Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-04 / 157. szám
4 Kelet-Magyarország MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL 1992. július 4., szombat EBEÉ Épülés 50 milliárd plusz Kormányszóvivői tájékoztató Budapest (MTI) — Szabad Györgynek, a Magyar Országgyűlés elnökének szavaival péntek reggel, az Országházban megkezdte munkáját az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet tagállamainak Parlamenti Közgyűlése. Az új fórum alakuló ülésén Szabad György röviden összegezte a 17 évvel ezelőtti helsinki megállapodás eredményeit, az aláírás óta eltelt időszak európai fejleményeit. Antall József miniszterelnök elmondta, az EBEÉ Parlamenti Közgyűlésének budapesti helyszíne elismerést jelent a magyar erőfeszítések, a parlamenti munka, a kiépített jogállamiság és a kiépülő magyar piac- gazdaság iránt. Az út azonban nehéz, mert most mélyen rejlő indulatok kerültek felszínre. Az eufória hamar elmarad a politikában, és az újraegyesült Európa reménye illúzióként hamar szertefoszlott. „A lehetőséget azonban nem veszítettük el, az egyesülés megmaradt a tudatunkban.” Budapest (MTI) — A költségvetési hiány enyhítésére a kormány újabb 50 milliárd forinttal csökkentette a költségvetés kiadási oldalát — jelentette be a kormányülést követő pénteki tájékoztatón Juhász Judit szóvivő. Hozzátette: a költségvetési hiány nem lépheti túl a 200 milliárd forintot, és ez összhangban van az IMF álláspontjával. A kormányülés további témáit ismertetve a szóvivő elmondta: az ország biztonságos gázellátása érdekében a kormány javasolja a magyar és az osztrák földgázvezeték-rendszerek összekötését, és e célból egy Győrből kiinduló vezeték megépítését. Amennyiben az osztrák kormány egyetért a magyar elképzeléssel, úgy a tervek szerint a csővezetéken akár évi 4 milliárd köbméter földgázt is lehet majd szállítani. Juhász Judit szóvivő ezzel kapcsolatosan arról is tájékoztatott, hogy . a magyar- osztrák gázvezeték beruházási költsége .— 19.91-es árakon számolva — mintegy 80 millió amerikai dollár. A gázvezeték magyar szakasza az elképzelések szerint • hazai vállalkozásban készül el. Mindezt az indokolja, hogy a kormány szeretné feloldani az ország egyirányú importfüggőségét az energiahordozók terén. Egy, az energiaellátással, az energiahordozók árának alakulásával kapcsolatos már sik témával is foglalkozott a kormány csütörtöki ülésén. A szóvivő bejelentette: a kormány döntött arról, hogy az Ipari és Kereskedemi Minisztérium, a MÓL Rt. és a magyar szénhidrogénpiacon érdekelt cégek képviselőiből bizottság felállítását kezdeményezi az árelv megvitatására. Akinek van füle, hallja! Nemzetközi keresztény fesztivál a nyíregyházi Kossuth téren. BALÁZS ATTILA FELVÉTELEI Újabb benzinkút Majd ha elül a vita Rekordidő, 90 nap alatt készült el a VP-KÜT ’92 Kft. ben- zinkútja a Nyíregyháza—Nyírbátori úton, a pócsi elágazásnál. A pénteken megnyílt kút 18,5 millió forintba került, amelynek a felét állami támogatásként kapta a kft. A létesítmény mellett hamarosan autósmozi, és diszkontáruház nyílik. A beruházás befejezéseként az év végén adják át a 11 ágyas panziót, amelyben étterem és játékterem is lesz. SZEKERES TIBOR FELVÉTELE Mikor nyitják meg az új határátkelőket: . meílüsse/i Budapest (ISB — Pjscfo), rr?E} A nyári csúcsidőben — -ft» lehet — még zsúfoltabb jkkjt hőnyi határátkelő. Pedig riliiF- denki tudja, hogy új határátkelőhelyek megnyitásával ezt az áldatlan helyzetet el lehetne kerülni. A magyar és az ukrán fél között már régóta folynak a tárgyalások, s — ismereteink szerint —* márciusban aláírásra készen állt a tervezet. A határátkelők azonban azóta sem nyíltak meg, s Kijev egyértelműen a magyar félre hárífja a felelősséget. Mint mondják — az ukrán oldal készen áll, csak a magyar Külügyminisztériumon múlik a döntés. Megtudtuk, hogy a kisha- tárforgalmi egyezmény, illetve az új határátkelőhelyek megnyitását célzó egyezmény jelen pillanatban a Külügyminisztériumban belső egyeztetés alatt áll. A tervek szerint még júliusban sor kerül egy utolsó szakértő^ tárgyalásra — amelyen az,jikrán fél is részt vesz — és' remélhetőleg, sikerül a vitás kérdéseket megoldani. Nem született még döntés arról, hogy miként alakulnak a gépkocsi-biztosítási díjak. Vitás kérdés az is, hogy egy személy határátkeléseinek számát korlátozzák-e, illetve hogyan történik a pénzbeváltás hivatalos menete. A magyar oldalon szükség van még bizonyos infrastrukturális fejlesztésekre is. A Külügyminisztérium illetékesei tisztában vannak azzal, hogy a Záhony—Csap határátkelőhely tehermentesítése érdekében nagyon nagy szükség volna a gyors döntésre. Amint sikerül megegyezni a vitás kérdésekben, két új határátkelőt (Lónya és Barabás) azonnal átadnak rendeltetésének, később pedig majd Beregsurányban és Tiszabecsen is megnyüik az út Ukrajnába. Más úton Gázvezeték rekonstrukció miatt forgalmirend-változás lesz a megyeszékhelyen, a Nagykörút—Széchenyi úti csomópontban. Az első ütemben július 6-án, 6 órától zárják le a Vasgyár út osztott pályás útszakasz bal oldali, mindkét forgalmi sávját, a Széchenyi út és a Simái út között. A jelzőlámpás forgalomirányítás sárga üzemmódban működik. Tejes hír tejipóknak Nyíregyháza (KM) — Nyíregyháza város belterületén lakó rendszeres szociális segélyezettek 1992. július 6-tól július 10-ig délelőtt 8-tól 12 óráig a Csillag u. 6. szám alatti Segítőházban, a Nyíregyháza belterületén élő rendszeres nevelési segélyezettek minden munkanapon 8-tól 16 óráig a Családsegítő központban (Nyíregyháza, Sarkantyú u. 30—36.), a Borbányán, Nyírjes-Nagyszállá- son, Kistelekiszőlőn lakók minden szerdán 16—20 óráig, minden pénteken 8—12 óráig a polgármesteri hivatal borbányai kirendeltségén, július 16-án 8—12-ig a nyírsző- lősi kerendeltségen, hétfőn, szerdán, pénteken 9—12-ig a sóstóhegyi kirendeltségen, minden kedden 9—12-ig a vajdabokori kirendeltségen, minden csütörtökön 9—14 óráig a mandabokori kirendeltségen, az Oroson, Buty- ikán, Felsősimán lakók, hétfőn, kedden 8—12-ig, szerdán 8—16-ig az or ősi kirendeltségén, csütörtökön 8—10- ig a butyikai kirendeltségén, pénteken 8—12-ig a felsősimái kirendeltségén vehetik át a tej- és termékutalványokat. HOZZÁSZÓLÁS Gondolatok a jósavárosi MDF-piacról Ügy tűnik, hogy a nyári politikai uborkaszezon igazi „zöldségkínálata” a jósává-* rosi MDF-piac. A rádió, a városi tv riportjai után megindult a politikai episztolahullám a Kelet-Magyarország hasábjain. Aggódó pártok nevében (FIDESZ, MSZP) írnak a nyilatkozók, mondvacsinált problémák, nem létező álgondok felvetésével igyekeznek alátámasztani mondandójukat. Hölgyeim és uraim! Mire ez a nagy hisztéria? Az MDF-piac él, létezik, és soha nem látott mennyiségű árukínálatával, szerényebb áraival a vásárlók tömegeit csalogatja minden szombaton a helyszínre. A levélírók a piac történetét is megpróbálják átírni, természetesen saját érdekeik szerint. Legyen szabad ezt nekünk, a létrehozóknak és máig működtetőnek megtenni! Helyesen írja Csabai Lászlóné, hogy 1989-ben alakult ki a piac. Igaz, ekkor még szó sem volt a kampányról, hiszen a pártállam még erősen ülte a lovát, s legfeljebb kegyesen beleegyezett a ténybe — csináljátok, legalább addig sem kell rátok figyelni! 15—20 MDF-es tag (s nem egy fő!) vállalta fel az ügyet, s bizony néhány kudarcos szombat után sikerült csak állandósítani a piac létét, amely azóta folyamatosan és egyre bővebb kínálattal működik. Az elv ma is változatlan: összehozni a kistermelőket a vevővel, hogy így kiiktatva a kereskedelmet, olcsóbb eladási ár jöjjön létre. Ezt az elvet az idők folyamán a tejipar, a konzervgyár, a HUNNIACOOP is elfogadta, s így ők is állandó olcsó jelenlévői a piacnak. Az autókkal közvetlen beálló eladók az esetek többségében a csomagtartókból kínálják áruikat. A piacon az állandó 'MDF-es felügyelet folyamatosan biztosított, van olyan tagunk is, — s hadd álljon itt a neve is — Tóth György, aki egymaga 132 szombaton vett részt e munkában. Ügy látom, két probléma van itt igazából: Az egyik, hogy valakik intézményesíteni akarják a piac létét, a •másik, hogy a különböző pártok a régi jó taktikát kívánják alkalmazni, ha már valami van és jól működik, legalább álljunk az élére, hadd higgyék, hogy mi csináljuk. Furcsa, hogy ez a nyíregyházi jelenség része annak az országos ellenzéki támadásnak, mely éppen e hetekben bontakozott ki az MDF-piacok ellen. Ügy véljük, ez a magyarázata, hogy a politikai uborkaszezon „zöldségesstandján” megjelent a nyíregyházi MDF-piac is. Hamvas László MDF-elnök Nyíregyháza II ügyelem Ééppijátan Sajtátáiékoztatú a FIDESZ-nél Nyíregyháza (KM — B. J.) — Aktuális politikai, önkormányzati kérdésekről tartottak sajtótájékoztatót péntek délután Nyíregyházán a FIDESZ vezető képviselői. Kozák Borbála önkormányzati képviselő elmondta, hogy az 1992-es költségvetésben körülbelül 120 millió forint áll rendelkezésre szociálpolitikai célokra. Ebből tízmilliót elkülönítettek karitatív szervezetek megsegítésére. Harmincöt pályázatból 27-et értékeltek úgy, hogy támogatása indokolt. Elmondta, egy szociális térkép elkészítéséhez kezdtek, hogy reális képet kapjanak a város szociálpolitikai helyzetéről. Siket Tibor Sándor, a nyír- égyházi szervezet tagja a FIDEISZ mozgalmi tevékenységéről elmondta, hogy az idén eddig két Narancs-zselé klubot szerveztek, részt vehettek a fiatalok különféle hangversenyeken, verses estéken, ezekből a FIDESZ hagyományt szeretne teremteni. Ami a jövőt illeti: havonta egy Narancs-zselét kívánnak szervezni, támogatni akarják a környezetvédelmet és az újonnan szerveződő civil egyesületeket, amelyek kulturális tevékenységet végeznek. A tanárképző főiskolával és a Friedrich Neumann Alapítvánnyal politológiai kurzust szerveznek. Módi László országgyűlési képviselő a FIDESZ elmúlt félévi tevékenységéről elmondta : közvélemény-kutatást végeztettek, amely szerint 36,1 százalékos a FIDESZ Forró nyomon népszerűségi indexe. Ez jó eredmény, különösen ha azt nézzük, hogy a választások idején a FIDESZ 8,5 százalék szavazatot kapott. Elmondta, hogy a nyíregyházi önkormányzat országos figyelem középpontjában áll, mert a gazdasági tevékenységre helyezik a hangsúlyt, s nem botrányos önkormányzati politikát folytatnak. A szervezeti életről szólva hangsúlyozta: a -negyedik kongresszus óriási lökést adott a szervezetnek, jelentősen gyarapodott a tagság létszáma és örvendetes a szakértői tábor növekedése. Göncz Árpád bejelentéséről Mádi Lászlónak az volt a véleménye, hogy az elnököt belehajszolták ebbe a szituációba. Göncz Árpád a médiatörvényt kulcsfontosságúnak tartja, melyet az elektronikus sajtó csak úgy tud megvalósítani, ha konszenzussal választott személy irányítja. Ezt az MDF minden áron meg akarja sérteni, amit a köztársasági elnök megtagadott. A FIDESZ egyértelműen helyes döntésnek tartja még akkor is, ha ez Göncz Árpád személyes presztízsén, nimbuszán némileg csorbít is. Nem értjük ezt a rendkívül arrogáns és hatalmi pozícióból történő erőszakos politizálást, ugyanis a médiatörvény megalkotása után az elnök úr is hozzájárult volna a jelenlegi vezetők felmentéséhez. Az MDF még a médiatörvény előtt akar rendet csinálni, és neki tetsző módon á'tpolitizálni, és saját szája íze szerint szabni a rádió és a tévé vezetését. Csecsemő a holtágban —N ^ Nyíregyháza (KM f C — CSGY) — Tőr- késsel mellkason _____szúrta, majd meg----------—J vágta felesége nyakát egy 29 éves nyírbátori fiatalember július 2-án az esti órákban. Az asszony életveszélyesen megsérült. A tettes ellen a megyei rendőr-főkapitányság — őrizetbe vétel mellett — eljárást indított. Egy nyíregyházi rokkant- nyugdíjas férfi puszta kézzel olyannyira bántalmazta élettársát, hogy az súlyos sérülést szenvedett. Az elkövető ellen az MRFK eljárást kezdeményezett. Három tizenéves tanulófiú a megyeszékhelyi MÁV-állo- máson álló két vasúti kocsiban a világító berendezéseket összetörte, valamint a poroltó készülék tartalmát a vagonokban kifújta. A rongálással 15 ezer forint kárt okoztak. Ellenük a Nyíregyházi Rendőrkapitányság eljárást indított. Ismeretlen lánycsecsemő holttestét találták meg július 2-án az esti órákban Sza- mosbecs határában a Szamos holtágában. A rendőrség az ügyben megkezdte a vizsgálatot. Július 3-án, kora délután a Nyírszőlős—Kótaji úton személygépkocsi ütközött segédmotorossal. A balesetnek a motorkerékpáros volt a szenvedőalanya, akit az ütközést követőén a mentők súlyos sérüléssel szállítottak kórházba.