Kelet-Magyarország, 1992. április (52. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-25 / 98. szám
1992. ápriíis 25. 4. közönség kedvence Koncert után a lábát lógázza A mozigépház ura HARASZTOSI PAL FELVETELE így, amikor felkértek, hogy működtessem a minőségi technikát, beadtam a derekamat. Maradtam mozigépész. A napi munka a filmek előkészítésével kezdődik. A ,,műsorállítás”-sal, ahogyan a szakzsargonban mondják. Át kell tekercselni, méterről méterre átvizsgálni a kópiát, nem sérült-e meg valahol. Nagy értékek vannak a gépész kezére bízva. Nemcsak a filmek, hanem a vetítőgépek és más drága eszközök. A karbantartási feladatokat is el kell látni, a hibákat megszüntetni, garantálni az előadások zavartalanságát, a pontos kezdést. A Krúdy most is premiermoziként működik, bár jelenleg csak harmincöt milliméteres vetítőgépei vannak. De volt itt tíz éven át panorámamozizás! A hetvenmilliméteres, monstre produkciók! Ma már nem készítenek ilyen filmeket, ezért szűnt meg Nyíregyházán is a szuperszéles filmek bemutatása. Átalakulóban van a moziipar, a forgalmazás rendje, változnak a nézők igényei, még észrevehetőbben a szokásai. Sok mozit — főként a kisebb településeken — a veszteségesség miatt be kellett zárni. Kiöregedőben van a mi szakmánk — meditál Széles Mihály —, nyugdíj előtt állok, jelenleg az utolsó éveimet töltöm. A fiataloknak ez az egész, ami nekem az életem és a munkám volt, nem jelent perspektívát. És bizony, az ilyen munka áldozatokkal jár! Esténkénti, szombat-vasárnapi, ünnepek alatti elfoglaltságot, a családtól való, gyakori távollétet jelent. Szerencsére, én össze tudtam egyeztetni a hivatásomat a magánéletemmel, igyekeztem rendet tartani magam körül, és a lehetőségek szerint harmonikusan élni. Igaz, negyven év elteltével most már egy kicsit fáradt va- , gyök. Szabad időmben legszívesebben a sóstói telkünkön szeretek kertészkedni, számomra ez jelenti az igazi ki- kapcsolódást. Ilyenkor aztán bőven van időm felidézni annak a változatos negyven évnek a feledhetetlen eseményeit, emlékeit, amit — ha nem tűnik dicsekvésnek — az életművemnek tekintek. A mozigépész ontja, megjelenítő erővel meséli az anekdotákat, a humoros-tréfássá „szelídült” történeteket, melyek azért sejtetik: szakértelem ide vagy oda, a technika ördöge azért vele is kibabrált néha-néha. Például, amikor Apagyon az Ecseri lakodalmasról készült filmet fordítva fűzte be a gépbe, és a szép lányok lábbal az égnek fordulva ropták a csárdást! A nézőtérről — a szokatlan látványtól fellelkesülve — többen felkiabáltak (mondani sem szükséges: a férfiak): Miska, úgy forgasd már a masinádat, hogy a szoknya a nyakukba hulljon! A rengeteg, általa lejátszott film közül jó pár maradandó élmény számára. A „panorá- másakat” kedvelte igazán. A Kleopátra, A halál ötven órája... Ezek a szuperszélesek nemcsak a technikai megoldások miatt keltették fel az érdeklődésemet, idézi lelkesedéssel. Káprázatos vizuális csemege mindkettő, és remek a hanghatás. No, persze a szerényebb kivitelezésű, régi magyar filmeket is nagyon szeretem, és a gondolatgazdag, nemcsak lövöldözésből- verekedésekből álló mai filmeket. Sok-sok érdekes, kiváló filmessel találkozott. Kosa Ferenc filmrendezővel hajdanán együtt koptatták a Kossuth gimnázium padjait. Sára Sándort (és még több nagy nevet) személyesen ismeri. És a színészek! Bessenyei Ferenc pl. egy nyíregyházi premieren nem röstellte, hogy felmenjen a gépházba és személyesen köszöntse a „műszakot”. Az ilyesmi, nem is tagadom, nagyon jólesik — mondja —-, hiszen ez jelzi: értékelik, elismerik a munkámat, tudják, a filmekbe zárt világ életre keltésében rám, az egyszerű gépészemberre nagy szükség van. Utánunk a vízözön! Színes, szinkronizált Olasz filmvígjáték. Főszerepben: Paolo Villaggio és Renato Pozzetto. Rendezte: Neri Parenti Bodnár István Rendkívül ügyes, színes egyéniség, szuggesztív módon játszik. Kiemelkedő tehetség, a legnagyobb reményekre jogosít. Egy 11 éves nyírpazonyi legénykéről mondta mindezt Falvai Sándor Liszt-díjas zongoraművész, a budapesti Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető tanára, a VI. Országos Zeneiskolai Zongoraverseny zsűrijének elnöke. A dicséret nem jogtalan, Karsai Márk a Nyíregyházán rendezett országos versenyen parádésan játszott, korcsoportjában kiemelt fődíjat és hatalmas tapsot kapott a gálaműsoron. (Ahogy már ilyenkor lenni szokott, az elismerés halmozódik, az ifjú zongorista ráadásul a Jeunesse Musica- les magyarországi szervezetének különdíját, egy hangversenysorozaton való fellépést, valamint az Opus hangszerüzlet ajándékát és némi pénzjutalmat is kapott.) Márkkal a hangverseny után beszélgettünk, egy pádon üldögélve, ahol az apró termetű zongorista a lábát ló- gázta. A hangversenyre kellő módon öltözött szőke Liszt Ferencre emlékeztető hajzatú fiatalember, még meglehetősen álmos, olykor ásítozik, mint mondja, a szünetben szeretne tovább aludni. Kicsit csalódott ugyan, hogy nem a televíziótól vagyok, de aztán a Kelet-Magyarországgal is megbékél. A beszélgetésbe édesapja is besegít, tőle tudom meg, hogy Márk gyakorlott nagydíj- nyerő, már három hasonló elismeréssel jutamazták, ezek közül egyet lserlohnban kapott. Úgy tűnik a közönség kedvence is lehet, a nagydíjak mellé többnyire a közönség díját is elnyeri. Nyilvánvaló, hogy sikere elsősorban a családjának köszönhető, szülei vallásos szellemben, szerénységre nevelik fiukat, s arra, hogy tehetségét Istentől kapta, amivel jól kell gazdálkodni. Zongoratanára nővére, Karsai Gabriella. (Ketten egyébként májusban egy országos négykezes versenyen együtt indulnak.) — Azért szeretek zongorázni, mert az embereknek így BALAZS ATTILA FELVETELE örömet szerezhetek — nyilatkozza indításként az ifjú művészjelölt. Kiderül, hároméves kora óta zongorázik. Megtudom azt'is, hogy naponta két-három órát gyakorol, de azért szeret rajzolni, olvasi és kerékpározni. A nyíregyházi négyes iskolába jár, ahol szintén sokat foglalkoznak vele. Kedveli Liszt Ferencet: olyan szép, lélekhez szóló zenéje van, és olyan szépen adják elő a szerzeményeit. A kedvencei közé tartozik még Schumann, Chopin és Grieg is. Claydermann lassú számai még elmennek, de nem kedveli a diszkó- és más hasonló zenét. — Amelyik zenében dob szól, az nem jó, mert az ember lelkében a szépet összetöri — mondja. Márk kissé elfáradt. Megigazítja pöttyös kis csokor- nyakkendőjét, elsimítja hosz- szú szőke haját — gondolatban már egészen máshol jár. Pajtásaitól eltérő évek várnak rá, sikereket és esetleg kudarcokat kínálva. Ősztől majd a legjobb kezekbe kerül, Budapesten tanul, a Zeneművészeti Főiskola előkészítő osztályában. fctt. ^ ^ W7 oT~C L/ A/ A'i Gyula diák visszatér Kasztovszky László R égen látott könyvek kerültek vissza a könyvespolcunkra: Somogyváry Gyula két regénye.* Jó ideje már csak úgy vettük elő őket, hogy „nehogy valaki meglássa”: 1945 óta egyetlen sora sem jelent meg, az ötvenes évektől még a neve is tilos volt. Pedig a könyvpiacokon hatalmas értéknek számítottak művei, nem művészi becsük miatt, hanem mert több generáció is fiatal korának emlékeit találta meg benne, és mert a „tilos”- ról mindenki tudni akart. 1914 előtt éppen csak belekóstolt a hírlapírói életbe, aztán a front következett. Még gyermekember, amikor szörnyű tapasztalatokkal kerül haza: hiába volt az 5 évi vérontás, elpusztult a magyar fiatalság nagy része, a szétcibált országon szomszédok marakodnak... A világháború és ez a keserűség adja a jövendő író témáját, de ez ellen lázad magánemberként, képviselőként és a rádió igazgatójaként is. A 20-as években két verseskötete és egy ifjúsági regénye jelent meg szinte visszhang nélkül. Ekkor kezdi írásait Gyula diák névvel jegyezni. 1932-ben a rádió mutatja be részletekben, majd 1933- ban megjelenik sikert hozó regénye, a Virágzik a mandula. 1944- ig szinte évente újra kiadja a Singer és Wolfner cég. Közben jön a többi siker is:Ne sárgulj, fűzfa, A Rajna ködbe vész, Piros sapkás kislány, És Mihály harcolt... Problémái a 40-es években kezdődtek, ekkor szakad majd ketté ígéretes írói pályája is. Tartalékos tisztként szembe került a német fasizmussal, képviselőként pedig tiltakozott a zsidótörvény ellen. Közben a bolsevizmustól is rettegett. A német megszállás napjaiban a Gestapo letartóztatja, és Mauthausenbe hurcolják. 1945- ben szabadul. A rádió igazgatójaként nyugdíjazzák. Hallgatni most sem tud. 1950-ben Rákosi hóhérai „internálják”. Vádat nem tudnak emelni ellene, de 1953-ban ismeretlen helyen és körülmények között meghalt, 58 éves korában. Szinte 50 év után jelent meg újra írása. A címbeli jelkép, a mandulafa széltépte virága, nemzedékének metaforája: a világháborúban pusztulásra lett ítélve a nemzet ifjúsága. Először pompázik a vidám, fiatal, színes katonavilág. Aztán a legszebb virágokat learatja a szél, csak néhány megtépett emberárny, sziromtalan virág maradt meg tovább vinni az életet: ,,S ami rajt marad a fán — néhány árva virág — leveti szirmait, kopott, szürke termés lészen s csontpáncélt ölt ruhája alá. Ha meghámozod: kemény, mint az irgalmatlanság. Pedig belül édes, tiszta és jó — mint a kenyér és mint a becsület.” A Rajna ködbe vész már romantikusabb történetet ad kezünkbe. A főhős, Gottfried Albert Joachim, „a háromnevű” rajnai vértes, kalandvágyból érkezik Buda ostromához. De igazságérzete mind közelebb viszi a lenézett magyar hajdúsereghez. Romantikus szerelem is „magyarítja”. Sebesülése után a nád világában érzi meg a magyar parasztok emberséges érzelmeit, észreveszi, hogy a paraszti süveg éppen olyan jól áll neki, mint a katonai sisak. Itt találkozik újra a szerelem szépségével. Egyszerre úgy érzi, hogy megdobban alatta a föld, és a Rajna képe lassan ködbe vész. Vele Somogyváry német származású őseinek állít emléket, akik otthonra leltek a magyar földön. Somogyváry is a 30-as években veszi fel a magyarított nevet, ekkor kapja meg a „vitéz” címet is. ’Somogyváry Gyula, Virágzik a mandula... és A Rajna ködbe vész. Auktor Kiadó Kállai János ereg a film. Apró ■ gfr J neszezések a né- zőtéren. belefe- pjfll ledkezhetünk a-------------sodró képsorok eseményeibe. Csak akkor kapjuk fel a fejünket, amikor hirtelen kifehéredik a vászon, amikor szakad a film... Valahol, valaki gyorsan akcióba lép, elhárítja a hibát, vág, ragaszt, folytatódhat az előadás. A mozigépész ügyességén, szakértelmén múlik, hogy mennyi ideig tart a kényszerű szünet. Széles Mihály, a nyíregyházi Krúdy mozi vetítéseinek éber őre, ha úgy tetszik, főgépésze negyven évvel ezelőtt kezdte a pályát, 1952 tavaszán, még nyíregyházi kossu- thos diákként. Az apagyi születésű fiú a gimnázium tizenhat milliméteres vetítőjét kezelve jegyezte el magát egy életre ezzel a nagy figyelmet, precizitást igénylő szakmával. A hőskorban — ahogyan ő jellemzi a kezdetet — Apagyon vetített hétvégeken, 1954-ben pedig megbízták a községi mozi vezetésével. A hobbiból mind erőteljesebben kezdett kibontakozni egy érdekes szakma a maga összetett feladatrendszerével. A fiatalember, mert tanulni akart, szívesen vállalta a kes- kenyfilmes üzemvezetői tanfolyam elvégzését. Amikor sikeresen levizsgázott, csaknem automatikusan jött az újabb kihívás. Nyíregyháza, a Béke mozi! Egyelőre segédgépészként a délelőtti előadásokon, majd újabb szaktanfolyamon. Normálfilmes üzemgépész papírok birtokában ettől kezdve önálló poszton dolgozik— mindmáig. 1956-ot követően volt egy kis kitérő — meséli. ’57-ben körzeti, keskenyfilmes üzemvezetőként jártam a város peremét, moziztam mindenhol, ahová csak hívtak. Aztán újra tanultam! Debrecenben, a Mechwart Technikum levelező tagozata „jött a sorban”. 1966-ban sikeres érettségi és általános, gépipari technikusi oklevél. És ekkor érkezett az első, komolyabb kísértés: megválni a mozitól és elhelyezkedni az akkoriban sokkal jobb kereseti lehetőségeket garantáló iparban. Persze, jegyzi meg ravasz- kás mosollyal, aki egyszer beszippantotta az aceton illatát (a filmragasztó jellegzetes szagára utal), az nem tud szabadulni. Én bizony „beleragadtam" a szakmába. A hatvanas évek közepén kezdték építeni a Krúdy mozit, és 1968-ban, mint az ország egyik legjobban felszerelt filmszínházát, át is adták. Ott voltam az építés időszakában,-------------------------------------------------------101 A ‘KeCet-LMagiiarorsszáfl hétvégi mettéi&te
