Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-02 / 1. szám
Äffifis kérdések Mindennap tragédia Marik Sándor Tamás György Lajos alezredes (41) a megyei rendőrfőkapitányság közbiztonsági igazgatója, egyben a december közepén megalakult megyei baleset-megelőzési bizottság elnöke. E tisztségében kérdeztük — elsősorban az új szervezetről és a KRESZ módosításának részletéről. 01200 baleset történik megyénkben évente, ami napi három-négyet jelent, s a tendencia növekvő. Száz ember hal meg évente közvetlenül a közlekedési balesetek miatt. Nem lehet ez ellen tenni? — Biztosan lehet, hiszen arányszámainkkal Európában az utolsók között kullogunk. Mostanában elmondhatjuk, hogy rossz minőségű közutakon, átlagos vagy rossz műszaki állapotú járművekkel gondterhelt, kedvezőtlen kedélyállapotú, gyakran túlterhelt emberek közlekednek. A vezetői engedélyekhez egyre könnyebben és gyorsabban lehet hozzájutni, tehát növekszik a képzetlen, tapasztalattal nem, vagy alig rendelkező járművezetők száma — minden együtt van tehát, hogy szinte törvényszerűen növekedjék a balesetek száma. 0 A sort tovább lehetne folytatni, hiszen sokan az anyagiak miatt egyre ritkábban engedhetik meg maguknak, hogy elővegyék kocsijukat, másrészt méregdrága nyugati autócsodákat hoznak be a tragacsok mellé... — Ez is valós veszélyeket jelent. Az egyre nehezebb megélhetési körülmények miatt sokan nem válnak meg autójuktól, holott rendszeres közlekedésre már nem telik. Ők a „vasárnapi vezetők”, akik elég bizonytalanul, rutin nélkül vezetnek. Ez valós veszélyforrást jelent. A gyors, erős autókra pedig az egész forgalom nincs felkészülve, használóik is többnyire meglepetéssel veszik észre, mit is tud kocsijuk. Ha számba vesszük, hogy a balesetek 85 százalékánál közvetlenül kimutatható a járművezetők szerepe, megállapíthatjuk, csupán az átgondoltabb képzéssel, továbbképzéssel is javítani lehetne az áldatlan helyzeten. 0 Ez persze csak az egyik oldal Éppen az önök adataiból tűnik ki, hogy rendkívül nagy a szabályokat durván megsértők száma, sok az ittas vezető... — Ez igaz és tömören úgy foglalható össze, hogy nem megfelelő, sőt romlik a közlekedési kultúra. Jobban meg kellene nézni, hogy kik — például agresszív magatartású emberek — kapnak jogosítványt. Föl kellene figyelni arra — amit fejlettebb gazdaságú, közlekedési kultúrájú országokban régen megtettek —, hogy a járművezetők közül sokan nem pihenten, nem vezetésre készen ülnek volánhoz. Számos országban egy balesetet okozó vezetőt elszámoltatnak, milyen állapotban ült kocsijába, s bizony keményen elmarasztalják, ha bebizonyítható; nem volt az út elején sem pihent. Gondoljuk csak meg: miközben süőraszállunk a nyolcórás munkanapért, milyen felelőtlenség fáradtan volánhoz ülni, 12-16 órákat vezetni pihenés nélkül. Ha ilyesmiket felvetünk, sokszor csak mosoly a válasz, holott életekről van szó. 0 Megdöbbentőek a számok, amikkel ön az előbbieket illusztrálta. Valóban ekkorák a különbségek? — Sajnos, igen. Száz balesetre Angliában, Németországban 2, Ausztriában 3 baleset jut, hazánkban 9, megyénkben 12. A számok önmagukért beszélnek, s az utolsó órákban vagyunk ahhoz, hogy ténylegesen történjen valami. 0 Lényegében egy dologról tudunk: módosították a KRESZ-t, s hamarosan 50 km!óra lesz belterületen a haladási sebesség. Ettől lényeges változást várnak? — Ha önmagában és így emeljük ki a változást, az nem tükrözi sem a szándékot, sem az akaratot, mert a közlekedés egészébe ágyazva kell szemlélnünk a történéseket. Hiszen miközben az említett sebességcsökkentést írják elő, sok helyen, ahol a lehetőségek adottak, éppen a haladási sebesség emelését is lehetővé teszik. A közlekedés általános szervezése, a „zöldhullámok” létesítése, az előírások és a lehetőségek összhangba hozása a fontos. A követési távolság megtartása, a biztonsági övék bekapcsolása, az elsőbbségi szabályok megtartása legalább ilyen lényeges. Szigorítani kell az ellenőrzéseket is. 0 Nem fogadta egyértelmű helyeslés az „utánképzés” intézményét. Vajon miért, hiszen elméletben nagyon sok várható tőle. — Kevés még a tapasztalatunk. Az biztos, hogy sok járművezetőt kedvezőtlenebbül érint, ha időlegesen elveszik a jogosítványt, mintha bármilyen nagy összegre megbüntetik. A probléma azonban ösz- szetettebb. Nagy baj az, hogy ma túl könnyen, szinte néhány hét alatt lehet jogosítványhoz jutni. A képzéssel foglalkozók számára nem az a lényeg, hogy valaki megtanult-e vezetni, hanem az, hogy levizsgázzon. Most például szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy sok olyan vezető megy ki az utakra, aki jogosítványszerzés előtt, — közben egy percet sem vezetett havas, jeges úton, s fogalma sincs, mit kell csinálnia, ha például megcsúszik kocsija. Az első pillantásra is kiszűrhető agresszív vezetőket leghamarabb két-három baleset után látjuk viszont a pályaalkalmassági vizsgálatokon. Es ez csupán az emberi oldal. 0 Most megalakult a baleset-megelőzési tanács. Nem utóda, de hasonló célokért küzd, mint a hajdani KBT. Nem szélmalomharc lesz az új szervezet munkája is? — Előre nem tudhatjuk, de úgy indulunk neki, hogy nem az lesz. Különböző rétegeket célozunk meg; a hivatásos vezetőket, akik meghatározók lehetnek a közlekedésben. Az úrvezetőket, akik tanfolyamok, vetélkedők során jármű- vezetésre alkalmasabbá tehetők. Fiatalokat, akik a kívánatos közlekedési ismeretekre, morálra egy újfajta — európai — magatartásra befolyásolhatók. Ez utóbbi témában történetesen az sem elképzelhetetlen, hogy a korszerű közlekedési ismeretek a Nemzeti Alaptanterv részévé válhatnak, s sokkal alaposabban oktathatók lesznek, mint most párórás tanfolyamokon. Kétségtelen: sziszifuszi, aprólékos munkára kell felkészülnünk. Csak egyet nem tehetünk: nem nyugodhatunk bele, hogy ma olyan a közlekedési, a baleseti helyzet amilyen, és nem nézhetjük azt tétlenül. Azt kérjük a közlekedőktől: ők se nézzék tétlenül, hiszen ma egyik útitársunkat éri baleset, holnap mi lehetünk a sorosak — sokszor akaratunktól, jószándékunktól, mi több, gyakorlatunktól és ügyességünktől függetlenül. A TARTALOMBÓL: 9 Indulatok helyett parola 9 Nyüzsgő, lélegző lakótelep 9 Psota az örökmozgó 9 Soha nem volt boldogtalan MugMhmémj Meg nem szü|etett utódok Páll Géza T alán az egyik legnépesebb párt lenne hazánkban, ha valaki arra gondolna, hogy megalakítja a meg nem született gyermekek pártját. Igen népes, befolyásos párt lehetne, bizonyosan számos hely is megilletné a parlamentben. Mielőtt bárki is arra gondolna e szokatlan sorok olvasásakor, hogy egy játékos ötlet áldozata, igyekszem megnyugtatni, nem erről vám szó. Aligha van kedve az embernek humorizálni, vagy cinikusan eljátszadozni az egyik legszemélyesebb érzés, elhatározás körüli tendenciákkal. Szeretném eloszlatni az esetleges félreértést, e néhány soros magánvélemény nem az abortuszról, nem a művi beavatkozás következtében meg nem született gyermekekről szól, hanem azokról, akiket a szülők közös elhatározással szeretnének, de felelős döntéssel, erről mégis lemondanak. Számos olyan fiatal házaspárral beszéltem erről egy zárt körűnek mondott összejövetelen, akiknek több mint a kétharmada úgy vélekedett, felelőtlenség lenne tőlük, ha a mostani bizonytalan helyzethm. H7 állandóan dntcnitő életkörülmények között, gyermekről álmodoznának. Az érvek ismerősen csengtek, nem keresnek annyit, hogy gyereket, vagy újabb gyereket vállalhassanak, a bölcsődék a puszta fennmaradásukért küzdenek, az óvónők aláírásokat gyűjtenek, hogy ne kelljen becsukniuk a kaput az érkezők előtt. Először — utólag megvallom — csak az önzést éreztem a szülők szavaiból, akik féltik a jelenlegi, még talán elfogadható és a tartalékokat is felélő életüket, ezért inkább, bár szeretnék a gyermeket, lemondanak róla. Nagy vitába, számításokba is keveredtem né- hányukkal, de a kegyetlen tények visszakozásra kényszerítettek. El kellett gondolkoznom azon, talán az egyik legnagyobb áldozat, amit a rendszerváltás után megélünk, amit elsősorban a métv hullámvölgyben lévő gazdaságunk, a viszonylagos gazdasági fejletlenségünk okoz, az, hogy fiatal és középkorú szülők ezrei, tízezrei kénytelenek lemondani a gyermekáldásról. Nem önzésből, és nem jószántukból. Szavakban hirdetjük a gyermekközpontú családeszményt, néhány tétova lépést igyekszünk is tenni érte, mint újabban az anyaság elismerése a nyugdíjjogosultsághoz, néhány száz forinttal ki-kiegé- szítgetjük a családi pótlékot, a különböző járandóságokat, de mindez édeskevés. Ha nem teremtünk belátható időn belül mind több ember számára megbízható munkalehetőségeket, ha nem támogatjuk, mégpedig központi, állami pénzekből, és nem esetlegesen, a gyermekintézményeket, ennek a népnek aligha lesz szüksége a korszortísített. vaov bármi. lyen abortusztörvényre. Megoldja mindezt az élet, amely egyre nehezebb. De mi lesz később? Tudom, hogy ez a dolgoknak csupán az egyik oldala, hisz a nálunk jóval szegényebb országokban szinte törvényszerű a sok gyermek, s így volt ez nálunk is, abban a társadalmi rendszerben, amelyre ráillett a feudálkapi- talista jelző, s amikor százezrek vándoroltak ki Amerikába és a világ számos országába. Aztán következett az az időszak, amelyre egy megnevezés nem is elegendő, a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer anyagi ösztönzéssel akart kedvet ébreszteni a gyermekneveléshez, ami közismerten kudarccal járt. Most ott tartunk, hogy sok tekintetben elölről kell kezdeni mindent. De a jobb-, vagy a jólét beköszöntését «7 óvatos hpcslés«*lr is 10-15 évre teszik. Addig családi életek ezrei, tízezrei sivá- rosodhatnak el, mert hiányzik a gyermek, aki bearanyozza az életet. A nők egy része pedig túljuthat a szülőképes koron. Ezért mégis helyesbíteném a véleményem, nem egy új pártra, a meg nem születt utódok pártjára gondolok, amikor szóba hoztam e sokak által ismert témát, hanem a megszüle- tendőknek adandó kötelező elsőbbségre. Legyen ennek szintere a munkahely, a bölcsőde, az óvoda, vagy netán a közhivatal, ahol sok minden eldőlhet. Talán még az is, hogy évekig adómentességet kapjanak a gyermeket vállaló szülők. De a támogatás tárházai szerintem kifogyhatatlanok. Csak akarni is kell, hogy ne apadjanak ki a gyermeket szeretők érzelmi tárhMni spm A KM hétvégi m el lékle te Vándor tó népművészet KM galéria Mudri Zita: Borjúbör válltáska ______________I| /“egyénié mindig is fiíres vokt nép- ( művészetérőf, népfiagyományiróí. A V L íegkiseSS faivakßan is akadtak okyan fafaragók szőttes- vagy más textília- készítők akiié aikptäsaikßan őrizték meg a magyar máit örökségét, továBB adva e sajátos magyar kuktára Hagyományait. 9jem véCetíenüí, |§§ I sokág megyénk adott Beíyet az országos nép- művészeti kiádításnak ameCy, sajnos, a kfII zeBmúítBan 'Budapestre kerükt. PjéBány megyei i aCkptómunkájátmutatjukóemedékfetünkően.
