Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-16 / 13. szám

1993. január 16. Angyalok serege az oltár fölött A nagykárolyi római katolikus templom A SZERZŐ FELVÉTELE A nyomorúság oskolája Csömeri Zay Anna példamutató élete Csömeri Zay Anna (feltehetően Mányoki után másolta Illés Tibor. A vajai Vay Ádám múzeum tulajdona.) Murvai György Nagykároly Szatmár megye déli részén, a megyeközpont­tól 36 km távolságra terül el, az Alföld peremén. Már a XIV. században említés tör­ténik egy „Mindszentek”-ről elnevezett római katolikus templomról, de a jelenleginek 1769-ben tették le az alap­kövét és 1778 augusztus 2-án Eszterházy Károly egri püspök szentelte fel Kalazanci Szent József tiszteletére. A templom építésének munkálatait Sieber Ferenc nagykárolyi építő­mester vezette, Rosenstigl Fe­renc bácsi műépítész tervei és irányítása mellett. A 25 méter magas, barokk stílusban épült templom im­pozáns külseje összhangban van belső kiképzésével, stíl­szerűség szempontjából a re­— Isten vele — súgta a zsa- lugáteren át. —El ne áruljon. Prépostvári talán számítás­ból, talán mert egyéb dolga akadt, néhány estén nem mu­tatkozott a mezítelen lábas nők utcájában. A leányok — most már Janka is felizgatva testvére vallomásától, vala­mint az öreg Csiribiri úr szin­tén kíváncsian a hírneves fia­talemberre — hiába várták éj­félenként a megszokott társa­sággal a komor és szótlan Prépostvárit. A sok hiábavaló beszédnek hamar véget vetet­tek, megkérték a medikust, hogy szomorú dolgokat játsz- szon hegedűjén. A szőke fia­talember virradatig vonta rossz vonóját, a fiúk zümmög­ve énekeltek, Irma az érzelme­sebb részeknél a szoba hát­terébe húzódott, és könnyet tö- rölt ki szeméből. Reggel, amint felébredt, a tükör elé ült, és néha félóráig nézte me­zítelen lábát. Janka fejcsóvál­va járt ki és be a szobába (az öregúr mindig pecsenyét reg­gelizett, és hozzá sashegyi bort ivott), hangosan csap­kodta az ajtót, de Irma nem tu­dott megválni a tükörtől. — Előbb-utóbb megbolon­dulsz egy kéjencféifi pillanat­nyi személyétől — vagdosta a szavakat. —Most is hallom a hangját, neszánsz motívumok uralkod­nak rajta. A templom hat boltíven nyugszik, melyek hat szabá­lyosan lehajló ovális alakú fél­ívre osztják. A középső két boltív a többinél jóval hatal­masabb, mert ezeken pihen a kívülről kúp alakúnak látszó templom hajója. Az egyik ki­sebb boltív a szentélyt alkotja, a másik a szokatlanul magas karzatot. A templomhoz tarto­zik még két sekrestye és fölöt­tük oratórium. A templom boltívein dom­borművek találhatók, me­lyek virágcsokrokat ábrázol­nak, ugyanilyen stílusú a mennyezet díszítése is. A legszebb dombormű a főoltár felett található, mely angyalse­reget ábrázol és olyan benyo­mást tesz a szemlélőre, mintha az oltár körül egy kerub-szeráf mint első áldozásom orgona­hangját. A következő héten Janka volt a soros az éjjeli udvarlá­sok fogadására. Irma meges­kette, hogy nyomban hírül ad­ja neki, amint Prépostvári megjelenik az ablak alatt. Egy-két éjszaka az ágyból fel­kelt, és ellenőrizte testvérét, vajon nem csalja-e meg. De aztán az egész napi munká­ban, főzésben, takarításban, mosásban elfáradt, és kime­rültén aludt, mikor Prépostvá­ri újra megjelent az udvarlók társaságában, és hátát az akácnak vetette. Janka barna volt, mint egy falusi imakönyv, és olyan illa­ta volt, mint a mezőn szárított fehérneműnek, amely felszedi a zsályák, füvek leheletét. Haj­szálak voltak a füle mellett, mint Blahánénak, és ugyan­ezért szeretett piros, babos kendőt hordani. A keble úgy ringott, mint szélben az akác fehér fürtje. Kíváncsi, köny- nyes, meghatott szemét Pré­postvárira függesztette, mint egy szegénylegényre. A rabló valóban visszatért hajnal felé, és halkan, titokza­tosan kopogott a zsalun. Jan­ka a szívére szorította a kezét, és halkan felnyitotta az ab­lakot. — Nem én vagyok az Irma serege lebegne, hogy hódoljon Urának, Istenének. 9 oltár ékesíti a templombel­sőt, a főoltár sötétszürke már­vány és fafaragvány. Az oltár két oldalán egy-egy márvány- talapzatú, sokágú kandeláber van elhelyezve. Legnagyobb ékessége a Kalazanci Szent Józsefet ábrázoló kép. A nyolc mellékoltár közül a két leg­nagyobb boltív között lévők a legimpozánsabbak; az egyik a Szent Háromság, a másik Szent József oltára. A kisebb oltárok páduai Szent Antal, Avellinoi Szent András, Nepo- muki Szent János, Szent Ist­ván, Boldogságos Szent Szűz és a Szent Sir oltárai. Az oltárképek a XVIII. század 80-as éveinek termé­kei, a neves bécsi festő Cimbal János műhelyében készültek. Színeiben minden kép nemes és szép, művészileg legértéke­sebb a Rembrandt hatású Ne- pomuki Szent János kép. A templom hajójában van egy szép magas szószék. A templom külső homlokzatát a Rosenstigl tervei alapján ké­szült nyolc szobor díszíti. Tor­nyában négy harang található. Az 1834-es földrengés le­döntötte a templom szép, ma­gas, karcsú tornyát és megron­gálta a templom épületét is. Az 1850-es években Ybl Mik­lós tervei és vezetése mellett Hollesch restaurálta, így nyer­te el mai külső formáját. Az 1887-es nagy tűzvész alkalmával a templom zsin­delyteteje leégett, ezért 1891- ben bádoggal fedték be és ez, az azóta többször is javított bádogtető fedi ma is a templo­mot. — mondta szemérmesen. — A testvére vagyok. —Éppen úgy szeretem, mint a testvérét — felelt a férfi, és megragadta a leány kezét. Felkúszott az ablakig, két­szer felejthetetlenül szájon- csókolta, majd a lábát kérte, amellyel el játszadozott, mint a szentségtartóval a templom­rabló, mielőtt végleg elrabol­ná. A nedves akácok között hal­kan fehérlett a harmat, amikor Janka behúzta az ablakot. Al­vó testvére ágyánál letérde­pelt, és hosszadalmason bűn- bánólag imádkozott. Megiga­zította a takarót. — Bizonyosan róla álmodik — gondolta magában mély meghatottsággal, és részkén é az ágyába bújt. A lábát kidugta a pap­lan alól, és mindad­dig nézte, amíg imára fordított fejjel, össze­kulcsolt kézzel elaludt. Aztán sohasem beszéltek többet Pré­postvári nevű fiatalemberről. Csak az öreg Csiribiri vette fel kifogyhatatlan történetei közé az idegen fiatalember alakját, s róla mindenféléket össze­hazudott a Gondűzőnél. Fazekas Árpád Amikor férje halála után évekkel végre árva Zay Anna visszatérhetett gyermekeivel Magyarországra, a vándorsze­kér legféltettebb kincse két kézirat volt: 1. a Herbárium vagy orvoskönyv (1718, Dantzka), és a 2. Nyomorúság oskolája c. imádságos könyv (1722, Dantzka). Ezek a kuruc emigráció irodalmának érté­kes termékei és az első olyan könyvek közé tartoznak, ame­lyeket magyar nők eredeti for­rásmunkák felhasználásával írtak. Másrészt báró Zay Anna élete azt is bizonyítja, hogy a régi Szabolcs vármegyében is éltek olyan főúri hölgyek, nagyasszonyok, akik önműve­lés és nagy nyelvtudás révén jártasságot szerezve a betegel­látásban, gyógyították a csa­ládtagokon kívül egész ud­varházuk népét is, önzetle­nül. Zay Anna főúri családból származott. A török hódítás elől Valkó vármegyéből a Du­nántúlra, majd Pest megyébe (Csömör) és a Felvidékre szo­rult ősei közül kiemelkedett báró csömöri Zay Ferenc (1505, Valkó — 1570, Zayu- gróc) a katona (Felső-Magyar- ország főkapitánya), a diplo­mata és író. O volt a család va­gyonának a megalapozója, minthogy felesége, Garai Bor­bála révén is roppant kiterje­désű birtokokat szerzett. Nagy nyelvtudásán kívül (magyar, szerb, horvát, latin, olasz, né­met, török) lényeges még, hogy a Magyar Nyelvemlékek 63. sorszámú kéziratát „Az Lándorfejénár elveszésének oka e vót és így esött" címen 1553-57 között ő írta. Apja báró Zay III. András nádorjelölt volt 1681-ben és 1685-ben halt meg. Három­szor nősült, s feleségei: gróf Kollonitz Ludmilla, báró Ré- vay Krisztina és Osgyáni Ba­kos Zsuzsánna voltak. Báró csömeri Zay Anna (kb. 1675- kb. 1730) a második feleségé­től született, s 1696-ban ment második feleségként Vay Ádámhoz. A Vay család Szabolcs vár­megye egyik legrégibb család­ja, Voja nevű ősük 904-ben Vajkkal együtt keresztelkedett meg, s Vaja volt a törzsökös lakhelyük. Hosszú utat tett meg Vay Ádám (1657. május 14, Vaja — 1719, január 31, Gdanszk), amíg Vaja és Patak után végül eljutott II. Rákóczi Ferenc (1676, Borsi — 1735, Rodostó) bizalmába. Fontos tisztségeket kapott: udvari fő- marsall, Békés megye főis­pánja, Munkács és más várak parancsnoka, valamint a Jász­kunok kapitánya. Kettejük vi­szonyának az alapja egészen a gdanszkai bujdosásig: Rá­kóczi feltétlen bizalma és Vay feltétlen hűsége. De a hithű katolikus Fejedelem és a re­formátus udvari főmarsall kapcsolata a vallási türelem­nek is szép példaképe volt. Vay a bujdosásban is azért kö­vette Rákóczit, mert: „Idegen országban a legnagyobb ki­lenc lévén a hív szolga.” Pe­dig már ekkor törődött és be­tegeskedő ember volt! Közös bujdosásuk három állomása: Dél-Lengyelország- pan Sztríj városa 1711. márci­us 4-től 7 hónapig, majd Lem­berg (Lvov; az akkori magyar nevén: Ilyvó) 10 hónapig, s végül 1712. július 21-től a Balti tenger melletti keres­kedő város Gdansk (Dantzka). Itt halt meg Vay Ádám 1719. január 31-én. Esze Tamás hadtörténész szerint a bujdosó Vay Ádám- nak egyetlen vigasza a felesé­ge, az uránál sokkal fiatalabb asszony volt, akinek hűsége, józansága, nyugalma és intel­ligenciája a legsötétebb na­pokban is világított: „Míg fér­je danczkai éveinek kedvelt olvasmányát: malomkönyvét forgatta (a malomipar kérdé­sének szakértője volt!) és bá­mulatos részletességgel ter­vezte el Vayfalvát, a feleség füveskönyvet írt, gyógyítgatta a hozzá forduló betegeket.” Lapozzunk mostmár bele Zay Anna Herbáriumába. Ezt könnyen megtehetjük, mert Molnár Mátyás (1923-1982) vajai múzeumigazgató és e so­rok írója kinyomtatták 1979- ben Nyíregyházán a vajai Mú­zeum Baráti Kör segítségével. Eddig csak kölcsönzés és le­mosás útján hatott! Az eredeti címlap sok min­dent elárul: „Orvoskönyv, me­lyet néhai tudós és igen híres Doctor Matthiolus cseh nyelv­re fordíttatott s bővíttetett Herbáriumából a nyavalyák­nak rendje szerint dantzkai ke­serves bujdosásában maga és gyermekei számára összesze- degettetett és magyar nyelvre fordított néhai tekintetes ne­mes Vay Ádám uram árva öz­vegye csömeri Zay Anna...” bővíti e tájékoztatást az Elől- járóbeszéd (előszó), ekként: „Dantzka városában midőn majd egész esztendőt töltöt­tem volna el, ottan csopor­tosan rám tódult nyomorúsá­gaimnak enyhítésére, bús el­mém háborúinak csendesíté- sére s mulatságára fogtam e csekély munkához, gondolván azt is, hogy gyermekeimnek használok véle...” Pedig telje­sen tisztában volt azzal a ma- radisággal, hogy: „nemze­tünknél szokatlanabb dolog egy alig találtatik ennél, hogy tudniillik Asszony Ember va­lamit írjon.” A 150 oldalnyi kézirat 470 számozott receptjének 344 gyógynövénye között nagy mértékben szerepelnek olya­nok, amelyeket ma is haszná­lunk az orvosi gyakorlatban. Részletesen leírja a gyógynö­vényekből történő hatóanyag­kivonás vagyis a házi gyógy­szerkészítés (desztillálás, tinc- tura, syrup vagy julep) módo­zatait illetve a porok elkészí­tését. Ugyanakkor megtalál­ható itt még a középkori szék­let- és vizeletterápia receptu- rája is. A Herbárium szép ma­gyar nyelvezete XVI-XVII. századi emlékeket őrzött meg számunkra, s így nemcsak or­vos- illetve gyógyszerésztör­téneti, hanem nyelvtudományi vonatkozásban is becses ha­gyaték. Zay Anna vallásosságát, de bátorságát is jelzi, hogy „sokat fáradozott félje kiszabadítása érdekében, sok ajándékot kül­dött Bécsbe, egyebek között 12 szép lovat. Szabadulásakor felesége felutazott eléje Bécs­be.” Ugyanis Vay Ádám há­rom ízben: 1684-ben és 1687- ben valamint 1701. április 18.-1702. augusztus 10. kö­zött is raboskodott Bécsúj­helyben; nyilvánvalóan most a legutóbbi esetről van szó. Jellemző és alig ismert adat, hogy Huszti Szabó István (1671-1710), korának egyik legjobban képzett hazai dok­tora, erdélyi fejedelmi orvos: Az Égre kézen fogva vezető kalauz c. (1705, Vincze György nyomdája, Debrecen, 229 old.) vallásos tárgyú könyvét Vay Ádámnak „és az ő Kegyelmes Kedves Házas­társának, tekintetet és nemze- tes Zay Anna Asszonynak Né­kem Nagy-jó Asszonyomnak és kegyelmének” ajánlotta! A boldogult emlékű Molnár Mátyás 1980. március 20-án hozzám küldött levelében egyebek között így írt: „Zay Anna Herbáriumának kiadása kultúrtett volt.” Ha igaznak fogadjuk el ezen szakértői megállapítást, akkor az eddigi Egészségügyi Szakiskola és Szakközépiskola (Nyíregyhá­za, Család u. 11.) Zay Ánna névfelvételét e kultúrtett bete­tőzésének tekinthetjük. Nem kétséges ugyanis, hogy Vay Ádámné nagyasszony öröm­ben és gazdagságban, hazát- lanságban és szegénységben, öt saját gyermeke nevelése és beteg férje gyámolítása köze­pette lefolyt élete valamint emlékének ápolása, gazdag példatára lehet bármilyen élethelyzetben mind a diákok­nak, mind a tanároknak. Adja Isten, hogy a tanévek hosszú során át jól éljenek ezzel a kitüntető lehetőséggel. emlék

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents