Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-22 / 198. szám
8 A ‘KcCet-‘Magyaronzóifl hétvégi meCttt&te, 1992. augusztus 22. Nemzeti alaptanterv 1992. augusztus 17-ei évadnyitó előadásán a Mandala rockszínház Vikidál Gyula vendégszereplésével telt házzal, táblás házzal, egy-gombostűt-sem-lehet-leejteni-házzal játszotta Webber—Rice: József és a bűvös álomkabát című rockmusicaljét. Mester Ági Szabadtéri Színpad, augusztus 17., délután 3 óra. Már jóval a kapu előtt, a Bessenyei tér sarkán hallatszik a zene — a szabadtérin valami történik. Történik bizony — a Mandala próbál, este évadnyitó előadás — kibővített tanckarral, űj jelmezzel, tűzijátékkal, s nagynevű vendéggel a fáraó szerepében. A díszlet lassan némi munka es jóval több kiabálás hatására összeáll, a színpadon — nini — ismerős figura ragaszt ja a balettszőnyeget, s nem a Mandala rockszínházból ismerősINem lóg ki ugyan közülük, rajta is bermudanadrág és edzőcipő van, mint a többi srácokon. A díszletmunkás külsejű egyén Vikidál Gyula. — Előadás előtt nem tudtunk, de nem is akartunk beszélgetni, hiszen mielőtt bármit tennél, s mondanál, látni akartad a darabot. Ismered az előadást és ezzel együtt a Mandala színházat? — Ez nem egészen így van; a József és a bűvös álomkabát című rockmusical ugyanis éppen fut a Madách Színházban is, ott Komár Lacival kettős szereposztásban játszom a fáraót. A darabot tehát ismerem. De minden előadás más egy kicsit, és nekem, mint vendégszereplőnek, alkalmazkodnom kell az itteni koncepcióhoz. Ezért szerettem volna megnézni az itteni előadást, de mivel júliusban ment utoljára Nyíregyházán, így csak a próbán láthattam először. A „járások” a színpadkép, a mozgás természetesen más, mint a Madách- beli előadásban, ezt keményen el kellett próbálni, mielőtt színpadra állok. — Nem nagy szerep ez a fáraó, egyetlen jelenet, egyetlen dal erejéig szerepel, s aztán a tapsrendig eltűnik a színpadról. Hogyan tudsz megbarátkozni egy ilyen szereppel Koppány, Júdás és Jean Valjean után? — Rövidsége ellenére a fáraó jelentős, és meglehetősen nehéz szerep. Az első felvonás már beexponálja, s a második részben a megjelenéséig másról sem esik szó a színpadon, csak őróla. Nekem ezután kell 12 percem alatt bebizonyítanom, hogy én vagyok az a fáraó, akiről eddig annyit hallott a közönség. — Mi hozott Nyíregyházára, milyen indíttatásból fogadtad el Dobos László meghívását, hogy vidéken, egy amatőr társulatnál eljátszó ezt a szerepet? —- A vidéki vendégszereplésekre szóló meghívásokat mindig szívesen fogadom, nem sok ilyen feladatot kaptam még, tulajdonképpen csak a múlt évadban kezdtek el hívogatni a vidéki színházak. Hogy amatőr vagy profi a társulat — nem ezen múlik a dolog. Ennek a színháznak van jövője, bár van még mit tanulniuk a „profizmusból” — nem bóklászunk ki a takarásból, nem bámészkodunk a színpadon, nem éneklünk elő a főszereplőnek a színfalak mögött. — Vannak dolgok, amiket nincs mese, meg kell tanulni. Ennél fontosabb azonban az, elég erős-e ahhoz a társulat, hogy így fennmaradjon; s hogy vajon kapnak-e segítséget ahhoz, hogy megfelelő helyre kerüljenek a városban? Ezek a gyerekek itt óriási akarattal létrehoztak valamit, ettől nem kell elájulni, csak fel kell ismerni, hogy hiányt pótolnak itt és irányítani, segíteni kell ezt a lelkesedést. — Mikor jártál utoljára Nyíregyházán? — Hat éve, pontosan ezen a helyen a ,,Krónikást” játszottuk itt a Rockszínházzal. Már akkor is ilyen állapotban volt ez a Szabadtéri Színpad, már akkor is szörnyülködtünk a villany és víz nélküli öltözők láttán. Mára annyi változott, hogy ezek a gyerekek a délelőtti próba alatt járhatóvá szögelték a színpadot. Egyébként gyönyörű ez a hely, nagyon sajnálnám, ha a Budai Ifjúsági Park sorsára jutna. — Mikor jössz legközelebb? — Ehhez az kell, hogy hívjanak. A Mandala már hívott, s ha sikerül egyeztetni, nagy örömmel tartok velük az erdélyi kőrútjukon. A közoktatásnak elsőrendű kérdésre most a mit és hogyan. Ez nem az iskola, nem a pedagógus, nem egy tárca és nem egy szakma ügye, hanem valamennyiünké. Aki járt iskolába valaha, vagy akinek lemenői most járnak, tudja, az egész oktatási rendszer — tartalmában és formájában — megújulásra érett. Ha a gyerek lakókörnyezetében nem olyan szintű az iskola, akkor természetes képessége, a gondolkodni tudás sem fejlődik kellőképpen, mivel csak kivételes iskolákban törődnek — képesek törődni — képességfejlesztéssel, a gyerekek nagy többsége önhibáján kívül hátrányos helyzetbe kerül. Nagyon korán kell pályát választania. S ha elindult valamerre, akkor mintha „csőben" futna, úgy leszűkül a világ. Iszonyatos erőfeszítéssel lehet pl. a közgazda- sági vagy műszaki szakközép- iskolás bölcsész. Ha pedig tizennégy évesen nem sikerült valahová, végül már akárho- va, bejutnia — akkor tankötelezettség ide, tankötelezettség oda — nem minden településen van számára iskola. Senki sem vitatja, mielőbb orvoslást kellene találni. Mégis a legpartikulárisabb politikai csatározások színtere az oktatásügy. Késik ezért az oktatási törvény, s már negyedik változata készül a nemzeti alaptantervnek a NAT-nak. „Zavaros” az iskolaszerkezet: nyolc plusz négy (nyolc általános, négy közép); hat plusz hat (hat általános és hat középfokú); négy plusz nyolc (négy alapfok és nyolc középfokú) — szülő legyen a talpán, aki ki tudja választani a megfelelőt. A születő oktatási törvény új iskolaszerkezetet, új oktatási struktúrát fogalmaz, megfelelő keretet kíván adni a sokszínűségnek, s új lehetőséget a tanári szabadságnak. Szükséges tehát, hogy megfogalmazódjon annak tartalma is. Ez lenne a NAT, mely nem mini- mumtanterv-gyűjtemény, hanem lényeget leíró rövid dokumentum. A nemzeti alaptanterv legutóbbi — harmadik változatával szemben ez volt a kifogás (a pedagógusok „zöld könyvként” ismerik), hogy olyan szemelvénygyűjtemény, amelynek csaknem minden oldalán szerepel vitatható, vagy nehezen értelmezhető mondat, s annak ellenére, hogy minimumtanterv, oly mértékben túlzó, hogy elbizonytalanítja a tanártársadalmat. Nem arról van tehát szó, hogy egyetlen tanterv legyen az országban és csak azt az egyet lehessen követni. De az sem elképzelhető, hogy mindenki azt tanítson, amit akar. Már jelenleg is többféle tan- tervkínálatból válogathatnak a pedagógusok. A tanszabadság abban érvényesül, hogy bárki készíthet majd tanterveket, ha azok koherensek (ösz- szefüggnek) a NAT-tal és a vizsgakövetelményekkel. E kettő közül az előbbi a viszonylag stabil, az utóbbi olyan dokumentum, amely rugalmasabban, s közvetlenül alkalmazkodik az élet kihívásaihoz. Készül tehát az alaptanterv negyedik változata, melyekben részt vesznek azok a szakemberek is, akik az eddigi hármat megfogalmazták, s kibővült újakkal. Részt vesz a munkában a Tanszabadság Társaság — élén Vekerdi Tamással —, a Pedagógus Kamara, a Gyógypedagógus Kamara, hogy csak egy-kettőt említsünk. Vikidál a Mandala vendége
