Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-27 / 151. szám
[992. június 27. Szünet után ialogh József ]S iürültek a T. Ház padsorai, a honatyák ■ * a rendszerváltás óta ilőször szokatlanul hosszú szabadságot kaptak. Bár sokat szidjuk a parlamentet, assúnak és körülményes- lek tartjuk a törvényalko- ást, mégis, ha összeadjuk, íogy ebben az évben 31 új örvényt alkottak, 24 tör- /ényt módosítottak és 47 országgyűlési határozatot aoztak, elismeréssel kell szólni a fél évi kemény munkáról. Azért jócskán van min elgondolkodni is. Azon többek <özött: vajon mindig van-e értelme az acsarkodásnak, vindig fontos-e megkont- -ázni, amit az ellenfél mondott, mindig kötelező-e leszavazni, amit a másik oldal 3kar, mindig célszerű-e szembehelyezkedni csak azért, mert ami elhangzott, nem az én koalícióm vagy allenzéki táborom találta ki. Az embernek újságíróként számtalan alkalma nyílik képviselőkkel, frakcióvezetőkkel, közismert és elismert politikusokkal beszélgetni, vagy politikai gyűléseken szavukat hallni. Olyankor gyakorta elgondolkodhatunk rajta: hogy van az, hogy itt és most békülékeny hangot üt meg ellenfeleivel szemben vagy azok munkáiéról, ha viszont a parlamentben reagál felszólalásukra, észrevételükre, közben a kivont kardot is látni véli az ember a kezében. Járt itt néhány alkalommal az utóbbi időben Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője, s amikor az ember szavait hallgatta, arra is gondolhatott, hogy a legutóbbi parlamenti ülés óta valamilyen hatpárti egyezség utáni napon vagyunk. Hallgattam Orbán Viktort, amint a kér// / désekben elhelyezett szidalmazások után már-már ő kelt a kormány védelmére, mert igazságtalannak tartotta, hogy olyan vádakkal is illették néhányan, amit még rosszindulattal sem lehet rájuk mondani. Szólt Fodor Gábor is az elmúlt napokban, s tárgyilagos mondataiból semmilyen rosszindulatú megjegyzés nem csendült ki. Soós Károly Attila gazdaságpolitikai elemzésében minden gondot elismert, amivel a kormánynak meg kellett és kell küzdeni, vagy a szociológus, Csepeli György is úgy beszélt a szegénységről, mint ami nem ma és nem tegnap keletkezett, ha az utóbbi időben fel is gyorsult, látványosabbá vált az elszegényedés. Tamás Gáspár Miklós nyilatkozata nemrég, hogy ha az SZDSZ a legközelebbi választáson hatalomra jut, nem akar mindent felforgatni, a legtöbb törvényt úgy hagyja, ahogy azt ez a mostani parlament megalkotta. Ezekben a mondatokban sok minden van. Például az, hogy jók a meghozott törvények, noha esetleg az ellenzék vagy annak egy része nem is szavazta meg, de benne van az ország lakosságának megnyugtatása is, hogy tudniillik egy választás, egy új erő győzelme után nem kell mindent élőről kezdeni, hisz 1990-ben megtörtént a rendszerváltás. Szünet van tehát, s augusztus 31-ig pihenhetnek a képviselők. Jó lenne, ha ezt az időt a pihenés mellett arra is felhasználnák, hogy végiggondolják: hogyan lehetne azokat a pontokat megkeresni, amelyek nem kiélezik az ellentéteket, hanem amelyekben elképzelhető az együttműködés az ország felemelkedése javára. Fedőnevén _ _ ehezen tudnám el- IVf képzelni még utólag ■ w is, hogy a rendszer- váltáskor a kisgazdapártra szavaztam volna. Ennél már csak azt tudnám nehezebben elképzelni, hogy a legközelebbi választáskor rájuk szavazok. Könynyelműség ilyet két évvel a választások előtt, a program ismeretének hiányában mondani, ám annyi cirkusz, oly sok viszály után legfeljebb a szociáldemokrata párt vívott ki több vagy nagyobb ellenszenvet az ország lakosságából, a választókból. Az igazság az, hogy most a kisgazdapárti viszály az kézzel foghatóbb, a naponta kitapinthatóbb. Torgyán József, a leváltott pártelnök gondoskodik róla, hogy ne nagyon nyugodjék le nap valamilyen, a közönséget foglalkoztató, a nyugalmat felkavaró élmény nélkül. Legutóbb a főtitkár és három alelnök jelentette be, hogy nincs tovább türelme: nem engedik tovább, hogy olyan vezér bomlassza a pártot, aki koncepciós perekben a vérbíróság jobbkeze volt, majd Szatmári fedőnéven a titkosrendőrség besúgójaként tevékenykedett, ám Torgyán ezúttal is mindent visszavert, mindent másra kent. Kár is felidézni, mert normális ember el nem hiszi, hogy pitiáner pártügyekbe a katonai titkosszolgálat, a nemzetbiztonsági szolgálat is beleavatkozik, ám úgy látszik Torgyán titkos fegyverei közé tartozik olyan szervezetek emlegetése, amelyek — ha vele foglalkoznának — azt a látszatot keltenék, hogy ő fontos ember. Legutóbb — legalábbis e jegyzet leadása előtti legutóbbi nyilatkozata is az volt, hogy a központi hatalom is részese volt a kisgazdapártház elleni támadásnak. És persze titkos ügynök sem volt. Csak arra nincs válasz immár másfél éve: miért nem vette át annak idején egyedül ő a miniszterelnöktől azt a bizonyos borítékot, miért támadja folyton azokat, akik valamilyen pöttyöt vélnek a múltjában, ahelyett, hogy papíron hivatalos választ adna rá. Miért feltételezi, hogy az ország nem Torgyán-párti része — gondolom elhiszi, hogy túlnyomó többsége — bedől blöffjeinek, s jobban hisz neki, mint saját szemének. Ez a legutóbbi tüntetéséről jutott eszembe, ahol ha kétszer annyian voltak, mint amennyit mások láttak, még mindig negyede annak, amennyit ő mondott. A kisgazdapártnak Magyarországon komoly múltja van. Jövője nemigen lesz, ha minden így marad. AKI TUDATLAN, KISZOLGÁLTATOTT * ..." . . , ""-'0 •' *' tk Abortuszról, orvos, beteg etikáról az államtitkárral Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Dr. Pusztai Erzsébet, a Népjóléti Minisztérium frissen kinevezett politikai államtitkára. Belgyógyász, infektológus szakorvos, az MDF-parla- menti képviselője. Kinevezésének hírére sokan köszöntötték, volt aki gratulált, s volt, aki viccesen részvétet nyilvánított. Mindezek után talán nem sértő a kérdés: hogyan értékeli új funkcióját, örömnek vagy gondnak érzi azt? — Sem sikernek, sem kudarcnak nem tekintem — utal mosolyogva a vegyes „gratulációkra” — lényegnek azt tartom, amit az új beosztásomban legjobb tudásom szerint majd tenni tudok. A hír hallatán első dolgom volt átgondolni, magam és családom képes-e vállalni az eddiginél is több munkát, a még nehezebb napokat. Igent mondtam, ez pedig azt jelenti, hogy igyekszem a tőlem telhető maximumot nyújtani. • Sokan vélik úgy, mind a parlamentben, mind az egyes minisztériumokban sok a hosszas eszmecsere, s a kívántnál kevesebb a gyakorlati munka. Képes lesz-e gyorsítani a tempót? — Igyekezni fogok. Az, hogy nő vagyok, számomra azt is jelenti, hogy bennem több a tolerancia, a kompromisszumkészség, s véleményem szerint ez új munkakörömnek is hasznára lehet. • Az ön nevét főképpen az abortuszvitában ismerhette meg a közvélemény. A téma sokakat érint, s lényeges, hogyan gondolkodik erről egy nő, ha részese a törvényhozásnak, mint kormánypárti parlamenti képviselő. — Amikor az Alkotmánybíróság döntése megszületett, úgy éreztem,, nem maradhatok szótlan. Álláspontom változatlan: azt tartom, az abortuszt jogszabályi tiltással nem lehet megoldani! Helyette a megelőzésre kell figyelmet fordítani, megtenni mindent, hogy a nők a védekezés valamennyi módjával tisztában legyenek. A fejekben, a gondolkodásmódban kell tehát előbbre lépni, nem pedig törvényeket gyártani. Már csak azért sem, mert az állapotos nő válsághelyzetben van, s ez bizony a döntést nem könnyíti. Nem törvénnyel, hanem tudással kell felvértezni a nőket, mert aki tudatlan, az kiszolgáltatott. Az abortusz ne jog, hanem — ha már nincs más megoldás — akkor lehetőség legyen. • Osztják az Ön véleményét képviselőtársai ? — Nem tartottunk erről szavazást, de úgy gondolom, sokan vannak, akik egyetérteaz orvos végzettsége, tudása, munkájának minősége is, hiszen jövedelme mindezek alapján születik meg. Aki jobban és többet dolgozik, többet fog keresni, végre a végzettségnek, a megszerzett tudásnak is jelentős szerepe lesz. Aki rendelőjében mind több végleges ellátást végez, nem utal kórházba, nem utaztatja feleslegesen a beteget, ezzel nemcsak magának szerez jövedelmet, költségeket takarít meg az államkasszának is. t A reformot fontosnak, kívánatosnak tartják az orvosok, gondjuk nem is a miérttel, inkább a hogyannal van. A rendeletek késve érkeznek, s gyakran módosulnak. Ráadásul a kártyaleadáskor olyan részletes adminisztráció szükségeltetik, amely egyesek szerint a tényleges gyógyítástól veszi el az időt. — Ezek az átmenet nehézségei, s az orvosoknak az ön által is említett dolgokban tökéletesen igazuk van. Szerintem az a gond, hogy egy valóban rendkívüli jelentőségű váltásnak vagyunk tanúi, amelynek feladatairól, a tennivalókról akkor is kellene, kellett volna már beszélni, amikor még csak készülődőben voltak. Jogos az orvosok kívánsága, hogy szeretnének többet és pontosabbat tudni. Magam is borzasztó fontosnak tartom, hogy népjóléti államtitkárként a tájékoztatást javítsam. Minél több csatornán jusson el a tudnivaló az illetékesekhez, s nemcsak az egyes rendeletekről, hanem a rendeletek összefüggéseiről is minél többet tudjanak. • Az orvosoknak sok esetben nemcsak a törvényekkel, hanem az önkormányzatokkal is akad gondja. Mégpedig épp az On által is elismert tisztázatlanságok, megkésett vagy megváltoztatott törvények miatt. Nemrég egy megyei tisztiorvosi értekezlet résztvevői fogalmazták meg aggályaikat, hangsúlyozva, hogy némely helyen valóságos félté- kenységi rohamot kapnak az önkormányzatok, s ragaszkodnak olyan jogosítványokhoz is, melyeket a reform szellemében megvont tőlük a törvény. nek velem, még a frakció nőtagjai között is, s ez nekem igen fontos, megnyugtató érzés. • Nem a legjobbkor lett a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára. Most indul az egészségügy reformja, s a rengeteg tennivaló joggal zaklatta fel a szakmát. Az egészségügy feszült, ideges, ráadásul nemcsak a betegek, az orvosok is tájékozatlanok... — Pontosan így van. Egyéni képviselőként választókerületemben jómagam is tapasztalom, sok a téves nézet, a félreértés. Tény és való, egyfajta pánikhangulat alakult ki arra a hírre, miszerint megkezdődik a teljesítmény szerinti finanszírozás, s hogy orvos és beteg egyaránt úgy tudja, a gyógyításban óriási változások jönnek. • Talán azért is, mert ezt mondták, s mondják ma is nekik. — Változások valóban lesznek és máris vannak, hiszen nagy szükség van rájuk. Hiba csak az, hogy sokan azt hiszik, ez egyik napról a másikra történik majd, s egyetlen csapásra minden megváltozik. Szó sincs erről. Az alapellátás orvosainak — akik körzeti orvosokból családi orvossá lesznek — ezután is azt kell csinálniuk, amit eddig, lehetőségeik nőnek, feladatkörük azonban ugyanaz marad. Lényeg az, hogy az egészségügyi kártyák bevezetésével elindul ugyan a reformfolyamat, ez az év azonban még úgy telik el, hogy az alapellátás orvosai eddigi fizetésük mellé pluszként a kártyák utáni pénzt is megkapják. Alapvető feladat, hogy a teljes finanszírozáshoz fokozatosan jussunk el. — Fontossá válik ezentúl — Mindezek igazáról maL gam is- meggyőződhettem. Választókerületemben sokat beszéltem már arról, hogy a rendszerváltás eredményeként nemcsak az emberek, hanem egyes szakmák, szervezetek csoportjai is kivívhatják igazukat, olykor akár az önkormányzat ellenében is. Tudom, némely hivatalnok számára nehéz elfogadni a tényt, hogy eddig munkáltatója, irányítója volt az orvosnak, s ezután már nem az. Lehetnek tisztázatlan kérdések, akár ellentmondások is, de ezeket tárgyalásos úton rendezni lehet. Egy-egy település orvosai is összefoghatnak azért, hogy kivívják maguknak a reform kínálta vívmányokat. Ha ők egymás között bizonyos dolgokban egyezségre jutottak, leültetik az önkormányzatot, s nagy plénum előtt mondják el tapasztalataikat, segítségül hívják a nyilvánosságot is, akkor annak eredménye lesz. Ma már nincs intézményes védelem, nem kell várni minisztériumi utasításokat, engedélyeket, a gondokra helyben van megoldás. Ez persze nem csak az egészségügyben, az élet számtalan területén így igaz. A nyilvános, közös fellépés a legnehezebb problémákra is megoldást jelent. — Engem ma is gyakorta elkeserít, hogy az emberek úgy érzik, továbbra is nélkülük döntenek róluk, s emiatt őrlődnek, mert azt hiszik, nincs változás, nincs megoldás. Holott épp ez az, amit a rendszerváltásnak köszönhetnénk, hogy kezünkbe vesszük saját sorsunkat! Tudom, mindig lesz olyan, aki a hatalmával élni, netán visszaélni akar, ez még a több évszázados nyugati demokráciákban is megesik. Ezeket a kezdeményezéseket azonban egy-egy közösség fellépése, kitartása visszaverheti, csak ne törődjön bele, hogy őt a hivatal vagy hivatalnok legyőzni igyekszik. Nem csak népjóléti államtitkárként, képviselőként is egyik legfontosabb feladatomnak tartom, hogy az emberek szemléletét ez irányban megváltoztassam. Azt szeretném, hogy tudjanak és akarjanak beleszólni saját sorsuk alakulásába, hogy az egyes emberek és közösségek kivívják törvényes jogaikat! — Ezért is tervezem, hogy a minisztérium és az önkormányzatok képviselőit egy asztalhoz ültetem, hogy közös beszélgetésen tisztázzuk, kinek mihez van joga, kinek mi a kötelessége. Az orvosok a reformmal több és jobb munkát vállalnak, megérdemlik tehát, hogy mindezekhez az önkormányzatoktól is minden segítséget is megkapjanak. Ä ‘J(e[et-íMa£yarorszᣠhétvégi mCCékíetc j 7A MTI TELEFOTO
