Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-03 / 130. szám
2 Kelet-Magvarország HAZAI HOL-MI 1992. június 3., szerda Tüskés sarok Nincs idejük? Baraksó Erzsébet S ikerült alulmúlnia önmagát a napokban egyik kedvenc műsoromnak, a TV Híradójának, mindössze néhány perc alatt. Kollégám egy emlékoszlop elhelyezéséről tudósít, eközben egy kopjafát emleget. Kopjafa sehol, amit látunk, azt nevezhetnénk fejfának talán, de kopjafának soha. Gyakran eltévesztik, összecserélik e szavak jelentését. Ne higgyék azok, akik látták és hallották! A kopjafa hasáb alakú, nem szűkül a teteje, mind a négy oldala körben megfaragott, és „feje" is van. (Szatmár- csekén viszont nem kopjafák, hanem csónakot formázó fejfák vannak.) Pár pillanat múlva egy riport szereplőjétől azt halljuk: majd,, meglássuk’’ — mondja ezt a meglátjuk helyett. Nyelvi gyom, amit a kollégám kiirthatott volna. De hát nagyon szemérmesek a riporterek beszélgető partnereikkel, még akkor is, ha a nyelvet károsítják. Tanácsolhatnák talán ilyen esetekben azt, hogy ismételjük meg a felvételt, mert abba hiba került, és segíthetnének a nyilatkozónak. Ettől még nem szabadna megsértődni, hiszen ki a magyar nyelv szabályaihoz ért, ki meg máshoz. Majd tudósítás következett arról, hogy itt van az a még újnak számító óvoda, természetesen valahol a fővárosban, amelyik eddig beázott, de lám-lám, most már nem ázik be, mert újra szigetelték. Arról egy szó sincs, hogy valaki így készítette el, adta és vette át, ilyen trehányul, használhatatlan állapotban, hanem mutatnak hosszú képsorokat egy csúnya, unalmas, lapos tetős típusépületről. Kizártnak tartom, hogy az említett esetekben akadna magyar szerkesztő, aki rábólint, hogy így leadható — ha előtte látja az anyagokat. Talán a tévében is dúló harsány vita lehet az oka, hogy a szerkesztőknek nincs elég idejük átnézni az adásra előkészített felvételeket? Na de a mi pénzünkért... Mindenféle JÓGAKLUB lesz a nyíregyházi ifjúsági centrumban június 3-án, szerdán délután négytől. PSZICHOLÓGIAI tanácsadás lesz június 3-án délután fél öttől a Váci Mihály Művelődési Központban. Gratulálunk Idén Tarpán rendezték meg nagy sikerrel a 18. megyei népzenei fesztivált, amelyen szépen szerepelt az újfehértói Rozmaring citerazenekar, kiemelkedő eredményéért tízezer forint jutalomban részesült. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Az utolsó cserkész. Előadások: 16, 18 és 20 órától. BÉKE MOZI: Megcsalatva. Előadások: 16, 18 és 20 órától. VIDEOMOZI: Terminátor. Előadások: 9.30, 11.30 és 14 órától. A bosszú börtönében. Előadások: 16, 18 és 20 órától. KABALÁS AUTÓSMOZI: Űrszekerek 6. — A nem ismert tartomány. Előadás: 20.30-tól. NAGYKÁLLÓ: Hook. KISVÁRDA: Felhők közül a nap. MÁTÉSZALKA: A skorpió megeszi az ikreket reggelire. NYÍRBÁTOR: Beethoven. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások mellett a kortárs képzőművészek tárlata tekinthető meg, továbbá Az ember és környezete címmel finn fotóművészek képeiből nyílt kiállítás. A Nyíregyházi Városi Galériában Normantas Paulius fotóművész kiállítása látható Emberek, akik között Körösi Csorna élt címmel. Június 12-éig látogatható hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. A Kisvárdai Rétközi Múzeumban Erdélyi népviselet címmel nyílik kiállítás június 3-án délelőtt 11-kor. Megnyitja: Incze László, a kézdivásárhelyi múzeum igazgatója, a helyi RMDSZ elnöke. Ugyanitt Barkóczi Vera és loan Anghel Negrean, nagybányai képzőművészek tárlata látható. A kisvárdai művelődési központban Hazám Székelyföld címmel a Kisvárdán élő naív festő, Juhász Imréné munkáit láthatják az érdeklődők. A vásárosnaményi művelődési központban dr. Pintér Nándor festőművész tárlata látható. Színház Webber: József és a bűvös kabát című darabját mutatja be június 3-án este héttől a nyíregyházi művelődési központban a Mandala Színház. A IV. Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának keretében Nagy Zoltán A sátán fattya című drámáját adja elő a Beregszászi Népszínház délelőtt tizenegy órai kezdettel a kisvárdai művelődési központban. Záhonyban, a művelődési központban a marosvásárhelyi színház lép fel a Csalóka szivárvánnyal. Az előadások délelőtt 9-kor és 11-kor kezdődnek. A vásárosnaményi művelődési központban este fél nyolctól a Sári bíró, a sepsiszentgyörgyi színház előadásában. Tiszavasvári- ban a művelődési központban este héttől a temesvári színház a Kék rókát adja elő, Mátészalkán, ugyancsak a művelődési központban este héttől a Vágy villamosa. A kassai Thália Színház adja elő. Pócspetri igazsága A község nem bocsánatkérésre tart igényt... Fazekas Árpád Pócspetri (KM) — 1948. június 3-a (csütörtök) sokáig emlékezetes nap marad Pócspetri község népe számára. Negyvennégy évvel ezelőtt ezen a napon véletlen baleset folytán meghalt Takács Gábor rendőr őrvezető, s ezt követte a kierőszakoltan statáriális eljárásban lefolytatott ún. rendőrgyilkosok pere vagy pócspetri per. Ez nem egyszerűen koholt per volt csupán, hanem kirakatper is, amelyre hivatkozva a Rákosi-rendszer már 1948. június 16-án kierőszakolta az iskolák államosítását, az egyházak üldözését és a másként gondolkozó- kis nyírségi falu kollektív.mégbün- tetését. ' :.. ’ 2 A maradiság,'p.gonoszság, a butaság, a gyilkosságtól sem visszariadó elvetemültség „szimbólüma lett”, ä szerencsétlen község, amelynek élén a koholmány, szerint a fekete reakció egyik vezetője: Asztalos János római katolikus plébános állott. Rásütötték tehát a gyilkos, rendőrgyilkos bélyeget a Szabolcs vármegye nyírbátori járásához tartozó Pócspetri község egész lakosságára. De országos üzenete is volt a pócspetri per ítéletének, nevezetesen: „így jár mindenki, aki a magyar demokráciával szembefordul!" Csak a fiatalok kedvéért jegyzem meg, hogy a „demokrácia” fedőszó ebben az esetben a zsarnokságot, a vörös fasizmust jelenti! Aki tehette, idegenben vállalt munkát. Elmentek a munkaképes korú férfiak dolgozni: // Ezzel a levelezőlappal adott életjelt Asztalos János pócspetri plébános (aláírása: Jean) 1957. augusztus 29-én Nyugat-Németorszagból (a másik aláírás: Jóska, azaz dr. Fekete József) Miskolcra, Kazincbarcikára stb. Hozzám, mint a község egykori orvosához ezekről a munkahelyekről táppénzesként kerültek otthoni kezelésre és pihenésre. Tőlük idővel sok mindent megtudtam. Tény, hogy 1948. június 4- én hajnalban több száz állam- védelmista szállta meg a községet, kijárási tilalom és ostromállapot volt. Házról házra járva vallatták és végigverték a-falu népét. Szinte háborús körülmények uralkodtak a településen; néhány napra Pócspetrit hermetikusan lezárták. Folytatódott ezen megbélyegzés az 1956-os forradalom leverése után is. A Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács V. B. kiadásában 1957-ben megjelentetett Fehér Könyv 4. oldalán a következő képtelenség olvasható: ,,A magyarországi ellenforradalom nem 1956 október 23- kezdődött... 1948-ban an Pócspetriben kísérelte meg a fekete papi reakció, hogy ellenforradalmi lázadást robbantson ki.” Ez a sok-sok szenvedés, megaláztatás természetesen Pócspetriben fájt a legjobban és fáj még ma is. A fővárosban vagy ahol hasonló szükségállapot nem volt, már régen elfelejtették az egész pócspetri ügyet. Szinte nem is értik, miért ragaszkodik a falu népe és az önkormányzat is a lakosságnak az államhatalom általi megkövetéséhez. Azért, mert Pócspetri népe számára ezek a gyilkosok és vérengzők 1951-ben a magyar államhatalmat képviselték és jelentették. Napnál világosabb tehát, hogy az államhatalom mai reprezentánsaitól várják a bocsánatkérést és Pócspetri népének rehabilitációját. Egy egész település összes lakosának személyi és emberi jogait sértették meg hosszú évtizedeken keresztül. A kommunisták előítéletét Révai József fő- szerkesztő már 1948. június 6-án elárulta a Szabad Népben: ,,Mindszenti vetése Pócspetriben kikelt. " Szinte érthetetlennek és hihetetlennek tűnik, hogy még 1992-ber is eredménynek számít, ha végre az újabb perújítás is megtörtént a pócspetri ügyben (Som István és Vitéz Gábor javára). A Legfőbb Ügyészség ugyanis méc 1991 októberében is arról értesítette dr. Helmeczi László védőügyvédet, hogy törvényességi óvásra, perújításra nem lát alapot. Pócspetri lakossága az utolsó évtizedber is 10%-kal csökkent. Ha a fali megbélyegzését az államha talom megsemmisíti, kinyilvánítja a község lakosságának az ártatlanságát a kiagyal rendőrgyilkossági ügyben Pócspetri visszatérhet a ma gyár falvak közösségébe, s a lakosság szeretni fogja tele pülését, esze ágában sen lesz elvándorolni szülőföldjé ről. Ma délelőtt 10 órától az év forduló alkalmából ünnepség sorozat lesz Pócspetriben ahol a kormány és az egyhá; egyaránt magas szinten kép viselteti magát. Orsavatások Az Otthontól — hazáig megyénkben Hatékonyabb a rendőri munka Nyíregyháza—Kölese (KM — K. D.) — Újabb biztató jelek adnak reményt Szabolcs- Szatmár-Bereg közbiztonságának javulására, Kölesén rendőrőrsöt, Nyíregyházán gyakorlóőrsöt avattak a hét elején. Tizenhat önkormányzat adta össze a pénzt arra, hogy Kölesén és környékén hatékonyabbá váljon a rendőri munka. A volt pártház épülete ezentúl a rend őreinek ad otthont, 10 hivatásos és egy polgári alkalmazott kezdte el ott munkáját. A korábbi létszám az őrsparancsnokkal és két nyomozóval, valamint egy adminisztrátorral bővült, az új őrs állományának munkája remélhetőleg jótékonyan hat majd a környék lakói biztonságérzetére. Nyíregyházán a tiszthelyettesképző társbérlőket kapott, 28 rendőr több mint két hónapon át a gyakorlóőrs kötelékében teljesít szolgálatot a megyeszékhelyen. Dr. Hajzer László megyei rendőrfőkapitány köszöntőjében kiemelte: nagy szükség van munkájukra, s remélhetőleg hozzá is járulnak a közrend, közbiztonság megszilárdításához. A miskolci elméleti képzés után gyakorlatot teljesítő rendőrök elsősorban a MÁV- állomáson, és a Tokaji úti piacon teljesítenek majd szolgálatot, de találkozhatunk majd velük a közterületeken is. Cégénydányád (KM — M. K.) — „Ilyen még nem volt!” Május 30-án délután 3 órakor személygépkocsik sora a falut végigkürtölve fordult be az egykori Kende-kastély parkjába, hogy „kikérjék” a menyasszonyt. Az előzményekről Kanyó Lajosné, a Cégénydá- nyádi Gyermek és Ifjúsági Otthon igazgatója a következőket mondta: — A megváltozott körülmények között 3—24 éves fiúk, lányok találnak otthonra Cégénydányádon. Szőke Erika is itt él, innen járt ki a Zöldért fehérgyarmati üzemébe dolgozni, hiszen már 20 éves. Ott ismerkedett meg a szatmárcsekei Kovács Istvánnal, s az ismerkedésből szerelem, majd lánykérő lett. Nyíregyáza (KM — Cs. Gy.) — A 43 éves K. István nyíregyházi lakost hamis vád bűntette miatt állították bíróság elé. Történt, hogy K. István tavaly október 26-án a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon büntetőfeljelentést tett, miszerint L. Ferenc és társai a megyeszékhelyi Ungvár sétányon őt megállították, s tőle pénzt követeltek. Mivel nem adott nekik, tettlegesen bántalmazták, majd a nála lévő 4800 forintot, valamint a 2800 forint értékű karóráját elvették. K. István a feljelentésében a rablás elkövetőjeként L. Ferencen kívül, Szikkadt, Füles és Szatyi becenevű szeméA SZERZŐ FELVÉTELE Az Otthon lakói és dolgozói sorfala között a társalgóban fogadták a csekeieket. A célyeket nevezte meg, akik személyazonosságát a rendőrség megállapította. A bizonyítási eljárás során a nyomozóhatóság helyszíni szemlét tartott, ott fényképeket készített, valamint K. Istvánt elvitték az orvoshoz. Bizonyítást nyert, hogy a feljelentett személyek K. István sérelmére rablást nem követtek el, s tőle értékeket sem vettek el, vagyis K. István feljelentése hamis. A Nyíregyházi Városi Bíróság K. Istvánt a 4 rendbeli büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette miatt jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. gényiek szíve-lelke ott volt a; asztalon, s akik sohasem jár tak gyermekotthonban, azol is megelégedetten szemléltél az ott lakók életkörülményeit. Jánosfalvy László taná búcsúztatta a menyasszonyt aki követte a férjét Szatmár csekére. A boldogságtól sugárzt arcú Erika persze köszönetté gondol vissza a zajtai neve lőszülőkre, s a cégénydányác otthonra, ahol megtanult min dent, amit tudnia kell egy fia talasszonynak. Sütni-főzni mosni, de még jószágot i: nevelni. Eddigi keresetébe takarékoskodva némi tőkét i: összegyűjtött, induláskor pe dig az Otthon kistafírozta. Sürgős esetekben a megyei rendelőintézetben (Nyíregyháza, Bocskai u. 73.) látják el a felnőtt és gyermek betegeket este héttől reggel hétig. Az ügyeletes gyógyszertár Nyíregyházán a Szabadság tér 1. szám alatti este fél kilenctől reggel fél nyolcig kereshető fel. Állatorvosi ügyelet. A nyíregyházi állatkórházban naponta rendelési időben (7.3Ö-tól 18 óráig) ellátják a megye területéről beszállított állatokat, továbbá a rendelési időn túl, éjszaka és hétvégén is folyamatos ügyeletet tartanak. A tárgyalóteremből Hamis volt a vád