Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-19 / 196. szám

1992. augusztus 19.

A ‘Kdtt-üvíafluarorszáfl ünnepi meftéfjkte 9

Vajk eljegyzi Gizellát

Budapest (MTI-Press) Árpád fejedelem óta Géza volt az első, akit Magyarország egyedüli urának ismertek el a törzsek, nemzetségek fejei. Ő állította helyre a fejedelmi méltóság tekintélyét, amikor összetörte a régi magyarság ősi pogány politikai szervezetét. A külső béke biztosításával, a központi hatalom megerősítésével, keresztény hittérítők befogadásával megvetette az ezeréves magyar állam alapját.

A magyarok évtizedes bajor és lombard fegyverbarátságát ő fejlesztette tovább Magyar- ország és a Német-római Császárság közötti politikai szövetséggé. Békepolitikájának legékesebb bizonyságát adta 973-ban, amikor március 23-án I. Ottó német-római császár a húsvéti ünnepeket ülte Quedlinburgban a környező országok fejedelmeivel, és erre az ünnepre elküldött 12 előkelő magyart, akik őt képviselték ott. Evvel a követséggel kezdődött a kereszténység térhódítása Magyarországon, azaz a magyarok beilleszkedése a nyugati társadalmi rendszerbe. Ezt követően hajtotta fejét 500 vezető magyarral együtt Géza fejedelem a keresztvíz alá. Géza volt az, aki evvel a lépésével örökre eldöntötte nemzete sorsát. A magyarság európai beilleszekedése érdekében a keletivel szemben a nyugati kereszténységet választotta, mert onnan várta azokat az értékeket, amelyek befogadásával népét naggyá, az európai kultúrközösség részesévé téve megmaradását b*to- síthatja.

Géza fejedelem azonban mindezzel még nem látta tökéletesen biztosítottnak nemzete fennmaradását. Kapcsolatokat keresett és teremtett a szomszédos Bajorország uralkodójával, II. (Civakodó) Henrik bajor herceggel, hogy a kor szokása szerint házassági kapcsolattal is megszilárdítsa a magyarság helyzetét a keresztény Európával.

996-ban (más források szerint már 995-ben) megjelentek Regensburgban Géza fejedelem követei leánykérőben, s az előző évben a bajor trónra került ifjú hercegtől, IV. (Szent) Henriktől megkérték nővére, az apácának készülő Gizella hercegnő kezét Géza fia Vajk — aki a keresztségben az István nevét kapja — számára. IV. Henrik örömmel vette Géza ajánlatát, és igent mondott. Gizella is lemondott arról, hogy szerzetbe lépjen, s férjhez ment Istvánhoz, aki Géza fejedelem következő évi halála után fejedelme, majd első királya lett a magyarságnak, Magyarországon. Ez a házasság volt talán a legnagyobb politikai sikere a magyarok erős kezű „békefejedelmének”.

Ennyit tudunk a történelemből, az egykorú forrásokból. Sokkal beszédesebbek azonban a hagyományok. így a bambergiek azt tartják, hogy az ifjú magyar fejedelemfi Bambergbe, Henrik herceg kedves tartózkodási helyére személyesen ment leánynézőbe. Vajk herceg azonban

akkor még pogány volt, és a tárva-nyitva álló kapun át egyenesen belovagolt a dómba. Az oltár előtt azonban lova térdre ereszkedett, mire a magyar fejeldelemfi keresztény hitre tért, és így megkaphatta Gizella hercegkisasz- szony kezét. Ez a legenda inspirálta azután azt a szobrászt, aki 1237 körül kifaragta azt a lovasszobrot, amely ma is a dómban látható és ,,a bambergi lovasaként ismeri a művészettörténet. Hogy valójában kit ábrázol, még vitatott. A bambergi hagyomány azonban rendíthetetlenül Szent István magyar királyt látja benne. Egyébként Szent István király tiszteletét a város évszázadokon át ébren tartotta, és augusztus 20-át — akárcsak Magyar- országon — hivatalos ünnepnek tekintették a középkor végéig.

A hagyomány szerint az esküvőt bajor földön, Sche- yernben, a bajor uralkodóház ősi fészkében tartották. Az itteni hercegi sírkápoinában az időközben elpusztult XIV. századi freskók nyomán festett táblaképek egyikén Istvánt és Gizellát láthatjuk Adalbert püspökkel és kíséretükkel lóháton. Egy másik festmény az eljegyzést örökíti meg. Középen, trónszéken ül II. Henrik, aki egymásba illeszti a jegyesek kezét. Az esküvői szertartást az ún. Királykápolnában tartották. Oltárának egyik oldalán IV. Szent Henrik, másik oldalán pedig Szent István szobra áll, amelyen az alábbi felirat olvasható: „Szent István, Magyarország királya itt vette feleségül Gizellát, Szent Henrik császár nővérét.”

A lovasszobor a bambergi dómban

KI VAGY, TE EZEREVES?

.........

Szent István — a legendák tükrében

Rózsa Endre

„...ámbár még gyermekéveinek virágjában állt, nem a száján volt a szíve, hanem a szívében volt a szája.” „... mérgét a bölcs végül is leesik lapítja.” Ilyen és ehhez hasonló eseteket sorolhatnánk fel, Szent István akár Kisebbik, akár Nagyobbik Legendájából. Biblikus eredetű szavak ezek, megfontoltsággal és igazságérzettel. „Szellemének frissességét élete végéig megőrizte. Alig nyílt ajka nevetésre, mivel az írásra gondolt: akkor is fájhat a szív, amikor nevetünk, örömnek is lehet szomorúság a vége.”

Időrendi sorrendben, próbáljuk meg végigkövetni Szent István születésétől a haláláig tartó útját. Pontosabban: születése előttől a halhatatlanságig tartó „égi küldetését”!

Géza fejedelemnek egy éjjel különös látomása volt, az Úr gyönyörű külsejű ifjat állított elébe. „Tőled származik a születendő fiú... az isteni gondviselésnek megfelelően rád bízza. Ő az Úrtól választott királyoknak egyike lesz, a földi élet koronáját majd az örökkévalósággal fogja felcserélni. „Géza ekkor megke- resztelkedik, és Magyarországra is elkezd „fény terjengem.”

Aztán megszületett a fiú. „Nőtt a gyermek gyámolítva a királyi nevelésben, átlábalta a kisdedéveket.” „Már gyermekkorában átitatta a grammatika tudománya.” Sokkal többet nem tudunk róla. (A grammatica a latin ábácé — írás és olvasás elsajátítását jelentette.) Személyes ügy, de élt az udvarban egy főrangú személy, akit István Tatának hívott, és nagyon megkedvelt. Radla cseh pap volt bizonyára a szerény és jóságos szerzetes: Sebestyén, aki az ezredfordulón a magyar udvarban élt, s István „csodálatos módon megszerette.”

István édesapja halálakor — miután a trónutódlást már eldöntötték — kitört a Kop- pány-lázadás. Vér fröccsent bizony Istvánra is a felkelés megtorlásakor! „Az ország táA kalocsai székesegyházból származó XII. század végi királyfej minden valószínűség szerint István királyt ábrázolja

ján az utak mentén kettesével felakasztva elvesztették. Hallották a föld lakói az ítéletet, mellyel a király intézkedett, és megrettentek.”

Tudjuk, István 1001. január elsején megkoronáztatott. Gizellával köt házasságot, s a sok megszületett, de korán elhunyt fivér közül egyedül Imre herceg nevelkedik föl. Elmondani is rengeteg ideig tartana, milyen vehemeciával kezdett az új országépítéshez! A tíz püspökség megszervezése az esztergomi érsekséggel; a parancs, hogy tíz falu egy templomot építsen; a papitized bevezetésének ellenőrzése; az udvar és udvari szervezet; a királyi vármegye kialakítása; kincstár és pénzverés; a jogi írásbeliség, oklevéladás, törvénykezés: a lengyel, besenyő és bolgár háborúk — mind-mind az életének csak kicsiny mozaiklapjai.

Imre herceghez írta az Intelmeket, aki — mint jói tudjuk

— fiataion meghalt.......őrizze

a katolikus hitet, erősítse az egyházi rendet... kedvelje a főembereket a vitézeket, hozzon igaz ítéletet, minden cselekedetében mutasson türelmet, a vendégeket jóságosán

fogadja, még inkább gyámolít- sa, a tanács nélkül semmit se tegyen, az elődök példája mindig szem előtt legyen, sűrűn teljesítse az imádkozás kötelmét, s a kegyesség, irgalmasság meg a többi erények ékesítsék.”

1031-ben István megvakítatta Vazult. „Kegyetlen" — mondhatnánk, ugyanakkor — béketűrő, másokhoz figyelmes. „Miért hágtátok át a törvényeket? Miért nem ismertek irgalmat és ártatlan embereket miért büntettek? Mert nem azokat kell büntetni, akik a törvényt hallgatják, hanem akik áthágják.” Idősebb korra mély gyászban élő, irgalmas — „szent”. „Hiszen hányszor fülébe jutott, hogy beteg valaki, egy darab kenyeret, egy kis gyümölcsöt vagy fűszeres füvet küdlött orvosságul számára.” „Alamizsnálkodással és imádkozással töltve idejét, gyakran borult a szentegyház padlójára, s könnyeit hullatva bízta Isten akaratára tervének teljesedését.” Részvéttel, együttérzően, meglehetősen szelíden láttatja őt a Nagyobbik Legenda. „Megújította a dicsőséges szent szűz Máriáról elnevezett templomot Fehérvárban” — jegyzi meg a Kis Legenda. A Nagy Legenda ünnepélyesen kinyilatkoztatja: „Fogadalom s felajánlás útján szüntelen imáiban magát és királyságát az örökszűz istenanya, Mária gyámsága alá helyezte.”

Milyen volt külsőre Szent István király? Szerintünk közepes magasságú, vékony alkat volt. Tény az, hogy meglepetésre, sem az egykorú források, sem a XI. század végi visszaemlékezések nem beszélnek róla. Fennmaradt viszont — bármilyen elmosódottan is — Gizella koronázási palástján a képe, amire fel- tételezésünket is támaszthatjuk. Bizonyosra vehető, hogy egy XII. századi 'Szobortöredéken, a kalocsai ásatásoknál előkerült vörösmárvány királyfőn is felismerhetőek a paláston megfigyelt jellegzetességek. Kisugárzik, átfénylik viszont az egymásra rétegződő tíz évszázad mélységeiből is, hogy ki-ki magában hordja pontos arcmást, amelynek két legfontosabb vonása: a kereszténység felvétele és az államalapítás. (MTI-Press)

kalangya széna

érezte magát az ember. Mintha csak Tarpán, vagy Tivadarban jártunk volna. Ugyanazok a fehér falú, réde- lyes parasztházak, ugyanazok a diófák, dzsungelgyümölcsösök... s ugyanaz az ízes, kedves szó, mint Szatmárban, Beregben.

Négy év alatt a falu semmit sem változott.

Ugyanazok az öreg, szívós diófák, zsindelyes hazak, meredek tetők... ám valami mégis változott! A híd alatt, közvetlenül a folyó mellett szálloda épült. Mi leszünk benne az első vendégek Magyarországról.

Ennek megfelelő a fogadtatás is. Már-már szégyelljük magunkat, hiszen nem vagyunk mi annyira fontos emberek, de nem lehet megsérteni a személyzetet. Akik lesik az ember minden kívánságát.

Szombat délután érkeztünk, hatalmas záporral a hátunkon.

— Jaj, nem tudtak hamarább jönni, mert már itt is kiszárad minden! — sopánkodott Balázs Bözsike nénénk, Emil barátunk anyósa, aki habart paszullyal, meg csirkepörkölttel várta a messziről jött vendégeket.

Került egy kis bor, egy kis pálinka is, aztán elfoglaltuk a városnyi falu túlsó végében lévő szállásunkat. Feljött már a vacsoracsillag, mikor kiültem a szálloda teraszára. Hatalmas tányérsapkával a fején — mely itt minden hivatalos személynek kijár — kint kuporgott már akkor a sporttelep, meg a hotel öreg éjjeliőre is. Valami rettenetesen erős mahorkát szívott, füstjével riogattuk a szúnyogokat.

Volt belőlük elég. De nem csoda, hiszen pár lépésre tőlünk a Tisza, a maga rengeteg mellék- és holtágával. Aki nem járt még itt fent, Huszt és Técső körül, az nem is hinné, hogy e Tiszát látja. Mint egy kibomlott szíjostor... azt sem igen tudni, melyik hát a főcsapás.

Környes körül hegyek, meg hegyek. Nem magasak, olyan öt-hatszáz méteresek, de oly hirtelen törnek fel a Tisza gyalulta síkból, hogy ezer méternél is nagyobbnak látszanak. Közvetlenül a falu alá nyúlik az Avas, fent a csúcsokon megy a határ, azon túl már Románia. Negyven éven át azokat a csúcsokat nem mászhatta meg senki. Igaz, ha fel is merészkedett volna

Huszt várának bús düledékei

odáig valaki, akkor sem lát semmit, csak a nagy pusztaságot, a letarolt erdőt, a néma határsávot. Töménytelen mennyiségű, két-háromszáz éves bükkfát irtottak ki ott annak idején, hogy nyílt legyen a terep, hogy látni lehessen a disszidenseket.

De ki vágyott volna Viskről Romániába!? Cseberből vederbe...!?

A SZERZŐ FELVÉTELE

Szívtuk a büdös mahorkát, s az idős portás mesélt. Arról, hogy milyen volt itt az élet a csehek alatt, miképpen hurcolták el a szovjetek negyvennégyben a magyar férfiakat, milyen volt a magyar katonák sorsa a szovjet hadseregben. Ahová csak valamikor az ötvenes évek elején merték először besorozni őket... a magyarok éveken át megbízhatatlanok voltak.

A hivatalos adatok szerint ma Visken vagy nyolcezren élnek, fele részben magyarok, fele részben ruszinok. Ám menjen az ember bármelyik utcájába, szinte mindenütt magyar szót hall. A ruszinok jó része ugyanis az utóbbi évtizedekben létesült telepesfalvakban él, Fenesen, Rákoson, s bent a hegyek között, Sajánban. Amely a gyógyvizéről híres, meg a saslikjáról, s a tört paszulyáról.

Igen, a tört paszulyáról.

Jó, ha megjegyzi ezt a magyaros ételekhez szokott vándor. Mert bizony a kárpátaljai éttermekben nem sok jóra számíthat az ember, ácsi, meg vízben főtt, majd valami felismerhetetlen lével leöntött húscafatok... menjen az ember Husztra vagy Técsőre, Rahóra vagy Ökörmezőre. Mindig, mindenki ugyanazt kapja. Legjobb hát ha kerít kiki magának egy Bözsike nénit..

Ám Kárpátaljára nem enni, hanem nézni, bámulni, csodálkozni megy az ember. S ha elfelejti az éttermi étket, csodákban lesz része. Nem nehéz megjósolni, most, hogy itt is megszűnt a korábbi, az elveiben gyönyörű, de a gyakorlatban embertelen rendszer, a máramarosi havasok lánca előbb-utóbb turistaparadicsommá válik.

Mert az Isten is annak teremtette.

A Tiszába zúduló kristály- tiszta folyók az öreg fatemplomok, az elhagyott várromok, a fenséges fenyvesek, a méltóságteljes bükkösök, a zúgó vízesések, a haragoszöld hegyi legelők, a vad bércek... S hát persze az emberek! Legyen az magyar, vagy ruszin, mindegyik a vendégnek kijáró tisztelettel köszönti az idetévedt embert.

kinek ha még szerencséje is van, hát akkor fent állhat egy igazi kalangya tetején, s hallgathatja Szépi (Pesti) Sándor szavait.

— Hogy én méri vagyok Pesti...? Mert a háború alatt Pesten élt a család, és a sok Szépi közül így különböztet meg a falu. Aztán, hogy bejöttek az oroszok, s készültek lezárni a határt, mi bizony hazajöttünk. Mert magyarok vagyunk, és Visk a hazánk. Ahová tudom, maguk is visszatérnek. Ha nem hamarébb, hát a jövő nyáron...