Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-12 / 293. szám

Ügyet szolgálni, nem embert Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Az első mondatok a gyermek­kort idézik, amely — kita- pinthatóan — meghatározta a későbbi felnőtt személyisé­gének alapvető vonásait. Varga Károly édesapja Nagyhódoson, a helyi kisgaz­dapárt elnöke volt, s a család nyakas kálvinista. A fiút a debreceni reformá­tus kollégiumba küldték, le­gyen belőle református lel­kész. Érett férfiként lép majd ki az alma mater kapuján hu­szonhárom évesen. De a szü­lők nem tudták, hogy él a vá­rosban egy kislány, aki a Mi- asszbnyunk rendjének az apá­cajelöltje. Igaz, hogy a kislány se tudta, hogy nem lesz belőle apáca, hanem tanítónő, mint ahogy a fiatalember is a tanár­ságot választotta. Amikor a munkahelyről esett a szó, egyet kértek csu­pán: bárhová, de együtt. A fia­talok Gebére (Nyírkáta) kerül­tek. A férj néhány évvel ké­sőbb már iskolaigazgató Nyír­meggyesen. Gyorsan pereg­nek az évek, s elérkezik a nyugdíjaztatás is. A mátészal­kai Esze Tamás Gimnázium ban szinte észre sem venni, hogy mát csak nyugdíjasként dolgozik Nemcsak ott hanem a tanárképző főiskola filozó­fiai tanszékén is Mindkét he lyen a filozófiai gondolkodás elsajátíttatására törekszik, meg arra, hogy tanítványai szeretet­tel közeledjenek a világ felé. A közelmúltban egy Nyír­egyházán rendezett tudomá­nyos felolvasóülésen azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Karácsony Sándor szel­lemét és tanításait idézte. A fi­lozófia-etika professzora volt az egyetemen, illetve csetkészpa- rancsnoka is a negyvenes évek második felében. — Az előadás Karácsony idő­szerűségét boncolgatta. Miben foglalható ez össze? — Karácsony Sándor három dolog egységében látta a legfon­tosabb magyar jellemzőket: határ­talanság, időtlenség, megfogha­tatlanság. Legfontosabb voná­sunk, hogy nem tudjuk a problé máinkat megoldani, mert úgy ren­dezkedünk be: kifolyik az ujjaink között az idő. Minden problémán­kat magunk előtt görgetjük, és az utókorra hagyjuk. Ezek a megol­datlan problémák aztán századon­ként két-három alkalommal ki is éleződnek. — Mi jellemzi még Kará­csony gondolkodását? A termé szetszeretet. Fontosnak tartotta a kirándulásokat, a tábortüzeket, az országjárást. Együtt lenni a gyerekekkel. Ezt a tanítást kö­vettem hosszú évtizedeken át Gebén, Meggyesen és Máté­szalkán is. — Mindez nem tűnik most anakronizmusnak, a magyar ságtudat korszerűtlen a régi nosztalgiákból építkező feltá­masztásának? — Talán csak azért, mert a magyar gazda mint fogalom, eltűnt. Mindenki magyar, aki vállalja magyarságát, de leg inkább az a magyar gazda. Hajdanában azért éreztem jól magamat azokban a gyerekjá­tékokban, mert kifejeződtem bennük. Az elmúlt negyven évben is bennünk szunnyadt a magyarságtudat, de nem na­gyon kaphatott hangot Ha is­mét létrejöhetnek azok a kis autonómiák, közösségek, ame­lyek régen a magyar életet sza­bályozták, egészen bizonyos, hogy magyarnak lenni sokkal természetesebb lesz, mint gon­dolnánk. Önszerveződő közös­ségekre van szükség, amelyek az összetartozás tudatát is ki­alakítják. De autonóm csak ak kor lehet egy intézmény, ha au­Szekeres Tibor felvétele tonóm közösségek tartják fenn, és nem függ senkitől sem. — Az etika került szóba az előbb. Mit értünk alatta? — Azoknak a szokásoknak, szokáshagyományoknak az ösz- szességét, amelyeket nem a tör­vény. hanem a közvélemény szentesít. Az etika kifejezi a generációk közötti együttélés szabályait, a nemek közötti kap csolatot. a vendégbarátság sza bályait (ennek egy része az etikett). Ide tartoznak a bajbaju­tottak megsegítését szabályozó és a közlekedési normák. — Annyira felkavarodott körülöttünk a világ, hogy mu­száj megkérdezni: szükségle­tünk-e ma az etika? Igen Az etika fontossá­gát akkor ismeri fel az ember amikot vele történik meg, ami szerinte etikátlan Hosszú éveken át ^ amellett hogy filozófiát tant tottál — te voltál az egyik leg nevesebb halottbúcsúztató is Rengeteg társadalmi temeté­sen voltál szónok. — Harminc éven keresztül. Az utolsó temetésem néhány héttel ezelőtt volt. Karácsony Sándortól tanultam azt is, hogy ügyet szolgálj, ne em­bert Nem volt ebben semmi küldetéstudat, egyszerűen úgy gondoltam, hogy aki mélyebb re került, mint én, mert elvesz­tette. akit szeretett, annak ne­kem szolgálnom kellett. — Mégis pap lett belőled.. — Akármennyire szidom is az elmúlt évtizedeket, azt ősz­intén be kell ismernem: nem kellett az egyéniségemet fel­adnom, mindig önmagam le­hettem. S ma sem tudok ennél fontosabbat. A pallos árnyékában Horpácsi Sándor Annak idején négyszer ol­vastam el az Egri csillagokat, s mert annyira tetszett, elolvas­tam Gárdonyi minden elérhető könyvét. Ha van alapkönyve a magyar irodalomnak, akkor Gárdonyi regénye az. Akinek nemzeti identitászavara van, tudni akarja, hogy mit jelentett magyarnak lenni ebben a min­dig huzatos Kárpát-meden­cében, az olvassa újra és újra Gárdonyi regényét, amelynek főhőse maga az egri, s egyál­talán a magyar nép. Lehetne Dobó István, a várkapitány, de Gárdonyi zsenialitása éppen az volt, hogy Bornemissza Gergelyt állította a tengelybe, s nem karrierregényt írt, ha­nem történelmit. Több évig kutatott, készült a feladatra, s noha bőven merí­tett Tinódi Lantos Sebestyén Krónikás énekéből, képzelete kiegészítette, kiszínezte azt, hús-vér alakokat,, hiteles figu­rákat teremtett. Ám a regény végén nem is annyira hiányér zetünk támad, inkább fölkel­tett kíváncsiság: mi történt a várkapitánnyal: Dobóval. A téma, a kihívás egri írástudóra várt. Nem az Egri csillagokat kellett folytatni, mert azt ne héz is lenne felülmúlni, hanem mintegy kiegészíteni Dobó István élettörténetével. Apor Elemér vállalkozott a feladatra: a költő. A karcsú kö­tet, a vállalkozás nem mérhető Gárdonyiéhoz. Sajnálattal jegyzem meg ezt, de el nem hallgathatom. Az alcím pon­tosan jelöli a műfajt és az eredményt is. Nem száraz tör­ténelmi munka, mert a szerző leírásokkal, eszmefuttatások­kal, lírai jelenetekkel oldja a tényszerűséget, de nem is igazi regény, mert mozaikos, minielbeszélések, életrajztöre­dékek füzére. Nem közelíti meg nyelvi leleményben — gazdagságban sem — Gár­donyit, akrkényesen ügyelt az archaizálásra, a történeti leve­gő hitelességére. Furcsa mód, Apor mégis megemeli a figu­rát, azaz a jellemrajzot kicsit retusálja. A 16. század törté­nelmünk egyik legkeserve­sebb korszaka. Mohácson el­bukott a történelmi Magyar or szág, s az a magyarság, amely addig expanzív volt (gondol­junk Mátyásra!) erejében megrendült, megroppant, s azóta védekezésre kényszerül, sokszor létében is fenyeget- tetve. Tulajdonképpen már Gárdo­nyi is azért írta meg az Egri csillagokat, Móricz az Erdély trilógiát, hogy — Trianon ár­nyékában — mintegy cáfolja a herderi jóslatot a nagy törté­nelmi példával helytállásra biztassa kortársait, erősítse a hitet, hogy amit meg lehet, azt meg is kell cselekedni. Apor Elemér könyvében is benne van egy nagy romanti­kus történelmi regény lehető­fii*** Kuroszava felhői alatt Magas, barna férfi felemás cipőben. Amerikai fiimvígjáték. Rendezte:Stan Dragoti. Főszerepben: Tom Hanks, Lori Singer, Jim Beluskf. megkönnyíti számunkra egy idegen kultúrkör megértését, hanem inkább amiatt, hogy bi­zonyítékot szolgáltat a kultú­rák közötti átjárhatóságra. A Ran a japán nyelvben ká­oszt jelent, s ezzel a címmel a rendező egyúttal kijelöli azt a nézőpontot, ahonnan a trónjá­ról lemondó öreg uralkodó és három gyermeke (Shakespe- are-rel ellentétben fiúutódok ról van szó) viszonyát szem lélni óhajtja. Ezáltal természe­tesen súlypont-áthelyeződés is bekövetkezik: az etikai meg­közelítés mellett nagyobb teret követel magának a politikai is. S miközben az emberi vi­szonylatok káoszát szemlél­hetjük, a képi világ hihetetlen rendezettsége teremt ellenpon tot. A szimmetriára való törek vés a rendező korábbi filmjei­ben is jelen volt, de talán sehol olyan példásan, mint ebben a filmjében. Egyébként is Kuro­szava azon kevés, és egyre fo­gyó számú rendezők közé tar­tozik, akik különös szerepet tulajdonítanak a látványnak. Lenyűgözőbb tájat nehéz el­képzelni, mint a nyitó képsor ban megjelenő, erdőborította hegygerincek egymásba futó domborulata. Még a finom er­dei pára is ott lebeg a képen Saito Takao varázslatos kame­rája előtt, a természet fenséges pompájával gyönyörködtet. És hát Kuroszava felhői! A kamera többször fordul az ég felé, s ha az így nyert látványt vágóképeknek tekintjük, vala mit nagyon félreértünk A fel hők néha könnyedek, néha ha­ragosak. majd vészjóslóak. mindig előrevetítik, megelő­zik a történések hangulatát „Lear királytól eltérően, aki nem bán meg semmit, soha nem gondol a múltjára, Hide- tora ebben a rémes drámában elgondolkodik múltján és megbánást mutat: ebben az ér­telemben az én változatom ke­vésbé tragikus” — mondta egy nyilatkozatában Kuroszava. Ez némiképp igazolódik a színészi játékkal és a stilizá- cióval. Kozincev Lear királya annak idején a realisztikus tö­rekvés jegyében fogant, típu­sokat teremtett; ezzel szemben a japán rendező archetípusokat vonultat fel, általában egyetlen lényeges tulajdonságra egy­szerűsíti hősei jellemrajzát. (Ebben a tekintetben a Bolond kivétel, miként hogy a japán feudális világban ilyen figura nem létezett, s a rendezői szándék a bonyolultabb jel- képiség megteremtésére kife­jezésre jut abban, hogy a sze­repet nőimitátorral játszatja.) Az európai hagyománytól kifejezetten idegen a Hideto- ra-Leart alakító Nakadai Tat- szuja játéka. Teatralitását ná­lunk színpadon is túlzónak vélnénk, hát még filmvásznon. A japán színházi hagyomány miatt az ottani nézők biztosan nem, de az európaiak több gesztusát, hanghordozását ko­mikusnak tarthatják, holott a szándék nyilván ezzel ellenté­tes. A Ran befejező képsora ere­deti Kuroszava-lelemény: ösz- szetett jelképisége némiképp talányos, de félreérthetetlen pesszimizmusa összecseng ké sőbbi filmje, az Álmok szem*, léletével Hamar Péter Japán messze van. Japán kultúrája másfajta, mint az eu­rópai. Ám ha megnézzük az agg mester, Kuroszava Ran című alkotását, a jelenvalóság élményével gazdagodunk, s annak a kultúrának a levegőjét szívjuk, amelyet a mi konti­nensünkről ismerünk. Pedig a történet időben és térben ugyanoda helyeződik, ahová az Arnyéklovasé: a szigetor­szág XVI. századi viszonyai közé. Sokszínű rekvizitumai- val a hamisítatlan középkori japán világ éled újjá a néző előtt, amelyben azonban nem a történelmi elem a lényeges, hanem a szimbolikussá nö­vesztett mitikus-mondái réteg, s ezen a szálon kötődik nem csak az európai kultúrához, hanem az egyetemeshez is. S ha mégis az európaihoz kötődést kell hangsúlyoznunk, az azért van, mert a történet a legnyilvánvalóbban Shakes­peare Lear királyának japán közegbe ültetett változata. Ku­roszava semmiféle szentségtö­rést nem követ el ezzel a meg oldással, hiszen a legnagyobb tisztelettel közelít a nemes ma tériához, mint ahogy megtette ezt korábban a Véres trónnal, amely a Macbeth ihletése nyo­mán született. Ha hazájában Mizogucsit vagy Ozut jelentősebb rende­zőnek vélik, mint Kuroszavát, az minden bizonnyal azért for dúlhat elő. mert az európaiság vádját olvashatják a fejére. Mi a magunk szempontjából ezt inkább értéknek ítélhetjük, és nem feltétlenül azért mert Csillagászati évkönyv M. Takács Ferenc sége, de a szerző — szerénysé­ge miatt? — egyszerűen nem él vele. A krónikás szűksza­vúságával csak a Dobó család, a várvédő hős kapitány életét írja meg. küzdelmét a Peté­nyiekkel, a három részre sza­kadt ország nyomorúságával, s főleg a törökkel. De nem bí­belődik csataleírásokkal, az egri ostromot is elintézi né­hány mondattal, mint az életút egyik csúcspontját érzékelteti, amely emelte a Dobó család hírét, presztízsét, dicsőségét. Dobó István Apor Elemér tol­lán derék katona, hazafi, de kissé egysíkú, egyszínű jel­lem, akit többször is csapdába ejt jóhiszeműsége, naivsága és a politikai cselszövés. Azért egyoldalú ez a kép — pl. a Habsburgokról —, mert a had­történetírás már árnyaltabban fogalmaz az oszmán biroda­lom terjeszkedéséről, erről a félelmetes gyarmatosító, rab­szolgatartó hadigépezetről, amelyet — akkor — senki se tudott volna föltartóztatni Eu­rópában. Ez a tény csak növeli a bátor katonák: Dobók, Zrí­nyik, Szondik, Losonszyk stb. érdemét, dicsőségét, akik va­gyonukat, életüket nem kímél­ve szembeszálltak a túlerővel. Ezek az emberek nem voltak makulátlanok, szentek, képes­ségeik is sokféle volt, de föl­nőttek a feladathoz. Apor re­génye érzékelteti ezt is, hogy a törökellenes harcoknak mint­egy a szünetében azért Dobó is gyarapítja a vagyonát, míg­nem Felső-Magyarország egyik leggazdagabb földesura nem lesz. Küzdelmes élete volt, sorsa szerencsétlen, mert a fiával kihal a nemzetsége. Szerencsétlen, de nem dicste­len, mert rá is áll, amit a ther- mopülei hősökről véstek kőbe: megcselekedte, mit megkívánt a haza. S ebben példa, minta: több mint regényhős. (Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1992) A megye területén igen né­pes tábora van az amatőr csil­lagászoknak. Ezen tagok szá­mára nélkülözhetetlen a csil­lagászati évkönyvek haszná­lata. Ezekből merítenek a bolygók állásáról, fedésekről, nap- és holdjárásáról hasznos ismereteket. A Meteor Csillagászati Év­könyv 1992,164 oldalon tájé­koztatott bennünket, a most megjelenő 1993-as már szebb kiadásban, jobb papíron és előnyösebb nyomdai techni­kával készülve ismét az az­előtt megszokott nagyobb ter­jedelemben, 180 oldalon ad tájékoztatást. Tartalmazza az előbb említett a csillagok megfigyelését elő­segítő naptári táblázatokat, szakcikkeket: a csillagászat leg­újabb eredményeiről, csillag­foltokról változó csillag megfi­gyeléséről, a Jupiter Nagy Vö­rös Foltjának történetéről, az időszerű Mars bolygóról. W” .................. ' ........ ........

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents