Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-30 / 256. szám

1992.október 30., péntek HATTER Kelet-Magyarország . 3 Gabonások csődegyezség után Már a vetés idején szerződést kínálnak a termelőknek a felvásárlásra Nyíregyháza (KM — M. CS.) — Augusztus közepéig vajúdtak a termelőszövet­kezetek, szállítsanak gabo­nát vagy nem a Szabolcs Me­gyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnak, amely augusztus 14-én tar­totta az utolsó csődegyeztető tárgyalást. Óvatosak voltak a téeszek, hiszen ha nem egyezett volna meg a gabo­naforgalmi a hitelezőivel, akkor megindul ellene a fel- számolási eljárás. Amikor megszületett a csődegyezség, a vállalatnál is megkezdődhetett a felvásár­lási nagyüzem. Erről kérdez­tük Czomba Lajos termelési és kereskedelmi igazgatót. — Jelentős mennyiségű búzát exportáltak a megyéből különböző kft-k. Maradt-e ele­gendő alapanyag a malmok­nak? — Az őrléshez szükséges gabona nagy részét a Dunán­túlról hozatjuk, a megyei ter­més többségét pedig külföldre Krúdy Kör Nyíregyháza (KM - Bojté) — A nyíregyházi Krúdy Gyu­la Gimnázium 1994-ben ün­nepli negyedszázados fennál­lását. Többek között ez volt az indítéka annak a gondolatnak, hogy az iskola vezetése el­határozta, létrehoz egy — el­sősorban a volt diákokat tö­mörítő — egyesületet. A bí­rósági bejegyzés augusztus 1- jén megtörtént, az igazi ala­kuló közgyűlést azonban no­vember 4-én, szerdán fél ötkor tartják a gimnázium épüle­tében. A kibővülő egyesület­nek az a célja, hogy a volt diákokat az egykori alma materük lehetőség szerint — az élet legkülönbözőbb terüle­tein — továbbra is felkarolja és elősegítse pályafutásukat. Hiszen elmondható, hogy nap­jainkban a gimnáziumban végzett egykori diákok az egész ország területén a társa­dalmi, gazdasági és politikai élet legszélesebb területein foglalnak helyet, közülük jó néhányan fontos beosztásban. Emellett szeretnék létrehozni a Krúdy-alapítványt, amellyel segítenék a tehetségek kibon­takoztatását. Azt szeretnék, hogy a jövőben is sok nagy­szerű tanuló hagyja el az isko­la falait, öregbítsék a gimnázi­um jó hírét. Tárca szállították. Ennek ellenére a tavalyi mennyiséghez hasonló búzát vásárolunk fel és őrö­lünk meg a malmainkban. A lisztellátásban remélhetőleg nem lesznek ellátási gondok. Mátészalkán szeptember vé­gén kezdte meg a próbaüzemet a Szatmár Raisio Protein Kft. glutenüzeme, amelynek na­ponta 100 tonna búzából ké­szült lisztet szállítunk. Azért, hogy a megyében megtermelt gabonát jövőre itt használják fel, már most, a vetés idején szerződést kínálunk a terme­lőknek az 1993-as termény felvásárlására. Számukra biz­tos piacot teremtünk. — Korábban nagy vitákat váltott ki néhány keverőüzem tervezett leállítása, amelyet a kereslet csökkenésével indo­koltak. Hasonló lépés várható idén is? — Mintegy 40 százalékkal csökkent a takarmánygyártás, emiatt csökkentettük a mű­szakszámokat és a tiszavas- vári, a mérki legelavultabb üzemeinket bezártuk. A me­A jó időt kihasználva sokan a földeken csépelik ki a magot a napraforgó- tányérokból. Belegrád határában Nagy Ferencék egy hold termését takarítják be Szekeres Tibor felvételei gyében az elmúlt egy-másfél évben drasztikusan csökkent az állatállomány, állatfajon­ként 20-50 százalékkal. Vár­ható volt, hogy ennyire leapad a kereslet. Az egyre véko­nyodó hazai igényeket export- szállításokkal ellensúlyoztuk, Oroszországba 25 ezer tonna takarmányt exportáltunk és egy újabb 20 ezer tonnás szál­lítmányt indítunk útnak. — A csődöt jelentett nagy- vállalatok hitelezését nem vál­lalják fel a bankok. Önök ilyen helyzetben hogyan finanszí­rozzák a felvásárlást? — Hitelhez valóban nem ju­tottunk, a teljes felvásárlást egyszerre pedig nem tudtuk fi­nanszírozni. Korábban au­gusztus végéig felvásároltuk a teljes mennyiséget, most fo­lyamatosan vesszük át a ter­ményt. Kukoricából viszont a megye teljes termelésére ve­vők vagyunk. Jelentős meny- nyiségű bértárolásra kötöttünk szerződést, amivel elérhetjük ugyanazt az eredményt, mint korábban, amikor a vállalat pénzén finanszíroztuk a teljes műveletet a felvásárlástól az exportszállításig. Folyamato­san figyeljük a tőzsdei árakat. — A csődegyezség jelentős terheket ró a vállalatra, mi­közben már az 1993-as évet is tervezik. Hogyan néznek a jövő év elé? — A csődegyezségben az is szerepel, hogy a vállalat egyes vagyontárgyait, takarmányke­verőket, raktárakat, esetleg malmokat eladja, de ehhez úgy kívánjuk kialakítani a ter­melői kört, hogy az új tulajdo­nos folyamatosan tudjon ter­melni. A vállalat létszáma egy év alatt 600 fővel csökkent, hiszen a takarmány boltokat, gépjárműveket vállalkozásba adtuk. Ez volt a privatizáció első lépcsőfoka. Várhatóan a jövő év első felében a ter­melőkapacitás egy része más tulajdonos kezelésébe kerül, a maradó részt pedig priva­tizálják. Ennek az alapjait kell megteremtenünk. 5 ágyadtan kukucskál a szobába az őszi napsug­ár. Jönne be melegedni, de az üveg útját állja. Szomorúan néz szét, majd tekintete megállapodik a könyvespol­con heverő régi, Hungária Írógépen. Vajon ki tudná megmon­dani, hányán kopogtatták az elmúlt évtizedekben a billen­tyűket? Vajon mennyi kér­vény, feljelentés, avagy éppen szerelmes levél köszönhette születését ennek a múzeumi gépezetnek? Ma már inkább csak szobadísz, legfeljebb a néha látogatóba jövő gyer­mekek, Gergő és Isi ütögetik játékszerként a már alig lát­szó betűket. Egy közeli ismerőstől, Józsi bácsitól örököltem az író­gépet. Hiába kutatok emléke­imben, már csak a ráncaira emlékszem, a hajlott hátra, a vékony, bütykös, de erős szá­rítású kézre. S bár a test megfáradt a közel nyolc évti­M. Magyar László Együtt, örökre zedes életutat megjárva, szel­leme azonban mit sem ve­szített frissességéből. Minden témában otthonosan mozgott, legyen az bár politika, kor­társ magyar filmművészet, vagy éppen bélyeggyűjtés. S azt a szeretetet, amellyel hit­vesét, Eta nénit körberajong- ta, soha sem feledhetem. Mint két kamasz, fogták egymás kezét deresedé hajjal, minden tekintetük, becéző szavuk a társ boldogítóját kereste. Mamuka és Papuka. így hívták egymást kedveskedve, s ebben a két szóban benne rejlett mindaz a gyengédség, ragaszkodás, amely után oly wgmm* so^ évnyi házasság során is valamen- ' nyien vágyódunk. Józsi bácsi volt a betegebb, ám mégis Eta néni távozott el- ® sóként. Mindenkit megdöbbentett a hír, hiszen nemcsak a hitves, a barát, a társ pihent el csendesen, hanem a fáradhatatlan gon­dozó is. Nem is békéit meg so­ha a gondolattal Józsi bácsi, bántotta a lelkiismeret, hogy ő itt maradt. Amitől mindig rettegett, bekövetkezett: utol­jára maradt azok közül, aki­ket szeretett. Siettette volna az elmúlást, hogy újra együtt legyenek ott, ahol már semmi sem választhatja el őket egymástól... Valahányszor az írógépre nézek, hallom becéző hang­jukat: Mamuka és Papuka. Elképzelem, ahogy abban a távoli világban fogják egy­más kezét, s boldogan moso­lyognak. Talán az irántuk va­ló tiszteletből nem ütöm le so­ha a billentyűket, meghagyom az örömet az apróságoknak. Tudom, hogy ezt látván nem haragudnának, hiszen na­gyon szerették a gyermekeket, bár nekik soha nem lehetett... Pár nap múlva halottak napja, vagy ahogy az angol mondja: minden lélek napja. A morgói temető gyertyail­latú csöndjében rájuk is gon­dolok. S a légiesen táncoló lángok fényénél emlékezem az emberségükből áradó, so­ha el nem halványuló meg­értésre, kedvességre, szere- tetre... Nézőpont) Szatmári porták Baraksó Erzsébet 77' rtékes és jegyzett a népi kultúrában a Felső-Tisza vidékének népi építkezése, jellemzőit szak­könyvekben. is leírták. A Szentendrei Skanzenben or- szágnak-világnak bemutat­ják a hagyományos lakó- és gazdasági épületeket, közös­ségi helyiségeket. A Sóstói Falumúzeumba áttelepített házakon is mintaként tanul­mányozható egy népréteg életformája, szokásrendsze­re. Amint láthatjuk, a régi szép épületek közül egyre többnek kitelik az ideje. Vannak házak, melyeket la­kóik elhagytak, munkalehe­tőség miatt a városba köl­töztek, a falak málladoznak, a tető beroggyan, a gaz fel­veri az udvart. Szomorú szatmári és beregi portákat találunk az utakon járva. Más házak nem érik meg az enyészetet, lebontják, mert új divat járja, többszintes, tornyos, boltíves csodák épülnek a helyükre. Jó látni, hogy van pénz, jó mód, telik szép, új, nagy házra, de sajnáljuk az eltűnő értéke­ket. Ezért nagy öröm most felfedezni egy új szemlélet első jeleit a szatmári falvak­ban. Legutóbb Porcsalmán és Pátyodon láttunk olyan házakat, amelyeket a régi stílushoz igazodva újítottak fel, a hozzáépítéskor és a fadíszek elhelyezésénél is a klasszikus népi építészet je­gyeit alkalmazták, meg­hagyva az utcai tornácosz­lopokat. Egy ilyen régi tí­pusú parasztház korszerű­sítve, komfortosítva vetek­szik bármelyik újmódi, ka­csalábon forgó palotával, és mennyivel szebb, mert meg­jelenésében egyszerűbb, ne­mesebb, tisztább. Büszkék lehetnek a régi, megújult szatmári porták la­kói, ha áldoznak a szellemi­leg értékesebb ház fenntar­tására, és megőrzik eredeti állapotában. Példájuk talán serkentően hat a környezet­re, s az új házak építésénél nem pusztán a múló divat, hanem a magyar népi ha­gyomány is vezérli majd az építtető, a tervező és a ki­vitelezőfantáziáját. Közeleg a tél Tisztelt Szerkesztőség! Egy szokatlan kéréssel szeretnék Önökhöz fordul­ni. Nemsokára beköszönt a rossz idő, ezzel az útjaink is csúszóssá válnak. Jó lenne felhívni a közutakon köz­lekedők figyelmét, hogy óvatosan, körültekintően közlekedjenek. Sajnos sokat halljuk a rémítő szirénák hangját, mentő, tűzoltó, rendőrség autóiból Ezt hall­ván mindenkinek arra kel­lene gondolni, baj van, valamelyik embertársunkat ért baj! A sziréna hangjával nem szabad játszani. Min­denkinek kötelességének kell, hogy érezze VIGYÁZ­NI kell egymásra, mert min­denkit vár valaki otthon. Hogy, ezt miért kérem Önöktől? ....... •• Mert én is egy olyan em­bernek vagyok a felesége, aki nap mint nap az utakon közlekedik, hiszen ez a hi­vatása. Isten őrizzen meg mindenkit egy balesettől és következményeitől. Kérem Önöket, a nevemet ne írják ki, a környezetem úgyis tudja azokat a fájdal­mas heteket, hónapokat, amelyeket átéltünk. Szíves­ségüket, megértésüket előre is köszönöm. Név és cím' a szerkesztőségben Kommentár Réti János * A halottakra, így ren­dezte a történelem, október 23-a és november 4- e között emlékezünk. Ebben a két hétben alig van nap, hogy valahol az országban ne tartanának helyi aktual- itású megemlékezést az 56- os eseményekről, miközben halottak napja okán csa­ládtagok róják le kegye­letüket eltávozott szeretteik nyughelyénél. Alapos in­dítékom van feltételezni azonban, hogy vannak sí­rok, amelyekre csqk roko­nok helyeznek virágokat, holott a hivatalos szervek is találhatnának módot a tisz­telgésre az alant nyugvók el­halványult emléke előtt. Amióta a forradalom év­fordulóját hivatalosan is nemzeti ünnepként tarjuk számon, egyfolytában az az érzésem, mintha a hajdan­volt eseményeknek csak Bugáznak a határban mártírjai és túlélői len­nének. A koszorúzásokon hősök alakját idézik a szó­nokok, bátor és büszke tettekre, sajgó testi és lelki fájdalmakra emlékeznek az élők, a rendszerváltozást megélt harcostársak, akik megpróbáltatásaikért teljes igazságtételt várnak. Nemigen esik szó a har­madik hadoszlopról. Azok­ról, akik ott voltak, ágáltak, cselekedtek, harcoltak. El­szenvedték a börtönt, ten­gődtek megbélyegezve a hatalom által, kitagadtatva általunk óvatosságból, az „ez is valami 56-os volt" összesúgások számkivetett- ségében, de nem élték meg a rendszerváltozást! Lehet, az sem, aki a beszélőkre járt hozzájuk és visszavárta őket rendületlenül. Legyen sza­bad tehát ezen harmadik hadoszlop harcosainak sír­jára helyezni gondolatban e jegyzethyi emlékezés virá- gait. A harmadik hadoszlop

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents