Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-19 / 196. szám

1992. augusztus 19.

A %e(et-Aíagyarország ünnepi mettékCete

7

Józanabb hangok

Városmenedzserkent Amerikában

Beszélgetés Mádi Zoltán polgármesterrel

Angyal Sándor

önnyen lekom- munistázzák mostanság azt, aki bírálni merészeli a kormányt. (Ezért is figyelhető meg egyre gyakrabban, hogy aki ilyen szándékkal a nyilvánosság elé lép, siet előrebocsátani, ő sohasem volt a párt tagja.) Ugyanígy megkapja a bélyegzőt:„ lefekszel a kormánynak”, aki olykor elismerőleg szól egyik, vagy másik minisztérium munkájáról, netán di- csérőleg a miniszterelnök mértéktartó nyilatkozatáról. (Ritkábban, de már ilyenkor is előretolja az illető a pár- tonkívüliség védőfalát.) Aztán aki ha úgy érzi, hogy kell, kertelés nélkül kritizál, ám az elismeréssel sem fukarkodik, őrá meg azt szokták mondani, olyan, mint a napraforgó, az érdekei szerint változtatja a véleményét.

Tanulságos közelebbről szemügyre venni azokat, akik felhatalmazva érzik magukat az ilyen minősítésekre, akik abban élik ki magukat, hogy pecsétet ütnek mások homlokára. Máris kiderül például: bár igaz, hogy akik a rendszerváltás előtt közelebb voltak a ,,tűzhöz”, s remek személyes kapcsolatokat tudtak kiépíteni a gazdasági szférában, azok a privatizálás kezdetétől lépéselőnyt élveznek. Ám ezek nem feltétlenül minden esetben csak korábbi funkcionáriusok; számos nagy átmentő mossa mostanában tisztára a zavaros körülmények között néhány éve megszerzett százezreit, millióit, amit ő is csak ügyeskedéssel hozott össze abban a puha diktatúrában. Vagy: a mostani ügyeletes főszidalmazók, akik előszeretettel mutogatnak vissza a nemrég múltra, kegyesen elfelejtkeznek arról, hogy ők sem utasították vissza a kínálkozó lehetőségeket, csendben ,,jó pontokat” szereztek, hogy aztán ezeket — úgyszintén csendben — nem is olyan nagyon aprópénzre váltsák. Emlékezhetünk olyanra is: X azzal verte a mellét, hogy ő, bár nem párttag, mégis jobban támogatja a rendszert (már mint az elmúltat), mint aki a vörös könyvével kérkedik, mert ő (mármint a pártonkívüli) teljesítményével hűségesebb a párt céljaihoz, mint egyes előnyt szerző aparatcsikok... Nosztalgiázó „balszélsők” pedig úgy tesznek, mintha őket le sem váltotta volna jó két éve az urnához járult nép... Fotytathatnánk a pél- dálózást, de talán ennyi is elegendő annak érzékeltetésére, hogy a probléma mennyire összetett.

Valójában nincs okunk nagy csodálkozásra a fentiek miatt, egy rendszerváltás természetes velejárói ezek. Nem először fordul elő a történelemben, s valójában nem szükséges mindezt eltúlozni. Nem is ez a szándék vezérli a krónikást, amikor a fentiekből azért megkísérli levonni a következtetést: lett légyen az bármelyik oldali, az elvakult véleménynyilvánítás a legártalmasabb politikai járvány. Szélsőséges és arrogáns, félelmetes véleménnyel nemcsak a koalícióban, hanem az ellenzék soraiban is találkozhatunk. Az ilyen csalhatatlannak tűnő nyilatkozók azok, akik a legparányibb kritikára, megjegyzésre is úgy viselkednek, mint akit a darázs csípett meg, s akik az általuk képviselt áramlat, nézet, eszme teljességét vélik veszni a bírálat nyomán. Feltűnő, hogy a tolerancia hiányában szenvedők csak örök kategóriákban képesek gondolkodni, s hiába mutat mást a valóság, a végsőkig ragaszkodnak álláspontjukhoz. (Róluk járja az a kiszólás, hogy az ilyen faltörők, a gátlástalan fröcskölök többet ártanak saját pártjuknak, mint a párt ellenzéke együttvéve. Ez sem csupán egyik oldalra értendő!)

Pedig éppen a nyugati demokráciák példái bizonyítják, hogy az az irányzat képes tömegtámogatást, elismerést szerezni, amely mindig a valóságból indul ki, s amely a valós folyamatok feldolgozásával alakítja saját álláspontját. Ez pedig sohase jelentheti a konok és makacs ragaszkodást egy állásponthoz, amelyen már régen túllépett az idő. A rendszerváltás nem ajándékoz meg egyetlen nemzetet sem jövőbelátó prófétákkal, a változások formálói emberek, akik pedig a legjobb szándék esetében sem tévedhetetlenek.

Ha minderről nem feledkeznének meg a politikai küzdőtér résztvevői, akkor bizonyára gyakoribb volna az egymásra találás az egész nemzetet érintő kérdésekben. Mert enélkül nehezen képzelhető el egy diktatúra utáni demokratikus nemzetiét. A kölcsönös megértés hiányában jelentős erők mennek veszendőbe, ahelyett, hogy a felismert lépések megtételére koncentrálnának.

Az ,,átülök” példája a Parlamentben sok esetben a fent említetteket igazolja, bár szélsőségek e tekintetben is kimutathatók. Utóbb örvendetesen fedezhetünk fel józanabb, realistább hangokat a politikai megnyilatkozásokban.

Ihangzik önkritika is, s csodák csodája, nem dől össze a világ, nem rendül meg az érintett párt, s aki ilyen megfontolt, a szélsőségeket kerülő véleménnyel áll a közélet küzdőterére, nemhogy szégyenkeznie kellene, hanem tekintélye van, tisztelet övezi. Hiszen az emberek túlnyomó többsége napi megélhetési gondokkal küzd, ami megviseli a családok idegeit. Nő a munkanélküliség, s ha már nem is fokozódik az infláció, közismert a drágaság. Ha mindezek tetejébe presztízsokokból sokkolják fenyegető szavakkal, a bizonytalanságot tovább mélyítő kinyilatkozásokkal az embereket, akkor aligha várhatunk tőlük megértő támogatást. A legnehezebb anyagi helyzet is könnyebben elviselhető, ha nem kell még plusz fenye- gésektől és félelmektől tartani.

Ha én politikus lennék, ezen azért elgondolkodnék...

Esik Sándor

A közeli napokban tért vissza egyesült államokbeli tanulmányújáról Mádi Zoltán, Nyíregyháza polgár- mestere. Megérkezésekor villáminterjúban adtuk közre legfontosabb benyomásait, most azért kértünk interjút a megyeszékhely első emberétől, hogy részletesen beszámolhasson a kint tapasztaltakról.

— Mindenekelőtt azt szeretném megkérdezni, milyen módon jött létre ez a nem mindennapi utazás?

— Ennek részletei teljes egészében még előttem sem tárultak fel. Mondom ezt annak ellenére, hogy immár itthon beszélgetünk. Az Amerikai Egyesült Államok információs ügynöksége, az USIA szervezte az utazást, mégpedig egy nagyon régen futó program keretében. Nem kevesebb mint harminc éve szerveznek demokratikus berendezkedésű államok fiatal politikusainak USA-beli tanul- mányutakat. Mi sem jellemzőbb a program nagy múltjára, mint hogy ennek keretében annak idején Indira Gandhi és Margaret Thatcher előzött meg minket.

— Melyek voltak az utazás állomásai?

— A mi léptékünkkel meglehetősen szokatlan nagyságúnak tűnhet azon városok távolsága, melyeket most elsorolok, de ott nagyon is hétköznapi utazásnak számít. A New York-i érkezés után felkerestük Clevelandet, Denwert, Seatle-t, egy kisvárost Észak- Karolinában és Dél-Karolinában, és befejezésül néhány napot New Yorkban töltöttünk. Nem politikusként, hanem városmenedzserként hívtak meg bennünket. Delegációnk négytagú volt. Kecskemét, Székesfehérvár és Szolnok polgármestere volt útitársam. Kiegészítettük egymást. Amikor külön program volt, ketten mentek tolmáccsal, egyikük pedig velem, mivel én elboldogulok az angollal.

— Amerikába érkezve az embert egyik meglepetés a másik után éri. így van ez akkor is, ha hivatalos delegáció tagjaként utazik valaki?

— Már az érkezés előtt értek felejthetetlen benyomások. New Yorkból Washingtonba utazván a repülőgépen Szakcsi Lakatos Bélával találkoztam. Legutóbb Nyíregyházán láttuk egymást, amikor Bodrogiéknak húzták a talp- alávalót. Az USA fővárosában rendkívül kemény hét várt minket. Az új környezet szo- katlanságát fokozta a negyvenfokos hőség, a kilencven- két százalékos páratartalom. Sötét öltönyben jártunk végig napi négy-öt hivatalt. De ezek csak a külsőségek. Innen kezdve következtek azok az élmények, amiért tulajdonképpen kimentünk. Megismerkedve a politikai élettel, első pillanattól fogva nagyon fontos különbségeket fedezhettünk fel az ottani és az itthoni gyakorlat között. Rendkívül meglepő, hogy a pártok mint olyanok, mennyire gyengék. Annál inkább befolyásosak a gazdasági lobbyk. Ez utóbbiak rendkívül hatásosan vannak megszervezve, erejük nem utolsósorban eme szervezettségben rejlik. Ezekben a hivatalokban, ahol a lobbyk képviselőivel találkoztunk, nagyon sok fontos tárgyalást folytattunk, amelyek nem szakadtak meg naponta kilenc órától öt óráig

tartó programok végén, hanem este félhivatalos találkozókkal is kiegészültek.

— Minden bizonnyal jutott idő megismerkedni a kulturális élettel is.

— A napi több mérföld gyaloglás természetesen alkalmat nyújtott olyan helyek felkeresésére is, ahol ilyesmivel találkozhattunk. Mint minden, ez is merőben más, mint Európában. Rendkívül nagy hatást tett rám, hogy minden az emberi igények szerinti és semmilyen nyomát nem találni annak az arisztokratikus kulturális tébolynak, amiben mi Európában élünk. Felkerestünk egy múzeumot. Sokat tanulhatna belőle hazánk, de

még Nyugat-Európa is, hogyan kell vonzóvá, és mindenki által elérhetővé tenni egy rendkívül színvonalas és gazdag anyagú kultúrcentrumot. Ott van az épületben a McDonalds étterem, a család egy egész napot is ott tölthet.

— Milyen tapasztalatokat lehetett leszűrni a Washingtonban töltött hét után?

— Amit ott láttunk, azok tulajdonképpen csak később teltek meg tartalommal, ahogy végigmentünk az államokon. Szaknyelven azt mondhatnám, hogy makroszintű tapasztalatokra tettünk szert. Az utazás végeztével tudtuk összegezni, hogy melyikből mit találtunk meg mikroszinten. Ezekből az átfogó benyomásokból is fontos azonban kiemelni egy érdekes összehasonlítást. Az egyik kormányhivatalban megtudtuk, hogy az Egyesült Államokban a nemzeti jövedelemnek harminc százaléka kerül újraelosztásra. Ennek felét szövetségi hivatalok osztják el, felét pedig az államok és az önkormányzatok. Magyarországon hatvannégy százalék az ujraelosztott nemzeti jövedelem aránya. Ez a két szám megmutatja, miért függenek annyira a városok és maga a vidék a központi vízfejtől itthon.

— Mit talált delegációjuk a „vidéken" tett út első állomásán az amerikai autóipar és acélgyártás fellegvárában, Clevelandben?

— Nagyon sok tekintetben csalódás ért. Mélyponton van ez a vidék. Rossz utak, elhanyagolt, szlamosodott belvárosok fogadtak bennünket. Némelyikhez képest a Gu- szev-telep előkelő középosztálybeli környék. A válságos helyzetnek az amerikai gazdaság hosszú recessziója az oka. Az autóipar húzóágazatnak számít, így a gazdasági visszaesés elsősorban ezt sújtja. Mindazonáltal a helyi vezetés erőfeszítései mar most biztatóak. így ebből a szempontból rendkívül hasznos tapasztalatokra tehettünk szert. Érezhető a mozgás, szűnik a bénultság. Nekem Miskolc jutott eszembe, kátyúba jutott nehéziparával, amikor először láttam a pangó városi életet. Az viszont már nem Miskolcra emlékeztetett, ahogyan megismerkedtem a kilábalásra megtett erőfeszítésekkel. A városi lakosság pillanatig sem tétovázik elhagyni a vidéket. Nagyon sok ember költözik Kaliforniába és más élénkebb gazdasági életű államba. A városvezetés viszont sorra hozza azokat az intézkedéseket, amelyek megpróbálják őket ott tartani és életet lehelni az iparba. Nagyon érdekes, hogy míg Magyarországon egy város költségvetése nyolcvan százalékban központi és húsz százalékban helyi forrásból származik, ez kint éppen fordítva van. Egyúttal magyarázatot is ad arra, hogy az ön- kormányzat miért függ a környezetétől az USA-ban. A legfontosabb, amit az élénkítésért tesznek, csökkentik a jövedelemadókat, segítséget adnak a vállalkozásokhoz stb. Mivel pedig az említett arány értelmében nyolcvan százalékban jövedelemadó, építményadó és más helyi forrás szolgáltatja a bevételüket, nagy szükségük van jól adózó polgárokra. Nem ellentmondás, hogy ezt éppen adócsökkentéssel és más kedvezményekkel érik el.

— Közép-Nyugatról és Nyugatról kevesebb aggasztó híradás érkezik a gazdasági élettel kapcsolatban.

— Denwerben valóban más volt az, ami hatást tett rám. Azt már korábban felfedeztük, mennyire befelé fordulók az amerikai emberek, és maga az amerikai társadalom is. Ennek itt számos új jelével találkozhattunk. Enyhén szólva lazára veszik az éttermi és más szolgáltatások színvonalát.

Meglepő volt viszont az ott élő magyarok tájékozottsága hazánk dolgairól, de egyúttal tájékozatlansága is. Találkoztunk olyan messzire szakadt honfitársunkkal, aki lényegesen több apró de fontosnak tűnő dolgot tudott miniszterelnökünk, külügyminiszterünk kinti szerepléséről, mint mi magunk. Pedig elhihető, hogy igyekszünk képben lenni a nagy politikában. A másik véglet pedig a végletesen félretájékoztatott és álomvilágban élő magyar, akinek fogalma sincs arról, hogy mi van itthon.

Visszatérve még egy pillanatra Clevelandre és a magyarokról az amerikaiakra, hadd említsem meg a Youngstone-ban tett látogatásunkat, amely a nagyvárostól nem messze van. Még élénken emlékeztek a Cantemus szereplésére és megerősítettük, hogy a testvérvárosi kapcsolatunkat szorosabbra fűzzük.

— Térjünk vissza még egy kicsit a befelé fordulásra. Az amerikaiaknak minden okuk megvolna már arra, hogy

szakítsanak ezzel a rossz szokásukkal, hiszen gazdaságukról csak mondogatják, hogy élénkül, közben a dollár másfél márkát sem ér már lassan.

— Az Egyesült Államokról a felsoroltak mellett nyugodtan elmondhatjuk, hogy egy olcsó, jó hangulatú, nem drága hely. Legalábbis Nyugat-Európához képest. Valahogy minden olyan, amiből azt szűrhetjük le, hogy itt mindenki sikerre ítéltetett. Minden működik, s magas színvonalon működik. Persze van ettől magasabb színvonal is és ez az, ami majd kifelé fordulóvá teszi őket. Erre egy nagyon érdekes helyzet figyelmeztetett. Megnéztük Buffaló Bili sírját és vettem egy kis csecsebecsét. Mi volt a szuvenír hátára írva: Made in Taywan. Vagyis ha nem igyekeznek beérni a távol-keleti szorgalmat és műszaki színvonalat, akkor felfalja őket a négy kis tigris és Japán.

— Amikor én arra jártam, látnivaló volt, hogy személyesen is jelen vannak a ferde- szeműek. Kalifornia nagy részén az ő beruházásaik és ingatlanvásárlásaik teszik ki a nagyobb részét annak, amit ott erre a célra összesen költenek.

— Az etnikai kérdés jelen van az amerikai mindennapokban. Olyannyira, hogy némely helyen még nagyobb dimenziót is kap, mint ameny- nyit arányai szerint érne. Érdekes, hogy egy-egy reklámban két fehér mellett ott egy fekete, pedig csak tizenkét százalék az arányuk.

— A vadnyugaton Seattle volt a legtávolabbi pont, 'ameddig eljutottak. Ez nem csak éphajlatában tér el a lejjebb levő Kaliforniától. Utóbbi helyen úgy tudják, hogy jobb ott élni, mint Mexikó közelében.

— Ha másért nem, hát a tisztaságáért mindenképpen. Ebben a városban, amely Washington állam székhelye, egy nagyon érdekes köztisztasági programot tanulmányoztunk. Pusztán a polgárok anyagi ösztönzése révén megoldották az úgynevezett szelektív szemételvitelt. Aki nem rakja külön meghatározott minőségű szemetét, annak duplájába kerül ez a szolgáltatás. Érdekes tudni, hogy Amerika és különösen nagyvárosai fuldoklik a szeméttől. Rendkívül nagy erőfeszítéseket tesznek ennek a kérdésnek a megoldására. És bár nálunk is vannak ilyen gondok, egyelőre fel sem tudjuk mérni, mekkora dimenziókat kaphat ez a fejlett ipari társadalmakban.

— Dél-Karolina már ismét kelet, ezt a vidéket milyen apropóból keresték fel?

— Egyik legkellemesebb élményünk volt egy kisváros ban tett látogatás. A mindösz- sze 15 ezer lakosú helység iskolapéldája lehet annak, miképp kell eredményesen becsábítani a külföldi tőkét. A Fuji gyár telepített oda egy videokazetta üzemet. Ötszáz munkahelyet teremtett, és a világ kazettaszükségletének felét állítja elő. Én már sok felsorolást hallottam azzal kapcsolatban, hogy mi vonzza leginkább a külföldi tőkét, különösen a távol-keletit. Ki kell egészítenem valamennyit egy fontos dologgal: nem elég az olcsó munkaerő, a komplett infrastruktúra, elengedhetetlen a japánokkal nem ellenséges társadalmi környezet. Ilyen és hasonló dolgok felfedezése szempontjából úgy érzem, rendkívül hasznos volt amerikai utazásom.

Cleveland, életkép az esti belvárosból