Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-03 / 234. szám
8 I JA Xtkt-íMatwarorszáü hétvégi mellé fa te 1992. okpóóer3.~] Messzibe szakadt maradékaink Nyíregyháza (KM - Kállai János) — Bizony, nagyon messze van Csángóföld, térben és időben egyaránt, állapítjuk meg egybehangzóan, amikor beszélgetni kezdünk. Szabolcsi Ilona tanítónő a Mandabokorból, Raffay Emese, aki szintén pedagógus, Borbányáról vágott neki a nagy útnak ez év júliusában. Sz. I.: — A szatmárnémeti MADISZ kezdeményezésére szerveződött ez a kéthetes sátortábor. A felhívást az újságban olvastam, s kevés töprengés után jelentkeztem a nyíregyházi városi művelődési központban. Nagyjából tudtam, mire vállalkozom, azaz, hogy valamilyen formában majd tanítanom kell ími-ol- vasni, beszélni a csángómagyar gyerekeket. Mert arról volt tudomásom, hogy arrafelé bizony se magyar iskola, se pap, se orvos. Az a csoda, hogy még egyáltalán értik a magyar szót. • Mint megtudom, a nyíregyházi „csapat” nyolctagú volt: hat pedagógus, egy teológus és egy gazdasági szakember. Szekszárdról és a fővárosból is jobbára tanítók-ta- nárok jelentkeztek, de a 25 fős létszámban volt építész, énektanár és orvos is. A MADISZ- osokkal kiegészülve végül mintegy félszázan népesítették be a Luizicalagor nevű falu közelében kialakított tábort. R. E.: — Ez a kétezer lelkes, csaknem 100%-ban csángók lakta település nem az igazán „eldügottak” közé számít. A megyeszékhely — Bákó (románul: Bacau) közelében található, persze ezzel együtt is én úgy éreztem magamat mindvégig, mintha a mesék világába kerültem volna. Vissza, talán több századnyit, az időben. Az asszonyok a patakban mosnak, otthon sütik a kenyeret, fatekenőben ringatják a csecsemőt, és a már nagyobbacska lányok is csak bekötött fejjel jelenhetnek meg a falu nyilvánossága előtt. A nők nagyon szemérmesek, és általában mindent egyfajta igen szigorú etikai mércével ítélnek meg. • A táborlakók önellátásra rendezkedtek be, de ottlétük alatt mindvégig élvezhették a falusiak gondoskodó szerete- tét. A romániai magyarok adományaiból „állt ki" a napi menü. Egy csángó asszony pl. 14 kenyeret sütött nekik, de akár- hová tértek be, étel-ital került az asztalra. Jóllaktak az ízletes fuszulykalevesből, és belekóstoltak más specialitásokba. A rájuk figyelés egyik momentumaként említik, hogy a hűvösebb éjszakákra 12 db plédet kaptak egy eladólány stafírungjából. Olyan takarókat, melyek a legféltettebb kincsei voltak a családnak. Sz. I.: Gyorsan összebarátkoztunk a helybeliekkel. Ők azt szerették volna igazán, ha náluk lakunk, de „célszerűbbnek” látszott a sátorozás mellett dönteni. A kapcsolattartásunk is ennek megfelelően alakult: a csángó gyerekek jártak nek magyarul, a centrumok közelében megfigyelhető egyfajta beszédbeli modernizáció. Belső keletkezésű szavak és a román átvételek egyaránt színezik a középkori ízeket őrző nyelvezetet. R. E.: — A csángómagyarok identitástudata nagyon erős. Ahogy én érzékeltem, mindennek a kulcsa a család. Majdnem minden famíliában 5-10 gyerek nevelkedik, és ez Csángó porta Rekecsinben fel hozzánk játszani, énekelni, táncolni. Volt egy kb. 30 fős „mag”. Ők mindennap jöttek! A 7-12 éves korosztály is érti- beszéli a magyart, de ími- olvasni nem tudnak. Magyar nyelvű, írásos „anyagaik” egyáltalán nincsenek, így minden, amit megőriznek a kultúrájukból, a nemzedékről nemzedékre való hagyományozás módszerével megy végbe. Mi aztán a kivitt tankönyvek és meséskönyvek segítségével próbálkoztunk az írás-olvasás valamelyest ellensúlyozza a gyors öregedést Alig negyvenéves nők tűntek a mi szemünkben anyókáknak, annak ellenére, hogy aprócska gyerekeik csimpaszkodtak a szoknyájukba. Sz. I.: — A másik össze- és megtartó kapocs a vallásosság. A római katolikus felekezet- hez tartozó lakosság körében nagyon erős a Mária-kultusz. Az teljesen elképzelhetetlen, hogy a vasárnapi miséről bárki is távol maradjon. Óriási sikeRekecsini utcakép tanításával. A csángó gyerekek között feltűnően sok a jó képességű. Hamar megértettek mindent, így nekünk is volt sikerélményünk. • Az archaikus nyelvi állapotról a táborozók sok érdekeset meséltek. Persze, a változások a csángókat sem hagyták érintetlenül. A városoktól távolabbi falvakban — pl. Rekecsinben — jobban beszélLuizicalagor polgárai reggelihez terítenek a magyar táborban Amatőr felvételek re volt az ottlétünk ideje alatt celebrált, magyar misének. Zsoltárkönyv nélkül énekelte a tömeg a gyönyörű egyházi énekeket. Megható és felemelő érzés volt látni és hallani az örömüket, együtt lenni velük. • A mesehangulatú, innen, hazulról nézve talán egzotikusnak tűnő csángó világ most kezd nyitottabbá válni. Eddig még a romániai, belső civilizációs hatásoktól is eléggé el voltak zárva. A mozgalmasabbá lett élethez hozzá tartoznak a Magyarországról érkező információk. A csángóföldiek közül egyre többen jutnak el Budapestre (fővárosunknak egyébként valami egészen fantasztikus nimbusza van a körükben) és az anyaország más helyeire. De az ősi földjükhöz — az erdőkhöz-mezőkhöz, a házhoz, a tehénkéhez — kötődés oly erős bennük, hogy mindenhonnan hazavágynak. Mert ők ott, országhatárunktól öt-hatszáz kilométerre akarnak megőrződni magyarnak, a saját erejükből és a lehetőségekhez mérten a mi segítségünkkel. Néhány óra a Beregszászi Magyar Gimnáziumban Györke László Sokat töprengtem azon, hogyan közelítsem meg magát a tényt, hogy Kárpátalján, közelebbről: Beregszászban magyar tannyelvű, nyolcosztályos gimnázium létezik. Az idén immáron a második évet kezdték. Miért e dilemma? Mert itt számunkra az természetes, hogy van nyolcosztályos gimnáziumunk (is). A beregszászi gimnázium újraindítására viszont negyvenhét évet kellett várni. A gimnáziumnak bár van igazgatója Udvari István személyében, az idén már néhány olyan tanára is, akik nem csupán óraadók, van önálló költségvetése, de nincs — épülete. Annak idején a tanfelügyelőség azért döntött úgy, hogy az áldatlan helyzet ellenére megnyitja a gimnáziumot, mert átlátták — Hapák István, Bacskó Tivadar —, hogy ha a körülmények rendeződésére várnak, meglehet, sose lesz Beregszászon gimnázium. A másik szempontról nem is beszélve: ti. hogy égetően szüksége van a kárpátaljai magyarságnak egy olyan középiskolára, amely kiemelt szintű ok- tatást-nevelést nyújt az arra érdemes, tehetséges gyerekeknek. * — Bár a gondolat nem teljesen új, sokáig nem mozdult el a holtpontról — magyarázza Bacskó Tivadar tanfelügyelő. — Sokáig tartott a huzavona akörül, hogy végül hány osztályos legyen a gimnázium, mert Ungváron, a területi tanfelügyelőségen voltak olyan elképzelések, hogy esetleg négy- vagy hároméves. Mi emellett döntöttünk, hiszen csak így válhat a tanintézet az elittanulók iskolájává. Mielőtt belevágtunk, tapasztalatokat gyűjtöttünk például Vásáros- naményban, Fehérgyarmaton, Csíkszeredán. Aztán pedig Baróti Szabolcs — .......-.... szoros kapcsolatot építettünk ki a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnáziummal. Majd ne- kigyűrkőztünk a tanterv, a tanmenet kidolgozásának, az alapszabályzat megfogalmazásának. Ez utóbbiban például szerepel, hogy aki a Beregszászi Magyar Gimnáziumban kap érettségi bizonyítványt, az felvételi vizsga nélkül bekerüljön az Ungvári Állami Egyetemre. * Módomban volt elbeszélgetni másodikosokkal. A kérdés az volt, hogy ki milyennek ítéli meg a gimnáziumi légkört volt iskolájához képest. íme néhány válasz: Enyedi Tímea: Sokkal többet tanulunk, mint a régi iskolában. Bihari Robi: Sokkal kedvesebbek a tanárok. Csizmár Mónika: Jobban kell igyekezni, mert, aki lemarad, mehet vissza, ahonnan jött. Tehát érvényesül a verseny- szellem, több a munkájuk a diákoknak — vontam le magamnak a következtetést. Sok a vidéki gyerek, hiszen a gimnáziumba egész Kárpát- aljáról jelentkezhetnek tehetséges magyar gyerekek. Ám az ingázás egyáltalán nem egyszerű mostanában ezen a tájon, hiszen a buszok — benzinhiány miatt! — csak hébe- hóba járnak. Ennek ellenére szinte mindegyikük vállalja a nehézséget, sőt, előfordul, hogy 6-10 kilométert!) is kell gyalogolniuk. Tehát az egyik oldalon a lelkesedés, az áldozatkészség, a másikon viszont a siralmas körülmények. Az igazsághoz tartozik, hogy Beregszászban 1901-ben a város lakosságának pénzén, közadakozásból építették fel a magyar gimnázium épületét. Ebbe a „felszabadítást” követően az ukrán tannyelvű középiskolát költöztették be. Dalmay Árpád, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség beregszászi szervezetének elnöke: — Tudomásul kell venni mindenkinek, hogy Beregszásznak volt magyar gimnáziuma, és ezt vissza is kell hogy kapja. Persze békés eszközökkel szeretnénk visszaperelni a régi gimnáziumi épületet. i Vajon ilyen körülmények között fenn tud-e maradni, meg tud-e izmosodni ez a tanintézet, hiszen jövőre már kinövik ezt az épületet is. Szerencsére a lelkes beregszásziak nem maradtak, nem maradnak magukra. Egyrészt, mert Tóth Mihály, az elnök járási megbízottja, is egyik fontos megoldandó kérdésnek tekinti ezt, s ahogy ismerik errefelé, minden követ meg fog mozgatni. A másik, amibe belekapaszkodhatnak, hogy a- Consensus Humánus Alapítvány (számlaszáma a Kereskedelmi és Hitelbank nyíregyházi fiókjában: 440-14827) már eddig is sokat segített könyvekkel, tanszerekkel. És a legújabb: a tanévnyitón kedves vendéget is köszönthettek a gimnazisták. Kardos Béla, az Ausztráliai Magyarok Szövetségének elnöke Sidneyből érkezett Budapesten keresztül Beregszászba. — Célunk a kisebbségi magyar iskolák támogatása. Eddig harmincezer dollárral segítettük elsősorban az erdélyieket, valamint a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanuló határon túliakat. De ezután Beregszászba is juttattunk elsősorban tankönyvekre, tanszerekre pénzt. Jó, hogy tudnak a gimnáziumról Budapesten, Baktaló- rántházán és Sidneyben is. És jó, hogy vannak, akik a gondok enyhítését felvállalják. Mint a már említett Kardos Béla, no meg, aki már eddig is sokat tett: a megyénkbeli Hegedűs Gyula (pedagógus, MDE), de szívén viseli a tanintézet sorsát a Művelődés- ügyi Minisztérium is. A viking ló „Igaz hogy katasztrofális száműzetésem után erőt vettem magamon; ...de emlékezetemet és fantáziámat mégis csak az utolérhetetlen nyihahák erényei és gondolatai foglalkoztatták. ” (Swift: Gulliver utazásai) Igen, fájdalom, én sem vagyok, nem lehetek kivétel; én is a motorizált lóerők korának gyermeke vagyok, a városainkat lassan szétfeszítő, az országutakat kiismerhetetlen veszélyzónává züllesztő, agresszív és bűzös tülekedés lovagja. Bizony én is kihasználom ennek előnyeit — de azt mindenképpen hozzá kell fűznöm e vigasztalan tényékhez, hogy a lelkem mélyén én még mindig visszasírom a lovakat, azt a pótolhatatlan testi és lelki kapcsolatot, ami az Equus című Schaffer-darabban egy serdülő fiút éjjelente kentaurrá változtatta (ez a fiú megismerte az igazi extázist! — míg én unalmas tanulmányokat írok az olimposzi gyülekezetről... addig ő naponta lecsókolja a verejtéket az isten szőrös pofájáról! —fakadt ki magánkívül az esettel foglalkozó éles elméjű orvos), ami teljesen átformálta a nemes lovak országába vetődött Gulliver doktort. Olyannyira, hogy amikor hazatérvén családtagjai a nyakába borultak, órákig eszméletlenül feküdt az utálattól. Gyerekkorom óta meg vagyok veszve a lovakért, a történelmi s az eleven paripákért. Nagy Sándor Bukephalosától, csikós barátom, Garai Jani Zsalu nevezetű hátasáig, „aki” pedig egy alkalommal kinn a mátai pusztán csúful elbánt velem. Emlékszem, a puszta még napszállat felé is úgy sütött és illatozott, mint egy kemencéből frissen kiemelt kenyér, s mi hosszú, nagyszerű nyarga- lás után szinte beleügettünk a napkorongba, amikor is vízközeibe érve Zsalu váratlanul megvadult és úgy ledobott, hogy vérbe borultan tápász- kodtam fel, és a fejemet a tiszafüredi kórház éjszakai ügyeletén varrták össze hat öltéssel. Lelkesedésemet mindezek ellenére semmi sem fa- kíthatja meg, sőt mély lelki rokonságot érzek az olyan festőkkel, mint Carl Hill, aki őrült volt, és azt képzelte, hogy a fák zöld lovak. Sőt, magam is úgy érzem, hogy nemcsak a dús, ünnepélyesen méregzöld fákban érezhető valami lovakhoz hasonló, hanem a szabad térségek is ugyanolyan légiesen könnyűek és bársonyosak, mint a ló szőrzete, s a vizek, a távlatok, a mezők ritmusában a levelek és fűszálak közt nyerítő szélben is van valami egy vágtázó ló önkívületéből. E gyanúsan lírai bevezetést egy dolog miatt nézzék el nekem — utána talán nem lesz olyan meglepő az, amit most elmondok. A minap Nóra lányom el- gondolkozóan baktatott mellettem hazafelé jövet. Egy idő után rám emelte talányos tekintetét, és ezt kérdezte: mondd, apa, tulajdonképpen milyen az a viking ló? Megszoktam már a kérdéseiben megnyilatkozó, meglehetősen nagyléptékű fantáziát. Ilyenkor ösztönösen kissé közelebb húzódunk egymáshoz a feleségemmel, mert ezek a kérdések néha olyanok, hogy még magát Buddhát is kizökkentenék rezzenéstelen réveFeltámad az iskola
