Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-14 / 11. szám

1Ó Kelet-Magyarország SPORT 1993. január 14., csütörtök Lelátó Kiútkeresés Mán László onatyáink nem akarják segíteni a versenyspor­tot, hiszen a támogatók nem kaphatják meg azt az adó- kedvezményt, amely a fellen­düléshez szükséges lenne. Márpedig szinte valamennyi sportág túléléséhez, vagy fejlődéséhez pénzre van szükség. Nem is kevésre. Azt tudjuk, hogy a legtöbb úgynevezett nyugati (ide ért­ve a skandinávokat és a déli­eket is) országban nagyon sok válogatott sportoló „csak” hozzáállását nézve profi, státusát tekinfte ama­tőr. Vég nélkül lehetne so­rolni a példákat arról, hogy egyikük tűzoltó, a másik pos­tás, a harmadik pedig mér­nök valamilyen üzemben. A lényeg az, hogy munka mel­lett, munka után edzenek, játszanak, sportolnak. Mi­ként a nemrégiben Nyíregy­házán járt ceglédi kézilab­dázók. Akik ugyancsak dol­goznak és emellett sportol­nak. Akkor hát ez lenne a kö­vetendő példa? Valóban jó ötlet, ám megint figyelembe kell venni a honi viszonyo­kat. a magyar társadalom je­lenét. Mert így „labor- tisztán" valóban ideális ez a megoldás. A játékosoknak az egzisztencia fenntartásához ott lenne a fizetés, a napi hat-nyolc óra befejeztével maradna idő edzésre is, meg a hétvégi mérkőzésekre is. A klubok költségvetése nagyot javulna, hiszen a bérek von- zatai nem jelentkeznének, így végül kisebb összegből több juthatna. Igen ám, de manapság so­kan hiába keresnek biztos megélhetést nyújtó munkát, a sportlétesítmények számát és minőségét tekintve sem olyan rózsás a helyzet, mint a példaként felhozott külhoni helyeken. Ráadásul élvonal­beli sportolóink nagy része fizikálisán és fejben sem igazán profi, így nem biztos, hogy elegendő lenne a napi egy edzés. Szóval bőven van kérdőjel, pedig ez jó megol­dásnak tűnne. Párizs Síbörze A Párizs-Dakar autós-mo- A nagy érdeklődésre való toros rali résztvevői megtet- tekintettel vasárnap délelőtt ték a hetedik, az algériai megismétlik a síbörzét az Chenachenből a mauritániai Alvégesi Művelődési Ház- Bir Amraméba vezető 650 ban (Honvéd utca). Az ér­kilométeres szakaszt, ami deklődők 9-12-ig kereshetik sok meglepetéssel szolgált, fel a helyszínt. A válogatott programja és kupamenetrend Márciusban Japánban túrázik a csapat Nyíregyháza (KM) — A Ma­gyar Labdarúgó Szövetség közzé tette a válogatott idei program­ját, és a Magyar Kupa hát­ralévő küzdelmeinek időpont­jait. Mint ismeretes, a válo­gatott márciusban Japánban túrázik. A barátságos találko­zók mellett március 31-én itt­hon a görögök ellen játszik vi­lágbajnoki selejtezőt a csapat, ezt követően Oroszországban, majd Izlandon lesz vb-meccs. Válogatott mérkőzések. Március 7., vasárnap: Japán - Magyarország „A” válogatott barátságos mérkőzés. Március 10., szerda: Egyesült Államok - Magyarország „A” váloga­tott barátságos mérkőzés. Március 30., kedd: Magyaror­szág - Görögország utánpótlás Eb-selejtező mérkőzés. Már­cius 31., szerda: Magyaror­szág - Görögország „A” válo­gatott vb-selejtező mérkőzés. Április 14., szerda: Magyaror­szág - Horvátország utánpót­lás válogatott barátságos mér­kőzés. Április 15., csütörtök: Magyarország - Svédország „A” válogatott barátságos mérkőzés. Április 27., kedd: Oroszország - Ma- gyarország utánpótlás Eb-selejtező mér­kőzés. Április 28., szerda: Oroszország - Ma- gyarország „A” válogatott vb-selejtező mérkőzés. Június 15., kedd: Izland - Magyarország után­pótlás Eb-selejtező mérkőzés. Június 16., szerda: Izland - Magyarország „A” válogatott vb-selejtező mérkőzés. Magyar Kupa, negyeddön­tő, 1. forduló, február 24., szerda: Kispest - Haladás, BVSC - Békéscsaba, Pécs - Ferencváros, Sáránd - MTK. 2. forduló, március 3., szerda: Békéscsaba - BVSC, Ferenc­város - Pécs, MTK - Sáránd, Haladás - Kispest. Elődöntő, 1. forduló: április 7., szerda. 2. forduló: május 5., szerda. Döntő, 1. forduló: május 19., szerda. Döntő, 2. forduló: jú­nius 2., szerda. Megműtötték Maradonát Sevilla (Reuter) — Kisebb műtétet végeztek el Diego Maradonán, a spanyol FC Sevilla argentin labdarugó­ján. Maradonának a jobb ke­zéből kellett egy cisztát eltá­volítani, és emiatt kihagyni kényszerült csapata kupa- mérkőzését. A tervek szerint pénteken már edzésbe állhat; az argentin játékos. Gulyás a megyei bajnok Nyíregyháza (KM) — Ket­tős nagykállói sikerrel ért vé­get a hétvégi, Nyírbátorban rendezett megyei egyéni és pá­ros asztalitenisz-bajnokság. Egyéniben a közelmúltban az év játékosának választott Gu­lyás László nyert, klubtársa Bottyán előtt. Párosban pedig a nyírbátori „apa-fia” páro­sokat megelőzve a Gulyás- Bottyán duó szerezte meg a bajnoki címet. Eredmények: Férfi egyes: 1. Gulyás László, 2. Bottyán Lóránt (mindkettő TRIÓ DSE Nagykálló), 3. Misák Károly (Apagyi TSZ SE) és Csekő Balázs (Nyírbátori ASE). Páros: 1. Gulyás-Bottyán (Nagykálló), 2. Csekő Sándor- Csekő B. (Nyírbátor), 3. Mi- sák-Pataki Zsolt '(Apagy) és Csatári Balázs-Csatári Ernő (Nyírbátor). TOTÓ 3. hét 1. Ancona-Udinese 1 2. Brescia-Milan 2 3. Cagliari-Foggia 1 x 4. Fiorentina-Torino 1 2 5. Genoa-Atalanta x 6. Internazionale-Parma 1 7. Juventus-Pescara 1 8. Napoli-Lazio x 2 9. Roma-Sampdoria x 10. Ascoli-Padova 1 x 11. Piacenza-Cosenza x 12. Taranto-Cesena 2 x 13. Ternana-Cremonese 2 14. Lucchese-Lecce 2 Berlin bizakodik Bonn (DPA) — Walther Träger, a Német Olimpiai Bi­zottság elnöke úgy nyilatko­zott, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kedvezően ítéli meg Berlin pá­lyázatát a 2000-ben megren­dezésre kerülő olimpiai játé­kokra. Az elnök ugyanakkor úgy vélte, hogy jó esélyekkel indul — erősödő amerikai kapcsolatai miatt — Peking és Sydney is. Jó passzban a Kölcsey A recept: csak imádni kell a kézilabdát Az év csapata: a Kölcsey DSK NB ll-es női kézilab­dázói Nyíregyháza (KM- G. Dézsi Mária) — Egy csapat, amelyik az utóbbi időben fantasztikus siker­szériát könyvelhet el magá­nak. A Kölcsey DSK női kézi­labda csapata a felnőtt megyei bajnokság megnyerése után az NB II őszi szezonjában a tabella második helyén áll. Hazai pályán veretlenek. El­nyerték az év csapata címet, Kulcsár Anita lett a legjobb a csapatsportágak játékosai kö­zül és trénerük Hadobás Ist­ván pedig a szakszövetségek választása alapján a legjobb edző lett. — Óriási ösztönzőerő ez az elismerés nekem és a lányok­nak is a további jó munkára — vallja Hadobás tanár úr. — Ugyanakkor bizonyos elvárást jelent velünk szemben az eddi­gi eredmények megtartására. Az iskolánk sportéletében nem volt még ehhez hasonló kitüntetés, eszmei értéke fel­becsülhetetlen. Valóban nem kis dolog egy diákcsapat életében — ahol az átlagéletkor alig éri el a 17 évet —, hogy újoncként a má­sodosztály dobogóra esélyes együtteseként tartsák számon. Nem kis erőfeszítésébe kerül az intézménynek, hogy ezt a gárdát eltartsa. — Igyekszünk megteremte­ni a feltételeket az eredményes munkához — folytatja az ed­ző. — Én is több pályázatot nyújtottam be, amiből pénzt szereztünk, és nem elhanya­golható szponzoraink támoga­tása sem. A tantestület óriási segítséget nyújt hozzáállásá­val, az igazgatónő is fogadást adott a lányok tiszteletére. Hadobás tanár úr ezek után áradozik csapatáról, a nagy­szerű kollektíváról, a rend­kívül tehetséges lányokról. Megtudom, hogy sikerüknek mindössze az a titka, hogy a játékosok egytől-egyig imád­ják a kézilabdát. Nem volt cél­kitűzésük, mindig a soron kö­vetkező meccsre készülnek. Az ő életük sem probléma- mentes, de nem erősítik fel a bajokat, igyekeznek valami­lyen megoldást találni rá. — Tizenöt éve tanítok eb­ben az iskolában. Mindig fog­lalkoztam kézilabdával, de ilyen fogékony, értelmes diák­okból álló csapatom még nem volt. Remélem, a tavaszi sze­zonban is rászolgálunk azok bizalmára, akik ránk szavaz­tak. Fedett pályán versenyeztek az atléták Ózdiak és hajdúnánásiak is rajthoz álltak Nyíregyháza (KM) — Fe­dettpályás atlétikai verseny volt hétvégén a Tanárképző at­létikai csarnokában, ahol a megye atlétáin kívül ózdi és hajdúnánási sportolók is rajt­hoz álltak. Győztesek: Férfiak. Felnőt­tek. 50 m: Széles Imre 5,92.60 m gát: Téglási József 8,1. 150 m: Metzner Zsolt 17,6. Ifjúsá­giak. 50 m: Hegedűs Mihály 5,87.60 m gát: Borszéki Péter. 600 m: Fekete Gyula 1:30,1. Serdülő „A”: Mészáros Attila 6,28. 150 m: Mészáros Attila 18,6. 300 m: Varga Károly 41,3. 600 m: Varga Károly 1:36,4. 1000 m: Kovács Béla. Magas: 180 cm. Távol: Kocsis Gábor (Vasvári Gimn.) 521. Serdülő „B”: 60 m: Hudák István (Vasvári Gimn.) 6,15. 150 m: Hudák István 18,4.300 m: Agócs Csaba (Tiszalök) 44,6. 600 m: Sorosi Péter (Kossuth Gimn.) 1000 m: Nagy Ferenc (Nyírlugos) 3:33,1. Magas: Tőth Gábor 180 cm. Távol: Papp Miklós (Vasvári Gimn.) 537. Nők. Felnőttek. 60 m gát: Gönczi Anita 8,9. 150 m: Agg Eszter 20,5. Távol; Szabó Mó­nika 489. 300 m: Zamóczay Klára 42,5. Ifjúságiak: 50 m: Szegedi Gizella 7,02. 60 m gát: Szabó Anikó (Tanárkép­ző) 9,1.150 m: Szegedi Gizel­la 21,1. 600 m: Kun An­namária 1:48,9. Távol: Jászai Zsófia (TK) 476. Serdülő „A”: 50 m: Bakajsza Anita 5,92. 60 m gát: Bemáth And­rea 9,5. 150 m: Bakajsza Anita 20,3. 300 m: Kapin Ágnes 50,6. 600 m: Kapin Ágnes 1:49,3, Magas: Kántor Andrea (Vasvári Gimn.) 154. Távol: Tóth Szilvia (Vasvári Gimn.) 469. Serdülő „B”: 50 m: Gál Anita (Vasvári) 7,21. 60 m gát: Kakas Krisztina (Ózd) 9,5.150 m: Gál Anita (Vasvári Gimn.) 21,8. 300 m: Polgári Erika (Vasvári Gimn.) 48,3. 600 m: Faragó Anett 1:50,2. Távol: Gál Anita 479. Korcsolyások küzdelme Záhonyban Nyíregyháza (KM) — A Záhonyi VSC sporttelepén rendezték a gyorskorcsolya di­ákolimpia megyei döntőjét, amelyen száztízen álltak rajt­hoz. Győztesek, fiúk. 18 éves kcs.: Péter József (SZATE, Nagykálló). 16 éves kcs.: Pé­ter Zoltán (SZATE, Nagykál­ló). 14 éves kcs.: Nagy Sza­bolcs (1. Sz. Ált. Isk., Nagy­New York (AP) — Meg­döbbentő hír érkezett Ame­rikából: az úgynevezett Hodg- king-kórban szenved, vagyis rákbeteg Mario Lemieux, a kétszeres Stanley Kupa-győz­tes Pittsburgh Penguins kapi­tánya. Az orvosi bejelentés szerint a 27 éves jégkorongo­kálló), 12 éves kcs.: Perecz Já­nos. Lányok, 14 éves kcs.: Vág- ner Diána (Záhony), 12 éves kcs.: Balázs Krisztina, 10 éves kcs.: Pöhacker Judit, óvodá­sok: 1. Csonka Judit, 2. Rujsz Enikő, 3. Gazdag Andrea. Váltó, általános iskolák: 1. Záhony. Középiskolák: 1. SZATE, Nagykálló. Közel százan indultak Nyír­zónái azután állapították meg a rémisztő diagnózist, hogy a nyakából egy megnagyobbo­dott nyirokcsomót távolítottak el. A hivatalos közlés ugyan­akkor tartalmazza azt a biztató megállapítást is, hogy a rák­betegséget korai szakaszában derítették fel, így 90-95 száza­egyházán a bujtosi tavon rendezett gyorskorcsolyaver­senyen. Győztesek, férfiak, felnőt­tek: Varga Attila. Ifjúságiak: Farkas Attila. Serdülők: Bartha Csaba. 10 év alattiak: Pesti János. Nők, felnőttek: Matyasovszki Gyöngyi. Ser­dülők: Zborai Zsuzsa. 10 év alattiak: Gaál Zsuzsa. lékos esélyt adnak Mario Le- mieux-nek az életben mara­dásra. A következő egy hónapban a játékos folyamatos sugárke­zelést kap, és, ha semmi sem szól közbe, mintegy hat hét múlva akár már ismét pályára is léphet. mar laoaaoziK Marco van Basten, a Milan nemrégiben megműtött világhírű labdarúgója AP-telefotó Súlyos beteg a főpingvin Az orvosok még bizakodnak ' ' ' ' Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, Páll Géza, Sipos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: ■Jj Kelet- Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. ♦ Kiadó és Szerkesztőség; Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Postafiók­9UB - számok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 15-124. Sporlrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Budapesti szerkesztőség: Inform fiflanwirfiruáll Stúdl° Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország Mi uLfly fényszedő rendszerén. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1 Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesitőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3.408 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 14,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és ^DUSSíUSIÍMHUEUB javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.

Next

/
Thumbnails
Contents