Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-01 / 181. szám
Huszár István képei A TARTALOMBÓL: • Lesz-e címere a megyének? • Táncra kelt élet • A vásárlók „ügyvédje” • Turistaparadicsom a Tiszánál Átalakuló ipari szövetkezetek Ésik Sándor Nyíregyháza (KM) — Manapság nagyon sokat beszélnek a mezőgazdasági termelőszövetkezetek átalakulásáról. Dúl a vita a föld körül, a szervezeti formákról, és sok minden másról. Vagy ez a téma kap túlzott dimenziókat, vagy az ipari szövetkezetekre hull kevesebb a nyilvánosság fénysugarából. A lényeg az, hogy lassacskán túl van az ágazat a nagy horderejű átalakulási folyamaton, mégpedig minden csinnadratta nélkül. Az persze kevéssé hihető, hogy sima volt az út, ezért kerestük meg a KISZÖV megyei titkárát, dr. Oláh Jánost: milyen előzmények után fogtak hozzá az átalakuláshoz, hogyan ment végbe, és hol tart most a folyamat? — Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 65 tagszervezetünk van, ezek között négy kft. és egy rt. is érdekképviseleti körünkbe tartozik. Az átalakulási törvény meglehetősen vegyes képet falait, mert miként a mezőgazdaságban, nálunk is megindult egy (lényegesen kisebb mértékű) erjedési folyamat. Nagy tsz-ek- ből több kisebb alakult, az ipari szövetkezetekben ugyanígy várhatók „válások”. O A tsz-ekben ezek a „bábruha szétszedések” vég nélküli vagyonjogi vitákhoz vezettek. — Nem kis mértékben a földtulajdonlás miatt. A mi esetünkben ez a bonyolító tényező kimaradt, és ez nagymértékben megkönnyítette a dolgunkat. Legalábbis a tsz- ekhez képest. Az ipari szövetkezetekben ugyanis a vagyonnevesítés szempontjainak kidolgozása után már simábban haladhattak előre az ügyek. Mindez nem jelenti azt, hogy ne álltak Volna elő eleinte szinte megoldhatatlannak tűnő dilemmák. A vagyonnevesítés lényeges eleme volt a szövetkezeti tagsági viszonyban eltöltött évek száma, s ez a korábban egyesült, szétvált, kivált szövetkezeteknél körültekintő munkát igényelt. O Abban is előnyös helyzetben voltak, hogy a tulajdonosok köre világosan körülhatárolható. — Valóban így van. Nincs állami, sem önkormányzati tulajdon, csak a tagság osztozott. Abban is sajátságos az összehasonlítás eredménye, hogy a mieink nagyon kevés saját vagyonnal léptek be, a meglévő vagyon tehát sokkal nagyobb részben az alakulás óta termelődött meg. Fontos szemponttá vált tehát a szövetkezetben töltött idő. A bevitt vagyont pedig régen átváltották részjegyre, ami jól mérhető, és értékelhető. O Mikor kezdődött a processzus, és hol tartanak jelenleg? — A törvény megszületését nagy, és sokszor türelmetlen várakozás előzte meg. Kezdődött tavaly márciusban azzal, hogy júliusra elkészül a szövetkezeti törvény. Aki csak egy kicsit is figyelemmel kísérte az e körüli parlamenti vitát, az emlékezhet rá, hányszor módosultak a határidők. Ez pedig nemcsak csúszást jelentett, hanem a törvény maga is „formálódott” közepette. Végül is január húszadikára született meg a szövetkezeti és átmeneti törvény. O Mintha nem volna elégedett vele... — En csak a rétestésztaszerű előkészítését bíráltam. Nem a szokásos útján haladt. Tulajdonképpen az történt, hogy szinte ránk bízták: csináljanak maguknak törvényt a szövetkezetek. Két sarokponthoz kellett csak igazodni: feleljen meg a jó szövetkezeti hagyományoknak, és más társasági formákhoz képest ne szenvedjünk hátrányt. O Mégiscsak van egy nagyon fontos eltérés, ez pedig a nem vagyonará- nyos szavazás. Az összes társasági formában törzsbetétjük alapján jut szavazat a tulajdonosoknak. A szövetkezetekben pedig egy tag egy szavazat, akármennyi a bevitt vagyona. — Nem Ön az első aki ezt szóvá teszi. Fontos tudni, hogy ez az elv annyira a szö- vetkezési elvek legfontosabbika, hogy maga a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége is ragaszkodott hozzá, Olyany- nyira, hogy nem lehetnénk a tagja, ha ellenkező értelmű passzus kerül a törvénybe. Mi úgy ítéljük meg, hogy ezzel egy olyan társasági forma lép ELEK EMIL FELVÉTELE a többi sorába, ami szervesen illeszkedik a más elvekkel működőkhöz. Akadnak olyan polgárok, akik céljaikkal, vagyonuk nagyságával, tevékenységi körükkel éppen ebben a formában találhatják meg számításukat O Ennyit az előzményekről. Melyek azok a stádiumok, amelyeken már túl vannak? — Ez év április végéig a teljes vagyon a valódi tulajdonosok számára nevesítésre került, mégpedig könyv szerinti értéken. Öt év eltöltött idő már feljogosított bárkit, hogy utána már vagyonhoz jusson. Az átmeneti törvény és maguk a szövetkezetek határozták meg, hogy kinek kötelező, és kinek adható. Ma 9000 aktív tagunk van, egyes szövetkezetekben az aktív tagok számának két-háromszorosa jutott szövetkezeti vagyonhoz. Nagy múltú szövetkezetekben ennek akár a többszöröse is. A nyíregyházi fodrászati szövetkezetnél például 450 tag neve merült fel a vagyonnevesítés kapcsán. O Miből tevődött ösz- sze a jogosultság? — Három címen lehetett eredményesen felkerülni a listára. A vagyoni hozzájárulás, amely egykor a belépésnél került a szövetkezetbe és azóta részjeggyé vált, húsz százalékot jelentett. A személyes közreműködést pedig két szempontból is figyelembe lehetett venni. A jövedelem nagysága, és az eltöltött évek száma szerint. Voltak viták, és ezzel együtt maga a munka is sziszifuszi tömeget jelentett, de sok helyen megköny- nyítette a helyzetet, hogy számítógépre vitték a vagyonnevesítést., O így tehát már a vége felé jár az ügy. — Ha egy honapja kérdez, azt mondom, olyan kilencven százalékon állunk. Ma viszont nem kalkulálom többre nyolcvannál. Abból adódik az ellentmondás, hogy lezártnak és véglegesnek tűnt ügyeket helyezett más megvilágításba az időközben nagyon erőre kapott cspd- és felszámolási hullám. Azt .hiszem ebben a mai gazdasági helyzetben nem csak mi vagyunk úgy, hogy el-el csúsznak határidők, előre nem prognosztizálható meglepetések miatt. Ennek ellenére én optimista vagyok. Rövidesen magunk mögött tudhatjuk az egesz átmenetet és ismét csak azzal foglalkozunk majd, ami a feladatunk, és nem köti íe energiánkat egyéb. O Végezetül mondjon néhány szót arról, hogyan érintette az átalakulás magát az érdekképviseletet? — Mi igyekeztünk a legnagyobb mértékben alkalmazkodni az új idők új kihívásához. A korábbi verbális érdek- képviseletet átalakítottuk gazdasági érdekképviseletté. Bár az 1992-es év legfontosabb feladata a törvényekből eredő szövetkezeti átalakulási folyamat segítése, levezénylése, e mellett közvetlen segítséggé alakult néhány példával. Kollégám a társadalombiztosításban meglévő tapasztalatait úgy kamatoztatta tagszervezeteinknél, hogy az milliókban kifejezhető közvetlen hasznot hajtott és hajt a tagszervezeteknek. Információs rendszerünket BT formában hasznosítjuk. Oktatásokkal, felkészítésekkel segítettük az új számviteli törvényre történő áttérést. Rendszeres előkészítő munkával és aktív köz- gazdasági, jogi segítségnyújtással járulunk hozzá az eredményes csőotárgyalásokhoz. Én az ilyen kézzel fogható hasznot hajtó érdekképviseleti tevékenységekben látom a mi jövőnket, mert csak így „vesznek meg” bennünket. Ha megtaláljuk mindazokat a formákat, és azt egységes egésszé ötvözzük, az jelent majd globális, és kívánatos érdekképviseletet. A hazát nem veszíthetjük el Baraksó Erzsébet ölcseys diák lévén, egykori iskolámból az ott szerzett ismeretek mellett egyebek között a költőtől a tantermek falaira kifüggesztett idézetek üzenete is végigkíséri az életemet. Jó tanáraink ügyeltek arra, hogy azok gondolatvilágunkba beépüljenek. A legemlékezetesebb ezek közül — nap mint nap láttuk a falon — a négy szócska: A haza minden előtt. Ez a felirat jelent meg hirtelen a lelki szemeim előtt amint egy asztal- társaság beszélgetésének véletlenül a résztvevője lehettem. Üdülőbe beutalt vendégek váltottak szót ebéd közben, az üdülővezetőség döntése folytán egymáshoz ültetett vadidegenek, egy Balaton-parti szálló éttermében. Egyikük középiskolai tanár, fárasztó tanév után a megérdemelt szabadságát tölti, pihen, ám az sem egyszerű manapság, amint mondja, nehéz kikapcsolódni a mindennapi gondokból. Nem könnyű ma tanárnak lenni, annyi gonddalbajjal kell szembenézniük a pedagógusoknak, és nem is a megélhetésről van szó, inkább azt nem tudják, mit mondjanak a diákoknak, ha a jövőjükről kérdezik a tanárt. Lesz-e munkájuk, állásuk, egyáltalán, van-e értelme négy évet egy középiskolában eltölteni, amikor olyan bizonytalan, kilátástalan a jövő. A diákok egy részének semmiféle elképzelése nincs a jövőről és bizony én is pesszimista vagyok, zárta töprengését a tanár úr. Vita ugyan nem alakult ki, de nem mindenki értett egyet a tanár úrral. Volt aki megjegyezte, természetes, hogy az élet minden területén olyan nagy most nálunk a bizonytalanság, hiszen a világon sehol nincs példa, vagy modell, amit követhetnénk, sehol sem fordult még elő ahhoz hasonló, amit mi próbálunk: kimászni a szocializmusnak mondott csődből, átállni a kapitalizálódó piacgazdaságra, s eköz- öete lehetőleg talpon maradni. Hosszú folyamatról van szó, azt senki nem gondolhatta komolyan, hogy megtartjuk a szabad parlamenti és önkormányzati választásokat, kimondjuk: itt megtörtént a rendszerváltozás, és azzal mindjárt jól is fogunk élni. Nagyon nehéz a reánk maradt örökség, de az adósságot törleszteni kell, ugyanakkor az átalakulás módszereit nekünk magunknak kell kitalálni. Lehet, hogy vannak rossz megoldások, amelyeken menet közben változtatni szükséges, helye van tehát a hatalmon lévők segítő szándékú bírálatának is, de nem tesz jót az országnak, ha eluralkodhat a kiábrándultság, a pesszimizmus, és kifejezetten káros, ha ellendrukkerek keltenek feszült politikai hangulatot. Az asztaltársaság egy másik tagja visszakérdezett a tanár úr kijelentésére: épp most, amikor azt kellene tanítania, hogy a nemzet új szabadság hajnalára virradt, most veszítené el a hitét a jövőben? Érthető persze, ha a tanárok egy része is megéli a bizonytalanságot, de mégiscsak náluk van a jogosítvány, éppen a tanítónak, tanárnak van a kezében a jövendő, az elkövetkező generációk sorsa, azt gondolhatnánk, gyermekeink emberi tartást, hazaszeretetei, a nemzet iránti elkötelezettséget is tanulnak nevelőiktől. Nehéz időkben nem tűnhetnek ezek fellengzős nagy szavaknak, amikor arról van szó, milyen a viszonyunk a haza, a nemzet, a magyarság sorskérdéseihez. Nekünk azt adták útravalóul tanáraink, kerüljünk bármily nehéz helyzetbe az életben, elveszíthetjük szeretteinket, a munkánkat, javainkat a négy szócskát ne feledjük, mert a hazát nem veszíthetjük el, a hazánál nincs fontosabb. Mai eszemmel nehezen tudnék elképzelni olyan tanárt, aki kiábrándult, vagy pesszimista, de a tanítányait egy jobb jövő érdekében lelkesíteni, a haza feltétlen sze- retetére buzdítani tudja. Nem lehet vitás, jövőnk akkor lesz, ha építjük, mert a semmiből nem lesz semmi. Ugyan sok terhet cipelünk, megáldva és verve jóval-rosszal, de nekünk kell itt és most belaknunk a hazát. Az is lehet, hogy a holnapi kenyerünk még kisebb szelet lesz, mint a mai, de kedves tanár úr, mi lesz velünk, ha a jövőbe vetett hitünket is elveszítjük? Aktuális kérdések Őrző zene és a képzőművészet szép találkozása-1|| í/j nakfehettek, tanúi azok,. akikjelen voítakjm 'Jíuszár István festőművész kiállításának,|| megnyitóján Nyírbátorban, a római katolikus m templomban. A művésznek, az utóbbi időszakban ké--1| szült negyven-alkotását tekintbetik,meg az érdeklődőkjm a templom emeleti termében. A tárlat a zenei napokjm zárásáig, augusztus húszadikáig fogadja a látogató- p| kát déíeíőtt tíz és este hat óra között. fMellékfe tünk, d- 1| íusztrációit a művész kiállítási anyagából válogattuk, %
