Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-06 / 185. szám
2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI 1992. augusztus 6., csütörtök Tüskés sarok A legkisebbség Réti János S zerencsémre, vagy épp szerencsétlenségemre távolesnek tőlem a pénzvilág, a bankélet fordulatai, mivel világéletemben a törlesztők és nem a kasszírozok sorába tartoztam. Ennélfogva a három pénzintézet lassan tovagyűrűző botránya hidegen hagyott, mivel se előnyöm, se hátrányom nem származik sorsuk további alakulásából. Viszont elgondolkodtat a kárvallottak bűnhődé- se. Az, hogy míg a két nagyobbat fantasztikus lépéskombinációkkal megmentik a még nagyobbak, addig a legkisebb könyörtelen felszámolása ellen a kisujjukat sem mozdítják meg. Hangsúlyozom, nem értek hozzá, engem az egészből csak ez a legkisebbségi sors késztet eszmefuttatásra. Hajdani meséinkben mindig is úgy volt, legalábbis ezt hitették el velünk a hol nem volt történetek, hogy a legkisebb, a nép fia, mindig boldogult. A végére feltétlenül, bár közben a kínok-kín- ját állta ki legtöbbször. Aztán mikor beléptünk az életbe, bizony, ennek az ellenkezőjét kellett tapasztalnunk. Az emberi mesékben és történelmi viszonylatokban is. Kis ember, kis nép, kis ország számára a kis lehetőségek maradnak és bizony a boldogulás nem és nem akar mutatkozni valami megfoghatatlan makacssággal. A nagyok, ha segítenek is, többnyire nem önzetlenül teszik, sőt, olykor évtizedeken át keserves árat kell fizetni jószívűségükért. Vagy nem mozdítják a fülük botját se. Hagyják az időt, no meg a világ farkastörvényeit érvényesülni. Könyörtelenül. A kis takarékszövetkezetnek tehát vége. Nincs mer- szem még sajánlni se, hiszen mit tudhatom, milyen galádságok történtek az égisze alatt. Csak az nem hagy nyugodni, hogy a két nagyobbat megmentik. Számjplan területe van az életnek, ahol a mi országunk (a mi megyénk, a mi családunk!) könnyen a gyo- maendrődi takarék sorsára juthat. Ha nem lesz elég életrevaló, azaz elég tisztességes, vagy elég ügyes, í/agy elég óvatos. Mert a kicsiket nem szokták megmenteni. És boldogulni is csak a mesében szoktak. Mindenféle FOGADÓÓRA. Dr. Takács Péter, országgyűlési képviselő augusztus 7-én, pénteken 16.30 órától a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal képviselői irodájában fogadóórát tart. HONVÉDSÉGI ÜGYFÉL- FOGADÁS. A Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság városi katonai főelőadója augusztus 6-án, csütörtökön 7.30 órától 12.00 óráig a Mátészalkai Polgármesteri Hivatal épületében tart fogadóórát. LÁTOGATÁSI IGAZOLVÁNY váltható a nyíregyházi Tiszti Klubba! Nem szükséges más hozzá, csak egy igazolványkép és az, hogy az igénylő hétfőn, vagy pénteken elsétáljon a Színház utcába, a klub épületébe. VÉRADÁS. A Vörös- kereszt szervezésében augusztus 6-án, csütörtökön Mátészalkán a sütőipari vállalatnál, az Ecsedi Láp nevű cégnél, az autószerviznél és a költségvetési üzemnél tartanak véradást. Gratulálunk f Várady Pálné barabási lakos levélben számolt be arról, hogy a községben most cserélik a villanyoszlopokat. Emiatt az arra fészkelt gólyák fiókáit veszély fenyegeti, hiszen még nem tudnak repülni. Szerinte az oszlopok cseréjével várhattak volna a gólyák elmeneteléig. Gratulálunk, Várady Pálnénak hogy a gólyák védelmében feliepést sürget. Reméljük, a sok magyar népdalban megénekelt szép madarak élete az építők számára sem közömbös. Egyébként a villanyoszlopokon elhelyezett, s a gólyák fészekrakását megkönnyítő dróthálóelhelyezésekkel megyénk országosan is jó hírnevet szerzett. Reméljük, a Barabáson dolgozó szakemberek ezt nem akarják lerontani. Rendezvények mmmmm Mozi KRÚDY MOZI: Freddy halála — az utolsó rémálom. Előadás: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Mindenki fogja a magáét. Előadás: 16, 18 és 20 óra. VIDEOMOZI: Tai pan. Előadás: 9.30, 11.30 és 14 óra. Kegyetlen hegycsúcs. Előadás: 16, 18 és 20 óra. KERTMOZI: A bárányok hallgatnak. Előadás kezdete: 21 óra. KABALÁS AUTÓSMOZI: Kebelbarátok. Előadás: 21 óra. NYÍRBÁTOR: Oroszország- ház. VÁSÁROSNAMÉNY: Apó- cák a pácban. Kiállítások Nyírbátorban a Báthory István Múzeumban Gádor Emil festőművész tárlata, valamint Berényi Nagy Péter önkifejező kiállítása (augusztus 20-ig) tekinthető meg hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig. A nagykállói Városi Könyvtár kiállítótermében Barkóczi Vera és loan Anghel Neg- rean nagybányai képzőművészek tárlata látható. A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások mellett két időszaki is várja az érdeklődőket. A Nemesi lakásbelsők a 19. században, valamint a Magyarok és lengyelek a történelem sodrában című kiállítás sok érdekességet tár a látogatók elé. A múzeum hétfő kivételével 9—17 óra között tart nyitva. A mátészalkai Szatmár Múzeumban Tarr János amatőr festőművész képeit tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás augusztus 10-ig látogatható. A nyírbátori római katolikus templomban Huszár István festőművész tárlata, a református templom sekrestyéjében pedig Lakatos Aranka szobrászművész kiállítása látható augusztus 20-ig. A BEAG Faipari gyáregységéből alakult két éve Kisvárdán a Blondel kft. Megtartották hagyományos termékeiket, egyedül a hangdobozgyártás szűnt meg. Most százféle képkeretlécből évente összesen félmillió kilométert gyártanak. Kevesen tudják, hogy itt készül a legtöbb íróasztal az országban. Ebben az évben kétezer darabot szeretnének értékesíteni. Új termékük is van: játékautomatákhoz készítenek dobozokat egy budapesti kft. megrendelésére. SZEKERES TIBOR FELVÉTELEI Kárpótlási jegyekért termőföldet A határidő augusztus 15. Nyíregyháza (KM — Bojté Gizella) — A megyében 60 ezer kárrendezési beadvány érkezett, de csak tíz százalékukban született döntés eddig. Az idő azonban sürget, sok gazda ősszel már a saját földjén szeretne munkához fogni. A lakosság a kárpótlási jegyét többek között termőföld tulajdonjogának megszerzésére is fordíthatja Hogyan történik ez a „speciális” adásvétel? — erről kérdeztük Sveda Bélát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kárrendezési Hivatal vezetőjét. — Először is a földigény benyújtására van egy rögzített határidő: augusztus 15. Az 1939—49. közötti sérelmek miatti kárrendezésnél a határidő október 5., politikai okok esetén pedig 31. A kérelmet az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani ahhoz a polgármesteri hivatalhoz, ahol földet szeretne kapni. — Kell-e valamilyen iratot csatolni a kérelemhez? — Semmilyen mellékletre nincs szükség, csak a nyomtatványt kell értelemszerűen kitölteni, amit a postahivatalokban lehet kapni. Sajnos az a tapasztalat, hogy adatok hiányában a kérelmezők nem tudnak minden kérdésre válaszolni. Sokan nem emlékeznek például a kárpótlási hivatalokba benyújtott boríték sorszámára... — Ezek szerint, ha valaki nem tudja pótolni a hiányzó információkat, elesik a földszerzés lehetőségétől? — A hiányos kérelem miatt természetesen az állampolgárt nem érheti sérelem, csak a mi munkánk lesz nehezebb. Azt kérjük a polgármesteri hivataloktól, hogy azokat a formanyomtatványokat is fogadják el az ügyfelektől, melyek pontatlanok. De a kárpótlásra jogosult személy adatai feltétlenül szerepeljenek: név, leánykori név, a névváltozást megelőző név, születési hely, idő, anyja neve, lakcíme. — Mennyi időt vesz igénybe a kérelmek elbírálása? — Sajnos ezt nem lehet tudni. A 60 ezer kárrendezési beadvány közül mi körülbelül 20 ezer földigénylőre számítunk. Az ő ügyüket igyekszünk gyorsított eljárással intézni, hogy minél előbb hozzájussanak földjükhöz. Soron kívüli elbírálásra is van lehetőség, de ezt csak azok az állampolgárok kérhetik, akik az összes vagy legalább 100 ezer forint értékű kárpótlási jegyért kívánnak termőföldet vásárolni és a kérelemelbíráláshoz szükséges adatok rendelkezésre állnak. A döntés után a földigénylő ügyfél nem kapja készhez a kárpótlási jegyet, hanem az banki letétben marad, ezért az állampolgár a hivatalunk jogerős határozatával és a banki igazolással vehet majd részt az árverésen. Azok az állampolgárok, akik később meggondolják magukat és a kérelmük ellenére nem vásárolnak termőföldet — a letéti igazolás ellenében —, az őket megillető kárpótlási jegyet csak 1993. augusztus 15-dike után vehetik fel. Ami nyilván anyagi hátrányt okoz az illetőnek, de így akarjuk kiszűrni azokat, akik csak „blöffölnek”. — A mostani ,,legújabb földosztás" — mint annyiszor a magyar történelemben — konfliktusokhoz vezethet. Kik irányítják, szervezik majd ezt a folyamatot? — A helyi önkormányzatoknak augusztus 31-ig földrendező bizottságot kell létrehozni. A tag a helyi önkormányzatnak a megbízottja, továbbá — az igénybejelentők közül — a képviselő-testület által választott 6—10 személy. Akik a bejelentések alapján felmérik, egyeztetik és összesítik a benyújtott igényeket, javaslatot tesznek a karrendezési hivatalnak az árverésnek ütemezésére és az árverésre kerülő földek kijelölésére. „Találkoztam egy jól működő alkotmánnyal” Villáminterjú az amerikai útjáról hazatért Mádi Zoltánnal Nyíregyháza (KM) — A honvágy gondolatban már a második hét után, de a repülő csak tegnap hozta haza Nyíregyháza város polgármesterét, Mádi Zoltánt az Újvilágból, ahol egy hónapot töltött az Egyesült Államok kormányának meghívására és költségén. — Többször megkérdeztem magamtól, vajon miért visznek körbe szolnoki, kecskeméti, székesfehérvári kollegáimmal együtt államról államra, a Csendes-óceántól az Atlantiig? Most, hazaérkezve, már tudom a választ. Látni kell Amerikát ahhoz, hogy egy ideérkező üzletember gondolkodását meg tudjuk érteni, s ne csak a hollywoodi életérzést keressük a gondolatai mögött. Látni kell, hogyan működik egy jól kitalált alkotmány, mennyire erős lehet az egyén egy gyenge hatalom, s gyenge pártrendszer mellett. Hiába van mindig valami, ami pusztulásra ítéltetett, de alul ott az egészséges alap, amelyből kinőhet valami új. Látni kell a csillogó felhőkarcolókat is, de azt is, amikor kábítószerrel kínálnak meg az utcán. — Vendégeskedés, nyaralás közben? — Inkább szakmai volt az út, hisz egyetlen fogadás sem jelezte, hogy vendégeskedni érkeztünk az Egyesült ÁllaKutyameleg SZEKERES TIBOR FELVÉTELE mokba. Washingtonban 40 fok és 92 százalékos páratartalom mellett sötét öltönyben, nyakkendőben reggeltől estig jártunk irodáról irodára, hogy a helyi bürokráciával ismerkedjünk. Három-négy naponta tovabbálltunk, összesen 25 ezer kilométert utazva. — A Sziklás hegység, New York? — Nem maradt ki természetesen. Mint ahogy a Broadway sem, ahol a Macskákat láttam 70 dollárért. Ügyeletek Sürgős esetekben a megyei rendelőintézetben — Nyíregyháza, Bocskai út 73. — fogadják a felnőtt és gyermekbetegeket este héttől reggel hét óráig. Az ügyeletes gyógyszer- tár este fél kilenctől reggel fél 8-ig kereshető fel Nyíregyházán, a Szabadság tér 1. szám alatt. A nyíregyházi állatkórházban naponta rendelési időben (7.30-tól 18 óráig) látják el a megye területéről beszállított állatokat.