Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-18 / 66. szám

2. oldal Jeltnépflés a múltból 3. oldal FegadókBzpont állás­vadászoknak 8. oldal Forintinjekclá? XLIX. évfolyam, 66. szám ARA: 9,90 FORINT 1992. március 18.. szerda Kinyitottak a faiskola' lerakatok. Képünk a Nyíregy­házi Állami Tangazdaság Faiskolai lerakatáná' ké­SZÜlt. SZEKERES TIBOR FELVETELE Postatörvényem Athén Három pokolgéppel fel­robbantották kedd reggel Athénban az Európai Kö­zösségek két alkalmazottjá­nak gépkocsiját. Rendőrsé­gi jelentések szerint az egyik pokolgép az Európai Közösségek athéni irodájá­nak igazgatója, George Cu- giopulosz autójában rob­bant fel. A második pokol­gép egy, a rendőrség által még meg nem nevezett or­szág diplomáciai testületé­nek tulajdonában lévő gép­kocsit rongált meg súlyo­san, a harmadik merény­let pedig a Görög Nemzeti Bank egyik fiókja ellen irányult. Prága Hétfő reggel lakásukban rendőrtisztek ideiglenesen őrizetbe vették, majd ké­sőbb az államügyész elé idézték a Rudé Právo című csehszlovák napilap két vezetőjét, Zdenek Porybny főszerkesztőt és helyettesét, Michal Rizákot. Az állam­ügyész utasítására a fő- I szerkesztőt vizsgálati fog­ságba helyezték, a Rudé Právo hivatali helyiségeit egy rendőrségi csoport öt­órás házkutatásnak vetette alá. A jelenleg 350 ezer példányban megjelenő új­ság a legnagyobb példány- számú csehszlovák napila­pok közé tartozik. Róma mmmmmmmm Szabó István filmrendező nyerte el az Olasz Filmúj- ságírók Szövetségének idei Ezüst Filmszalag Díját, amit szavazással ítélnek oda minden évben az eu­rópai filmművészet vala­mely kiemelkedő személyi­ségének. A díjat szombaton adják át a magyar rende­zőnek. Szabó István a kö­zelmúltban a berlini film­fesztiválon a zsűri külön- díját kapta Édes Emma, drága Böbe című legutóbbi filmjéért. Az olasz kriti- j kusok díját főként Talál­kozások Vénusszal című filmjének köszönheti. Johannosburg A Délnafrikai Köztársa­ságban március 17-én meg­kezdődött a népszavazás a reformok jövőjéről. Ké­pünkön: De Klerk elnök adja le szavazatát. Az Országgyűlés keddi plenáris ülésén megkezdte a postáról szóló törvényja­vaslat általános vitáját. Siklós Csaba hírközlési és vízügyi miniszter, a tör­vényjavaslat előadója hangsúlyozta, hogy a gaz­dasági és társadalmi hely­zet változása feltétlenül szükségessé tette egy, a | postáról szóló új törvény , megalkotását az 1964-ből származó, mára már el­avult, többször is módosí­tott törvény helyett. Konferoncia Az Erdélyi Gyülekezet kétnapos országos kisebb­ségi diákkonferenciát hí­vott össze március 21-től Tahitótfaluba — tájékoz­tatta az MTI-t Németh Gé­za lelkipásztor kedden. A konferencia fő témája: a hit és a hivatás. A részt vevő diákok kilenc szak-, csoportban vizsgálják, hogy mit tehet az ifjúság a ha­tárokon túli magyar ki­sebbség érdekében. Lemondtak mmm A Pest megyei bírói ta­nács 11 tagja közül öten — közöttük az elnök és a he­lyettese — lemondtak tag­ságukról a hétfőn délután tartott ülésen. Az MTI ér­tesülése szerint a tanács tagjai lelkiismereti okokra hivatkozva mondtak le, mert törvénysértőnek tart­ják, hogy az igazságügy­miniszter figyelmen kívül hagyta a megyei összbírói értekezlet véleményét a megyei bíróság új elnöké­nek kinevezésekor. Műkincsek A nyilvánosság segített tisztázni azoknak az isme­retlen eredetű műkincsek­nek a származását, amelye­ket egy vagyon elleni bűn- cselekménnyel gyanúsított szigetvári lakosnál tartott házkutatás során találtak. Mint azt hétfőn már hírül adtuk, a muzeális értékű műkincsek között különbö­ző korokból származó fest­mények, sorszámozott he­rendi porcelán dísztárgyak és görögkeleti templomból való festett táblaképek is voltak. Unitáriusok Unitárius egyházvezetők csúcstalálkozójának ad ott­hont Budapest március 19 —22 között. A találkozó célja: közös unitárius irányelvek kidolgozása mo­rális és aktuális kérdések­ben, hogy szorosabbra fűz­zék a kapcsolatot az unitá­rius testvéregyházak kö­zött, valamint más hitval­lású világszervezetekkel. Tel el Ottó 6, 23, 26, 31, 46 Rudi, a sztár Az országban több helyen gyártanak Túró Rudit, a vásárlók és kereskedők egyaránt állítják, hogy a Szabolcs Megyei Tejipari Vállalat gyártja a legízletesebb piros pettye­seket. A fentieket bizonyítja az is, hogy naponta 320 ezer darabot készítenek a máté­szalkai üzemben ebből a csemegéből. Felvételeink: a Túró Rudi-gyártás egy-egy fázisát mutatja be. elek emil felvétele Kisgépek, gazdáknak Eladó a kerikapunál Gávavencsellő (KM — T. K.) — Először szerveztek a gazdáknak mezőgazdasági kisgépekből bemutatót és vásárt Gávavencsellőn. A napokban tekinthették meg az általános iskola sportpá­lyáján az érdeklődők a Csehországból és Szlovákiá­ból érkezett erő- és munka­gépeket. Különösen most érdekes az ilyen kiállítás, mivel a tavaszi munkálatok elkezdéséhez elengedhetet­lenek az időrabló fizikai munkát kiküszöbölő kisgé­pek. Talajművelő gépeket, pót­kocsikat, burgonyatermeszté­si célgépeket, kaszákat, va­lamint az ezek működteté­séhez szükséges kis- és kö­zepes teljesítményű trakto­rokat nézhették meg a kiskerttulajdonosok. A bemutatott gépeket a helyszínen megvásárolhatták a látogatók. Akik még kí­váncsiak az import kisgé­pekre. ezen a héten megnéz­hetik azokat, s egyúttal tá­jékoztatást kaphatnak a vá­sárlási hitellehetőségekről. Bár mezőgazdasági kisgép- bemutatóról nem először tu­dósítunk, most mégis annak van hírértéke, hogy a gaz­dákhoz szinte a kertkapuig mennek a kiállítás szerve­zői, hogy ne kelljen az érin­tetteknek a városba buszoz­ni az információért. Túl azon. hogy ez gesztusértékű, a jól felfogott üzleti érdek is ezt kívánja. Piac a vállalkozóknak Nyíregyháza (KM) — Húsz vállalkozó, köztük hat kár­pátaljai üzletember vett részt a Primom Vállalkozás­élénkítő Alapítvány és a Kárpátok—Tisza Alapítvány Vállalkozói Klubjának szer­vezésében tegnap kezdődött kétnapos szemináriumon, amelyet a B’nai B’rith, zö­mében zsidó üzletembereket tömörítő nemzetközi szerve­zet budapesti irodáján ke­resztül, öt angol és amerikai üzleti szakember tartott. Az angol kormány 25 mil­lió font összegű, a kelet­európai piacgazdaság kiala­kítását ösztönző alapjának működtetésével megbízott B’nai B’rith Alapítvány, elő­zetes válogatás után hívta meg a nyíregyházi találkozó résztvevőit. Informálódtak a jelentkezők vállalkozásának jellemzőiről (alaptőke, profil stb.), mert a szimpózium idejének nagyobb részében személyes lebeszélgetéssel, segítségnyújtással igyekeznek olyan hosszú távú kapcsola­tokat kialakítani, hogy a vállalkozók minél nagyobb része kijuthasson a nyugati piacokra. Gyorssegély alapítvány Nyíregyháza (KM — K. D.) — A megyénk felzárkó­zását segítő kormányprog­ramhoz kötődik az a tevé­kenység, melyet a Népjólé­ti Minisztérium végez az általa létrehozott Gyorsse­gély Alapítvány közremű­ködésével. Az alapítvány két menedzsere tegnap és ma megyénkbe látogatott, hogy tapasztalatokat sze­rezzen, részben a megyei önkormányzat szakembe­reitől, részben a különböző településeken. Már harmadik alkalom­mal került sor segélycso­magok összeállítására, a márciusi szállítmányt ki­lencediké és tizenyolcadika között kapják meg a tele­pülési önkormányzatok, Nyírbátor és Fehérgyarmat térségében 49 településen 5500 — élelmiszerekből álló — húszkilós csomagot osz­tanak ki a leginkább rá­szorulók között. Ez csupán egy lépés a nehéz szociális helyzetbe került emberek megsegítésére, a további teendőkről is tárgyaltak a szakemberek. Nyíregyháza (KM — Sz. J.) — Nyugat-európai szak­értők és tanácsadók is részt vesznek majd május köze­pén azon a .Mezőtúron ren­dezendő konferencián, mely­nek fő témája a falusi tu­rizmus kiépítése Közép-Ke- »let-Európában. A szakmai program lehe­tőséget biztosít arra, hogy (bemutassák, milyen szerepet játszik a falusi turizmus ki­építése a közép-kelet-euró- pai falvak problémáinak megoldásában, valamint a regionális fejlesztésben. Meg­hívták többek között Orosz­ország, Ukrajna és a balti köztársaságok parlamentjé­nek, kormányának képvise­lőit is. A nemzetközi konfe­rencia vendégei számára ta­nulmányutat szerveznek Sza- bclcs-Szatmár-Bereg megyé­be is. Semlegesítik az olajfoltot > Környezetvédelmi telep Nagyhalászban Nyíregyháza (KM) — A ja­nuár 19-én Nagyhalász térsé­gében a Barátság II. kőolaj- vezeték törése után elvégzett kárelhárítási munkálatokról dr. Balogh Árpád, a Felső- Tisza-vidéki Környezetvé­delmi Felügyelőség igazgató­ja adott tájékoztatást. Ezek szerint: A MÓL Rt.-t határozatban kötelezték az olajjal szennyezett föld át­adására a szegedi Felszaba­dulás Tsz környezetvédelmi betéti társasága részére. Március 16-án a kárhelyen helyszíni szemlét tartottak. A Gálik-majorban megtör­tént a környezetvédelmi te­lep kialakítása, 5,5 ton­na bentonit betárcsázásával stabilizálták a talajfelszínt. A telep keleti oldalán a talaj­víz áramlási irányának meg­felelően három talajvízminő- ség-észlelő kút kialakítására kerül sor még ezen a héten. Megkezdődött az olajos föld beszállítása. A télen összéku- pacolt felületi szennyezett föld szétterítése, kiszárítása, a helyszíni leoltást megelőző előkészítése folyamatban, van. A mély fekvésű területről a gyűjtőárakba még igen je­lentős mennyiségű olajos víz folyik. Ennek beszállításáról a fényeslitkei üzembe a GOV munkatársa — aki felügyeli a területen folyó munkát — gondoskodik. Eddig mintegy 100 köbméter olajat sikerült beszállítani. Az ártalmatlaní­tást igénylő összterület, bele­értve a szórt szennyezés tel­jes területét is, 3,85 hektár. CAdAiviib fnl 0% ffftlnftl renezzuK fel a lanii!

Next

/
Thumbnails
Contents