Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-28 / 281. szám
1392. november 28. 10 p A módszer mamája Szőke Judit Háromszáz pedagógus, javarészt tanítónők vártak rá az ősszel Nyíregyházán, a Hunyadi Mátyás Általános Iskola aulájában. Aki még nem találkozott vele személyesen, legfeljebb csak magáról a programról hallott ezt-azt, abban a várakozással vegyes érdeklődés, aki már részese volt előadásainak, vagy kipróbálta a módszert, abban a lelkesedés volt nagyobb. Tanulni gyülekeztek a tanítók a megye minden tájáról. Tanulni a módszert magától, Tolnainéíól. Az autója tele volt szemléltetést szolgáló eszközökkel, a pulpituson tábla, vetítővászon, a magnó is startra készen állt. Tolnai Gyuláné, az alsó tagozatos olvasás-írás-matemati- kaoktatás legújabb metodikájának kitalálója bevallása szerint tíz éve nem volt így megfázva. Betegségét és korát is meghazudtoló energikus léptekkel sietett oda azokhoz, ajcik üdvözölték. „Ica néni” láthatóan igen nagy szeretetnek és népszerűségnek örvend. Sajátos világlátása, korszerű, valóban gyermekközpontú betűvetést és számolást elsajátíttató technikájának szenvedélyes előadásával bizonyára újabb híveket szerzett. Öt év eredménye, hogy az ő módszere alapján tanulnak 3100 osztály kisiskolásai, ráadásul az első három évben könyv nélkül, saját jegyzeteikből, s egy szál programfal segítségével tanítottak a kollegák. / — Úgy terjedtem, mint a gomba, aminek az is a magyarázata, hogy elegük lett a pedagógusoknak a sok rájuk kényszerített elvből, abból, hogy még azt is megszabták, mikor lélegezzenek. Az én programom, úgy érzem felszabadító, azt csinálhatja általa a tanító, amit szeret, a gyerekhez is közel áll. S mindketten egyben továbbépítői is szakmai elképzeléseimnek, nálam a rendszer, a struktúra nem egyéb keretnél. A módszerhez szervesen tartozó tankönyvcsalád Unes- co-díjat nyert, de Tolnainé többre értékeli e nemzetközinél a hazai sikert (az övéi lettek a legszebb magyar tankönyvek), mivel tudvalévőleg senki sem próféta... A Tolnaimódszer bázisiskolája Tak- taharkányban van, ahol a tankönyvszerzőt díszpolgárrá avatták. A könyvek, s a módszer egésze arra az egyszerűen megfogalmazott, 17. századi Comenius-elvre épül, hogy díszítsétek fel az iskolák falát! A kisgyerek elementáris erővel a szépet akarja az életből, azt kell hát adni neki a tanulás során is. Képek és hangok... Mikor megnyerte a kuratóriumi díjat, a nyelvészek köteke- désére kérdéssel válaszolt: van magának gyereke, unokája? Amikor eljön az első megszólalás ideje, színészi produkciót mutat be az egész család. „Mondd ki szépen: ma-ma”. Nézi a kicsi az ajkak mozgását, s hallja a hangot, azaz néma memoriter kommunikációt folytat. Mígnem egyszer csak kimondja. Ez ezerszer lejátszódik, de nem kér rögtön ceruzát egyetlen egyéves sem... A kisgyermeki lélek sajátosságainak, az emberi természet fejlődésének figyelembe vétele, ritmus, mozgás, játék, ennyi az egész. Ahogy a beszélgetés során e témához értünk, az ujja végeit összeérintette, s rögtönzött bemutatót tartott arról, hogyan megy ven- dégségbe a „1” hangocska, la-lá, lá-li... A kéz nem enged megállást, a ritmus hozza a következő hangot, s a nebulók fúj- énekelik, táncolják. Ugyanezen szigorú elvekre épülő, de szórakoztató gyakorlatok segítségével bármelyik idegen nyelv is játszva elsajátítható. A szorobán, a szorzótáblának csak a kezek segítségével tanított módszere is saját találmány. 14 év kemény munkájának gyümölcse. A kéz oktatási eszközként való alkalmazását már az ősi keleti kultúrák népei is terjesztették, nagy cso- dálójuk is Ica néni. Kérdésemre, hogy sokan vannak-e, akikre szívesen ráragasztaná a nátháját, kissé fanyarul legyintett. — Ilyen óriási ellenállásba módszer még nem ütközött, főleg mivel az alapokat is megmozgattam. Amíg meg nem jelentem a porondon, addig egymás ellen harcoltak a módszeralkotók, ám aztán összefogtak ellenem. Az OPI, mint az inkvizíciós törvényszék, ha lehetett volna, máglyán elégettet. Ha nem jutott volna ki Amerikába, tankönyv sincs, s ha a pedagógusok nem emelik fel a szavukat, ma nincs elterjedt Tolnai. Az alkotómunkába 16 évesen kóstolt bele, s műveli azt a mai napig, túl a hatodik ikszen. Ebben az évben ez a nyíregyházi volt a 215. előadása. Tolnai Gyuláné A SZERZŐ FELVÉTELE ják, Menekülés a sors elől Mátészalka (Nyéki Károly) — Wiesenthal. Csak így, utónév nélkül, a háború után fogalommá vált. Féltek (félnek) tőle azok, akiknek félnivalójuk van lelkiismereti okokból — ha van lelkiismeretük —, őszintén drukkolnak neki zsidók és nem zsidók, akiknek okuk van a múltra emlékezni és a jelen történéseivel számot vetni. Anakronizmusnak tűnik, de egy másik név is fogalommá vált, persze más előjellel: Eichmann. Simon Wiesenthal neve a szaksajtóban széles körben ismert. Nevezik nácivadásznak, vérebnek, engesztelhetetlen gyűlölködőnek. Ám az ellentábor sem tétlen, nem ismeretlen a neki címzett életveszélyes fenyegetés, a gúnyolódás céltáblája. Ismertek tanulmány- és dokumentumkötetei, ezek központi témája érthető- en a holocaust. Most újabb könyvét ismerhetjük meg, ezúttal regényt, melynek a címe is talányos: Menekülés a sors elől. Mindjárt el kell mondanunk: ez az önéletrajzi elemekkel alaposan megtűzdelt szépirodalmi alkotás a maga nemében nem remekmű, ellenben hallatlanul értékessé teszi az az információtömeg, amiből még a szakember is új ismereteket szerez. Gondoljunk itt az osztrák zsidóság történetére, a keleteurópai országok üldözöttéinek tragédiájára, az ukrán, lengyel, román eseményekre. Ezen országok idevágó históriai értékelését e mű alapján több ponton másként látjuk, új történelmi helyzeteket ismerhet meg az értő olvasó. (Csupán egy példa: a németektől szökött zsidókat a felszabadítónak vélt szovjetek vissza- toloncolják...) Hihetetlen és hátborzongató, amiről ez ideig csak suttogva lehetett beszélni. Persze, kifogások is felmerülnek: nem mindenben helytálló Wiesenthal értékelése a román állam és a zsidóság kérdésében... Közepesnek minősül a könyv meséje. A háború elején Camillo Torres és Ruth nevű leányának tragikus históriája a németek által megszállt Bécs- től egy Fekete-tengeri hajó robbanásáig. Közben megany- nyi kaland, sorsok, tragédiák, hitványságok és az emberi ne- meslelkűség színes ábrázolása teszik mégis látványossá ezt a művet. Bő ismereteket kap az olvasó az európai zsidóság több ezer éves történetéről: a diaszpórától a gázkamrákig. Különösen fontos ez a mai kor emberének, aki fél évszázad távolából újra érzékeli a gyűlölet kitapintható jeleit. (Wiesenthal, Simon: Menekülés a sors elől. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1991.) Poloska az alvilág levesében Técsi Zoltán Amerika lassanként többet tereget ki hírhedett haramiáinak viselt dolgairól, mint amennyi valóban feltételezhető a megboldogultakról. A főfontos A1 Capone kétes emlékének többrendbeli kifosztását követően sorra elevenedtek meg a vásznon a gazság hőskorának egyre kisebb horderejű hiénái. S tudvalevőleg a keleti part kifogyhatatlan sztorile- lőhely gengsztermitológiák tekintetében, hisz Los Angeles már akkoriban sem volt névadó angyalával összefüggésbe hozható. Szenny és pénz rothadó elegyével annál inkább. S most szemünk előtt épül fel a sivatag közepén az iparszerű bűnözés bővített újratermelésének televénye, a kénköves ördög és a szerencse vaksi istennőjének kedvenc találkahelye: Las Vegas. Amely mára túlragyogja még Monte Carlo fényeit is... S lön a nap, mikor Benjámin (Bugsy) Siegel, a csúcsra törekvő éttes bandita, kiszáll egy álomjárgányból, valahol a Metropolisz és a Semmi között, és a tájtól igézetten kitalálja a luxus és kockázat fényűző fővárosát, a parttalan herdálás epicentrumát. Ahonnan csak dúsgazdagon és koldusszegényen szokás távozni. Eddigre már ezer szállal ösz- szefonódott, multinacionali- zálódott, a sokáig megkülönböztetett olasz, ír és zsidó maffia. A siheder Siegel sleppjé- ben pedig szinte először tört meg a kasztosodás jege: taljá- nok és gojok ugyanabban a zavarosban halásztak. A szétszedett, majd újra összerakott alvilág pedig még szervesebb és átláthatatlanabb részévé lett ezáltal a kor Amerikájának. A második gazdaság, valóságos ámyéktársadalom... Mint emlékezhetnek, ez a film is komoly Oscar-esélyek- kel indult el világhódító útjára, bár ezt a márkás védjegyet mégsem sikerült megkaparintania, mint árunak. Valamiért leáldozni látszik a géppisztolyra hangszerelt filmek abszolút sikere, bár nincs év, hogy ne jelenne meg újabb az erőszak palettáján. A tavaly- előtti év volt még egy jobb évjárat: Nagymenők, Dick Tracy (ugyancsak Warren Beatty- vel), A halál keresztül- ján, Négykezes géppisztolyra. Harvey Keitel (Thelma & Luise), Ben Kingsley (Gandhi), Joe Mantegna és a csak Poloskaként közszájon forgó Siegelt alakító Beatty pedig legalább akkora kaliberek most az Óperencián túli mozipiacon, mint lehetett volt a keleti partvidék négylevelű lóheréje a korabeli alvilágban. Beatty az ellenállhatatlan — aki most legalább annyira sáros is, mint Sármos, s akit már vagy tízszer jelöltek rendezőként vagy színészként a fő filmtrófeára —, 1967-ben avatta első átütő sikerét Faye Dunnaway-jel, a Bonnie és Clyde-ban. Ä Dick Tracy mozgóképesített képregénye előtt volt erre esélye a Vörösök című, hason- képpen saját képére formált nagyvállalkozása folytán is. Merthogy egyikben sem átallta saját pénzéből megrendezni önmagát! Shirley McLaine vonzó öcsikéje időközben Hollywood 55 éves klasszikusává cseperedett, s vénségére még a fejét is elcsavarta filmbeli partnere, egy macskából és boszorkányból összetevődő szépséges tündémő. Az az Anette Benning, aki Milos Forman Valmontjában (a Veszedelmes viszonyok verziója), és Harrison Ford oldalán a Csak egy lövésben hívta fel magára a figyelmet. S mielőtt még megfeledkeznénk a frigyet egy mederben egyesítő násznagyról, előhozakodnék vele, a rendezővel. Lévén most az egyszer nem Warren vesződik a vezényléssel. Ellenben neves embert nyert meg ehhez, Barry Levinson személyében. Akinek jó hírét olyan bevetések tartósítják, mint a Rain Man, Jó reggelt Vietnam, s nyugodtan állíthatom, mostantól a mi vér- mes-melankólikus Bugsynk is. Az alvilág nagy álmodozója, addig-addig, hogy már majdnem meghasad a szívünk, mikor az ordas gazembert falka- társai lelövetik mint egy kutyát. Hiába: farkas farkasnak farkasa. Hamarosan a mozikban. Hollywoodi lidércnyomás. Színes amerikai film. írta és rendezte: Joel és Ethan Coen Példamutató emberséggel Sokan érzik hivatásuknak anyanyelvűnk ápolását Ofehértó (KM - Keresz- tessy Attila) — A címben a többes birtokrag megyénkre vonatkozik, nemkülönben a megyeszékhelyre, amely évek óta a nyelvvédelem negyedik helyen nyilvántartott fellegvára. Ezt igazolja az a tény is, hogy a nyelvhetet az idén itt nyitották meg, már nem először. Az anyanyelvápolók szövetségének ez évi közgyűlésére Budapestre néhányan mint alapító tagok meghívót kaptunk. Megyénkből azonban nem csak ennyien vagyunk tagjai a szervezetnek. Nyíregyháza, Kisvárda, Kemecse, meg még néhány kisebb község is, Tiszaszalkán egy egész osztály tartozik közénk. Ofe- hértón is elkezdtem a tagtoborzást, a Beszélni nehéz! rádióműsorba pedig általános iskolások csoportjával kapcsolódunk be novembertől, az iskolaigazgató lelkes támogatása révén. Örömmel állapítjuk meg évről évre, hogy Szabolcs-Szat- már-Bereg a legelsők között van a megyék sorozatában. Vezetőségi tagokat is választottunk az alakuló gyűlésen megyénkből. Ezek a tények nem egyszerűen statisztikai adatot jelentenek, hanem sokkal többet annál. Hatékony propaganda a jó példa sokak számára, de jel is arról, hogy az ország középpontjától oly távol nem kevesen érzik hivatásuknak anyanyelvűnk ápolását, védelmét, jobbítását Bessenyei György és Kölcsey Ferenc pátriájában. Erről a nyelvi műsorok is tanúskodnak (rádió, televízió), melyekben szinte minden héten hallhatók szerepléseink. Az Álljunk meg egy szóra elnevezésű tévéműsor első jutalomkönyve szabolcsi faluba érkezett, a Magyar Televízió nyelvi bizottsága is — személyemben — innen kérte fel az egyetlen civil nyelvhelyességi tanácsadót. Ezáltal is mintegy elismerték azt a tényt, hogy mi tisztán beszéljük a magyar nyelvet, az itteni értelmiségiek pedig ezen túlmenően iránymutató pontossággal is. Mindez engem személy szerint arra indított, hogy cikket írjak újabban az Édes Anyanyelvűnk folyóiratba Tudománytalan megalkuvások címmel. Nyelvművelő írásaimban van mire támaszkodnom, bár nyelvszakkos diplomám nincs: a Nyírségben nőttem fel, pedagógus szüleimtől és a szakolyi néptől tanultam anyanyelvemet, ma is ebben a nyelvi közegben adatik élnem, ahol sem a kisgyermekek, sem az analfabéta (vannak ilyenek is) öregek nincsenek megfertőzve a pesti utca rontásától (eggyenlő, kőrút, vagy a hátul hangsúlyozott szavak), hanem példamutató dallamossággal emberséggel beszélnek. A televízió beszámolt szövetségünk közgyűléséről, az anyanyelvápolás fontosságát ugyanis országosan elismerik, bár kevesen művelik teljes el- szánással. Ezzel kapcsolatban idézek végül Bánffy György színművésznek, elnökünknek az 1990. évi közgyűlésen tartott megnyitójából. Meghívta írásban az eseményre köztársasági elnökünket, de a biztonság kedvéért személyesen is elment Göncz Árpádhoz, hátha véletlenül elkallódott volna a felkérés. A titkárnőnek először csak azt jelentette be, hogy meghívásról van szó. „Sajnos, az elnök úr nem tud elmenni, mert okvetlenül részt akar venni az anyanyelvápolók szövetségének évi közgyűlésén.” Kölcsönös derültséget keltett a rövid válasz Bánffy György részéről: „De hisz’ épp azért jöttem, hogy oda hívjam meg őt, tisztelné meg jelenlétével összejövetelünket.”
