Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-16 / 13. szám
Kállai János Nyíregyháza (KM) — Az oktatásügy megoldásra váró kérdései napjainkban a legszélesebb közvélemény vitatémáivá lettek. A laikusok éppúgy teret kapnak a velük kapcsolatos gondolataik kifejtéséhez, mint az ágazat dolgaiért felelős szakértők, lett légyen akár elviekről, a tartalmi munkával összefüggő dolgokról, vagy akár a legkonkrétabb gazdaságiakról szó. Aktuális kerdesek Több kell, Pedig ez utóbbiak hozzáértő kezelése, vagy dilettáns módon történő értelmezgetése egyaránt hosszú távon meghatározhatja gondokkal-bajokkal terhes iskoláink jelenét vagy közelebbi-távolabbi jövőjét. Dr. Kuknyó János, a megyei pedagógiai intézet igazgatója, nem posztjából eredően, hanem mint szakmapolitikai kérdések kutatója foglalkozik az oktatási intézmények gazdálkodási, működtetési és fejlesztési problémáinak halmazával egy nemrég befejezett tanulmányában, melyet az 1993 augusztusában megrendezendő, VI. nevelési kongresszus egyik vitaanyagának szerző- jeként készített. Elemzésében elsősorban arra keresi a választ: miként lehetne az iskolák gazdálkodását egyszerűbbé tenni, a meglevő pénzeszközöket úgy mozgatni, hogy „kiszolgálói” legyenek az intézményeknek, előremozdítói a fejlesztéseknek, segítői az autonómia megteremtésének, megalapozói az oktatás-nevelés eredményesebbé tételének. □ Ön milyen mértékben érzi meghatározónak a gazdálkodási kérdéskör előtérbe helyezését az iskolák eredményes működtetése szempontjából? — Úgy vélem, sokan túlhangsúlyozzák manapság ezt a dolgot, jóllehet én sem vitaBalázs Attila felvétele tóm, hogy a legtöbb probléma gyökere az anyagiakban keresendő. Viszont tévedés lenne azt hinni, hogy egy iskola jó vagy rossz munkája egyenes következménye a pénzügyi helyzetnek. Az óvodák vagy a gimnáziumok nem káefték vagy részvénytársaságok, működtetésük csak pénzügyi szemlélettel eleve nem lehet zavarmentes. Az oktatást illetően külön kell választani a gazdálkodás menetét-rendjét és az intézmények pénzellátottságát, vagyis azt: miből és hogyan gazdálkodhatnak. □ Lássuk először az „izgalmasabbat": miből mire futja? — Köztudott, hogy a normatív gazdálkodás napjait éli az oktatás. Ez a megoldás talán csak a szakképző intézmények esetében tűnik kielégítőnek, az óvodák költségeinek kb. csupán a harmadát fedezi a „kvóta”. A pénzt nem közvetlenül az intézmények kapják, hanem a helyi — ön- kormányzati — hatalmi szférán keresztül jut el hozzájuk. Vagyis az újraelosztás lehetősége megmaradt. És vannak egyéb veszélyek is. Kialakulhat ismét az utána járásos, kliensi magatartás. Azok a települések, melyek nem gazdái középfokú iskoláknak, hátrányba kerülhetnek, mivel mint lélegeztetés nincs módjuk esetleges átcsoportosításokra. A normatív rendszer előidézheti az oktatás tömegesítését. A „több gyerek, több pénz” szemlélet aligha kedvez a minőségnek. □ Ha ilyen sok a rizikó a normativ rendszerben, min kellene változtatni? — A szisztéma alapvetően nem rossz, csak finomítani kell rajta. Olyan pénzmennyiséget kell az intézményeknek kapniuk, hogy fenn tudják magukat tartani, és ami még fontosabb: ez alanyi jogon járjon az iskolának-óvodának, ne kelljen senkinek se „kalapol- ni”. □ Milyen jelenleg a pénzügyi ellátottság? — Nagyok a különbségek az egyes önkormányzati intézmények között. Elérhetik a tanulónkénti tíz-húszezres nagyságrendet. Az esélyegyenlőséget illetően tovább nőttek a differenciák. A mostanság végbemenő visszaönállóso- dásra gondolva: a kisiskolák feltételeinek anyagi háttere csak a normatíván kívüli forrásokkal is számolva teremthető elő. □ Miben és milyen módon szükséges értelmezni és megteremteni a foszladozó- ban levő esélyegyenlőséget? — Az alapiskola elvégzéséhez mindenki alanyi jogon részesülhessen az állami költségvetés pénzéből. Szerezhesse meg azokat az alapvető készségeket, képességeket, melyek egy iskolakínálati piacon lehetővé teszik számára, hogy oda kerüljön, ahová tudása és ambíciói szerint a leginkább „beilleszthető”. Alakulhassanak ki a legkisebb iskolákban is az alapvető műveltségigények. Ezt értem egyenlőségen. Az állam feladata pedig e tekintetben: az önkormányzatokat olyan helyzetbe hozni, hogy gond nélkül tarthassák fenn az intézményeiket. □ Nagy kérdés, hogy a „lebontott pénzeszközökből" hogyan gazdálkodjon az iskola, vagyis: milyen legyen a gazdálkodás rendje? — Az intézmények költség- vetésében a működtetési és a fejlesztési „rovatok” összemosódnak. Ez utóbbi a legtöbbször „nincs is”. Az önkormányzatok dolga a fenntartás: a bér, az energia, a különböző szolgáltatások anyagi fedezetének a szavatolása. A fejlesztés kellene, hogy az iskola belső, szakmai kompetenciájába tartozzon. De ehhez tisztább helyzetet kellene teremteni. Mert az oktatás nem kerülhet jobb pozícióba sohasem, ha az ún. fejlesztési feladatokra nem marad pénz. A „maradékelv” továbbélése gátolja a helyi kezdeményezések kiteljesedését, a továbbképzések, a versenyek, a könyvtárgyarapítás előrelépéseit. A legnyomasztóbb gondnak azt érzem, hogy a gazdálkodás jelenleg megmaradt a „lélegeztetéses életben tartás” szintjén. Még világosabban: a kívülről tetszetős, korszerű „épületeink” — ösz- szehasonlítva mondjuk egy igénytelenebb küllemű, skandináv típusú iskolával — belülről kissé üreseknek tűnnek. □ Milyen megoldási alternatívákban érdemes gondolkodni, hogy a stagnálásnak tűnő állapotból ki lehessen mozdulni? — Meg kellene emelni és differenciáltabbá tenni a normatívák összegét, és a pénzt közvetlenül eljuttatni az intézményekbe. De olyan ösz- szeget, hogy abból fejlesztési alapot is tudjanak képezni. Persze, ha arra gondolunk, hogy az iskoláknak a gazdálkodási adminisztrációval járó terheit csökkenteni kellene, akkor a másik variáció — azaz, hogy csak a fejlesztési pénz kerüljön közvetlenül az intézményekbe, a többinek a kezelése pedig legyen az ön- kormányzat feladata — járhatóbb útnak látszik. Ne foglalkozzon olyasmivel az iskola, amihez nem kell, hogy értsen. Kétféle igazság Balogh József / ó néhány hete foglalkoztatja már a közvéleményt a Létminimum Alatt Élők Társaságának aláírásgyűjtők akciója, amellyel azt szeretnék elérni, hogy rendeljenek el népszavazást az országgyűlés feloszlatására és az általános választások idő előtti kiírására. Láthattuk néhányszor a tévében is a társaság vezetőjét, aki már a tatabányai éhség- sztrájk idején elmondta: a parlament eljátszotta tekintélyét, mert nem képes a megélhetési gondokkal küzdők problémáinak kezelésére. A bejelentés és maga az aláírásgyűjtő-akció heves vitákat váltott ki, de a vélemények csak kétfelé oszlottak. Az egyik: az akció alkotmányellenes, mert a parlamenti demokráciában a képviselőket sem egyénileg, sem kollektiven visszahívni nem lehet. A másik álláspont szerint 100 000 érvényes aláírás esetén az Országgyűlés köteles kiírni a népszavazást. Kinek van igaza? Tulajdonképpen mindkét félnek. Mert van jogi alapja annak, hogy 100 000 aláírás már kötelezi az Országgyűlést új választás kiírására, de azt is törvény rögzíti, hogy nem lehet a képviselőket visszahívni. Most abban kell dönteni, melyik igazság az erősebb, melyik alkalmazása szolgálja jobban az ország érdekeit. Egy sor kérdésre kell nyilvánvalóan választ keresni. Meg kell válaszolni: vajon a két és fél éve létrejött parlamenti demokráciának, a demokratikus intézményrendszer egészének jót tenne-e, ha bármikor megkérdőjelezhető lenne 100 000 aláírással, hisz ennyit bármilyen célra össze lehetne gyűjteni, csak idő kellene hozzá. Ha a rendszerváltással létrejött, demokratikusan választott, legitim parlament egyik napról a másikra feloszthatóvá válik, akkor a rendszerváltás értelme is megkérdőjelezhető, sőt azt jelentené, hogy csődbe jutott a rendszerváltás. Es a csőd a végtelenségig tarthatna. Mert ma nincs párt Magyarországon, amelyik képes lenne arra, hogy a létminimum alatt élők sorsán egyik napról a másikra javítson. Lehetne itt választgatni milliárdos költségekért, akár odáig is eljuthatnánk elméletileg, hogy a választás után néhány nappal ismét elkezdődik az aláírásgyűjtés. De nem oldódna meg vele semmi. Csak a mindenkori hatalomra jutó párt, a kormány, a parlament válhatna áldozatává egy-egy aláírásgyűjtésre vállalkozó csoportnak. Unalmas már arra hivatkozni, hogy nem ez a rendszer okozta a szegénységet, hisz most is lehetne a felvett dollár milliókért a csődbe ment, eladhatatlan termékeket gyárA TARTALOMBÓL: • A nyomorúság oskolája • Sose halnak meg • Direktor lett a tanárból • A köd is eloszlik egyszer KM galéria ‘Borsos MifcCós ittusztrációi Borsos Miklós: Illusztráció Szabó Magda A Danaida című regényéhez z 1991-6en eíhunyt, “Kpssuth-díjas fjváíó i A művészünk szobrászt és éremművészi te- ✓ L vékgnységén hívüí maradandót alkotott a grafikában is. Jinoman cizeííáít, vésett érmei és erőteljes tusrajzai (válogatásunkban ebből mutatunk, bt néhányat)fontos kiegészítői plasztikáinak, Jíumánus életérzés, szépségvágy, játékps fantázia árad belőlük; i'Borsos MikCős az újabb magyar irodalom számos alkotásának, tolmácsolójaként igazolta magasfokú empátiáról tanúskodó illusztrátori tehetségét. vvíí! Wi tó cégek felpumpálására fordítani, vagy a munkanélkülisegélyt gyáron belül fizetés címén osztogatni. De akkor mi lenne a különbség a két rendszer között? Csak elő kellene venni az elmúlt rendszer idején született párthatározatokat, szinte mindegyikből kiolvasható, hogy mit kell tenni a gazdaságban, hogy minden piacon eladható termékeket gyártsanak az üzemek. A sok határozat azonban írott mulaszt maradt, a rendszer képtelen volt meglépni ami megállíthatta volna a lejtőn a gazdaságot. Utólag már tudjuk, hogy a felépítmény, a politikai intézményrendszer nem is lett volna alkalmas rá. Es a tehetetlenség következményei a mai rendszerre hullanak vissza. Azért nem írom, hogy a mai kormányra, mert politikai nagygyűlések szónokai is elismerik, hogy nem sok mozgástere volt ebben a helyzetben a kormánynak, lett volna az akár más összetételű is. Mégis úgy tűmik, a háttérben lehet, hogy vannak politikai erők, amelyek mozgatórugói az aláírásgyűjtő, esetleg a rendszer létét is kockára tevő akciónak. Egyre többször fedezhető fel, hogy a a parlamentből kiszorult erők a civil társadalom nevében kezdik követelni a hatalom megosztását, s olykor az is megfogalmazódik, hogy a népből jött erők a nép által választott parlamenttől is demokratikusab- bak. e vajon eszükbe jut-e, LJ hogy—ha netán egyszer helyzetbe kerülnek, s marad a parlamenti demokrcácia—ellenük is megismételhető ez az akció? A KM hétvégi íMűgánpékmény
