Kelet-Magyarország, 1992. április (52. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-18 / 93. szám
1992. április 18. A %elet-Oviaßijarorszdß ünnepi melléklete 9 A magyar egyházmegyékről Magyarország egyházi igazgatása a 14. században Dr. Csonkaréti Károly Géza fejedelem, majd Szent István korának Szent Benedek-rendi szerzetesei eredményes hittérítő munkát végeztek. Az egyre szaporodó keresztények lelki gondozását szervezetbe kellett foglalni. Ezért 1001-ben István király elküldte az akkor— húsvétkor — Ravennában időző II. Szilveszter pápához Asztrik — szerezetesi nevén Anasztáz — apátot a kéréssel: hagyja jóvá az első magyar egyházmegye fölállítását Esztergom székhellyel és érsekségi ranggal. A pápa ezt jóváhagyta, és szabad kezet adott a királynak további püspöki egyházmegyék szervezésére. A király nem késlekedett. Az esztergomi egyházmegyét időrendben a királyi család birtokából a mindenkori magyar királyné számára kihasított uradalom központjával, Veszprémmel a veszprémi egyházmegye követte. A harmadik, az Árpádok családi központjában, Kalocsán létesült. 1009-ig még Pécs, Győr és Eger központtal alakított ki az uralkodó egy-egy püspök által kormányozott egyházmegyét. A püspökségek a részükre kijelölt egyházmegyében tizedet szedtek. A bibliai eredetű dézsma (decima, azaz tized) a VI. század óta vált kötelezővé. Kezdetben a püspök — megyéspüspök, tehát aki az egyházmegye élén állt — kapta, de a 847. évi mainzi zsinat határozata szerint a tizedet négy egyenlő részre kellett osztani. Egy rész a püspöké, a második a plébánosoké, a maradék két részt a plébániatemplom felszerelésére, illetőleg a szegények segélyezésére kellett fordítani. Amint István király első törvénykönyve mondja: „...akinek Isten tizet ad egy esztendőben, a tizediket adja az Istennek.” A gabona és más termés mellett az állatszaporulat és minden egyéb jövedelem, még a királyi vámból, révből, pénzverésből származó jövedelem tizedrésze is az egyházat illette. A térítés előrehaladtával a megkeresztelt magyarokat az ország keleti részén is egyházi szervezetbe rendezték. Sorban kialakították az erdélyi, a bihari, a Csanádi egyházmegyét, majd az egri és kalocsai egyházmegye határmódosításával a vácit. Szent István halálakor az ország két érseki (Esztergom, Kalocsa) és nyolc püspöki egyházmegyére, s ezek mindegyike négy vagy öt főesperesi kerületre tagozódott, a következő püspöki székhelyekkel: Veszprém, Pécs, Győr, Eger (1804-től érsekség), Gyulafehérvár, Nagyvárad, Csanád, Vác). A trianoni békeszerződésben elveszített területekre eső egyházmegyéken kívül ugyanezek ma is az egyházmegyék, amelyekhez azonban még hozzájött 1777-ben a székesfehérvári és a szombathelyi, majd 1912-ben a görög katolikus hajdúdorogi. A Csanádit pedig ma Szeged- csanádinak nevezzük. Az egyházmegye az a terület, amely egy teljes joghatóságé püspök vezetésére van bízva. Már az apostolok egy- egy fontosabb területet egy- egy tanítványra bíztak, aki a terület fő helyén székelt. Az első évezred végétől az egyházmegyék felállításának, felosztásának vagy összevonásának jogát a római Szentszék magának tartotta fenn. Az egyházmegyék vezetői — a püspökök — különböző rendeleteket (statútumokat) adhattak ki. Ma a pásztorlevelek (litterae pastorales) elnevezésen az egyházmegyei rendeleteket is értjük. Az egyházmegye zsinatot is tarthat, ami az egyházmegye papságának a püspök által egybehívott gyűlése, az egyházmegyét illető ügyek tárgyalására, zsinati vizsgálók, bírák és plébános tanácsosok megválasztására. Illetékességi köre a püspöki jogkörrel azonos. Határozatait a püspök írja alá, megerősítésre nem szorul. ■HIJZÓAL. hä ta Ml kozna k ,,J Erdei-Szabó István Hiánytalan panasz Bennefelejtadöm a: időben mint temetőben a keresztek jelenlétem jeltelenné válik talajt és gyökeret vesztek Titkok tudója föladom magam nem vált már meg az ének búcsúztatom azokat akik valaha a szívemig értek Ünnepeim fekete gúnyába bújnak s elveszítvén zöldemből a zöldet bújdosásaim is elbujdokolnak amint megérintem a: elmenőket Tárca Orr Lajos: Repülési kísérlet 'WT’itörölhetetlen emlék a Mi távoli gyerekkorból. Át- ■L^-jött hozzánk a szomszédból Mandel Rifcsu. Velem egykorú kislány, elválaszthatatlan játszótársam. Nem játszani jött, már ötévesen se lehetett hozzá hangulata. Talán csak szokásból, talán az anyja küldte, mint legkisebbet, hogy kimenekítse egy kicsit a kétségbeesés nyomasztó családi légköréből. Am önfeledt játékra már nem volt képes. Csak ült a rádió előtt, szótlanul, figyelmes szemekkel, rebbenőfélénken. Süteménnyel kínálták. Nem fogadta el. Nem hatott semmi rábeszélés. Pedig akkor már jószerint enniük sem volt mit. Az anyám és a nővérem a sírással küszködtek, amikor az emléket felidézik. Háneli, Náhli, Pereli, Gol- di, Brejnu, Zrilu, Dued, Rifcsu. Kisebbfajta kunsztnak számított felsorolni a Mandel-gyere- kek nevét. Auschwitzból csak Háneli jött vissza. Ma is előttem van, ahogy bekopog és lekiabál a pinceablakon. Orromban érzem a fertőtlenítő szagát, amit ruhája árasztott magából. És hallom, amint zokogástól elelfulva kibeszéli a borzalmakat. Rifcsu az első napon halt meg. ,,És nem sírt. Tessenek elképzelni, nem sírt." Amikor az anyjától elszakították, Háneli átkozódott. Minden ószövetségi prófétánál hitelesebben. Azóta sem láttam. Rifcsut azonban sohasem felejtettem el. Törékeny kis alakja a jelképes létezés formáját öltötte bennem, minden embertelenség elleni tiltakozás mementója. Most pedig valahogy elháríthatatlan kényszert érzek, hogy nyilvánosan is megidézzem valószínűtlen figuráját. Mert vérlázítóan korai halála után ismét akadnak, akik meg akarják fosztani a létezésétől. Arról cikkeznek a Szent Koronában, hogy nem is volt holocaust. Nem volt igaz, hogy lehúzott redőnyök mögött hallgatta a kiürült falu döbbent csendjét; nem volt igaz Róth néni sem: (,,K-né asszony, tessék megmondani, mit vétettünk, hogy ilyen sorsra kellett jutnunk?") Se Rózsa Zoltánná, a cigány Mari, aki tejet vitt és kenyeret a korábban begyűjtött Genátéknak. (Katzné jött át a szomszédból: ,,K-né asszony, ha Istent ismer, juttasson nekik valami ennivalót”.) És persze a részvétlenség sem, ami egy méltatlankodó szájjal szólalt meg, amikor a zsidókat összeszedték: ,,még szekeret ad alájuk.” (Mármint az apám.) Lehet, hogy már korábbról sem igaz semmi. Az sem, amit az 1935-ös újságban olvasok: (,,A kisvárdai ortodox hitközség elnöke... a következőket jelenti... A belügyminisztérium tisztségviselői és defekt ívjei... az utcán összefog- dosták szakállas és pajeszos híveinket... szuronyos csendőri fedezettel kísérték őket a községházára... sorra járták a zsidók lakásait és minden házból, ahol szakállas vagy pajeszos férfit találtak, azokat tömegével vezették a községházára, gyermekeket is... a késő délutáni órákig fogva tartották őket... A hitközség elnöke kérte az eljáró közegeket, hogy amennyiben elővezetés te- r í - tők, i m a - könyvek nemzedékeken át öröklődnek. A zsidó vallásos művészet legszebb darabjai az ezüstből, kristályból készített drágaművű serlegek, poharak, különösen az Illés prófétának szánt, borral telitöltött kupa, amely nem hiányozhat egy asztalról sem. Ezenkívül különféle értékes tálak, mosdófelszerelés, hímzett törülközők, pászkata- karók, hímes abroszok az ünnep művészi kellékei. Áz ünnep szimbolikus ételeit, amelyeket a szertartás keretében elfogyasztanak, a szédertálra helyezik. Az egymástól terítővei elválasztott három pászka, Izrael törzsének három rendjét jelképezi (Kohen, Lévi, Jiszróel). A ko- vásztalan kenyér, a „sanyarú- ság kenyere” az egyiptomi kivonulás alatt elfogyasztott kenyérre emlékeztet, melyeket a nagy sietség miatt a háziasszonyoknak nem sikerült megkeleszteni. Látható a szétál- ja, a herendi porcelángyár alapítójának, eher Mórnak saját széderasztala számára szánt porcelántáljai, valamint a kolozsvári Fischer gyár tulajdonosának, Fischer Vilmosnak kínai modorban festett talpas tálja. Elmaradhatatlan kellék volt minden korban a Haggada, a széderesti szertartás imakönyve, a zsidó könyvművészet leggyakrabban kiválasztott tárgya. Már a középkortól fogva fennmaradtak igen értékes miniatúrákkal díszített példányai. A legnevezetesebb két francia és egy spanyol kézirat a XIV. századból a British Museum gyűjteményében. A Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában lévő, Kaufmann Dávid-féle, spanyol miniatúrákkal díszített Hagga- da szintén a zsidó művészet legnagyobb értékei közé tartozik. Illusztráció: egy díszes széder- tál a budapesti Zsidó Múzeumból Budapest (MTI-Press) — A széder a legmeghittebb zsidó szertartás, melyet pészach (a zsidó húsvét) ünnepének első két estéjén tartanak családi körben. A Biblia szerint 7 napra rendelt pészachot az Egyiptomból való szerencsés kiszabadulás (i. e. II. évezred) emlékére ünnepli a világ zsidósága. Előkészületei hosszú ideig tartanak, s a szédernek is szigorúan előírt rendje van. Az ünnepet megelőző napon ima után összeszedik a lakásban található összes kovászt tartalmazó ételt, amelyet másnap ima után elégetnek. A vallásos zsidóság évszázadokon át finomította, és minden szépséggel felruházta a szabadság nagy ünnepét, és a vele járó lakomát. A háziasszony megtisztelő feladata a széder előkészítése a hagyományos ételekkel, a szederasztal ünnepi feldíszítésével. Az előírt serlegek, dertálon a zöldség, petrezselyem formájában, valamint kis tálban sós víz, a nyomorúságban elsírt könnyek szimbóluma. A rabszolgaélet keserveire emlékeztet a keserüfű is, ez rendszerint torma. A rabszolgamunkára utal az almából, dióból, fahéjból készült pépes vagy tégla formájú keverék is, a piramisokhoz való téglahordás emlékére. A kis, csontos sült húsdarab és a héjában főtt tojás az ünnepi áldozatot jelképezi. A szédertalak a szegényebb családoknál cserépből, ónból, a gazdagabbaknál ezüstből, porcelánból, majolikából készültek az ünnepet ábrázoló illusztrációkkal. A nagy zsidó gyűjtemények — a budapesti Zsidó Múzeum is — egész sorozatokat őriznek ezekből a remekbe készült szédertálakból. Kiemelkedik közülük, művészi díszítéssel, Jakob Azulai 1652-ben Pe- s a r ó b a n készített majoli- kavolna szükséges, azt polgári ruhás... közegeikkel végeztessék.’’) Erre az volt a válasz, hogy az eszközöket nem válogatják meg. (Egyenlőség 1935. november 16.) Rég volt, tán Igaz se volt. Csak az igaz, amit legszívesebben el sem hinnék, hogy egy tisztességben megőszült tudós nyilvánosan így szelle- meskedik: ,,ha létrejön ez az Új szövetség, erőt vehet az Ószövetségen." Érthet belőle bárki — magyarul van mondva. Ik T emrégen otthon járt l\J Háneli Naményban. A ’ szüleimtől tudom, hogy Münchenben él. Négy lánya van. Valamilyen segélyszervezetben dolgozik. Ő így vett elégtételt magának. Az Újszövetség tanításai szerint. Amiről néhányan — folyvást erre hivatkozók — már megint nem akarnak tudomást venni. Erdei-Szabó István Kérés, egyetlen A hallgatást a csönd fegyelmét add meg nekem, Uram Uram, add meg nekem az álmot az öröm magasságát a halál mélységét ahova visszatalálok szemek reménységét szavak tartományát Adj nekem békét, Uram
