Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-30 / 256. szám
HAZAI HOL-MI 1992. október 30.. Tüskés sarok Etetjük a népet Nyéki Zsolt T) ármilyen áruféleségről D is legyen szó, a leárazások mindig jól jönnek. Külön öröm, ha élelmiszerhez juthatunk olcsóbban, hisz a magyar megtöltött hassal sok mindent kibír. Ezért ragadtam meg én is rögtön az alkalmat és egy pár leértékelt dobozos kukoricát vásároltam a minap. A drága csemege nem volt sokkal olcsóbb, mégis gyanút fogtam. Megnéztem a szavatossági időt, s a sejtésem beigazolódott, mert bizony az már négy hete lejárt. Ebből a készletből bespájzolni nem lehetett ugyan, de bízva a konzervgyáraink biztonsági rátartásában, vettem két dobozzal. Otthon aztán felbontva az üde sárga kukorica helyett már barnuló, fehéren pettyesedő szemeket találtam bennük. Eltűnődtem: ilyen szerény mértékű leárazást nem tisztességesebb lett volna, mondjuk, a szavatosság lejárta előtt 3-4 hónappal megejteni? Ha már a bolt így kifutott az időből, akkor nem 20 százalékos árcsökkentéssel, hanem (figyelmeztetve az okokra) az eredeti ár 20 százalékáért lenne becsületesebb árusítani az emberi fogyasztásra hivatalosan már nem alkalmas terméket. Hátha a horgászok még ráharapnának e kiváló pontycsalira. Amíg a kereskedelem időnként etikátlan, a fogyasztóvédelem gyerekcipőjét kellene már kicserélni. De attól tartok, ennek a lábbelinek még nagyon hosszú a szavatossági ideje. Mindenféle DADA SZAVA. Megjelent a Dada Szava, Tiszada- da önkormányzata lapjának októberi száma. Az újságban megemlékeznek a szerzők a hónap jelentős ünnepeiről, így október 6-áról és 23-áról. Szóba kerül a vezetékes gáz kérdése is, melyről megtudjuk, drága, de megéri! VMK-MOZI. A nyíregyházi városi művelődési központban, a középiskolás filmklub előadásán a Navigátor című filmet vetítik 16 órától. A Huszárik Zoltán Filmklubban — 18 órai kezdettel — az Erich Rohmer rendezői sorozat utolsó darabját, a Tavaszi mese című filmet játsszák. Gratulálunk f ...a nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola taná- ------------- rainak és tanulóinak, akik a Könyves Kálmán király könyv — projekt — keretében, az 1956-os Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Kikaparod, megkapod. Előadás: 16, 18 óra. Hullahajó, e.a.: 20 óra BÉKE MOZI: Dupla dinamit. Előadás: 16, 18 és 20 óra. VIDEOHÁZ: Hullahajó. Előadás: 9.30,11.30 és 14 óra. Gladiátor. Előadás: 16,18 és 20 óra. KABALÁS, AUTÓSMOZI: Túl az Óperencián. NYÍRBÁTOR: isten veled, király. NAGYKÁLLÓ: Farkangyal. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeumban a neves angol műgyűjtő, .mecénás és üzletember, Bryan Montgomery gyűjteményéből válogatott tárlat látható november 15-éig. Nyíri bakák a Donnál című időszaki kiállítás 1993. január 31-ig látható. GOBELIN. A nagykállói művelődési központban november 2-án 15 órakor nyitják meg Diósi József kiállítását, melyen az alkotó- művész gobelinjeit és fafaragásait mutatják be. A tárlat november 13-áig látogatható, naponta 8-tól 16 óráig. ÉLŐMŰSOR a rádióból. Kapcsoljuk a 6-os stúdiót címmel kezdődik október 31-én 16.05 órakor a Bartók Rádióban az a műsor, amelyben a Nyíregyházi Városi Vegyes Kar énekel Fehér Ottó vezényletével. Az élőadásban többek között Kodály, Kocsár, Bárdos és Thompson művei csendülnek fel. forradalom évfordulója tiszteletére, több értékes angol nyelvű könyvet vehettek át. A könyveket az Amerikai Egyesült Államok hadserege ajándékozta az angolul tanuló magyar diákoknak. Tímáron a Szabolcs Vezér Általános Művelődési Központban Tenkács Tibor impresszionista olajképeiből látható tárlat. Nyíregyházán, a Sóstói Falumúzeumban népi gyermekjáték-kiállítás látható november elsejéig. Érdekessége, hogy a gyerekek a játékokat ki is próbálhatják. A vásárosnaményi városi művelődési központban november 8-áig Szabó Károly festőművész alkotásai láthatók. M. Róka Gábor festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a nyíregyházi Bánki Donát Szakközépiskolában. Színház A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban október 30-án, pénteken 19 órától a Rokonok című darabot mutatják be Benczúr bérlet keretében. A rajtaütés sikerült, de... A büntetés nem maradhat el Tapolcai Zoltán Nyíregyháza (KM) — Nem feltűnően, de egy picit koco- gósabbra fogom az autót a Tiszavasvári úti büfénél. Két szippantós autó áll előtte, a város felé orral. Jegyzetfüzetemet a kormányra csapom, két szemvillanás. Igen, egyeznek a rendszámok, a reggeli telefonáló jó tippet adott. Ezek nemrég ürítettek. Nem oda, ahova kellene. Erre isznak áldomást. De a tettes mindig visszatér a tett színhelyére! A Nyíregyháza táblától nem messze, a laktanyán túl, az utolsó lerakatok melletti kis útra fordulok. A riasztásomra induló közterület-felügyelők már lesben, rajtaütésre készen várnak. Szabó Antal és Varga Tibor. Régi ismerősök — Mutassa a rendszámokat! Aha, régi ismerősök! Fejből vágják a neveket, azt, hogy hol, hogy kapták el őket. De az igazi nagy halak másfelé járnak. — A többszörösen visszaeső G.-t a Mérleg utca, Törpe utca térségében kaptuk el. Észrevett bennünket, uccu a tengeri földön a temetőig, közben nyomta ki a szennylét, ahogy a csövén kifért. Ezért nehéz elkapni őket. Megindulnak, a fülkében egy kapcsolással engedni kezdik. Három perc és kiürítettek. Se előtte nem lehet rábizonyítani semmit, se utána. S ha el is kapjuk? Talajminta vétel, fényképelőhívás, szabálysértési eljárás. És kétezer forintos bírEz már nem szakmai vita ság — maximum. Csikkzsebből kifizetik! Napi nyolc fordulót csinálnak! Addig trécselünk, hogy már csak egy elsuhanó narancssárga foltra figyelünk fel. Utánaeredünk, de többet nem látjuk. Arra a földútra azonban nem tért be, amelyikre mi vártuk. — Vagy Polyákbokorba, a szennyvíztelepre megy, vagy a közelben van szippantani valója. — Nem ugrunk ki Polyákbokorba? — Tudja, milyen messze van? Ezért nem éri meg nekik sem kimenni. Maszekok, saját zsebre, saját zsebből dolgoznak. Fogy az üzemanyag, s még fizetniük is kell a lerakásért. Forduljunk vissza! Újra a kis utcában leselkedünk. Aki csak elmegy, elhajt melletünk, alaposan a képünkbe bámul. — Szerintem már tudják, hogy itt vagyunk. Ahol ez a kiA SZERZŐ FELVÉTELE tapétázott Niva megjelenik, ott ők aznap nem járnak. Kitapétázott annyit tesz, hogy egy nagy városcímer díszeleg az orrán. Ehhez társul a felügyelők rendőrszín zubbonya, nadrágja. Nem kell ahhoz érzékeny orr, hogy valaki a bírságot kiszagolja. Bekerítő hadművelet Taktikát változtatunk. Én vállalom át a figyelést, ők az ellenség megtévesztésére hazaindulnak. Indulnának. Alighogy kettéválunk, két szippantyús suhan el. Az a két szippantyús. Hátul nincs felcsavarva a „biztonsági kupak”. Hogy gyorsan engedhessenek. Izgalmas pillanat. És igen, igen, igen! Kiteszik az indexet. Jól láthatóan megindulnak a kis földúton arra a tarlós rétre, ahova vártuk őket. A felügyelők utánuk, én a másik irányba. Két tűz kö; kerülnek. Abban a pillanatba hogy megnyílik a hátsó csa] kattogni kezd itt is, ott is fényképezőgép. Vastag sugá ban ömlik a bűzős hígtrágy; Harminc centiméter vastagc folyik szét lassan, gőzölögv« Az ürítést befejezik, mii szembefordulnak velünk, rögtön támadásba lendülnek. — Most meg mit kekec kedtek velünk?! Inkább azo után néznétek, akik a fasorok ba ürítenek. Ne mondja ne künk senki, hogy ez a hígtrí gya árt ennek a földnél Ámúgy is megrendelésre hoz tűk. Mit csinálnátok, ha ezt i a telepre vinnénk, mi? — Mi ez? — A húsipartól hoztuk, trá gya. De azt is írja meg, hog ezek csak velünk kekecked nek, de nem ott vannak, ahc kellene. Meg lehet nézni, m rendesen szállítunk Polyákb is. A két felügyelőben is fel megy erre a pumpa, hisz sem mit nem tehetnek ellenük, é hoszszú procedúra nem a< káipótlást a személyes sér tésekre. Fehérük a vegyszertől Amit kiöntötték valóban trá gya, ám olyan mennyiségben amely ha nem forgatják be í földbe, akkor a talajvízbe ke riilhet, s annak nitráttartalmá növelheti. A terület gazdáj; tényleg tudott a dologról, sőt c rendelte meg. De érdemes í területet és környékét is meg nézni. Keréknyom keréknyo mon, az elszivárgó létől a tala felső rétege csatakos, isza posan tömör. Itt-ott szinte fe hérlik a vegyi anyagoktól. Talán jövőre másképp lesz Beszélgetés az idei Nyírségi Őszről a következő fényében Nyíregyháza ^Mester Ági) — Á Nyírségi Ősz, megyénk legnagyobb szabású rendezvénysorozata idén is színvonalas programokkal várta a város közönségét. A siker tapsban és nézőszámban mérhető, némelyik rendezvény sikertelensége azonban presztizscsökkentést jelenthet a szervezőknek, nem is beszélve a kidobott pénzről. Tóth Jánossal, a Nyírségi ősz főrendezőjével arról beszélgettünk, aminek az elkövetkező őszökön másképpen kellene lennie. — Idén nem engedhette meg magának a rendezvény a milliós túlköltekezést, nem léteznek már azok a túlfinanszírozott intézmények, melyek évekkel ezelőtt nyugodt szívvel fizethettek rá a kulturális rendezvényekre, hiszen bírta a költségvetés. Ma mindenki meggondolja, mire költi a pénzét, s például kiállít-e egy kocsit a karneválra. A tsz-ek a bérelt almát, szőlőt bizony nem voltak hajlandók erre felajánlani, az a vállalkozói réteg pedig, aki költhetne ilyesmire, nagyon szűk körű még, s nem érzi fontosnak ezt a fajta reklámot, presztízst. Talán jövőre másképp lesz. — A karnevál csak egy rendezvény volt a sok közül, beszéljünk a többiről, például arról a bizonyos „Aladdin és a skodalámpa" — koncertről... — Sajnos nincs sok lehetőségünk azokkal a művészekkel szemben, akik órákat késnek, vagy egyszerűen meg sem jelennek, mint Komár László. Én a tiszteletdíj őrá eső részét nem fizettem ki, s nem fizettem volna Nádas óknak sem, ha rajtam múlik, de ez ma még nem számít gyakorlatnak. Talán egyszer majd itt is úgy működik ez a rendszer, mint külföldön, s a művészek is hozzászoknak, mint például a Takács Vonósnégyes, melynek tagjai három különböző országból is meg tudtak időben érkezni az evangélikus templomba. — Sok intézményt mozgatót meg ez a rendezvénysorozat Megkapott-e minden segít séget az intézményvezetőktől'. — A vezetőknek minth: nem lett volna érdekük a; együttműködés. Megkaptarr viszont minden elképzelheti segítséget a Váci Mihály mű velődési központ munkatár saitól, valamint a bujtosi csarnoktól, a városi stadiontól és még sorolhatnám. Sokan segítették a rendezvényt anyagilag is. Néhány rendezvénnyel többet kellett volna foglalkoznia a sajtónak, hogy az is teljes képet kaphasson a rendezvény- sorozatról, aki nem lehetett ott minden eseményen. A tárgyalóteremből______________ Felborult a villanyoszlopnál Nyíregyháza (KM- N. L.) — Közokirat-hamisítás és ittas járművezetés miatt állították bíróság elé a nyíregyházi B. J.-t. Az alig húszéves fiatalember egy jó ideig nem vezethet autót. B. J. néhány napig táppénzen volt, majd az ellenőrző orvos egészségesnek, munkaképesnek nyilvánította. Ám még nem volt kedve munkába állni, szeretett volna pár napig lógni, lazítani. Ezért a táppénzes papírját meghamisította, azon a dátumot kijavította, s három nappal később jelentkezett munkába.. „Húzására” azonban nyomban fény derült. A másik bűne: egy este ittas állapotban beült a személy- kocsijába és a László utcán hajtott. Ittassága miatt elveszítette uralmát a kocsi felett, egy villanyoszlopnak hajtott és felborult. A borulást könnyű sérülésekkel megúszta. Á Nyíregyházi Városi Bíróság B. J.-t halmazati büntetésül — figyelembe véve az enyhítő körülményeket— hatezer forint pénzbüntetésre ítélte és egy év négy hónapra eltiltotta a közúti jármű- vezetéstől. Az ítélet jogerős. Ügyeletek Sürgős esetekben a megyei rendelőintézetben — Nyíregyháza, Bocskai u. 73. sz. — fogadják a felnőtt és gyermekbetegeket este héttől reggel hét óráig. Az ügyeletes gyógyszer- tár este fél kilenctől reggel fél 8-ig kereshető fel Nyíregyházán, a Szabadság tér 1. szára alatt. 2 Kelet-Magyarország