Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-30 / 25. szám
> január 30. Ä 'Ke(et-Magyarország hétvégi melléklete ! 13 A százhúsz éves Ludovika záhon''i irodalmárok A lovagias magyarok a királynéról nevezték el az intézményt Budapest (MTI-Press) — A magyar királyi honvéd Ludovika Akadémia felállításának ötletétől a megvalósulásáig több mint fél évszázad telt el. S még akkor is több dátumot említhetünk, amelyek mind az akadémia megnyitásának tekinthetők. S e közben is évtizedek teltek el. Minderről a hadtörténeti Múzeumban A hazáért mindhalálig című, tavaszig nyitva tartó kiállításon értesülhetünk. A tárlaton dokumentumok, iratok, fotók, korabeli sajtóhíradások, tárgyi emlékek, serlegek, érmek, kitüntetések, zászlók idézik fel az akadémia 120 évét. Mert igaz, hogy az alapítást az 1808. évi VII. törvénycikk mondotta ki, de a magyar ifjakat magyar nyelven képző intézmény csak 1872-ben nyitotta meg kapuit. Az alapítás körülményeiről érdemes megjegyezni, hogy /. Ferenc „a karok és rendek óhaját kegyes helyeslésével jóváhagyta... s a katonai akadémia elhelyezésére Váczon az egykori Terézia épületet ajándékozta”. Az uralkodó harmadik felesége, Mária Ludovika királyné koronázási ajándékából ötvenezer koronát ajánlott fel az akadémia céljaira. A lovagias magyarok pedig a királynéról nevezték el az intézményt. Ám hiába volt együtt minden a magyar tisztképzés megindításához, erre mégis várni kellett. Előbb a váci épületet adták el, s vettek helyette egy telket Pesten. Majd 1830 júniusában József nádor helyzete el az alapkövet. Pollák Mihályt, a kor neves építészét bízták meg az építési munkálatokkal. 1836-ra elkészült az akadémia, de a magyar nyelvű tisztképzésre nem nyílott lehetőség, éppen a magyar oktatási nyelv tilalma miatt. Évekig üresen állt az épület, s a nagy pesti árvíz idején, 1838-ban az árvízkárosultaknak nyújtott menedéket. A szabadságharc idején — 1849 januárjában — már a megnyitó ünnepséget is megtartották, de az oktatás mégsem indulhatott meg, mert Tisztavatás 1942-ben. A képen Maiéter Pál, a sorban balról a második helyen 1872-ben nyílott lehetőség az akadémia igazi megindítására. Ami az iskola jellegét illeti, igazi akadémiává, főiskolává, az 1879-es XIII. törvénycikk szentesítése után vált. Ez a törvény a Ludovika Akadémiát a bécsújhelyi Mária Terézia Akadémiával egyszintű tanintézetté alakította. Ébben a rendszerben működött egészen 1944-es megszűnéséig. Az intézmény történetét leghívebben a fényképek örökítették meg. Neves fotográfusok, Klösz György, Uher Ödön, Ellinger Ede, Goszleth István és fia, Schaffer Armin és ismeretlen fényképészek alkotásai tudósítanak az akadémia ünnepeiről és hétköznapjairól. E képek nagy része a Ludovika Akadémia Múzeumából és a kiállító múzeum saját gyűjteményéből való érdekes, értékes kortörténeti dokumentum. A magas szintű képzés, a hazafias nevelés eredményeképpen a „ludovikás” szó fogalommá lett, az akadémia nagyszerű hazafiakat, bátor katonákat, művelt férfiakat adott az országnak. Példájuk így, múzeumi keretek között is figyelemre méltó. az osztrákok lefoglalták az Ludovika-alap felett is az épületet katonai kórháznak, osztrák hatóságok rendel- Később pedig az épület és a keztek. Csak a kiegyezés után, Századeleji életkép: Puskándi Róza szakácsnő az akadémia tiszthelyetteseinek társaságában 1890 körül Archív felvételek és Kroner okozott. Kivált mi, gyerekek voltunk nagyon oda. Apánk talán a mi kedvünkért döntött úgy, hogy vállalkozik erre a törvényszegésre: elrejti a kutyát. A kert végében volt egy nagy vermünk (akkoriban ilyesmit használtak hűtőszekrénynek), ide dugta be már jó kora reggel. Tíz körül be is kopogtatott hozzánk a két puskás ember —falubeliek —, s mint aki valami kedvére való feladatot teljesít, elégedett arccal jelentették be: — Eljöttünk... lőni. így: lőni. — Rendben van, de nem tudom, hol a kutya. Valahová el- tekergett. A két férfi arcán észrevehető volt némi csalódás (úgy látszik, valóban élvezték ezt a hóhérmunkát), de mit tehettek? Egy „Na, minden jót?"-tál hátat fordítottak, és elindultak kifelé az udvarról. Előfordul. Előfordul, hogy a kutya elkóborol. Portás csak akkor fi gyeit föl rejtekhelyén a birtokháborításra. Csaholni kezdett. A két ember persze megállt, visszafordult: — Szóval nem engedik lelőni? — nézett az egyik apámra. — Nem! Nem! — adtam meg sietősen a kérdezett helyett a feleletet én. Apám hallgatott. Ó is magáévá tette ellenszegülésemet. — Hát... nekünk mindegy. Mentek új áldozatot keresni. De akkor az apám pánikba esett (Örökké a kenyerét, a kenyerünket féltette), hogy a főszolgabíró majd személyes ügyet csinál belőle, hogy lám, az az alacsony rangú beosztottja megszegte a rendelkezését. Ennek Isten tudja, mi lehet a következménye... Elindult a két puskás ember után. Mi, gyerekek is csak módjával ellenkeztünk: korán megtanultuk, mit jelent a mindennapi betevő falat. Bezárkóztunk a szobába, befogtuk a fülünket, de azért tompán hallottuk a csattanást. Apám azután behozta Portás kutyajegyét, azt a kerek fémdarabot, amely akkoriban az ebek nyakán fityegve igazolta, hogy gazdájuk befizette utánuk az adót. (S ez tiltó jel volt a sintéreknek.) A fényes kis rézérmén ábrázolt állat valamelyest hasonlított is a mi Portásunkra, s hosszú ideig szinte kegytárgyként őrizgettük. Portást nem láttuk lelőve, apánk nyomban eltakarította, hogy ne kerüljön a szemünk elé. De voltak a faluban kutyák, amelyeket az utcán terítettek le. Egyszer jártunkban- keltünkben az egyik kis sikátorba tévedetünk, s ott feküdt elnyúlva Pufi. A nyakán érte a golyó. S az ő pusztulása mintha valahogy még jobban szíven ütött volna bennünket, mint a Portásé. Maga az életöröm, a jókedv hevert ott mereven a lábunk előtt. Portás tetemét nem láttuk, a családunkat pedig azidáig megkímélte a Kaszás, s ez most első megrendítő találkozásunk volt a halállal. Persze, levágott baromfi, nyúl szinte naponta került a szemünk elé. De ez más volt. Egyszerű tápláléknak tekintettük. No, de Pufi... Úgy éreztük, szörnyű méltánytalanság érte. Már csak azért is. mert őt, a család kedvencét, így, az utcán... A zon is csodálkoztunk, hogy a postamesterék nem vitték haza, nem hántolták el, napokig hagyták heverni a porban a dédelgetett állatot. Hát csak addig volt becsülete, míg kedveskedni tudott? Szinte hihetetlen volt számunkra, hogy kis barátunknak is vége. Kl ánért már háromszorosan gyűlöltük. Apánkért. Portásért. Es Pufiért. Záhony (KM) — Több irodalmi kiadvány is napvilágot látott a közelmúltban Záhonyban. Az előzmények néhány éve kezdődtek, amikor egy helyi irodalmi pályázatra számos színvonalas pályamű érkezett. A lelkes szervezők az alkotások színe-javát kiválogatva, szépirodalmi antológiát jelentettek meg. A folytatás sejthető volt, hiszen a Hallgasd álmaim neszét című kiadvány alcíme Záhonyi Irodalmi Füzetek I. lett. Az antológia kedvező fogadtatásra talált. Tavaly már két könyv is megjelent a Záhonyi Irodalmi Füzetek sorozatában. A Kövek között című antológiában szereplő 6 költő közel 40 verse jól érzékelteti az alkotók fejlődését. Év végén jelent meg az új darab, ezúttal Köles Zsolt egy önálló kötete amelynek a címe Lehullott szirmok. A szervezők lelkesedése töretlen. A továbbiakban a szép- irodalmi munkákon kívül helytörténeti, szociográfiai írások megjelentetését is tervezik. A könyvkiadáshoz szükséges anyagi fedezetet továbbra is különböző pályázatokból és néhány helyi intézmény támogatásából igyekeznek előteremteni. Apostol Judit Kedd az ügyeletes hanghordozó beleharap a holdba szegény azt hitte sajt tévedésből kivesz a bankból két üveg sört aztán visszateszi a felesége azt mondta ha benthagyja kamatozik ő is becsapta mint mindenki nem fél a haláltól kedd van ilyenkor a villamos is aluszik a pálmafák alatt álmában szőlőt eszik és a telefonszámlát is be kellene fizetni a festőállványon csupasz nő didereg a modell már rég hazament aludni a folyosón egy macska nyávog zongorázik a szomszéd a lánya énekel de lehet hogy csak kiabál vele süket a csönd hangos morajjal zúg a Pitagorasz-tétel pedig kedd van kedd van kedd van kedd van Drozsnyik István: Erőltetett menet IMIbTmmT
