Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)
1992-05-05 / 105. szám
1992. május 5., kedd EGYRŐL TÖBBET Kelet-Magyarország 7 Védeni, segíteni — ha még lehet Intézmények, szervezetek, melyek hivatásszerűen a családokat pártfogolják, egymással napi kapcsolatban állnak. Ügyfeleik sokszor ugyanazok. Munkatársaik neveket sorolnak, eseteket, sikereket és kudarcokat. Mindketten nők, anyák, mély együttérzéssel mindenki iránt, aki elesett, támogatásra szorul. Sorolnak katonás számokat, bontanak kartotékokat, nyitogatunk sorsokat, szívszaggatókat. Köny- nyeink cseppjei szemünk sarkában... . Regősné Nagy Éva, a nyíregyházi Családsegítő Központ vezetője. Az importbálák jellegzetes orrfacsaró szagában beszélgetünk. Friss áru. — Én nagyon sokszor elkeseredem Főleg az utóbbi időben, ugyanis 1985 óta működünk, s soha eddig ennyi kliensünk nem volt. Hihetetlen méreteket öltött az elszegényedés. A középosztály alsóbb rétegei vannak leszakadófélben. Olyanok jönnek hozzánk segítségért, akik eddig soha sehová nem fordultak, de most kénytelenek, mert különben áram nélkül maradnak... Én védőnő voltam, a fél várost, ismerem ennek révén, ismerem az egyes családok életkörülményeit, életmódját. Közülük egyre többen bekopognak. Nem alkoholisták, nem elváltak, csak alacsony a fizetésük vagy rokkantak lettek, egyedül maradtak. A családok ma azt is megérzik, ha az egyik szülő táppénzre kerül. Azonban egyre érzékelhetőbb, :hógy a kétkeresős családok kétmun- kanélkülivé váltak. A CSSK létezése óta négyötezer emberrel volt dolguk, ebben az évben eddig 128 új családot vettek nyilvántartásba. Mert családokban kell gondolkodni, nem úgy, mint eddig, hogy az időset vagy gyereket kiemelték. A szétrá- zódott családokat össze kellene hozni. — Naponta találkozom a végső kétségbeeséssel és azzal, hogy. a társadalmi csoportok a végletekig széthúzódtak. Míg az egyik oldalon a több évtizedes munka után a létfenntartás jelent gondot, a másik szélen kiugró, látványos a meggazdagodás. Tizenévesek ülnek a luxusautókban. Ha az alapvető megélhetési feltételek adottak lennének, sokkal hathatósabb lenne a segítségünk, de így... Mert én látom, nem akarnak az emberek lehetetlen dolgokat: legyen ennivaló, rendes, mindennapra meleg, fény, víz, a gyereket, ahogy mindenkit megillet, taníttatni. A mi intézményünk ingyenes szolgálatá- sokat nyújt, nyitva áll mindenki előtt, aki kéri vagy elfogadja a segítséget. A Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal Családvédelmi Irodájának vezetője Molnár Lászlóné. Szerinte az urbanizációs gondok felerősítik a szociális problémákat. A városban élő családoknak nincs még egy kis kertjük sem, ahol ezt, azt megtermelnének. A bérházakban nehezebb takarékoskodni a vízzel és a fűtési energiával. A megyeszékhelyen a Güszev mellett szociális gócponttá vált az örökösföldi lakótelep, mert a szülőképes korosztály, a fiatal családosok lakhelyévé vált. Hozzájuk tartozik a segélyezés, a gyámügy, ők az alkoholizmus első számú hatósága. Kevesen figyelhetik meg jobban az összefüggéseket a gazdasági-társadalmi folyamatok és a családok helyzetének alakulása között. A vezetőnő keserű véleménye is megvan erről: — A családok tűrőképességük végső határán vannak. Egyre több a válás, ezzel együtt a válásban szereplő gyerekek száma, nő a környezeti veszélyeztetettség, egyre több az alkoholista anya. A családok nem tudják alapvető funkcióikat teljesíteni megélhetési nehézségek miatt. Pedig őket kellene erősíteni, és most, amikor válságban vannak. Tavaly 1700 OTP kamattámogatási kérelem érkezett hozzájuk, ebben az évben eddig 800. Lapozzuk a kérvényeket, nettó nyolcezer körüli fizetések, az apáké jó, ha eléri a tizenegyet. Az indoklásokban hosszú sorokban az adósságtételek. Gyerek mindenütt 2-3. A 120 ezer lakosú Nyíregyházán 1991-ben 8350 anyagilag is veszélyeztetett gyermeket regisztráltak (rendszeres nevelési segélyben részesülők). Kiskorúak segélyezésére a múlt évben 53 millió forintot költött a város. Az ügyfélfogadáson egy- egy nap 300 ember is megfordul az irodán. Ingerültek, feszültek, nagy részük jogosan. — A jelenlegi hatósági eszközök csak ideig-óráig segítenek, mi csak védő-óvó intézkedéseket tudunk tenni, segélyeket osztunk, ami megint nem megoldás. De tejjeggyel még tüzet oltani sem lehet. iníir npm ■ magamuan Részlet egy névtelen olvasói levélből „Tisztelt Kelet-Magyarország! ...Fiatal házasok vagyunk, még mindketten munkanélküliek. Munkanélküli-ellátást kapunk, 1100 forintot havonta. Úgy hozta a sors, hogy nemsokára hárman leszünk. Az a pénz, amit kapni fogunk, nem elegendő a család fenntartására. Szerencsére, van hol laknunk, de mit szóljon az a fiatal pár, akinek albérletben kell sínylődnie? Nem tudom, hogy gondolkodik az államvezetés, de ne csodálkozzon, hogy egyre csökken a népesség!... Tudom, hogy a nyugdíjasoknak is szükségük van a pénzre, de ők már nem szülnek, nem növik ki a ruháikat... Az egy gyerek részére járó családi pótlék is nevetségesen alacsony. Az ember nem küldheti kopott ruhában a gyerekét óvodába, iskolába. Tudom, hogy lehet kilós boltban is vásárolni, de az sem megy a végtelenségig, őket is megilleti az új ruha. Elnézésüket kérem, amiért ezt mind kiadtam magamból, de már nem bírtam magamban tartani...” Eltartóként munka nélkül „El a megyéből, el az országból...” Kilencen ültünk az asztal körül. Ők nyolcán érettségizettek, de akadt köztük diplomás. A szerencsések közé tartoznak, átképzésben vesznek részt. De hogy mi lesz utána? Nincsenek illúzióik. Ha valaki az ajtó mögött hallgatózik, hol keserű nevetést, hol egymásba kapaszkodó panaszáradatot hallott volna. Nem mindegy, ki'mennyi munkaviszony után mennyi ideje van munka nélkül, menynyi volt a tartaléka és milyen egyéniség. Még a legerősebbeket is megviseli egy bizonyos idő eltelte után a visszatérő kudarc, az elutasítások, hogy épp oda ő nem alkalmas. Könnyen jön a semmire sem vagyok jó szindróma. Isteni adományra várva Inkognitóban kívántak maradni, mert olyan előítéletekkel vannak körülfalazva, ami nehezen elviselhető. Egyikőjük, nem sokkal húsz fölött, három év gyes után kapta kezébe a munkakönyvét. — Van egy kislányom, elváltam. Nem tudom, mi lenne a szüleim segítsége nélkül... Amit a gyerekem kap, azt mind a nagyszülőktől kapja. Megigényeltem a szociális segélyt, szégyen, nem szégyen. Kapom a gyerektartást, a családi pótlékot, és esedezem valami isteni adományért, de semmi. Kit érdekel, mi lesz velünk? Diplomás nő, két nagy lánya van. Szavaiban érvek és indulat. — Mi aztán szép pár vagyunk, mindketten ebbe a helyzetbe kerültünk. Hogy a férjem hogy viseli a maga sorsát? Talán jobb lenne, ha kibeszélné magából, jóformán nem is tárgyalunk, kerüljük a témát, pedig ott bújkál a lakás minden szegletében. Elkezdtük felélni a tartalékainkat. Huszonhét évet dolgoztunk le. Mit mondjak a gyerekeimnek? Jól mennek nekik a nyelvek, de még tovább hajtom őket ebbe az irányba. S ha megkérdezik, miért, azt mondom: azért, gyermekem, mert Magyarországon nem lesz munkahelyed. Lehet, hogy te külföldön fogsz dolgozni, és el fogod tartani az itthon élő szüléidét. Mert errefelé haladunk. Hazudjak nekik? A kitagadott munkanélküli Két általános iskolás gyerek anyukája kapcsolódik hozzá. Elvégzett egy iskolát, az utolsó vizsga után néhány nap múlva derült ki, hogy leépítették. Idegösszeroppanást kapott. Testvérei elváltak — az egyik albérleti gyerekvállalás miatt, a másik építkezésbe fogott, ráment a házassága. Amikor ő munkanélküli lett, nem tudta már segíteni a szüleit, ezért azok hivatalosan kitagadták. — A legszívesebben elsírtam volna magam, mikor a 14 éves fiam azzal vigasztalt: ne bánkódj, anya, már alakítom a zenekart, megyünk külföldre, te jössz velünk, te leszel a menedzserem. Azt is szokta, persze, kérdezni, de arra nem tudok válaszolni, hogy ha eny- nyit tanultál, miért nem kellesz senkinek? A munkanélküliek iskolás gyerekeinek járna a segély, de beszélgetetőtársaim gyerekeit nem olyan fából faragták. Volt, aki haza sem vitte a nyomtatványt, mondván, mi nem írunk kérvényt, nekünk nem kell a segély. Ha valaki érdeklődik a szülő munkahelye iránt, a foglalkozást mondja, vagy, hogy tanul... Arról megoszlott a vélemény, hogy a férfiaknak nehezebb-e elviselni ezt az állapotot vagy a nőknek. A többség szerint az apák rosszabbul tűrik a téblá- bolást. Olyan tulajdonságaik bújnak ejő, melyek előtte sohasem. És hamarabb nyúlnak a pohár után. Ameddig bírják, arra törekszenek, hogy a család, a gyerekek ne érezzék meg a változást, de már eddig is. kénytelenek voltak leadni az igényszintjükből. „Már megint nincs pénzünk?” Erőteljes hangot kapott a ,,ki az országból, el a megyéből” elkeseredett hangulata. Megvannak arról győződve, hogy bár titkolják „odafent”, nagy (vagy nagy lesz) az újabb kori kivándorlás, kiürül a régió. Aggódnak, milyen Ma- gyarország-képe, munkafelfogása, értékítélete lesz a gyerekeiknek? Néha nevettünk, rossz szájízzel, őszintétlenül, mert a következő mondatokra hogy is lehetne másképp reagálni: — Majd felgyújtjuk a mécsest, nézzük a szép nagy lakást, gyertyára talán még fogja futni. Bunsenlámpán megmelegítjük a vacsorát... Ehhez kapcsolódott azonnal a másik anyuka: — Valamelyik nap mondtam a fiamnak, süssél egy kis lapcsánkát. Erre a kölyök: — Anyu, már megint nincs pénzünk?... Az oldalt összeállította: SZŐKE JUDIT Egy szál magam — megint SZEKERES TIBOR FELVÉTELEI Konzílium a családért Nem adomány, létfeltétel Nehezen tudtam hasonlatot találni, ezért citálok elő kettőt. Egyik se igazán jó önmagában, de talán egymást kiegészítik. A téma ugyanis bonyolult, sok kisebb- nagyobb elemből áll, együtt adják a képet, mint a kaleidoszkóp csillogó szemcséi — csak nem any- nyira szemet gyönyörködtető. A prizma abból a szempontból érzékletesebb, hogy felbontja a fényt, eltéríti irányuktól a sugarakat — csak az meg átlátszó. A család, mert emberi viszonyok, ösz- szetartozások szövevénye, s főleg mert gazdasági alapja is van, nem ad a vizsgáló szem számára kristálytiszta ragyogást. Ezért próbáltunk meg lllésné Erdős Judit szociálpolitikussal a lényeges kérdésekre szorítkozni. © A családnak nagyon sok funkciót kell ellátnia. Ezek fontossága minden korban változik. Ezek közül melyekre leselkednek a legnagyobb veszélyek ma? — Egymással összefüggő négyet emelnék ki: a család el kell igazítson a problémák megoldásában, forrása a gyakorlati és konkrét segítség- adásnak, biztonsági tényező, szerepet kell játszania az érzelmi teherbírásban. Az anyagi függetlenség és biztonság az önálló élet magától értetődő feltétele. Ez az anyagi támaszszerep — családon belül és kívül — összedőlt. Ráadásul az idősebb nemzedék tapasztalatai, eddigi ismeretei is idejét múltak, veszélybe került a hagyományos családkép, családideál. A társadalomban jelentkező értékválság annak legkisebb sejtjét sem hagyta érintetlenül. A születő család számára meghatározó, hogy milyen biztonságot, kap a kibocsátó családtól. Épp ezek a mai 40, 50 évesek vannak a legnehezebb helyzetben, hiszen két generáció terheit viselik, adják ugyanakkor a munkanélküliek jelentős hányadát. Mozog a talaj a családok lába alatt ma, főleg, ha a családfő kerül bizonytalan helyzetbe. • A szociálpolitikai gondolkodás központi eleme a család — illetve az kellene hogy legyen azon keresztül a gyermek. Milyen következtetéseket lehet levonni a mai gyermekvállalási magatartásból? — Az elmúlt években kialakult nálunk a gyerekszámmal kapcsolatban egy olyan szemlélet és magatartás, mely az egyszerű reprodukciót sem biztosítja, állandóan csökken a családok által tervezett gyerekszám. A szülő nemzedék változatlan számban történő reprodukciójához az lenne kívánatos, ha a házasságokból két-három gyermek születne. Ezzel szemben kevesebb a kisgyermekes családok száma, mint korábban. Ugyanakkor a gyermekes családok jövedelmi szintje nem tud lépést tartani a jövedelmek társadalmi méretű növekedésével. A helyzet paradox: létezik egyszer a morális elvárás, esetleg az egyéni vágy a több gyerek iránt, de dolgozik a gazdasági kényszer. • Nem vitás, hogy ma ebben a harcban melyik győz. Főleg azokban a társadalmi csoportokban, ahonnan a születések a gyermek egyéni, és a társadalom szempontjából kívánatosak lennének. De vajon minden csak pénzkérdés? — Egyfelől igen, hiszen a családok életszínvonalát ma is döntően a gyerekszám határozza meg. Az lenne az optimális, hogy a családok a személyes jövedelmükből éljenek meg, minél több gyermek van a családban, ez annál elérhetetlenebb, ezért a gyermeknevelés költségeinek egy részét a jövőben is az államnak kell vállalnia. Másrészt azonban a pénzbeni juttatások bizonyos hányadát fel kell hogy váltsák a humán szolgáltatások. Az emberi törődés és segítség szervezett kereteinek megteremtésével a tüneti kezelésről, ha lassan is, át kell térni az okok felszámolására. A mai szociális juttatások rendszere ellentmond a morális és humán értékrendnek is. Az állampolgár adományként kapja azt, ami elemi létfeltételeinek biztosításához szükséges. • Vajon a családok, a peremhelyzetbe jutók egyetlen segítsége csak kívülről jöhet? — Szerintem az a jó segítség, amely a család saját problémamegoldó képességét erősíti. De azt nekik is el kell fogadniuk, hiszen könnyen belátható, hogy a pénz csak rövid távon juttat ki a bajból. Mindenkinek saját magában kellene először megtalálnia az erőforrást. A kiszolgáltatottság érzése, a kiúttalanság élménye sok kárt okoz mindenkinek. Csak erős, egészséges családok adhatnak erős, egészséges nemzetet. Igen, de ezek a családok most betegek, legyengültek, s nemhogy a gyógyulás jelei nem mutatkoznak, de még a konzíliumot sem hívták ösz- sze... I Ml LEÜZ VELED, CSfiLfiD? ■- -r .;T-y;v-4:V
