Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-15 / 12. szám
MA: 8 oldalon i wasningron Amennyiben Irak továbbra sem hajtja végre az ENSZ határozatait, a Bush-kor- mány utolsó napjaiban is kész újabb katonai csapást mérni rá. Erről beszélt csütörtöki tv-nyilatkozataiban Richard Cheney védelmi miniszter. Az amerikai légierő, az Öböl-koalíció több tagjának támogatásával szerdán dél-iraki légvédelmi rakétaállásokat bombázott. Cheney cáfolta az iraki állítást, hogy a bombázások polgári lakóterületeket érintettek volna. Varsó A jelentések szerint öt magyar tartózkodott a csütörtök hajnalban felborult lengyel komphajón. Mind az öten kamionsofőrök, ketten közülük — Small István és Balázs Lajos — a Hungaroca- mion, hárman — Varga Mihály, Végh Ferenc és Furu- lyás József— más vállalatok kocsijaival tartottak Svédországba. Estig 28 holttestet és 10 túlélőt találtak. A magyar kamionsofőrök sorsáról a varsói magyar konzulátus nem kapott tájékoztatást. AP-FELVÉTEL Az olasz Gianni Versace- nak ezt a modelljét Milánóban mutatták be, amely már a 93/94-es év őszi-téli divat- bemutatójának a jegyeit viseli. Algír Népszavazást tartanak Algériában az 1989-ben bevezetett alkotmány módosításáról —jelentette be Ali Ka- fi, a Legfelsőbb Államtanács elnöke. Béremelés Az Érdekegyeztető Tanács ajánlásokat kíván tenni az ágazati, a szakmai, és a vállalati bérmegállapodásokhoz. Az országosan ajánlott átlag-, maximum- és minimumértékekről a pénteki ÉT-ülésen kezdenek vitát az érdekegyeztető felek. A kormányzati oldal az előzetes egyeztetéseken bruttó 18 százalékos átlagos kereset- növelést javasolt a vállalkozási szférának, maximumként pedig a 23 százalékot jelölte meg. Ezzel szemben a munkavállalói oldal eddig a 19 százalékos átlag és 24 százalékos maximum mellett érvel. Magánimport Több mint ötszörösére nőtt tavaly a magánforgalomban külföldről behozott gépkocsik száma. Míg 1991-ben 13 264 személyautót importáltak a magyar állampolgárok, addig tavaly 74 453-at. Az ebből származó vámbevétel — áfa nélkül — 620 millióról 1992-ben 2 milliárd 359 millió forintra növekedett. A magánszemélyek által tavaly behozott gépkocsik 80 százaléka több mint 4 éves volt, jelentős hányada 10 év körüli. Tartalék Január 16-tól csökken a Magyar Nemzeti Bank által a pénzintézetek számára előírt kötelező tartalékráta. Az eddigi 16 százalék helyett csupán 14 százalékos tartalékot kell képezniük. Szigorúbb intézkedések lépnek viszont életbe a napi likviditási tartalék tekintetében. A jelenlegi 5 százalékos tartalékszintet, fokozatosan, júliusra 10 százalékra kell emelni. Az intézkedés a hazai bankrendszer stabilitását szolgálja. Védőcímke Becslések szerint a magyarországi videoforgalma- zás hasznának 80-85 százaléka a hamisítók zsebébe vándorol. A kalóztevékenység nagy kárt okoz a legális videoforgalmazóknak, s az államháztartást is évi 7-800 millió forinttól fosztja meg. Ezen a kaotikus állapoton kívánnak úgy segíteni, hogy hologramos védőcímkével látják el a kazettákat, csakúgy, mint a műsoros audiokazettákat gyártó cégek. A matrica önmegsemmisítő, tehát nem hamisítható, ezért remélhetőleg elriasztja a hamisítókat. Vezérlő elv a minőség Szeminárium a szemléletváltozásról a főiskolán A Mitutoyo cég bemutatta világhírű statisztikai gyártásellenőrző rendszerét (SPC) Nyíregyháza (KM - GB) — Ötven évig elhanyagoltuk, most viszont a gazdaságunk talpon maradásához elengedhetetlen gondolkodásmódunk megváltoztatása a minőségi szemlélet irányába. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg tegnap a nyíregyházi mezőgazdasági főiskolán az intézmény főigazgatója, dr. Sinóros Szabó Botond azt a minőségügyi szemináriumot, amelyet a főiskola Technológia Kft.-je szervezett. Először dr. Popovics László ügyvezető bemutatta a Technológia Kft-t, amelyik műszaki szaktanácsadást végez, azonkívül a műszaki minőség- biztosítás, tanúsítás terén nagyhatalomnak számító német TÜV Rheiland cégnek kelet-magyarországi konzultációs irodájaként, valamint a mérőműszereiről világhírű japán Mitutoyo itteni forgalmazójaként működik. Legújabban pedig nemzetközi céginformációkat szolgáltat egy svájci- -német—osztrák világcéggel együttműködve. Ezt követően Lovász Szabó Tamás, a TÜV Rheiland HunNyíregyháza — Kecskemét (KM - Cs. K.) — Minden nagyváros tragikus költségvetési helyzetben van — derült ki azon a szerdai tanácskozáson, amelyet Kecskeméten tartott a nagyvárosok szövetségének pénzügyi szekciója. Az ülésen részt vevő Má- di Zoltántól, Nyíregyháza polgármesterétől megtudtuk, most leginkább a hitelfelvétel módja foglalkoztatja a nagyvárosok vezetését, ugyanis gária minőségügyi osztályának vezetője ismertette a minden földrészen jelen lévő, s a világon mindenütt elfogadott minőségtanúsítványairól híres német céget és annak vállalatátvilágító, gyártásminőségbiztosító, és különböző szintű szakemberképzési tevékenységét. Mint elmondta, az EK szinte kivétel nélkül minden városnak hitelre lesz szüksége 1993-ban. A többiekhez képest talán azoknak a településeknek lesz „könnyebb”, amelyeknek komoly vagyonuk van, így azt értékesítik. Már folynak a számítások Nyíregyházán, mekkora lesz a költségvetési hiány. Több variációt terjesztenek majd a közgyűlés elé a hivatal szakemberei, a január 12-én este számítógépen lefuttatott adaországaiban most bevezetett szabványrendszer, az ISO 9000 nem minden, csupán a fejlett országokban minimálisan elegendő követelményeket tartalmazza. Japán számára nem egy mérce, mivel eddig is ilyen elvek szerint termelt, viszont nekünk igen komoly feladat lesz a bevezetése. tok alapján félmilliárd forintos hiányra számíthatunk a megyeszékhelyen, de keresik a lehetőségeket, hogyan lehetne még javítani a helyzeten. Arra a kérdésre, várható-e, hogy helyi adók kivetésével próbálják a költségvetés hiányát csökkenteni, Mádi Zoltán kijelentette: amíg ő a polgármester, és ez a közgyűlés dolgozik, a helyi adók nem változnak, magánszemélyeket nem fognak adókkal terhelni. A legfrissebb Nem lesz tejáremelés Nyíregyháza (KM - MOS) — Nem emel árat hétfőtől a Szabolcs Megyei Tejipari Vállalat, nem követi a budapesti és másik 13 társcég példáját. Erről Kovács Imre kereskedelmi igazgatóhelyettes tájékoztatta lapunkat. Az indok között az szerepel, hogy december ; elsején már növelte termékeinek árát a szabolcsi vállalat és a piaci forgalomtól j függ, mikor fogják az árakat ismét megemelni, de a költségnövekedést nem áremeléssel, hanem költségcsökkentéssel kívánják ellensúlyozni. Gergácz Tarpán Tarpa (KM - BJ) — A magyar mezőgazdaság időszerű kérdéseiről — a szövetkezeti törvényről, az átalakulásról, a kárpótlásról — rendeznek lakossági fórumot január 17-én, vasárnap délután 3 órától Tarpán a művelődési házban. A fórumon olyan személyiségek adnak tájékoztatást és válaszokat az érdeklődőknek, mint Gergácz Elemér földművelés- ügyi miniszter, Botos Károly, a minisztérium agrárpiaci rendtartási főosztályvezetője, Betz Miklós, a szövetkezeti osztály vezetője. Konkrét válaszokat is várhatnak a kérdéseikre a helybeliek, mert a meghívottak között ott lesz Szénégető László, a megyei földművelésügyi hivatal vezetője, Görömbei József, a megyei földhivatal vezetője és Sveda Béla, a megyei kárrendezési hivatal vezetője. Félmilliárdos hiány Nyíregyházán A magánszemélyeket nem fogják adókkal terhelni Néphagyomány az iskolai oktatásban Speciális tanmenet a táncos lábú gyerekeknek a 14-es általánosban Nyíregyháza (KM - K. J.) — A nyíregyházi 14. Számú Általános Iskolában a magyar népi kultúra értékeire való odafigyelés és a hagyományápolás jegyében rendeztek szakmai napot január 14-én. Ebben az iskolában megalakulása óta foglalkoznak a néptánc — kezdetben szakköri formában, jelenleg órarendi keretben történő — oktatásával. Amint azt Hadobásné Alexa Vera, az intézmény igazgatója elmondta: most egy második és egy negyedik osztályban sajátíthatják el a kisdiákok a néptánc alapvető ismereteit (jövőre ismét szerveznek egy elsős csoportot), de valójában ennél többről van szó. A „táncos” osztályokba járó gyerekek ugyanis a néptánc központi tantervi anyagán kívül a többi tárgyat is a néphagyományok őrzése és művelése szellemében tanulják. A rendezvény bemutató foglalkozásának vezetője, Botos Judit Beatrix a speciális jellegnek megfelelően állította össze a tanmenetet. Az iskola a szülők igényeinek és elvárásainak is eleget tevő néptánctanítás órakeretére a városi önkormányzattól megkapja az anyagi fedezetet, s munkálkodásukat támogatja a pedagógiai intézet is. A saját pályázataik útján elnyert pénzekből pedig táncruhákat és cipőket vásároltak a fürgelábú nebulóknak, akik közül a legügyesebbeket megyénk híres táncegyütteseiben még valószínűleg viszontláthatjuk. Forgandó a szerencse az új Totó-Lottó Irodában Nyíregyházán Milánó Neptáncoemutato a 14-es isKoiaoan Harasztosi Pál felvételei