Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-16 / 296. szám

Barátság a zene útján Emlékezetes hangverseny Újfehértón Ujfehértó (Sőrés Ildikó) — Ki ne szeretne időnként átlépni egy mesebeli világba, ahol elfelejtheti a hétközna­pokat, a gondokat, a mai élet, a XXL sz. felé száguldó világ katasztrófahelyzeteit, ahol embernek érezheti ma­gát a szó legteljesebb és leg­nemesebb értelmében? December 5-én este egy ilyen jótékony varázslat tartott fogva azon szerencsésekkel és előrelátókkal együtt, akikkel meghallgathattam a Szatmár­németi Kamarazenekar és az újfehértói művészek hangver­senyét. Egy koncert mindig ígéret, és hogy létre is jöjjön, most nemcsak városunk mozdult meg, hanem egy másik város, Szatmárnémeti polgárai is. Muzsikusait küldte el hoz­zánk, kiváló karmesterét Mur- gu Dóréit, az est motorját, de még a Szatmárnémeti Északi Színház igazgatója, Cristian Soan úr is hathatós segítséget nyújtott. Aktív támogatása nélkül sem a hangszerekkel utazni, sem a határon olyan gyorsan átjutni nem tudtak volna a művészek. Maudik Béla igazgató úr (akit Daróczi Sándorral öröm­mel fedeztünk fel a zenekar­ban is) a zeneiskola tanárai élén vállalta az itteni szervezés oroszlánrészét. Szerencsére, Újfehértó város önkormányza­tát, az OTP-t, a Kereskedelmi és Hitelbankot és az Újfehértó és Vidéke Takarékszövetkeze­tet is sikerült megnyerni az ügynek. Az ünnepi hangulat már az Ady Endre Művelődési Ház előcsarnokában érezhető volt. A „beavatottak” tudták, hogy maga a program is különleges élményt adhat, Mozart, Tele­mann és Bach műveitől meg­tisztulást és szellemi felüdü­lést kapnak. Nem is csalódtak. Az „Egy kis éji zenével,” sokunk kedvencével, Mozart muzsikájával kezdődött a mű­sor, és a zenekarból előtűnő egy-egy ismerős arc ellenére a közönség észre sem vette, ki a román, ki az itteni, ki az ottani magyar. A legteljesebb har­móniában csendültek fel Mo­zart dallamai, és csodálatos volt ismét rátalálni a rég is­mert zenére. Ez nagyrészt kö­szönhető Murgu Dorel kar­mester úrnak, akinek határo­zottsága, remek tempói és ki­váló karakterérzéke nemcsak a zenekari művek, hanem a kon­cert folyamán a versenyművek zenekari szólamának magas színvonalú előadását is biz­tosította. így a Telemann F- dúr szvitben is, melynek ifjú kürtszólistái, Györffy Péter (a zeneiskola tanára) és Krucskó Zoltán (a Debreceni Filhar­monikus Zenekar tagja) pom­pás harmóniában, a kettős- versenyek nehézségeit — talán az azonos iskolázottság­ból is eredő és ezáltal szinte azonos tónussal játszva — feledtetni tudták. Az élmény fokozásaként a zene koronázatlan királya J. S. Bach következett a különlege­sen népszerű Brandenburgi koncertek V. darabjával. Itt a három szólistáé a főszerep. A zeneiskola tanárai semmivel sem maradtak adósaink. Az előzőekben kísérő szerepet betöltő csembalójátékos előlé­pett szólistává, és ezt a sze­repváltást könnyedén oldotta meg Daróczi Sándorné. A nyaktörő futamok gyöngyöz­tek, peregtek az elektromos orgonából csembalóvá átalakí­tott hangszeren. Hozzá csatla­kozott fuvolán Hotri Péter és hegedűn Daróczi Sándor. Tö­kéletes összhangban, hajléko­nyán, muzikálisan, de mérté­ket tartva, szépen formálva ad­ták elő a rendkívül nehéz mű­vet. A közönség annyira nem fáradt el, hogy a „hosszú” téte­lekből még ráadást is követelt. Ne feledkezzünk meg Buc- hó Ágnes, a városi önkor­mányzat kulturális osztályá­nak vezetője szívhez szóló és mégis tartalmas műsorvezeté­séről sem! Előrelátást említettem a cikk elején a közönséggel kapcso­latban, mert igenis vannak, akik felismerik, mi az igazi ér­ték, akiket az életet valóssá te­vő, és ezáltal meghosszabbító dolgok is érdekelnek. Akik megértették, hogy a művésze­tet támogatni kell, de nem azért, mert koldus, hanem, mert dúsgazdag, de nem anya­gi értelemben. (Japán csodájá­ra járunk, pedig a példa vilá­gos: a gazdasági fellendülést a kultúra előzetes hathatós tá­mogatása segítette elő.) Kiállítás vakoknak Budapest (MTI) — Victor Vasarely 13 képéből vakok és gyengénlátók számára érzé­kelhető adaptációkból nyílt ki­állítás Budapesten, a Bolgár Kultúra Házában. A december 21-ig nyitva tartó tárlaton megtekinthetők Szász Endre, Ruttka Ferenc, Kneisz Eszter, Finta Edit és Kléh Ilona képei. A tárlat utol­só napján a képekből aukciót rendeznek és a bevételből egy vak kisgyermek taníttatásának költségeihez kívánnak hozzá­járulni — mondotta a tárlat megnyitásakor a kiállítás ren­dezője, Ambrus Sándor vállal­kozó. Betlehemesek Budapest (MTI) — Ez év­ben a szatmári ifjúsági egyesü­letek szervezésében rendeznek betlehemes találkozót decem­ber 19—20-án Szatmárnéme­tiben. A kétnapos rendezvényre mintegy 10 faluból érkeznek csoportok, többségükben Észak-Erdélyből, Szatmár és a Máramaros vidékéről. A részt­vevők román, cigány és ma­gyar betlehemes játékokat mu­tatnak be. A rendezvényt a Néprajzi Múzeum és a Kriza János Társaság támogatja. A betlehemes játékok szüne­tében néprajzkutatók, lelké­szek tartanak néprajzi előadá­sokat. A Halmi betlehemes csoport Budapesten is bemutatkozik, szombaton és vasárnap déle­lőtt és délután lépnek fel a Néprajzi Múzeumban. Szom­baton 10—17-ig, ugyancsak a múzeumban népi iparművé­szek részvételével karácsonyi vásárt rendeznek, vasárnap 11 órától pedig Kalendáriumi ün­nepek címmel tárlatvezetés lesz A magyar nép hagyomá­nyos kultúrája elnevezésű ál­landó kiállításon. Napjainkban is példakép lehet Kilencvenéves dr. Ujszászy Kálmán professzor Sárospatak (KM - Kováts D.) — Példaképekre szükség van napjainkban is, s dr. Új- szászy Kálmánt egyértelmű­en annak lehet tekinteni — jelentette ki köszöntőjében (melyet az országgyűlés kul­turális bizottsága nevében mondott) Vitányi Iván. S ezzel a kijelentéssel vélhető­en mindenki egyetért Az ünneplők és köszöntők serege abból az alkalommal gyűlt össze a „Bodrog parti Athénban” pénteken, hogy tiszteletüket tegyék a kilenc- venesztendős professzor előtt. A figyelem nemcsak a sáros­patakiak, a Borsod-Abaúj- Zemplén megyeiek részéről fordult Kálmán bácsi felé, ér­keztek egyházmegyéjéből, s az ország minden részéből. Sok helyet igényelne, ha felso­rolnánk, kik köszöntötték, hi­szen jelen voltak egyházi szer­vezetek képviselői, néprajzo­sok, öregdiákok, és sokan má­sok. Dr. Ujszászy Kálmán gaz­dag életművét, sokévtizedes tevékenységét méltó módon koronázták meg, a díszünnep­ségen a köztársasági és a mi­niszterelnököt képviselő Feke­te György államtitkártól átve­hette a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, mely az egyik legnagyobb ál­lami kitüntetés. S ez már du­kált — ahogy az államtitkár fogalmazott — „a ma- gyár egyetemes kultúra kiváló alak­jának”. A professzor urat Szabolcs- Szatmár-Beregben is sokan is­merik: teológusként, tanár­ként, cserkészvezetőként, az európai hírű tudományos gyűjtemény igazgatójaként, vagy egyházkerületi főgond­nokként. Ismerik, szeretik, tisztelik, hisz olyan ember, aki nemcsak tanítója, de barátja is volt diákjainak a teológián. Őt, aki — mint dr. Kocsis Elemér püspök, a Tiszántúli Reformá­tus Egyházkerület nevében köszöntve nevezte: — európai jelenség, aki tárgyilagosan tu­dott tudós maradni. Hosszan tartott a köszöntő, — személyes emlékekkel szí­nesítve — melynek során Kál­mán bácsi átvehette a Kolozs­vári Protestáns Teológia által neki adományozott díszdok­tori oklevelet. Mészöly Dezső hozzá írt versét mondta el, a sátoraljaújhelyi székhelyű Ka zinczy Ferenc Társaság ez al kalomra adta ki hasonmás kia dásban dr. Újszászy Kálmán fi falu című, 1936-ban megjelen könyvét, mely útmutatás (volt a magyar falu tanulmányozá sához. (E kiadványról a Hol nap című irodalmi és társadal mi folyóirat decemberi számá ban olvashatnak részleteseb ben.) A köszöntést követően í professzor idézte a múlt né hány kedves emlékét, még mt is tréfálkozva, jó egészségben szellemi frissességgel. Az ebé­det követően néprajzi és hely- történeti témájú felolvas«! üléssel tisztelegtek az ünne­pelt munkássága előtt. A klasszikus grafológiai kézikönyve Budapest (MTI) — A Gra­fológiai Intézet megjelenteti A klasszikus grafológia kézi­könyve című kötetet. Erről az intézet munkatársai tájékoztat­ták a sajtó képviselőit. A könyv a magyar grafoló­gia — háború előtti — klasz- szikusainak, a jelenkor neves hazai és külföldi szakemberei­nek válogatott tanulmányait tartalmazza. A kötetben gaz­dag táblázat és írásminta- gyűjtemény is található. Az in­tézet a kézikönyvet laikusok­nak, gyakorló és pályájuk ele­jén álló grafológusoknak egy­aránt ajánlja. A könyv — amelynek kiadását a Frank Ti­bor Grafológiai Alapítvány tá­mogatta — 5 ezer példányban jelenik meg, ára 970 forint. A kötetet a Grafológiai Intézel terjeszti. S. Borges —mm rr ■*/./* IUZIjBtŐK Átalakulnak kulturá­lis intézményeink. Nemcsak külső ar­culatukban, hanem belső funkcióikban is. Vállalkoznak. Karácsonyi vásár az ificentrumban 8alá2$ Attila felvétcie j-k ell az öregúr arcát fi­i-e gyelte, de az inkább AJ egy vastag könyv iránt mutatott feltűnő érdeklődést. —Százezer fonttal tartozik, Bed — mondta határozottan. — És most már fizetnie kell. A vendég elsápadt. — És ha nem tudok? No, persze, csak elméletileg kér­dem... — Elméletileg ez bíróságot jelentene. Gyakorlatilag pe­dig korai halált. Vagyis én a maga helyében fizetnék. Lehangoltan távozott, mert tudta, hogy ezzel a vén uzso­rással nem lehet játszani. Eszébe jutott, hogy egyik adó­sát a napokban húzták ki a Temzéből. Dehát ekkora összeget nem tud összeszedni. Talán, ha biztosítása lenne... Ez az. Felveszi a hitelt, s aztán nem törleszt. Egészen vidáman kezdett a terv végrehajtásához. Felhívta a meteorológiai intézetet. — Kérem szépen, milyen idő várható a jövő hét végén, meg tudnák mondani. Mi ugyanis nagyobb kerti ünnep­séget tartanánk. — Ha teheti, halassza el, úgy tűnik, viharra számítha­tunk— mondta egy hölgy ud­variasan. Es azt is hozzátette, hogy persze, ez csak távprog­nózis, és nem bizonyosság. Bell jó hírként fogadta a közlést. Neki kifejezetten jól jönne akár az ítéletidő is. Másnap vett néhány kellé­ket, kötözőanyagot, és külön­böző helyeken öt liter olcsó, műanyag edényben árusított bort. Ezek tartalmát, undor­ral öntötte ki otthon. Aztán sorra járta a benzinkutakat és normált vett, mert, mint mondta, gyorsan nő a fű a kertben, nyírnia kell. Péntekig elintézte a biztosí­tást, simán ment. Melege volt, érezte, hogy a meteorológus­csak néhány másodperc, és a benzin megteszi a hatást. Legfeljebb fél óra, amikor észrevehetik a tüzet, de ad­digra minden kellék úgy elég, hogy senki sem gyanakodhat gyújtogatásra. Amikor a tűzoltókat kihív­ták, Bell a törzshelyén, a sar­ki kocsmában ült. Jelenlétét azzal tette emlékezetessé, nak igaza lesz, a levegő nagy­on fülledt. Aztán a viharfel­hők is megjelentek, majd a dörgést is hallani lehetett. Si­etve berakta a kellékeket az autóba és a régi raktárhoz ment, ami tele volt kocátok­kal, jól égő holmival. Ezt a raktárt, előzőleg 120 ezer fontra biztosította. A trükk szinte gyerekjáték­nak tűnt. Behordta, egyenként elhelyezte körben a benzines műanyagedényeket, gondo­san lecsavarta a kupakját mindegyiknek. Gyújtózsinór­ral összekötötte őket, s ahol ezek vége találkozott, ott gy­ertyát gyújtott. Dolgát végez­ve, sietősen távozott. A vihar már tombolt, s ennek különö­sen örült, hiszen nincs ember, aki ilyenkor kimenne a falak közül. Úgy számolt, hogy kö­rülbelül 25 perc, amíg a gyer­tya leég annyira, hogy a gyúj­tózsinórok tüzet fognak, aztán hogy két ismerősétől is meg­kérdezte hány óra, merthogy elromlott a karórája... A raktár teljesen megsem­misült. Majd a biztosító fizet, mondta a szakértő, kijelentve, hogy a tűz oka villámcsapás volt. Néhány nappal később egy jól öltözött úr kereste a laká­sán Bell raktártulajdonost. — Wright felügyelő vagyok — mondta megnyerő módon. — Velem kellene jönnie, né­hány dolog tisztázására. — Nos, miről van szó? — kérdezte Bell a rendőrségen. —Az alibijéről uram. Pon­tosabban a délután egyik fél­órájáról a múlt hét végén. — Fél hatkor már a kocs­mában voltam. Megkérdezhe­ti, felügyelő. — Megtörtént. De engem az ezt megelőző fél óra ér­dekel. Bell agyán átvillant, hogy éppen akkor volt a rak­tárban, a trükk előkészítésén. — Otthon voltam. — Nem az öreg uzsorásnál volt véletlenül, akinek vagy százezer fonttal tartozik?—A felügyelő kis szünetet tartott, majd folytatta: — És akit megölt, mert nem tudott neki fizetni! Felhívom a figyelmét, hogy igen nagy bajban lesz, ha erre a fél órára nem lesz alibije. A gyilkosság komoly dologi —En nem öltem meg senkit — kiáltotta váratlanul Bell. —A raktárban voltam, szóval előkészítettem a tüzet. Letar­tóztathat, mert át akartam vágni a biztosítót, de az öreg megöléséhez semmi közöm! A felügyelő egy eddig hall­gató úrhoz fordult. — Uram, ön, mint a biztosí­tó szakértője, elfogadja a véleményt, szóba jöhet a gyújtogatás? — Kizárhatjuk nyugodtan. A tüzet villámcsapás okozta, s ezért Bell úr, a tulajdonos 120 ezer font kártérítést kap majd. / — Nekem nem kell a pénz! Én gyújtottam fel, tartóztas­sanak le ezért. De az uzsorást nem én öltem meg! —Hát persze, hogy nem — mondta higgadtan a felü­gyelő. — Senki sem ölte meg... És én most elnézést is, kérek öntől, de a kétségkívül őszinte vallomása nélkül so­hasem tudtuk volna bebizo­nyítani, hogy a tűzijáték trükkjét kiagyalta és végre is hajtotta... KULTÚRA 12 K^le^Magyaiwsaa%

Next

/
Thumbnails
Contents