Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-17 / 65. szám
12 Kelet-Magyarország SPORT 1992. március 17., kedd LELÁTÓ ___________ JÁTÉK Dankó Mihály 4 játék öröm. A sport is egyfajta játék. Vannak győztesek, vannak vesztesek, de mindenki nyer. Aki sportol azért, mert egészségesebb lesz, s laki icsak nézi, az is szórakozhat. Legalábbis régebben ez így volt, mert manapság a sport megváltozott. Nem a játék került előtérbe, hanem az anyagiak. A pénz eltiporta a szépséget, az embert. A versenyzőket, — egy bizonyos fokon — olyan „géppé” alacsonyítot- ta te, és tolyan plusz győz- niakarással, elszántsággal ruházta fel, hogy a cél érdekében nem képesek az eszközöket sem válogatni. Az elmúlt héten két példát is lláthatott a közönség, hogyan tör-zúz valaki a „siker”-ért. Számomra a futball szent. Az emberi gondolkodás és cselekvés széles tárháza. A felépített taktika és stratégia, az együtt egymásért csapatszellem, a szülőföld szeretete mind belezsúfolódnak abba a kilencven percbe. S akkor jönnek az ilyen esetek, valakinek szétrúgják a fejét, eltörik a lábát. Az tnár csak a szeKézilabda NB I. Ifjúságiak: NYVSC—Tisza Volán 31:25 (15:11). Ld.: Tóth 10, Papp 8, Varga 5, Déváid és Tar- di 3—3, Malcsák 2. Tíz percig tartotta magát a Volán, utána már csak a hazai győzelem aránya volt kétséges. Kick-box — Debrecenben került megrendezésre a 12—14 évesek gyermek magyar bajnoksága. A nyíregyházi Kick- Box SE és a Ninja SE versenyzői a 14 egyesület 130 résztvevője között jól rencsétlen véletlen, hogy mindezt a váciaknak kellett elszenvedni. Nekem ne mondja senki, ha nem ilyen iszonyatos a tét, Keller vagy Meksz akkor is ezzel a nőssel és kíméletlenséggel rohan társának. iDe \nem csak ,ez a szomorú, vannak vezetők, támogatók r— tisztelet a kivételnek, és itt a két játékos edzőjére is gondolok, — akik elvárják, hogy akár kivert fogak, felszaggatott húsok árán is, (de feljussanak a csúcsra. Bár ezek az arénába küldött elszánt gladiátorok, nem tudom, gondoltak-e már arra, ha egy hét múlva újra harcba szállnak, és tőlük vadabb ellenféllel találkoznak, ők is (húzhatják a rö- videbbet. Jó lenne, ha egy ilyen vérgőzös jelenet a szurkolókat is ráébresztené: nem kell azonnal az ellenfél fejét követelni, ha az a másik felkészültebb, jobb, mint a saját üdvöske. Ezzel belehajszolhatja játékosát egy olyan állapotba, amikor már nem ura idegeinek. Nem a Hélektelenségre, a feltartott kézre gondolok én; legyen küzdelem, de tudja mindenki, hogy hol a határ. helytálltak. Súlycsoportjában első helyezést ért el Terebes Gábor, második lett Bláz Krisztián, Miló Viktória, Nánási József és Sáfrány Gitta, bronzérmet pedig Takács Attila és Poor Imre szerzett. Tájfutás MM Az NYVSC atlétikai szakosztályánál az új idényben tájfutó szakcsoport alakult. A napokban Székesfehérváron, a Bp. Spartacus rendezésében rangsoroló versenyen vettek részt, ahol Faragó Katalin a leány ifjúsági kategóriában első helyezést ért el. Március 15-én délelőtt a nyírbátori sportcsarnokban négy általános iskola írészvételével játékos sportvetélkedőt (rendeztek. Az első helyet megosztva az 1-es és a (4-es számú iskola nyerte. Képünkön az 1-es iskola csapata labdastaféta közben. SZEKERES TIBOR FELVÉTELE Kél keréken Afrikába Júniusban indulnak Nyíregyháza (KM) — Egzotikus tájaikra, Észak-Af- rikába szervez kerékpártúrát Gáli Ottó, a nyíregyházi élelmiszeripari szakmunkásképző tanára és Berecz- ky József negyedikes középiskolai tanuló, leendő műszáki egyetemi hallgató. A Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal támogatásával az ötezer kilométeres út oktatási célokat szolgál. A júniusban induló nagyszabású túra első állomása Spanyolország, ahova vonattal érkeznek, majd kerékpárral indulnak a Gib- ralltári-szorosig. Onnan hajóval mennék tovább Marokkóba, majd végig kerekeznek az Atlasz-hegységben és a Földközi-tenger partvidékén. Eljutnak Marokkóba, Algériába, Tunéziába, Líbiába és Egyiptomba. A túra végén Görögországig hajóval, majd Athénből vonattal érkeznek Budapestre. Az út biztonságos teljesítéséhez a felszerelésen kívül anyagiakra is szükségük van, amelyhez támogatókat próbálnak megnyerni. Cserébe reklámfotókat készítenek, a felszerelésükön viselik a támogató cégek emblémáját. Útjukon diaképeket és videofilmét készítenek, amelyeket oktatás céljára használnak fel. Útiélményüket a korábbiakkal együtt egy könyvben kívánják megírni. A támogatásokat a Postabankhoz (219—98076) várják, a következő betét- számlakönyvre: 0619611—6. Nemzetközi birkózógála Nyíregyházán ARCHIV FELVÉTEL Nyíregyháza (KM — G. Dézsi Mária) — Szabolcs megyében ritkán látható sporteseménynek ad otthont Nyíregyháza. Március 21-én, szombaton a Bujtosi Szabadidő Csarnokban 14 ország részvételével rendezik meg a III. Dunapack Kupa és Káli László nemzetközi szabadfogású birkózó-emlékversenyt. A hagyományos erőpróba fő szponzora a Dunapack Részvénytársaság, házigazdája ebben az évben a Nyíregyházi Papírgyár. A Magyar Birkózó Szövetség és a Csepel Sportklub által rendezett viadalt Mádi Zoltán polgár- mester nyitja meg. Az európai országok közül a nagy birkózónemzetnek számító Törökország teljes csapata itt lesz, rajta kívül várhatóak még Jugoszlávia, Küzdelem Csehszlovákia, Románia, Svájc, Spanyolország és Finnország legjobbjai, de jönnek Izraelből, sőt Tunézia is részt vesz az afrikai földrész képviseletében. Magyarországról — a szabályok értelmében — súlycsoportonként 3—3 versenyző indulhat. Az idei Dunapack — honi válogatottjaink számára — kiváló Európa-bajnoki előkészületi felmérő lesz. Azért is nagyon lényeges ez a szempont, mert az EB-t ez évben Kaposvárott tartják május elején. A Nyíregyházán — várhatóan telt ház előtt — birkózószőnyegre lépő legjobb magyar szabadfogású versenyzők: 48 kg-ban Óvári László és Pillik József, 68 kg-ban Elekes Endre és a veterán Orbán József, de eljön Nagy Béla, Tóth Gábor és a ’82-es Európa-bajnok Bíró László is. E rangos viadal minden bizonnyal hozzájárul majd a birkózás szabolcsi népszerűsítéséhez, s remélhetőleg a kiélezett mérkőzések megnyerik a sportszerető közönség tetszését. Tiszaszalka átvitt a vtzttst Megyei II. osztály Nyíregyháza (KM — D. M.) — Nagy küzdelemben szerezte meg a két bajnoki pontot Ti- szaszaika, ezzel leszorítva a dobogó első helyéről Nap- kort. A forduló meglepetését a vajaiak szolgáltatták, az esélyesebb ajakiak idegenbeli legyőzésével. Vasárnap hat csapat játékosai nem találtak az ellenfél kapujába, így mindössze tizen- hatszor örülhettek a szurkolók gólnak. Eredmények: Tiszaszalka —Napkor 1:0, Nyh. Volán— Nagycserkesz 2:0, Fényeslitke—Kocsord 2:0, Dombrád— Tuzsér 3:1, Ajak—Vaja 0:1, Nyírmada—Kemecse 0:1, Kálmánháza—Vásárosna- mény 2:2, Tarpa—Encsencs 1:0. A bajnokság állása: 1. T.-szalka 17 8 6 3 33-26 22 2. Napkor 17 7 7 3 36-22 21 3. V.-namény 17 9 3 5 36-25 21 4. Kemecse 17 8 5 4 26-21 21 5. Ajak 17 5 9 3 22-16 19 6. Ny. volán 17 7 4 6 30-25 18 7. K.-háZa 17 6 6 5 26-25 18 8. Tarpa 17 8 2 7 23-27 18 9. Dombrád 17 6 5 6 27-21 17 10. Encsencs 17 6 4 7 30-28 16 11. Tuzsér 17 5 6 6 19-20 16 12. vaja 17 6 4 7 22-26 16 13. Nyírmada 17 5 3 9 20-24 13 14. F.-litke 17 6 1 10 23-30 13 15. Nagycserk. 17 4 4 9 20-34 12 16. Kocsord 17 3 5 9 18-35 11 Feljebb léphet Záhony Nyíregyháza (KM) — Befejeződött a megyei I. osztályú sakkcsapatbajnokság. A hét végén lejátszott utolsó forduló a hazai csapatok nagyarányú győzelmét hozta. A bajnoki címet a Záhonyi VSC csapata szerezte meg, így jogot szerzett arra, hogy nevezzen az OB II. osztályba, az 1992 93-as bajnokságra. Eredmények: Tiszavasvári L. SE—Nyírbátori BSC ÁFÉSZ 7,5:0,5. Záhonyi VSC —Nyh. Vízügy 7:1. A bajnokság végeredménye: 1. Záhonyi VSC, 2. Tiszavasvári L. SE, 3. Nyh. Vízügy SE, 4. Nyírbátori BSC ÁFÉSZ. Lépéshátrányban a Sntex Nyíregyháza (KM — G. D. M.) — Lépéselőnybe került a Nyíregyházi Sotex-Tanár- képző NB I-es férfi kosárlabdacsapatával szemben a Pécsi PTSE gárdája. Otthonában megszerzett győzelmével a baranyai együttes esélyesebbé vált a három nyert meccsig tartó sorozat megnyerésére. A TK-sokat több hete sújtó sérüléshullám jelentősen visszavetette, de remélhetőleg a vészhelyzetben mozgósított erőtartalékok segítségével keresztülhúzzák a Postás számítását a szombaton (21-én) sorra kerülő harmadik összecsapáson. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Kaposvári Honvéd—Univer Kecskemét 82:98 (32:45), Pilar vál.—Dunai Kőolaj 79:92 (34:49), TFSE—Salgótarján 81:86 (32:48). Budapest (MTI) — A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 11. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény és 13 talála- tos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 63 darab, NB II. FÉRFIAK: Miskolci EAFC—Mg. Főiskola 122:100 (61:51). Ld.: Hegyi 32'27, Pál 26 18, Takács 23 15. Az mg-s fiúk 23 hárompontos dobással sem tudtak nyerni a már bajnok hazaiak ellen. Kiskunfélegyháza—Mg. Főiskola 69:87 (23:43). Ld.: Pál 34, Hegyi 31, Csikós 10. A főiskolások az első félidőben nyújtott jó dobóteljesítményükkel fontos győzelmet arattak. Szegedi Postás—Mg. Főiskola 84:53 (44:24). Ld.: Pál 14, Papp és Gombkötő 8—8. Az mg-sek fáradtan, tudásuk alatt játszottak. Nők: Tanárképző Főiskola—DATE 66:53 (33:23). Ld.: Takács A. 21, Csoó 15, Halász 10. Ezzel a győzelemmel a főiskolás lányok ismét megnyerték az NB II. Keleti csoportját, függetlenül a hátralévő egy mérkőzéstől, s így a rájátszásban az NB I-be jutásért játszhatnak tovább. nyereményük egyenként 166 401 forint. 11 találatos szelvény 1832 darab, nyereményük egyenként 2289 forint. 10 találatos szelvény 20 106 darab, nyereményük egyenként 313 forint. Ülőröplabda Nyíregyháza (KM) — Rövid ideig tartottak a hét végén a Nyíregyházi Piremon SC ülőröplabda-csapatának mérkőzései. A nyíregyházi OB I-es bajnoki fordulón négy meccsből négyszer nyertek a nyírségiek és egyik találkozón sem sikerült Nyíregyháza (KM — G. D. M.) — Nem kedvezett a szerencse a Taurus NB Il-es tekecsapatainak, akik a hét végén bajnoki mérkőzésen léptek pályára. Mindkét gárda — minimális különbséggel — vereséget szenvedett. A női találkozó ünnepi aktussal kezdődött, hisz a klub színeiben 15 éve versenyző Lakatos Zsuzsát búcsúztatták, aki befejezte az aktív játékot. Eredmények. Férfiak: Nyh. Taurus—Mezőtúri Spartaa Tatabányának és a Vácnak játszmát nyerni a Piremontól. Eredmények: Piremon— Tatabánya 3:0 (6, 9, 9), 3:0 (7, 6, 0), —Vác 3:0 (16, 1, 14), 3:0 (4, 0, 13). Ezekkel a győzelmekkel továbbra is a táblázat élén áll a Piremon. cus 3:5 (2571:2585). Psz.: Hankovszki 464 fa, Szloven- szki 462, Spisák 438. Nagy küzdelemben 14 fával maradt alul a Taurus. A Mezőtúr az idei bajnokság legjobb eredményét érte el. Nők: Nyh. Taurus—Fővárosi Vízművek 2:6 (2200:2338). Psz.: Lakatos Zsuzsa 421 fa, Szabó Ildikó 397. A jól játszó Lakatos teljesítménye is kevésnek bizonyult a győzelemhez. T otóny eremények Kettős vereség Nem ment a tekézőknek IjMjjKeTetJHB IMaovarorszáol SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Esik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB) 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Postafiókszá- mok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Görbedi László mb. igazgató. Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőnél és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 249 forint, negyedévre 747 forint’, fél évre 1494 forint, egy évre 2988 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 9,90 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058. Játszmavesztés nélkül