Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-24 / 251. szám
KM galéria ^/íesgámtéíemémj Terhes állapotból áldott Sípos Béla rmokat nőtt a szememben a népjóléti miniszter. Egyenesen óriás lett, ahogyan felülkerekedett a beosztásán is a hitén egyaránt. Történt, hogy nemrég megkezdték a honatyák a magzati élet védelméről szóló kormányindítvány általános vitáját. Az abortusz kérdésében a társadalom, mint a világon mindenütt, így Magyarországon is megosztott. Számtalan nézet él egymás mellett mibenlétéről, azonban nem ismeretes egy sem, amely szerint a művi beavatkozás ne lenne rossz, mondta a miniszter. S itt jön az a bizonyos Surján-kijelentés, miszerint a saját hitével és felfogásával csak a törvény konzervatív változatával ért egyet, ugyanakkor a liberálisabb elképzelés segítheti, hogy idővel társadalmunk nagy többsége kiiktassa a mindennapok gyakorlatából az abortusztÉn ezt már most borítékolom — természetesen magánemberként —, nem lehet kiiktatni. Mert a kormány által előterjesztett A variáns — amely szerint a magzat személyiségi jogokkal rendelkező jogképes lény — nem találkozik a társadalmi közakarattal. Az utólag beiktatott B variáns már több mozgáslehetőséget ad, hiszen az anya válsághelyzetére való tekintettel bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi a terhességmegszakítást. A nemzetközi tapasztalatok és az ötvenes évek magyar gyakorlata bizonyítja: az abortusz teljes tilalmával sehol sem tudták befolyásolni a népesedéspolitikai helyzetet. Viszont az is tény: 1956 nyara óta több mint négymillió magzat pusztult el kis hazánkban. Most már csak egy kérdés: jobb lett volna-e, és hány gyereknek, ha megszületik? Szóval, bonyolult dolog ez Mert aki nem akarja megszülni gyermekét, az mindenképpen az abortusz mellett tör lándzsát. Akinek nincsen ilyen gondja, az pedig nem tud felelősen dönteni ebben az ügyben. Nem tudja beleképzelni magát a másik helyzetébe, csakis a hitéregs indulataira támaszkodhat. Nem véletlen, hogy a nők kérik, sőt követelik önrendelkezési jogukat, s elfogadhatatlannak tartják, hogy idős, sokakat nem érintő honatyák tiltással akarják a terhes állapotot áldottá lenni. A nőkről, a családokról, azok bevonása nélkül nem szabad dönteni. És akkor még nem beszéltünk a szociális indikációról, a gyesről, a gyermektámogatásról, a családi pótlékról. Mind több riasztó hír érkezik ezek jövőbeni megadóztatásáról, az értékmegőrzésről már nem is szólva. Mielőtt az olvasó elfogultsággal vádolna, engem személy szerint már, vagy még nem érint ez a kérdés. Leányaim oly korban vannak, amikor a tanulás az elsődleges, az első évtizedük küszöbén. Ellenben mint állampolgárt, nem hagy nyugodni a lassan tengeri kígyóvá növekvő téma Oly korban születtem, amikor tiltott volt az abortusz — második gyermekként, így nem valószínű, hogy csak „társadalmi" közakaratból —> de nagyon nem szeretném, ha néhány évtized múlva a mostam nem kívánt gyermekekből boldogtalan, a világot nem szerető felnőttek, szülők válnának Mert aztán nekik is lennének gyermekeik, akik tovább örökölnének géneket, és tovább vinnének a szülői háziból kapott érzelmes valóságot. Kinek lenne ez jó? Bizonyára megosztanak a vélemények abortuszügyben. A szélsőségeket leszámítva, egy piciny territóriumra eső közvéleménykutatásom nyomán bizton állíthatom, kéthar- mad-egyharmad az arány az abortusz mellett és ellen voksolók között. Tudom, ez semmit nem jelent, de nekem mindenképpen jelzésértékű. Már csak azért is, mert az emberek akaratát fejezi ki. Bízzunk a felnőttségükben, és hagyjuk meg a szabad választásuk jogát ebben a kérdésben is. A TARTALOMBÓL: __________ • Élménytelenül • Október szilánkjai • Lelkek rezdülései • Az érintetlen Nagydobos Kiszámítani az elképzelhetett Réti János Debrecen (KM) — A társadalom átrétegzodésének olyan folyamatát éljük a század utolsó évtizedében, ami legfeljebb történelem előtti idők . földmozgásaihoz hasonlítható. Osztályhatárok szűnnek meg, egyes rétegek felemelkednek, mások lesüllyednek, sőt bizonyos embercsoportok puszta léte is kérdésessé válik. A munkanélküliség árnyéka feljebb és feljebb sötétlik a kor falára. Hogy látja az emberi munka és munkaerő értékváltozását, a válságtünetek kezelhetőségét a témával tudományosan, de a napi gyakorlat szintjén is foglalkozó szakember? — erről kérdeztem Harangi B. Lászlót, a Debreceni Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ munkatársát, aki főállásban a legutóbbi időkig a Kossuth Lajos Tudományegyetem felnőttnevelési tanszékén adjunktusként dolgozott, és jelenleg is óraadóként tanít. □ Egyelőre jelek sem utalnak arra, hogy a foglalkoztatási központok előtt várakozók valaha újra munkába állnak. A kivételektől eltekintve mintha nem is akarnának egyhamar elhelyezkedni.. — A szociológus erre visz- szakérdezne: vajon a segély és a munkabér közötti különbség elég ösztönző-e ahhoz, hogy a munkanélküli minél előbb igyekezzen munkát vállalni? A pszichológus azt válaszolná, hogy jelentős részének a munkahelyén sem volt egyértelmű, nyilvánvaló feladata, ezért inkább hagyatkozik a járandóságra, és él a saját törvényei szerint. Az andragógus, a felnőttneveléssel, az emberi erőforrás fejlesztésével foglalkozó szakember pedig azt mondja, hogy nálunk a munkára nevelés is elmaradt a nemzetközi fejlődéstől. Legtöbben szakképzésre egyszerűsítették, holott az egy hosszú fejlődési folyamat, amelynek során kialakul az emberben, hogy szaktudását a saját és munkáltatója érdekével harmonikus összhangban működtesse. Am ezt a történelminek nevezhető beidegződést Nyugaton is kikezdték az utóbbi évtizedek elhúzódó válságjelenségei. Nincs szükség mindenkinek a részvételére, teljesítményére ahhoz, hogy a társadalom működőképes legyen. Objektíve valóban egyre kevesebb élőmunkára van szükség. Q Ezek szerint az általánoi foglalkoztatás nosztalgia martul, illetve utópiának minősü. a jövőt illetően? — Az általános foglalkozta tás a kelet-nyugat ideológia konfrontáció kérdése volt. Ke létén a létező szocializmus az mondta: nálunk nincs munka nélküliség, tehát mi maga sabbrendű társadalom va gyünk, és minden erővel ezei látszat megőrzésére töreke dett. Válaszként a Nyugat el kezdte támogatni a tőkést hogy az minél több munkahe lyet teremtsen. így elérték hogy hosszú ideig 1-2 száza lék volt a munkanélküliek ará nya. Amióta megszűnt a szem benállás, a fejlett társadalmak ban is várható, hogy jelentkez ni fog, sőt lehet, megállíthatat lannná válik a munkanélkü liség. Akkor pedig a lakosság életmódját, életformáját í munkaközpontú helyett eg] másik értékrend köré kell cső portosítani, mert ha ez a fo lyamat spontán játszódd le rosszabb lesz. Harangi B. László A SZERZŐ FELVÉTELE □ Milyen új életmódszerkezet képzelhető el? — Olyan, amelyben a munka mel letti tanulás és tanulás melletti munka egész életen át tart. Nem egymástól elválasztva, hanem folytonos egymásmelletti ségben. ü Mert egyelőre mégis a munka az egyetlen megélhetési forrás a tömegek számára. — Ha a munkát úgy értelmezzük, hogy minden olyan tevékenység, ami mások számára hasznos, amiért cserébe más tevékenységet, terméket kaphatok, akkor igen. De ha úgy közelítjük, hogy egy munkahelyteremtéshez százezrek, meg milliók kellenek, akkor ez minden pénzét elviszi a költségvetésnek, és nem lehet az említett munka — tanulás kölcsönösséget működtetni. ü A társadalom számára egyáltalán nem kedvező a személyes bizonytalanság állandó növekedése... — Ebben az új, nyugatias rendszerben senki sem tudhatja, hogy a munkájára szükség van-e, vagy nincs, következésképp senki nem érezheti fölöslegesnek sem magát. Q De azt sem, hogy szükség van rá. — Ez a piacgazdaságban nem ilyen egyértelmű, mert több közvetítőn keresztül derül ki, de a fölöslegesség érzése a legkellemetlenebb pszichikai állapot. Az emberek többsége mégiscsak abban nőtt fel, hogy a társadalom számára hasznos tevékenységet kell végezni. Ha a szocializációnak ezt a minimumát elvetjük, és nem adunk helyette semmit, könnyen egymást vadászó bandákká válhat egy társadalom. ü Mit tehet az andragógia az ilyen folyamatokkal szemben? — Iskolák és képzésformák szervezésén túl segítenie kell, hogy az élet egészében növekedjen az értelmes, személyiségfejlesztő elemek aránya. Sajnos, az emberi erőforrás és az azzal való foglalkozás tekintetében is messze lemaradtunk a fejlett országok mögött. O Vannak-e stratégiák arra nézve, hogy milyen képzésekre van szükség az egyes régiókban? — Amit eddig átképzésen értettünk, mára alkalmazhatatlanná vált. Minden szervezetnek hosszú távon zűrzavaros, kiszámíthatatlan környezetben kell megélni, sőt terjeszkedni, növekedni, prosperálni. Az erre való felkészülés legjobb módja a dolgozókat, az emberi erőforrást fejleszteni állandóan. Szinte minden képességet, mert nem tudni, holnap melyikre lesz szükség a vállalat szempontjából. Alternatívák kimunkálásával fel lehet készülni a legbizonytalanabb jövőre is. Azt nem tudhatjuk, mi lesz, de annyira azért nem változik a világ, hogy ne számíthassuk ki az elképzel- hetőt. ÜKöszönöm a beszélgetést 9{. (ftémetü XataCin grafikái H. Németh Katalin: Vágyakozás (Boros György reprodukciói) j nyíregyházi grafikusművész táríata — i /\ ofáóber végéig még [átogatható a városi galériában — az utóhhi fát és ft(év termését mutatja Be: néhány színes és többségükbenft- fáte-fehér rajzó fáit. Jdgrófiját tematikai viíága egy- arántgyöfáreziíia fázvetíen, természetifápefáen és az aBsztrafáiá szféráiban. (jöndolatiságu£ lényege nagyjából ugyanaz: a természetbőlfáindulva fáresni a hasonlóságot és az összefüggésefát, az egymás- meUettiségben felfedezni a meglevő vagy a felbomlott harmóniát. SffiaTis kérdések
