Kelet-Magyarország, 1992. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-19 / 222. szám

Kossuth futára volt Szatmári toliforgatók értékes teljesítményei Balogh László Apa és fiú. Egyik pap, a másik jogász. Az apának a ne­vét egy történelmi esemény okán talán ismerik is a hely- történet iránt érdeklődők, a Fiú nevét viszont már kevésbé. Bartha Mór — az apa — re­formátus lelkész és újságszer­kesztő. 1831. március 30-án született Fehérgyarmaton. Az elemi iskolai tanulmányok után Sárospatakra, majd a Debreceni Református Kollé­giumba kerül, s ott teológus lesz. Fiatalon, 17 éves fejjel, beáll katonának az 1848/49-es szabadságharc idején. Kossuth Lajos futara lesz, ő vitte a fő­vezért kinevezést Görgeynek. A bukás után tanár Mára- marosszigeten és Szatmáron, később pedig református lel­kész lesz Fülesden, Szamos- sályiban majd Apán. 1895-ben nyugalomba vonult és Debre­cenben telepedett meg. Ám életereje, hivatástudata né­hány év múlva visszavezeti az aktív munkához. 1900-ben Gacsályban pappá választják, s ő szolgálatba is lép. Itt mű­ködik 1912. május 16-án be­következett haláláig. Irodalmi tevékenysége a debreceni nyugdíjas évekhez kötődik. Cikkeket ír, sőt éve­ken át szerkesztője a Debre- czen című napilapnak. Első önálló kötetében papi pályája történetét írja meg Emlékezés gyakorló papi pályámra (Deb­recen, 1896) címen. Ugyanitt jelenik meg 1898-ban Márczi- us tizenötödike félszázados emlékünnepe című munkája. Sajnos, Önélet irata, melyben 1848-as emlékeit örökítette meg, kéziratban maradt, s ki tudja, ott van-e még a Debre­ceni Református Kollégium irattárában, ahol hosszú időn át kegyeletesen őrizték! A fiú, Bartha Béla, jogász volt, és 1861. október 27-én született Fülesden. Előbb Szatmárra, majd Iglóra kerül gimnáziumba, 1879-től pedig jogot kezd tanulni előbb Sárospatakon, majd Budapes­ten. Egyetemi tanulmányai után nevelő lesz Lipcsey Jó­zsef tiszafüredi földbirtokos­nál, innen pedig Fejér me­gyébe kerül Zichy Jánoshoz hasonló munkakörbe. Hamarosan Budapestre köl­tözik, ahol ügyvédjelölt lesz, s közben tanul, 1887-ben meg­szerzi a jogtudort minősítést. Ennek birtokában még ugyan­ezen esztendőben az Eperjesi Református Kollégium jog­tanára lesz. Itt működve kapja meg 1889-ben az államtudori minősítést. Élete utolsó éveit pályakezdésének színhelyén, Tiszafüreden tölti, itt halt meg 1914. január 26-án. Bartha Béla irodalmi tevé­kenysége gazdagabb és széle­sebb körű, mint az apjáé volt. Foglalkozott szépirodalom­mal, társadalmi, egyházi és jogi témájú cikkek írásával. Hosszabb időn át szerkesztette az Önálló című lapot, lefordí­totta és kiadta Laveleye több művét. Saját, önálló művei közül nagyon sok kéziratban maradt, a megjelentek közül viszont ma is megemlítésre méltó a Statisztikai tanulmányok a magyar protestantizmusról (Bp., 1890) című munkája, valamint A házassági jog re­formja (Kassa, 1891) című kötete. Az apa és a fiú munkássá­gának itt bemutatott töredékes vázlata is mutatja e két szat­mári tollforgató hatalmas és értékes teljesítményét. Olyan teljesítményt és értéket, amit az utókornak illik legalább a rájuk emlékezéssel meghá­lálni. Rita Donagh: Esti lapok hagyaték használása — ezek a döntő té­nyezők! Azt is megfigyeltem, hogy néhány egyed nemcsak a szárnyával, hanem a farktol- laival is irányítja röptét. Az ember ezt nem teheti meg, de ez sem leküzdhetetlen aka­dály. A halak például uszo­nyokkal dolgoznak, s az em­ber ezt is elsajátította. (Bú­várok, tengerkutatók.) Ennyi engedményt én is tehetek: ez még korántsem gépesítés. Én azonban nemcsak láb-, hanem kézuszonyokat is fogok hasz­nálni, illetve, napi előgyakor- lataim során — reggel két óra, este másfél óra — már használok is. Mondanom sem kell, hogy az uszonyokat a tu­lajdon tervrajzaimon és a megfigyeléseimen alapuló hasznossági elvek alapján mó­dosítottam. A legfontosabb a helyes légzési technika el- lesése volt. Fontosabb, mint az áramlatok kihasználásának a lehetősége — ezt majd csak a gyakorlatban fogom kikísér­letezni —, az azonban bizo­nyos, hogy a madarak teljes szélcsendben, tehát áramlatok híján is képesek repülni. A helyes légzési technika a dön­tő. (Naponta másfél óra reg­gel, két óra este. Itt fordított az időarany, mint a számygya­korlatok esetében: az esti órákban tisztább, zavartala­nabb a levegő.) Arra is hamar rájöttem, hogy induláskor — néhány nehezebb testű, nagy madarat kivéve — különösebb nekirugaszkodásra nincsen szükség: a fecske, veréb, cinke úgyszólván helyből startol. (Tekintettel azonban arra, hogy fajsúly szempontjából feltétlenül az említett „súlyo­sabb testű” madarak szin­tjéhez tartozom, bizonyos nekirugaszkodást számításba kell vennem.) 5. Amint már említettem, kísérletezéseim, módszerem tökéletesítése kerek hét esz­tendőt vett igénybe. Méltán felmerülhet a kérdés, honnan tehettem szert ennyi mérhetet­len türelemre, kitartásra? El­árulom: már lankadatlan fára­dozásaim harmadik évében tudtam, csalhatatlan bizton­sággal tudtam, hogy kitartáso­mat siker koronázza. Tudtam. TUDTAM. 6. Onnan tudtam, mert egy kora tavaszi napon, esti lég­zési és számygyakorlataim közben, váratlanul, mámoros boldogsággal eltelve éreztem, hogy mintegy tíz centiméter­nyire eltávolodtam szobám padlójától. Kisiettem az er­kélyre. Teleszívtam tüdőmet levegővel — természetesen nem amolyan „vegyünk mély lélegzetet” módra, hanem úgy, ahogyan madárkartársaimtól lestem el —, s az eredmény: húsz centiméter erkélyem be­tonlapja fölött. Egy hónappal később — negyven! 7. Azt hiszem, már akkor nekivághattam volna első ön­álló, szabad repülésemnek. De biztosra akartam menni. További négy évig tökéletesí­tettem. a) légzési, b) szárnyhasználati, c) kormányzási és áramlat­kihasználási technikámat. S ma — végre nekivágha­tok! Nincsen szükségem dom­bra, toronyra, nekiiramodási területre: az ötödik emeleten lakom. Csak annyi neki­rugaszkodásra lesz szüksé­gem, hogy a háztető fölé jus­sak! Flock megelégedetten letette örökíróját, még egyszer átfutotta feljegyzései hét pont­ját — a hetes bűvös szám, mindenki tudja! —, felcsatolta szárny-uszonyait, teleszívta tüdejét levegővel, és kilépett a nyitott ablakon. Nyugodjék békében. Újabb külföldi szereplés Nem bomlik fel a Banchieri Az együttes tagjai: Nagyvárt Zsolt, Leányvári László, Szabó Soma, Pálinkás Róbert, Rohány Tibor, Marik Sándor Nyíregyháza (KM - Bod­nár) — Világszerte sok ra­jongója van a King’Singers együttesnek. Az angol éneke­sek felkészültsége, sajátos előadásmódja méltán tette világhírűvé a kicsinyke kó­rust. Nyíregyházán is akadt követőjük. Négy évvel ez­előtt alakult meg a 4-es isko­la néhány volt tanulójából a Banchieri együttes. Noha a hattagú kórus nem vetélked­het a világhírű példaképpel, ők is több tucat sikeres fel­lépésről számolhatnak be, sőt Ausztriában, Németor­Balázs Attila felvétele szágban, Hollandiában és Olaszországban is koncer­teztek már. (Az utóbbi he­lyen rangos díjat is sze­reztek). Az együttes most válaszút elé érkezett. A fiúk közül töb­ben leérettségiztek, és Buda­pesten folytatják tanulmánya­ikat. Leányvári László, Marik Sándor és Pálinkás Róbert került a fővárosba, míg Nagy- váti Zsolt, Szabó Soma és Ro- hály Tibor — aki most negye­dikes —■ Nyíregyházán ma­radt. Mi lesz az együttes sorsa, egyáltalán fenn tud-e maradni ilyen körülmények között? — kérdeztük az énekeseket egy nyíregyházi próbájukon. — Természetesen, nem bomlik fel az együttes, sőt tovább szeretnénk lépni, egy kicsit profibbak akarunk lenni, mint korábban. Az együttes minden tagja továbbképzi énektudását, és nem fogadunk el olyan meghí­vást, ami nem felel meg igé­nyeinknek — hallottuk. A továbblépés érdekében a repertoáijukat is egyre bővítik, így egyházi zenétől kezdve az örökzöld slágerek átdolgozá­sáig szinte több, egész estét betöltő változatos műsort tud­nak adni. Egyébként elismerően szól­tak a példakép, a King’Singers énekesei is a nyíregyházi kol­légákról, amikor meghallgat­ták őket. Sőt! Az együttes egyik volt tagja budapesti mesterkurzusán a Banchierit szerepeltette. S ami a további terveket il­leti, nos meghívásuk van Szlo­vákiába és Ausztriába. Ha minden igaz, a Magyar Rádió is szeretne majd felvételt ké­szíteni velük. Ők pedig rövi­desen kazettára kívánják ven­ni legjobb számaikat. Barátok a nagyvilágból Klub-konzul volt Dél-Afrikában Páll Géza Annyi barátod lehet, a- mennyit akarsz, csak nyisd ki a szíved, nyújtsd ki a kezed. Talán ki se kell mozdulni a szobádból, vagy a lakóhelyed­ről, és a barátok hívásodra megjelennek. De ha bezárkó­zol önmagadba, ne panasz­kodj, hogy egyedül vagy, nincs egyetlen barátod sem. Dr. Horváth Sándor nyíregy­házi nyugalmazott jogász az intelemből az elsőt választotta. Alig van a földnek olyan or­szága, zuga, ahol ne lennének barátai, akik közül nagyon sokkal személyesen soha nem találkozott, de szinte minden fontosat tud róluk. Hogyan lehetséges ez? Mi­lyen belső erőforrások ösztönzik arra. hogy inmár jó ötven-hatvan éve keresse azt a másik embert, aki ugyanúgy igényli a barátságot, mint ő, s nem sajnálja a fáradságot, hogy naponta, hetente tollat fogjon és megírja élete egy- egy napját, óráját, örömét, bá­natát. Van olyan levelező tár­sa, barátja, akivel ötven éve tartja a kapcsolatot, számítása szerint körülbelül ötszáz leve­lező partnere volt eddig, naponta huszonöt levelet írt, s többségükkel a bélyeggyűjtés hozta közel. — Tulajdonképpen már négyéves koromban elkez­dődött ez — emlékezik az in­dulásra. — Az első bélyeg­gyűjtő társaim az unoka- testvéreim voltak. Aztán kö­vetkeztek az itthoni, majd a külföldi társak. A finn bará­tomat, Sirkát — magyarul Tü­csök — még 1938-ban ismer­tem meg, ekkor kezdtünk el levelezni. Ez a barátság 54 éve tart, Pesten és Gyulán sze­mélyesen is találkoztunk. Günthert-rel is 1947-ben kez­dődött a barátságunk, a lipcsei vásár orvosa volt, s 1959-ben meglátogattam Lipcsében. Két hónap múlva disszidált hét­tagú családjával a berlini föl­dalattin keresztül. 1964-ben meglátogattam új otthonában. 1980-ban halt meg autóbaleset következményeiben. A kór­házból írott búcsúlevelét ma is őrzöm. Életem legjobb barátja volt. Egymás után sorolja a távoli barátokat, akiknek életét, oly-, kor a gyermekkortól, nyomon követte életpályájukat, ha nem is egyengette, de jótékonyan befolyásolta bíztatással, saját tapasztalatainak átadásával. Felvillan a dél-afrikai egye­temista arcéle, aki azóta pro­fesszor lett, emlékeket idéznek a máig megőrzött levelek az addis-abebai egyetemi rektor­ról, a zairei néger tanítóról az olasz statisztikai intézet igaz­gatójáról, akinek több könyve jelent meg a maffiáról, s aki­vel személyesen is találkozott. De őriz egy régi sebtapaszt is, amelynek külön történe van... — Ötvenhat október végén Svédországból kaptam egy levelet légi postán. Lemnart, így hívták a feladót, akkor még ismeretlen volt számom­ra. S amikor felbontottam a levelet egy sebtapasz hullott ki belőle. A levélben ez állt: „egy svéd klub újságjában olvastam a címét. Én 16 éves diák vagyok. Mi svédek nagyon szimpatizálunk önökkel, ma­gyarokkal. A rádióból hallom, hogy önöknél most harcok folynak. Ezért itt küldök gyor­san egy sebtapaszt, hátha ön is megsebesül.” Megható levél yolt. így kezdődött a barátsá­gunk. Azóta a kis diákból diplomata lett és személyesen is találkoztunk. Sajnos, a na­pokban kaptam a gyászjelen­tést Stockholmból, Lennart barátom 52 éves korában meghalt. Lehetetlen minden régi és új barátot felsorolni, leveleik­ből idézni. Az élet rendje, hogy az elhunytak helyébe újak lépnek. Dr. Horváth Sán­dor legújabb barátja, Hugó Svájcban él és családjában már magyar is van. A barát Roger nevű fia ugyanis az elmúlt évben egy nyíregyházi lányt vett feleségül, Hugo egy nagy autósiskola tulajdonosa, s rendszeresen találkozunk Nyíregyházán. Legközelebb karácsonykor jön egy hétre Nyíregyházára feleségével és a fiatal párral együtt. Egyéb­ként 22 levelező klubnak volt a tagja — Olaszország, Svéd­ország, Spanyolország, Dél­afrikai Köztársaság, Francia- ország, Indonézia, India, Ja­pán, Ceylon, USA, Ciprus, Málta, Brazília, Jamaika, stb — de jelenleg már csak a spanyol Ibéria nemzetközi klubnak az örökös tagja. Ma- gyországi képviselője, klub­konzulja volt viszont évekig a dél-afrikai klubnak. A belső erőforrás, ezek sze­rint nem más, mint a csilla­píthatatlan kíváncsiság a másik ember iránt. És ami az apropót jelentette, az a bélyeg­gyűjtés volt. Ennek ma is egyik fáradhatatlan munkása, szürke eminenciása, aki mos­tanában azon fáradozik, hogy megjelenhessen az általa írt krónika a nyíregyházi bélyeg- gyűjtő kör négy évtizedéről. A kézirat már a nyomdában van. Ő pegig búcsúzóul azt mond­ja: — Nagyon sokat. köszön­hetek a bélyeggyűjtésnek, mert így találtam sok-sok jó barátra a föld minden pontján, s így tökéletesíthettem angol és francia nyelvtudásomat. Barátaim vendégeként bejár­hattam többször is tizennégy országot. És nem utolsó sor­ban én is megismertethettem Magyarországot — Budapes­tet, a Balatont, és persze Nyíregyházát — s a magyar történelmet, a jelent is, külföl­di barátaimmal. Nem is teszem le a tollat, amíg élek... 1 imMptemúer t$.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents