Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-05 / 3. szám

Tüskés sarok______ Vetkőztetés Cselényi György / dós, tapasztalt emberek valamikor arról anekdo­tának, hogy évtizedekkel ez­előtt, amikor a lakosság nagy részének életkörülmé­nyeit a szegénység és a nyo­mor jellemezte, nagy divat volt az úgynevezett vetkőzte- tős rablás. Ez úgy zajlott, hogy a bűnözők a kiszemelt személyt valahol elkapták, majd vetkőzésre kényszerí­tették, s a ruháit eltulajdoní­tották. Azt is hozzátették, ma már ilyesmi nem történik, mert az ország, s benne az emberek anyagi lehetősége ezt a szintet jóval meghalad­ja, magyarán senkinek sincs rá szüksége. Telt-múlt az idő, és saj­nos, e megállapításra, a va­lóság rácáfolni látszik. Nem hittem a fülemnek, amikor Gebri József, a megyei rendőr-főkapitányság ügye­letvezetője arról tájékozta­tott, hogy valaki december 27-én 18 óra körül Nyíregy­házán, a Dugonics utcában egy fiatalembert bántalma­zott és erőszakkal eltulajdo­nította a kabátját, és a kesz­tyűjét. December 27-én 19 órakor szintén ismeretlen személy a megyeszékhelyi Krúdy Gyula utcán két gye­reket le szúrással fenyegetve a kabátjuk és a kesztyűjük átadására kényszerített. Az elkövetőket eszem ágá­ban sincs mentegetni, mert szent meggyőződésem, hogy a Vöröskereszt, a családse­gítő központ, az egyházak, netán magánszemélyek köz­reműködésével bárki rablás nélkül is ruhához juthat. Ha nem is mindig a legdivato­sabbakhoz. Megtörténhet, a tettes a bűnét nem a hideg, hanem a hecc, vagy a tréfa motiválta, amely ízetlenre sikeredett. Szívből drukko­lok azért, hogy a vetkőztetős rabló a tettére semmilyen megérthető, vagy tolerálha­tó magyarázatot ne találjon. Mindenféle TANÁCS NYUGDÍJA­SOKNAK. Nyíregyházán a Váci Mihály Városi Műve­lődési Központ nyugdíjas klubjában január 5-én ked­den 16 óra 30 perctől fog­lalkozást tartanak. Az érdek­lődők különböző jogi taná­csokat kaphatnak. FÉL ÉVRE LEKÖTVE. A nagykállói Kállkontex ru­haipari üzem decembertől ez év feléig nagy tételben gyárt női konfekciókat né­met megrendelésre. A né­meteknek végzett munka leköti a nagykállói cég ka­pacitásának nagy részét. KELENDŐ KISKOCSIK. A Vagép Kelet Mobil Kft. az ősszel megnyitott Suzu- ki-szalonjában szilveszterig 150 japán autót értékesített. Nagy az érdeklődés a nyíre­gyházi szalonban. Januárra Gratulálunk mmh Dragos Ágnes­nek, a Nyír­egyházi Család- segítő Központ főmunkatársának, aki egy pályázaton az elmúlt év vé­gén százhúszezer forintot nyert. Az összegnek egy nyíregyházi kollektíva veszi hasznát. Az Országos Társa­dalombiztosítási Főigazga­és februárra is sokan je­gyeztek elő japán gépkocsit. JÁRMŰ VIZSGÁZTA­TÁS. A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Közlekedési Felügyelet tájékoztatása szerint az első forgalomba helyezéses gépjárműveket (vámkezelt, előzetesen vám­kezelt stb.) 1993. január 4- től a számítógépes rendszer beindítása miatt csak elő­zetes programozás (üteme­zés) alapján lehet vizsgáz­tatni. Az illetékesek ezért az ügyfelek elnézését kérik. VÉRADÁS. A Vöröske­reszt és a megyei vértransz­fúziós állomás szervezésé­ben az év elején is több he­lyen tartanak önkéntes vér­adást. Január 6-án Ajakon és Tunyogmatolcson, 7-én Nyíribronyban adnak élet­mentő vért. tóság hirdetett pályázatot a mentálhigiénés ellátás javí­tása érdekében. A pályázat útján elnyert 120 ezret a családsegítő központ mellett működő Egyedülállók, el­váltak és magányosak klub­jának működtetésére fordít­ják januártól. A klub Nyír­egyházán a Sarkantyú u. 30. sz. alatt működik. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI. Oroszlán­szív. Előadás 16,18 és 20 óra. BÉKE MOZI. Ásó, kapa, nagykaland. Előadás: 16, 18 és 20 óra. VIDEOHÁZ. őrült Stone, avagy 2008 a patkány éve. Délelőtti előadásra. Mindent bele. Délutáni előadásra. Kiállítások A Nyíregyházi Városi Galériában a VIÜ. Esztergo­mi Fotóbiennálé Színezett fotografikák cimű másod­kiállítása látható A nyíregyházi Jósa And­rás Múzeumban az állandó kiállítások mellett 1993. ja­nuár végéig látható a Nyíri bakák a Donnál című idő­szaki kiállítás. Ezenkívül Karácsony a lengyeleknél címmel nyitottak tárlatot a múzeumban, amely külön­böző, a szertartásokhoz kap­csolódó tárgyakat vonultat fel, szokásokat mutat be. A nyírbátori Báthory István Múzeumban január 6-ig tekinthető meg a Nyír­bátori Képzőművészeti Stúdió és az Országos Ama­tőr Tűzzománc Alkotótelep zsűrizen anyaga. Színház A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház január 5- én kedden 15 órától mutatja be a János vitéz című dara­bot. Bérletszünet. HAZAI HOL-MI 1993. január 5„ kedd Hölgyek — reverendában Isten szolgálata nem a férfi privilégiuma Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Vannak szakmák, amelyek betöltésénél furcsálljuk a szót, ha nő az illető. Ilyen a papnő is, noha az utóbbi években egyre több hölgy ölt magára reverendát és pré­dikál a szószéken a hí­veknek. Vajon ők milyen megfonto­lásból választják ezt az évszá­zadokon át kizárólag férfiak által gyakorolt hivatást? A nyíregyházi református egy­házmegye két lelkésznőjét kérdeztük. Hitben nevelkedtek Bodnár Erzsébet segédlel­kész, október elsejétől teljesít szolgálatot a megyeszékhely gyülekezetében. — Talán én más pályát nem is választhattam volna ma­gamnak — idézi a kezdeteket a fiatal lány. — Nővérem és bátyám is egyházi szolgálatra szegődött. Bár nagy az élet­kor-különbség köztünk, ami­kor a kisvárdai Bessenyei gim­názium diákjaként a jelentke­zési lapot be kellett adni, vala­hogy magától értetődőnek tűnt a teológiai főiskola. Édes­apám presbiter, egyházmegyei gondnok és mi otthon hitben nevelkedtünk. Talán a virá­gokkal foglalkoztam volna, ha nem sikerül a teológia. Potomé Acs Agnes, a refor­mátus Magdaléneum vezetője hét testvér legfiatalabbjaként döntött a papi pálya mellett. — A testvéreim közt van ke­reskedő, postás, vízügyes, kár­pitos, gazdasági vezető. Lehet, hogy kereshettem volna vala­milyen „nőiesebb” elfoglaltsá­got, de én meggyőződéssel vallom: az Isten szolgálata nem férfi vagy nő kiváltsága. Bárki megtalálhatja számára a lehetőséget az egyház kebelé­ben. Potoménak a férje is refor­mátus pap, Őrben élnek, on­nan jár be mindennap a Mag- daléneumba. Vajon a napi 80 kilométeres utazás nem fá­rasztó? Bizonyára találna kö­zelebb is helyet magának — vélem. Elgondolkodik a válasz előtt. Csak a szavakat keresi a rég elfogadott gondolatokhoz. A gyülekezet befogadta — Én úgy érzem, a helye­men vagyok. Megtaláltam azt az egyetlen szegletét a világ­nak, amelyben boldogan ér­zem magam. Tulajdonképpen én tartozom köszönettel a sorsnak, hogy lehetőséget adott nekem erre a munkára. Szívszorító, hogy a testi, szel­lemi hibával világra jött gyere­keket kitaszítja a család. Pedig igen ragaszkodóak, rendkívül hálásak egyetlen mosolyért. Számomra öröm minden nap, amit köztük tölthetek, hiszen az ajándékozás felemelő érzé­sével gazdagodom. Ezen a te­rületen végképp nem látom hátrányosnak, hogy nő létemre léptem egyházi szolgálatba. — A szószék azért teljesen más — folyatta Bodnár Erzsé­bet. — Két helyzeti hátrány: nő és fiatal vagyok, miképp szolgálhatom Istent eredmé­nyesen? Találtam magamnak egy igét, amely vezérel uta­mon: ne mondd azt, hogy fi­atal vagy, menj oda, ahová én küldelek. Ez erősített meg ak­kor, amikor bizonytalan vol­tam magamban. Annak na­gyon örülök, hogy a gyüleke­zet befogadott, szinte család­tagnak tekintenek. Múlt év ok­tóberében alakítottuk meg a nőszövetséget. Ebben betegek gondozását, látogatását, jóté­kony célú vásárok szervezését és még sokféle karitatív tevé­kenységet szeretnénk megva­lósítani. A bibliaórák is kiváló alkalmat adnak egy nőnek az érzelmei, gondolatai kifejezé­sére. Jobb empátiás készség Biztosan van előnye és hát­ránya is annak a ténynek, hogy a szolgálatra nő vállalkozott. Sipos Kund Kötöny, a nyíregy­házi egyházmegye esperese még ma is szokatlannak tartja a lelkészi hivatást a nők szá­mára. Bár elmondta: számta­lan karitatív feladat adódik a szeretetszolgálaton belül és a nők empátiás készsége általá­ban jobban érvényesül e téren. Vajon szabnak-e határt a történelmi egyházak a jövő­ben, jutnak-e feladatok a gyengébb nem számára is Is­ten szolgálatában? A hagyo­mány — különösen a katoli­kus egyházban — dominál és csak férfi öltheti fel a miseru­hát. A liberálisabb szellemű protestáns egyházakban a nők igen jelentős arányban pályáz­nak a hagyományos férfisze­repre. Irányzatok, elvek, néze­tek csatáznak az egyház ber­kein belül: mit sugall a Biblia, s mit engednek meg Isten mai helytartói. Volán — új járatok Javulnak a megyeszékhely megközelítési lehetőségei Nyíregyháza (KM - CSK) — Uj helyközi autóbuszjára­tokat indít januárban a Sza­bolcs Volán, elsősorban a megyeszékhely megközelíté­sének lehetőségein szeretne ezzel javítani. A kollégista tanulók vissza­utazásának segítésére január 3. óta vasárnaponként Mátészal­káról a már üzemelő járaton kívül 16.40-kor új indul, s 17.55-kor érkezik Nyíregy­házára Jármi-őr-Vaja-Bakta- lórántháza útvonalon. Vissza­felé 18 órakor indul, s 19.15-re ér Mátészalkára. Fehérgyarmatról (Tunyog- matolcs, Győrtelek, Kocsord, Mátészalka, Jármi, Őr, Vaja, Baktalórántháza útvonalon) Nyíregyházára január 4. óta 5.40-kor és 12.30-kor, Nyír­egyházáról Fehérgyarmatra pedig 9-kor és 14.30-kor in­dulnak az új járatok. Nyíregyházáról ugyancsak január 4-től tanítási napokon 6.35-kor indul Tiszavasváriba (érkezik 7.15) új járat. Vissza 8.17-kor indul, s 9.05-re ér Nyíregyházára. Az útvonalon munkanapokon 17.45-kor is indul busz Nyíregyházáról Ti­szalökig, ahová 18.50-kor ér­kezik. Tiszalökről tanulójárat indul Tiszadobra, onnan 15.18-kor indul vissza és Ti­szalökről 15.51-kor tovább közlekedik Kisfástanya- Nagycserkeszen át Nyíregyhá­zára (érkezik: 16.40). Ezzel egy időben a Nyíregyházáról 16.40-kor Tiszadobig közle­kedő járat kihasználatlanság miatt megszűnik. A Nyíregyháza-Nyírbátor- Mátészalka útvonalon délben és 16 órakor rásegítő járatok közlekednek Máriapócsig a zsúfoltság csökkentése érde­kében. Megváltozik Nyíregyháza belterületén a járatok útvona­la, mindkét irányban a Szé­chenyi utcán közlekednek. A határforgalom javítása ér­dekében Csengerből munka­napokon 7.25-kor gyorsjárat indul a csengersimai határát­kelő érintésével Fehérgyar­matra, ahová 8.35-kor érkezik. Vissza 13.20-kor indul, a ha­tárra 14.11-re, Csengerbe 14.30-ra érkezik. A változásokról szórólapo­kat adott ki a Volán, ezeket ingyen kapják az utasok a jára­tokon és a szolgálati helyeken. A tárgyalóteremből __________________________ Ijesztgetés Geszteréden Nyíregyháza (KM-N. L.) —Öt újfe­hértói fiatalember­nek elfogyott a pénze. Egyikük felvetette, hogy egy idős, özvegy asz- szony nem áll rosszul anyagi­lag, meg kellene viccelni, rá kellene ijeszteni, hátha ad néhány ezrest. A 20 éves újfehértói K. J.. napközben több szórakozóhe­lyen iszogatott. Délután otthon folytatta az ivást. Beállított hozzá négy barátja, vissza hozták a tőle kölcsön kapott autót. Aztán együtt mentek egy újabb kocsmába. Már sen­kinek nem volt pénze újabb körre, s tudták, hogy a kocsi üzemanyagtartálya lassan üres lesz. Ekkor állt elő egyikük ezzel a javaslattal: „Menjünk át Geszterédre az özvegyhez, egy kicsit megtréfáljuk, ha viccesen nem ad pénzt, rái­jesztünk”. K. J. bár tökrészeg volt, az ötletadóval kocsiba ült (ő vezetett) és a geszterédi ház előtt állt meg. Részegsége mi­att az ajtó körül matatott, az idős asszony azt hitte, hogy a macskája kéredzkedik be, gya­nútlanul ajtót nyitott. Ott állt kezében egy nagy késsel K. J. és fenyegetően lépett fel. Az asszony nem ijedt meg, korát meghazudtolva szembeszállt az erős fiúval, próbálta őt ki­tuszkolni. Dulakodás közben a kés megszúrta a karját, erre feladta a harcot és ezt mondta: „A párnám alatt van a pénztár­ca, benne kétezer forint”. A fiú magához vette a pénzt és távozott. A Nyíregyházi Városi Bíró­ság K. J.-t rablás és ittas jár­művezetés miatt halmazati büntetésül 2 év és 8 hónap börtönre ítélte, s három évre eltiltotta a járművezetéstől. Az ítélet nem jogerős. Sürgős esetekben a me­gyei rendelőintézetben — Nyíregyháza, Bocskai u. 73. sz. — fogadják a fel­nőtt és gyermekbetegeket este héttői reggel hét óráig. Az ügyeletes gyógyszer- ' tár este tol kilenctől reggel fél nyolcig kereshető fel Nyíregyházán* a Szabad­ság tér 1. sz, alatt. 2 Kelet-Magyarország •>< í' * ' ' ( , - ' ' ' - 4L ' Sokak kedvenc nyári kirándulóhelye a tarpai Öreg* hegy. Azok sem csalódtak, akik az év fordulóján tet­tek gyalogsétát a kilátóhoz, a régi kőbányához Molnár Károly felvétele ........■......... :........-.... •. ..v.v..-.’ v.. .

Next

/
Thumbnails
Contents