Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-03 / 234. szám
Táncmozdulatok négy tételben Látványos gála a színházban (Szombati OALEQIA Sigmond Géza: Térkompozíció Törő István: Hamvaskék szilvaszemek Szilvaérés van, talán a tenger is érzi a szilva-illatot, vagy a végtelen víz csak önmagába szerelmes? a hegyfokon állunk és kérdezed mit vétettünk a stációkon, hogy megroggyant szenvedéllyel kérjük a tenger aranyát? szemed szilvakék tengeri pára, benne lapul a hegyfok magánya, öblök, hajók és kikötők, utasait a tenger várja, hamvaskék szilvaszemek, a tenger ismer intelmeket és vágyat, a tenger egyetlen, örök pokol, a tenger sohasem hibázhat. dezéséből, és talányos mosolyából hisztérikus kacajt fakasztanának. Emlékszem, egyszer egy Andersen-mese egyik mozzanatát gondolta tovább, s feltett kérdésével mindössze az ő továbbgondolásának továbbgondolását követelte tőlünk, magától értetődően, s míg ez kiderült, kis- híján meghibbantunk. Oly könnyedén rendezi át a dolgokat, s népesíti be az időt, a teret, amire csak a zsenik és a gyermekek képesek. Ezzel együtt a viking ló minden határon túlment. — Biztos, hogy lóról van szó, kincsem? Kitől hallottál róla? Mit mondtak erről a lóról neked? Nóra kicsit sandán nyugtázta a viszontkérdéseket, tudomásul vette, hogy mellébeszéléssel lavírozva térek ki az egyenes válasz elől. És többet nem szólt egyetlen szót sem. A délután lassan múlt. A kerekek pedig pörögni kezdtek. Merő véletlenségből nem régen egy munkám kapcsán, és Nansen ürügyén — aki első kutatóútját a Viking nevű fókavadász hajón tette meg, s a nagyhírű hajósnéptől származtatta magát — szokásom szerint mindent elővadásztam és felfaltam vikingügyben. Igyekeztem mindent megtudni róluk magukról, hajóépítő művészetükről, királyaikról és kalandjaikról, melyeknek vad sodrása mélyen megragadott. A középkorban, mint az köztudott, két nagy világhódító erő is működött: a sztyeppéi nomádok és az északi harcos népek. Csakhogy... az analfabéta is tudja, hogy a vikingek a hullámokat lovagolták meg, nem a négylábú patásokat. A lovakat mellőzték. Ámbár... sistereg fel az ember agyában a nagy nyomás alatt valami kis vibráló biováltóáram... ki tudja? A vikingek végül is nagyszabású szárazföldi hadműveleteket is folytattak. Városokat foglaltak el... Mindezt csak a vízről nemigen lehetett véghez vinni. Talán ők is felfedezték a ló- tartás hallatlan előnyeit. Az ördögbe... végül is a vikingek hallatlanul fogékonyak és ügyesek voltak, ahol felbukkantak, ott felpezsdítették a vért, a művészetet, az ipart, az egész életet... Pompás hajóik orrán is valami sárkányszerű- en vicsorgó állat volt látható, de hol voltak akkor már a sárNagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Előre kell bocsátanom, hogy sohasem tartoztam a jó táncosok közé. Úgy gondoltam a táncra, mint az önmegvalósítás vágyott, de fel nem fedezhető területére. S most mégis a táncról írok, abból az alkalomból, hogy négy nyíregyházi együttes bemutatkozását láttam a Móricz Zsigmond Színházban. Mondhatják persze, hogy aki nem ért valamihez, ír róla. Igazából két kívülálló véleményét akartam idézni, de az utolsó pillanatban lemondták a rendezvényen való részvételt. Közbeszólt a sors, meg aztán Nyíregyháza is messze van Budapesttől... *** A zsúfolásig megtelt színházban négy együttes — Slip Tánc-Sport Klub, Katherine Ensemble, Rácz Erika Moderntánc Stúdiója és a Pri- mavera — mutatta be tudását. Négy különböző ízlésvilágú és felfogású csoportot láthattak a nézők. Ez persze nagyon örvendetes, hiszen azt mutatja, hogy az együttesek „holdudvarában” több száz fiatal ismerkedik a mozgáskultúrával, vagy hódít meg újabb és újabb művészi magaslatokat. Annak már kevéssé lehet örülni, hogy nehezen lehetne a négy csoportot egy asztalhoz ültetni, mert kölcsönös ellenszenvvel viseltetnek egymás iránt. Művészkörökben nem ismeretlen jelenség ez, de ha a másik lejáratásával párosul, igazából senki sem nyer vele. A közönség pedig egyértelműen veszít Az 1987-ben alakult Slip Tánc-Sport Klub mostanában éppen a bécsi újévi koncertre készül. Programjuk a klasz- szikus társas táncokat mutatta be. (Vajon az intim mozgás, az egymásra figyelés, az erotikus töltésű társas tánc színpadi attrakcióvá válása nem ellentmondás?) A felnőttek táncában — különösen a charleston esetében kányok? Nem inkább egy ló, egy vadul nyerítő csatamén stilizált feje volt az? Hogyhogy ezzel még senki nem foglalkozott eddig? Estére különös idegfáradság környékezett meg, ami a fel- ajzottság legkellemetlenebb származéka. Nem sokkal éjfél előtt egy ló száguldott felém, lobogó sörénnyel, és swifti fölénnyel rám bámult. Felriadtam, és váratlanul eszembe jutott, hogy a vikingek a nagy orosz folyókon is lehajóztak, egészen a Fekete-tengerig. Tyű! Nincs kizárva, hogy e vízitúra során kapcsolatba kerültek a kipcsák sztyeppék lovas nomádjaival is! Franciaországi kalandozásaik során fjedig nyilván felfigyeltek a nagy testű normandiai lófajra. Hát persze...! Teljes képtelenség, hogy a lovat kihagyták volna a számításból! Mekkora marha vagyok! Hölgyeim és uraim, van szerencsém bejelenteni, hogy ha elindulunk e meglepő úton, és elszántan beleássuk magunkat a vikingek viselt dolgaiba a világhistória egyik ismeretlen fejezete tárulhat ki előttünk! Másnap odahúztam magamhoz Nórit, és hangomban azzal Pillanatok a táncgáláról — sok volt a poén, a „geges” megoldás. A fiatalabbak produkciója — a kán-kán — sok kívánnivalót hagyott maga után. Franciásnak nem volt az, szexisnek sem, igazából begyakorlott sem. Ennyire fiatalokra bízni ezt a táncot talán nem szerencsés. A hangfelvételek minőségére szintén nagyobb gondot kell fordítani, hiszen nem jó, ha olyan zajos a felvétel, hogy a melódia élvezetét is zavaija. A másodikként fellépő Katherine Ensemble a nyáron már látott Indián ballada rövidített változatával érkezett. A csoport a klasszikus balett, a jazz-balett, a modern tánc elemeit ötvözi. Vízhányó Katalin koreográfiája teljesíthető elemeket tartalmaz. A mozdulatok hatásosak, látványosak. A színpadi mozgás forgató- könyvre épül, nehéz szabadulni a táncjáték gondolatától. Mivel a történet nincs túlságosan kidolgozva, az azt közvetítő tánc dramaturgiája sem épülhet fel hatásosabban. „Kell egy csapat” — így szól a csoport szlogenje, s ez az előadáson is meglátszik: kitűnő az összmunka. Az Indián ballada színpadképes produka meleg, bársonyos árnyalattal, azzal a magabiztossággal, amivel a stabil tudás vértezi fel az embert, elkezdtem a magyarázatot. — Tudod, a vikingek nyughatatlan népek voltak, és sok helyen megfordultak. Ilyenformán mindenféle alkatú és tulajdonságú lófajtákat megismertek. Biztosan összeházasították őket: a viking ló kecses volt, mégis erős, nagy, és szép! Nóri hallgatta egy darabig. Aztán megszólalt higgadtan: — De apa, a viking ló nem LÓ — hanem HÁZ!! Mire én a borzadálytól és a sejtelmektől kiszáradó szájpadlással: — Nem vityillóra gondoltál te véletlenül? Mire ő: — De igen... Csakhogy annak semmi értelme nincs. Most mondják meg, lehet vitatkozni azzal, akinek alapvetően igaza van? így hát nem is erőltettem a dolgot, sebeimet nyalogatva visszavonultam. Mindezt most enyhe fejfájással, de nem lebecsülendő megkönnyebbüléssel ismeri el Önöknek e hitelt érdemlő sorok elgyötört szerzője. ció, jók a fényhatások, kiváló a térkihasználás, festői a szín- harmónia. Profi a zene, bár az indián népzenére csupán a pánsíp néhány megszólalása emlékeztet, egyébként gazdag remi- neszcenciájú, Vangelisre emlékeztető futamokat hallhattunk. Rácz Erika Modemtánc Stúdiója két éye működik, de nyugodt szívvel kijelenthető, hogy nagyon markánsan megfogalmazódik az a törekvés, amely a zene és a tánc harmóniáját kívánja létrehozni. Műsoruk minden tánca — ez alól talán csak Rácz Erika lírai szólója kivétel — dinamikus, feszes ritmusú táncelemekre épül. A táncosok jó tánctudással rendelkeznek, vállalják a testüket, és ki is használják a bennük rejlő lehetőségeket. Ez a fajta t4nctú- dás és tánc úgy rendeli ala magát a zenének, hogy egyúttal öntörvényű is marad, lehetőséget adva a saját személyiség megfogalmazására is. A Primavera 1977-ben 20 fővel alakult. Feketéné Kun Ildikó balettmester csoportja a klasszikus balett megismertetését tűzte ki célul. Ez terméBalázs Attila felvételei szetesen meglátszott a programon, amely ezen a gálán kicsit .kilógott” a többi közül; hiszen a szigorú, szertartássze- rűen kötelező mozdulatok nehezebben találnak utat a közönség szívéhez. A Vangelis zenéjére kore- ografált első tánc helyenként túlságosan didaktikus: a békevágy és a háborúellenesség megfogalmazása a két gyermektáncossal hatásos, de kevés lenne a tánc. Van néhány egészen kitűnő színpadi megoldása ami rendkívül szug- gesztív. A hattyú halála ezúttal is nagy siker volt, mert súlya veszett a táncosnőnek, nem volt más, csak a szépség, amely a fenyegető világban értelmetlenül elpusztul. Táncos ünnepet láthattunk, s ez mindenképpen felemelő érzés. Nagy kár, hogy kívülállók aligha juthattak el az eseményre, hiszen a hozzátartozók maguk megtöltötték a színháztermet. Pedig jó lenne, ha mindenki megmerülne abban az örömben, hogy az ember több nyelven beszél, mert a szavakon kívül a mozdulataival is ki tudja fejezni önmagát és a világot. Sigmond Géza: A bohóc
