera ba­lettcsoport) teljesen önállóan, a polgármesteri hivataltól füg­getlenül működteti a kapcso­latait. Néhány példa arról — a tel­jesség igénye nélkül —, merre jártak nyíregyházi küldöttsé­gek, s kik látogattak el a me­gyeszékhelyre. Olasz egyetemi küldöttség, görög és német vendégek, len­gyelek, törökök, dánok, fin­nek, franciák és kínaiak jártak itt, vendégünk volt a pakisztá­ni, a német, az olasz és az amerikai nagykövet, az Egye­sült Városok Világszövetsége titkára. A nyíregyháziak — baráti és hivatalos látogatáso­kon — jártak az Egyesült Ál­lamokban, Német-, Spanyol-, Finn- és Olaszországban, Ausztriában és a szomszéd ál­lamokban is. Nyilvánvalóan vetődik fel a kérdés: vajon mibe kerülnek ezek az utazások. Dr. Endreffy Ildikó alpolgármestertől meg­tudtuk, a város devizaszám­lájának (amely a vésztartalék, s még a korábbi tanácsról ma­radt az önkormányzatra) a ka­matait sem költötték erre a cél­ra az elmúlt két évben, az 1992-es költségvetésben pedig 3,5 millió forint állt rendelke­zésre. (Ez az összeg kevesebb a város költségvetésének egy százalékánál). Egyébként a franciáknak az a véleményük, nagyon fontosak a külkapcso- latok, hogy a város élete pezs­gőbb legyen, erre nem szabad sajnálni a pénzt. Igaz, ezeknek a hatása egy év alatt nyilván nem mérhető le, több időnek kell eltelnie, míg a gyümöl­csök beérnek. Nyíregyházán azért máris vannak „kézzel fogható” je­lek: így épült meg az ÖMW benzinkút, a hulladék szállítá­sára, kezelésére nemrég aján­latot kapott a város, német cég telepít szemétszelencéket a közterületekre, s nagyon ígé­retesnek bizonyul az olaszor­szágbeli Gorizával való „meg­ismerkedés” is. A trieszti egyetem gorizai főiskolai karának professzorasszonya, Maria Paula Pagneni patronál­ja a Bessenyei György Tanár­képző Főiskolán októberben beindult nemzetközi kapcsola­tok szakot (Gorizából jönnek a tanárok is). Márciusban készül küldött­ség Firenzébe, ahol az Egye­sült Városok Szövetségének szervezésében városok, régiók vezetői találkoznak, s dr. End­reffy Ildikót felkérték, tartson előadást a hazai oktatás terüle­tén végbemenő változásokról. Úgy tervezik, visszafelé útba ejtik Gorizát is, ugyanis az ot­tani polgármester nemrég le­velet küldött: szeretnék fel­venni a kapcsolatot Nyíregy­házával. így nagy a valószí­nűsége, hogy rövidesen part­nervárossá válik a két telepü­lés. Érdekek találkoznak Egyébként onnan már több vállalkozó nem is egyszer járt a polgármesteri hivatalban, s a szándékaik nagyon komoly­nak tűnnek: érdekli őket a ter­mál hotel projektje, gumi- futózót és pizzériát nyitnának (utóbbit elképzelhető, hogy a volt Borsodi sörözőben). Ta­lálkoztak itteni vállalkozókkal is, akikkel szívesen társulná­nak. Ahogy az alpolgármestemő fogalmazott: nem a protokoll a lényeg, bár a komoly kapcso­latfelvételre szükség van. De azokat a partnereket kedvelik leginkább, akik jönnek, ko­pogtatnak, szinte nem nyu- gosznak, s akik a másik oldalt is nézik, nem csak a saját érde­keiket. A tárgyalóteremből _________________________ Fojtogatta a saját gyermekét Nyíregyháza (KM — Nábrádi) — Mi­lyen lelki állapot­ban lehet az az anya, aki percekig fojtogatja a saját gyermekét? Szerencsés véletlen, hogy még egy szorí­tás hiányzott, így a 4 éves kis­fiú életben maradt. Nyakán kék foltokkal, horzsolással, sokkos állapotban vitte el a mentő. Vajon ez az ártatlan, egészséges, szép kisfiú „Édes­anyáménak fogja-e szólítani ezt a részeges asszonyt? Vajon használ-e a büntetés és az el­vonókúra? A nyírmadai V. J.-nét koráb­ban már megbüntették ittas járművezetésért. Rossz családi életet élt az asszony. A férje távol dolgozott, ő meg néha magára hagyta a két apró gyer­meket és estenként elment inni, szórakozni. Egy napon szintén „spicces” állapotban valamiért megharagudott a 4 éves kisfiára, fojtogatta, azt ágyra dobta és a párnát a kis fejére szorította. Amikor ész­revette, hogy a fiúcska arca kékülni kezd, észhez tért, ő maga szaladt sírva mentőt hív­ni. A megyei bíróság V. J.-nét életveszélyt okozó testi sértés miatt egy év felfüggesztett börtönre ítélte, és kötelezte 13 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére. Köteles magát alávetni elvonókúrának. Az ítélet jogerős. Pfl ff Ügyeletek Sürgős esetekben a megyei rendelőintézetben — Bocskai; u. 73. t— fogadják a felnőtt és gyermekbetegeket este héttől reggel hét Óráig. Az ügyeletes gyógyszertár este fél kilenctől reggel fél : nyolcig kereshető fel Nyír- ; egyházán, a Szabadság tér 1. sz. alatt. A hétvégén dr. Pét-: román László állatorvos tart ügyeletet Nyíregyházán a Gém u. 18. sz. alatt. Vásártéri szolgálatot tart dr. Hegedűs Béta állatorvos. Tarpán a volt pártházban kapott helyet az új könyvtárhelyiség, házasságkötő terem, valamint a zenei sarok, ahol nyelvtanulásra is van lehetőség Harasztosi Pál felvétele! házaspárt lányuk, öt unoká­juk és kilenc dédunokájuk köszöntötte. A fényképen az 50 gyertyával díszített torta mögött látható a népes csa­lád. ...a tiszadadai Oláh Györgynek és feleségének Dávid Erzsébetnek, akik a közelmúltban tartották aranylakodalmukat. Az 50. házassági évfordulón az idős Rendezvények»

Next

/
Thumbnails
Contents