Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-22 / 198. szám

1992. augusztus 22. A ‘Kefet-‘Magyarország hétvégi metfék[ete 7 Bocicsoki Máthé Csaba Jk » estié, Lehel Zanussi, IY Meinl Csemege és még sorolhatnám a külföldi befektetők neveit, akik a privatizáció során je­lentős hazai üzemeket vá­sároltak meg. Jöttek, láttak, győztek, átvették a gyára­kat, vállalatokat, hoztak tő­két, managementet, techni­kát és ami szerintem szá­mukra a legfontosabb, ter­mészetesen a nevüket is behozták Magyarországra. Korábbi ellenlábasok, konkurensek kapcsolódtak össze, alapítottak új céget és nevük mindjárt össze­forrt. A jól ismert magyar márkanevek mellé egy kül­földi név is csatlakozott. Hogy hol van a szerencsi fi­nom bocicsoki, vagy a meg­bízható Lehel hűtőszek­rény? Kaptunk egy újat, ta­lán jobbat, esztétikusabbat, a világon már ismert termé­ket, amit ha meg akarunk vásárolni már mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni. Minő­ségi termék, minőségi ár, mondják a külföldiek, ezt is meg kell fizetni. Jött a piros címkés Nestlé, a Lehel Za­nussi külsőre néhány újdon­sággal, de majd jön a Gene­ral Electric Tungsram, vagy mondjuk a Taurus és még valamelyik nyugati abroncs­gyártó neve. Megkaptuk az újat, a job­bat, ugyanakkor behódol­tunk a külföldinek, amely néhány évig együtt futtatja a magyar és a saját márka­nevét, majd egyszer csak eltünteti, megszünteti a ha­zai cég nevét. Ő a többségi tulajdonos, megteheti, a terméke versenyképes a vi­lágpiacon. Bekebelezte a konkurenst, átvette a piacát és egyszerűen kiütött egy potenciális versenytársat a ringből. Pofon egyszerű az egész és még nem is kellett olyan borzasztó árat fizetni. Azon sem csodálkoznék, ha a vétel után egyszerűen bezárná a konkurens a magyar gyárat, a külföldi­nek így is megérné a befek­tetés, hiszen a keletkezett kereskedelmi résbe azon­nal ő lépne be. A vásárlók szembe talál­koznak a színvonalas ter­mékkel, aminek az ára már nem a megszokott, jóval több mint a korábbié. Eszed, nem eszed, nem kapsz mást alapon vagy csak ezt vásárolhatja meg a vevő. vagy egy másik kon­kurens külföldről importált áruja után nézhet, ami még drágább. Kegyetlenül meg van ám dolgozva a piac, a burkolt kényszert nem is sejtjük, amikor sorban ál­lunk és fizetünk. És fize­tünk... Zsíros munka m fekete munka sokak MX szerint már lerágott csont, annyit beszé­lünk róla. Az ember jól jár a munkanélküli-segéllyel, fusi­zik mellette, vagy napszám­ba jár és mindjárt meg van a pénze. Másfél év után ugyan lejár a munkanélküli járulék, de majd csak kitalál­nak valamit. Gondolhatja a legtöbb munkanélküli. Eget­rengető megoldásként én sem tudok mást ajánlani, mint megfelelő munkát, megfelelő bérért. Ahogy vé­gigböngésztem a munka­ügyi központban befutott ajánlatokat, egyik sem ke­csegtet nem hogy zsíros fi­zetéssel, de még egy köze­pes átlaggal sem. Bruttó 8—10 ezer forintot kínálnak legtöbben, talán a nehe­zebb fizikai munkáért adná­nak 12—15 ezret, ennél fel­jebb már nem megy az ajánlat. Summásan úgy fo­galmaznék, ez a pénz a hi­deg vízre sem elég. Minden ember gyarló, és hajlamos a könnyebbik megoldást vá­lasztani, így ne is csodál­kozzunk, ha sorra utasítják vissza az ajánlatokat és in­kább megelégszenek a 7— 10 ezres munkanélküli-járu­lékkal. Ide jutottunk. Egyszerűbb az államtól bekaszírozni a pénzt, mint robotolni fillére­kért egy hónapig. A munka- nélküli tétlenül ül otthon, néha elvállal valamilyen munkát, öli, gyötri magát, aztán elmegy kocsmázni, alkoholba fojtja bánatát. Még azt a kis pénzt is legu­rítja a torkán. Egyrészt nem érti, valaki miért vállal egy 12 ezer forintos állást, más­részt irigykedve nézi befu­tott, jól menő szomszédját, aki bezsebeli a hasznot. És rendel egy újabb rundót. Már a mezőgazdasági munkának sincs nagy hasz­na, a meggy alig kelt el, az aszály letarolta a paradi­csomot, a paprikát, az uborkát, talán az alma hoz­hat valamit a konyhára. No­vember közepéig még úgy ahogy alkalmi munkákból meg lehet élni, de utána nagyon nehéz lesz tavaszig három hónapig kihúzni. Egy kecsegtető beruházás, mint az Opel, vagy a Suzuki, iga­zán kijuthatna a megyénk­nek, de még csak szóba se kerülünk egy-egy tárgyalá­son. Az apagyi sertésfeldol­gozó építése halódik, egye­düli vigaszt talán az új autó­pálya építésének megkez­dése jelenthet. Az is csak akkor, ha a munkásokat ebből a megyéből veszik fel. Hányszor hallom végső elkeseredésként egy-egy munkanélkülitől: inkább el­költözöm a Dunántúlra, ott százszorta könnyebben le­het élni. Marasztalom, de minek. Százmilliókat kap a megye fejlesztésre, de az a bizonyos olló mégsem szű­kül, hanem tovább nyílik. Hirdette és írta is az igét Egy régi egyházi szerző Panyoláról Balogh László Az idők könyörtelen pora lassan mindent betakar. A legutóbbi félszázadnyi kor­szak pedig még rá is duplá­zott erre a könyörtelen időre, és tele marokkal, tudatosan hintette a feledés porát mind­azokra, akik másak voltak, akik Isten közelében éltek, a keresztény hitet és tanokat hirdették szóban vagy írás­ban. Ezért felejtettük el egé­szen nagytiszteletű Varga Lajos panyolai református lel­kész tollforgató fiának még a nevét is, noha érdemes az emlékezésre! Ez az ifjabb Varga Lajos nem sokkal az 1848/49-es szabadságharc leverése után, 1856. március 13-án született a Szamos melletti Panyola község parókiáján, hogy fel­nőve, majd apja nyomdokába lépjen, vesse az istenhit mag­vait a szatmári hívők leikébe. A betűvetést a helybeli ele­mi iskolában tanulta a kis emberpalánta, innen került a Debreceni Református Kollé­giumba 1867 őszén. Tizenkét esztendeig tanult itt, s 1879 nyarán fejezte be a teológiát. Segédlelkészként előbb Föl­desen, Panyolán, majd Szat- máron működött, végül 1884- ben Majtis község gyülekeze­te választotta papjává. Kilenc éves itteni szolgálata után kezdett pályája felívelni. 1893- ban a szatmári egyházmegye megválasztja aljegyzőjének, két év után pedig egyházme­gyei főjegyzőnek és tanács­adóbírónak. Ezeket a kitünte­tő megbízatásokat meg is tartja 1901-ig. Ekkor azonban a majtisi gyülekezetét ott­hagyva, Nagyrábán lesz lel­kész, s így tisztségeitől is megválik. Pályafutása is ezen az utóbbi szolgálati helyén fe­jeződik be. Varga Lajos részben saját nevén, részben álneveken (= Sutor, Földesi Péter, Falusi Lajos. Almási Péter) már teo­lógus korában kezdte írásait közölni s azt segédlelkész és lel,kés korában egyre intenzí­vebbel' folytatta. Számtalan prédikációt, búcsúbeszédet, bibiiamagyarázatot írt, de nem állt távol tőle az egyház­történeti kutatás sem. Évekig állandó munkatársa volt a Református Lapjá-nak, melyben sorozatban jelentek meg írásai. De dolgozott olyan lapoknak is, mint a Va­sárnap, Téli Újság, Sárospa­taki Lap; a Hajdúságban és Szatmárban megjelenő lapok­nak pedig szinte mindegyiké­ben ott találhatóak a cikkei. Az újságokban megjelenő kisebb írásai mellett több önálló kötete is napvilágot lá­tott Varga Lajos tiszteletes úrnak Majtisi lelkészi beikta­tásának állít emléket a Szat- máror 1884-ben kiadott Hiva­talát foglaló beszéd Majtison munkájában. Az ugyancsak Szatmáron, 1896-ban meg­jelenő A szatmári ev. ref. egy­házmegye 20 éves története című kötetben pedig a szat­mári egyházmegye 1875— 1894 közötti történeti esemé­nyeit gyűjtötte csokorba. El­méleti fejtegetéseinek gyűjte­ménye Vallástani, bibliai, egy­háztörténeti rövid vezérfonal címen jelent meg (Szatmár, 1898.). Legterjedelmesebb művében, a két kötetes Egy­házi beszédek-ben Szatmár, 1896. és 1900.) legsikeresebb prédikációit és búcsúbeszé­deit jelentette meg. Varga Lajos, ez a panyolai születésű református pap, nem tartozik ugyan a legkivá­lóbb toliforgatók sorába, de munkásságával határozottan átlagon felülinek bizonyult. És ez az átlagon felüliség már kötelezi az utókort arra, hogy legalább a nevére emlékezze­nek. Apu, ezt mikor írtad? Mester Ági Kerestem valamit és ezt találtam. Kallódó füzetekben, ki tudja, mit rejtő határidőnaplókban fel-felbukkannak szabályos, gömbölyű betűkkel rótt so­raid: gondolatok, írás-magzatok. Hét év után is szólsz általuk; hangosan olva­som őket: hangod is legyen hozzá. Nézd csak, apu, ezt mikor írtad? Mi akart lenni belőle, tárca vagy szössze- net? Ebbe a füzetbe csak ezt a néhány oldalt írtad, ilyen hosszan akartad foly­tatni? És biztos, hogy ez itt mind saját? Igen, odaírtad, hogy ahol nem jelölted külön, az a Te gondolatod, de némelyik olyan ismerős — valamelyik régi kriti­kádban olvastam volna? Nem emlék­szel??? Egész mást kerestem pedig, s talál­tam sok-sok régi képet, lelkes szavak­kal rajzolt arcokat, mosolygós — kese­rű történeteket — minden csak töredék, ahogy félbehagytad s elmentél. Nem nyúltam hozzájuk csak elhoztam néhá­nyat oda, ahová Te is szívesen vitted volna: kedves szerkesztőségedbe, a laphoz, amely a Tiéd is volt, ahol régi szobád falán a Te képed függ. Látod, semmid sem vész el. Mester Attila: Gondolatok a színházról, meg mindenféle... Ha a díszlet játszani tud, akkor egyik-másik színész díszletnek is rossz. xxx XY. játéka bizonyos érte­lemben figyelemreméltó: egy, a színészi dilettantizmusról szóló hosszabb tanulmány­hoz, vagy disszertációhoz szállíthatna folyamatosan ki­tűnő anyagot. xxx Gondolat a hajthatatlanság- ról: Ha a hidrogénatom eltö­kélte volna, annak idején, hogy ő vagy csupán pozitív, vagy csupán negatív részecs­kékből fog állni, — mert neki világnézete van, s ezért ezek­ben az ügyekben hajthatatlan, — akkor ma világnézet „mint olyan” lehet, hogy lenne, de világmindenség aligha, xxx Az igazság kétélű fegyver. Azt is megsebzi, aki vagdalko- zik vele. xxx Mindaddig, amíg a tömeg tárgya a politikának, éppúgy nem tanul a történelemből, ahogy a kísérleti nyúl nem ta­nul a biológiából. xxx Van egy gyönyörű kép: Watteau: Gilles, a bohóc. Azt írja róla Szabolcsi Miklós, hogy ,,ügyetlen — mereven áll". Nézegetem a képet. Ez a testtartás se nem ügyetlen, se nem merev. Ellenkezőleg. Tö­kéletesen kilazított felsőtest, puha karok, a kézfejek ter­mészetes előreesésével, a képzett színész megszólalás előtti pillanata. Az egész em­berben semmi görcs, semmi merevség. Várom, hogy el­kezdjen beszélni. Oldottan, tisztán fog megszólalni. Úgy fogja intonálni a kezdő mon­datot, hogy Fischer tanár úr se kifogásolhatná. xxx Kőröspataki Kiss Sándor gondolata a színházi állapo­tokról: ,,Hála annak, hogy két­milliós fővárosunknak annyi színháza sincs, mint negyven évvel ezelőtt volt az egymil­liósnak. ” Ezért ma nemcsak a jó. a rossz darabokra is nehéz jegyet kapni. xxx Négy százados emelje Hamletet, mint katonát a rava­talra: mert belőle, ha megéri, megérj nagy király vált volna még. Utján kövesse harci tisz­telet, harsogjon a zene. — Mind Hamletek vagyunk, ez a harminchat-harmincnyolcas nemzedék. Ha majd a ,,négy százados” ravatalra emel. harsogni fog a zene:,,Sződd a selymet elvtárs, selyemből lobogót...” (Komolytalan gon­dolat, de ,,csíp mint a tetű.’’) Leginkább persze Fortinbras, akitől idegenkedek. Semmit sem tudok róla, sose láttam, s egyszer csak megjelenik, és kiadja a parancsot, hogy emeljenek ravatalra. S milyen pontosan: négy százados, meg harsogjon a zene stb. Valószínű, hogy a temeté­semre írt gyászbeszédet is el fogja kérni attól, aki írta, átné­zi, kijavítja, s egy példányát lefűzi. „Lenni, vagy nem lenni: az itt a kérdés." — ha ugyan nem válasz.

Next

/
Thumbnails
Contents