Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-14 / 63. szám
10 S4 ‘Kefet-Magyarország ünnepi melléklete 1992. március 14. Bújtatott kokárda A gyermekvédő Bene Béla HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Sokgyerekes família feje került a Népjóléti Minisztérium legilietékesebb főosztályának élére: Bene Béla másfél esztendeje irányítja a család-, gyermek- és fijúságvé- delmi főosztályt. Testközelből ismeri a legifjabb életét, hiszen négy saját gyereke mellé kettőt örökbe fogadott a harmadikat gondozza. Pedagógus házaspár lévén' empátiás készséggel áldotta meg a sors, nemrégiben pedig hivatali is rendek hozzá, hogy a társadalmi beilleszkedésre alkalmasabb fiatalok lépjék át a nagybetűs élet küszöbét. A napokban Nyíregyházán találkozott Bene Béla a gyermek- és fijúságvédelemben dolgozó szakemberekkel. Mind a tárca felelős tisztségviselője, mind a megyebeli szakemberek megegyeztek abban, hogy a jelenleg meghonosodott helyzet nem szolgálja eredményesen a leg- rászorulóbbak védelmét. Hiába utalja az állam a pénzt a gyermekvédő intézeteknek, amikor a fiatal kilép a kapun, tanácstalanul ődöng, behálózzák, és könv- nyen téved a bűn útjára. Erkölcsi értékrendje labiíis, s nem alakultak ki az állam gondozottjában azok a viselkedésminták, amelyek nélkül képtelenség eredményesen családot összetartani, állást megszerezni és azt a legkevesebb konfliktussal művelni, a pénzt megkeresni és beosztani, és még iszonyúan hosszú a lista... — Gyökeresen át kell alakítani eddigi felfogásunkat a gyermek- védelemről — említette a nyíregyházi alpolgármesternő hivatalába összehívott szakemberek előtt Bene Béla. — Eddig ugyanis igen sokféle szakma művelői foglalkoztak gyermek- és ifjúság- védelemmel. A pedagógusok, a pszichológusok a gyámügyesek, a rendőrök, az orvosok, a jogászok, a hivatalnokok, a pártfogók, az utógondozók. Három tárca, a Belügy-, az Igazságügy- és a Népjóléti Minisztérium egyaránt gazda a téma valamely ágában. így aztán a pénzek — bár azok nagyságrenddel nagyobbak, mint a családokban egy gyermekre jutó forintok — mégis szétfolytak, akárcsak az a felelősség, amelynek híján a legjobb szakemberek is kitehetik a lelkűket, hisz nem lehet látszatja annak az erőfeszítésnek, amelynél igen sokan bábáskodnak. Ráadásul úgy, hogy ellenérdekek feszítik az egymást feltételező anyagi és szellemi erőket. Szóval, az új gyermekvédelmi törvénynek lesz a tiszte, hogy rendet tegyen a hivatali dzsungelben és legfőképpen mindannyiunk fejében. A hol az iskolára, hol a családra mutogató nevelési szisztémában az intézetekben élő gyerekek esetében hiányzik 'áZPé^tyik fél. Az intézet, a maga zárt világával, kötöttségeivel, ugyanakkor a kinti gondoktól mentesített nevelési felfogásával csak magára 'számíthatott. Régi felismerés, hogy még a rosszabb szociális, anyagi helyzet is jobb terep a társadalmi beilleszkedés megtanulására, mint a kényei mes, de az életre kevéssé nevelő intézet. Úgy tűnik, éppen ezért kedvelik az intézetet elhagyó fia talok a segítőházakat, ahol közösségben, de mégis egyéni gondjaikra kaphatnak gyógyírt, vagy biztató szót. Nyíregyházán is igen kedvelt lett ez az intézmény, és „eszményi" környezetben fejtheti ki a szociális munkásjelölt, a tanárképző főiskolás és a kispap empátiás készségéből fakadó tenniakarását. — Hiba lenne a gyermekvédelmet pusztán az állami gondozottakra korlátozni. Élnek köztünk szép számmal olyan teljes vagy csonka családok, amelyekben igen sok mentális ártalom éri nap mint nap a védtelen gyereket. Már nem vadonatúj, van, ahol jól működik a segítő család: ez egy olyan família, amelyik átmeneti időre befogadja és szereteden, anyagiakban gondozza azt a gyereket, akinek az élete a saját családjában, az adott időben lehetetlen. A krízis menedzselésére az önkormányzat kérné fel a családot. A nevelőszülői haiózatot az országok többségében jó meg oldásnak tartják. Csakhogy a nyugati országokkal összevetve. mifelénk ez is sajátosan alakult. Míg az volna az ideális, ha a magasan, de minimum közepesen iskolázott, mai felfogásunk szerint modern életvitelű, összkomfortos házakban élő fiatal vagy középkorú családok lennének a nevelőszülők, nálunk a legalacsonyabban kvalifikált, idősek vesznek magukhoz gyerekeket az esetek nagyobb részében. így aztán nem lepődnek meg az intézetekben, amikor a 12-13 éves kamaszfiúval vagy lánnyal beállít a nevelőszülő, ugyanis képtelen megbeszélni vele a serdülőkor szokásos gondjait. Talán június végére a képviselők asztalára kerül az első gyermekvédelmi törvény tervezete. Ezt olyan magas szintű jogszabályok, nemzetközi érvényű egyezségek előzték még, mint az ENSZ gyermeki jogokról készült nyilatkozata, a nemzetközi családvédelmi, nemzetközi örök- befogadási egyezmény. A rendszerváltás után hazánk is aktív támogatója és résztvevője lett a humanitárius, szolidaritási elveken alapuló megállapodásoknak. Törvénnyel körülbástyázva, nemzetközi egyezményekkel támogatva a megosztott közfigyelem helyett komplex gyermekvédelmet akar a tárca. A másik oldalról viszont rohamosan szegényedik a társadalom mind szélesebb rétege, nő az állami gondozásba vétel, a munka- nélküliséget vagy a szülő által, vagy saját magán tapasztalhatja a felnövekvő nemzedék. Ember, pontosabban gyermek legyen a talpán, aki a fogcsikorgatva életet kezdők között kiharcolja a maga jussát. Akár családból, akár otthonból lép a felnőtt társadalomba. Ezt a kegyetlenül nehéz, sokaknak kudarcoktól tarkított utat szeretnék simábbá tenni úgy, hogy a pénz ne feneketlen zsákba hulijon, hanem szándékaink szerint működjön. Negyvennyolc és Kárpátalja Györke László ajon mit tudhat az a V kárpátaljai magyar a szabadságharcról és forradalomról, aki négy évtizeden át nem méltathatta nyilvánosan a nemzeti ünnepet7 Mit tanulhattak a magyar tannyelvű iskolákban a gyerekek a nemzet történetéből? A történelem tankönyvek a világtörténelem keretében szenteltek néhány mondatot az eseménynek — természetesen marxista kommentárral, bogozván a bukás okait. Még az irodalomtanárnak volt a legtöbb lehetősége arra, hogy negyvennyolc szellemi örökségéből valamit betáplálhasson a nebulók agyába, szívébe. Mert, ugye, a tantervben program volt Petőfi költészete, a Nemzeti dal. Hogy mi maradt meg a fejekben? ■Nagyjából annyi, hogy Petőfi elszavalta a Talpra magyart, hogy kinyomtatták a Tizenkét pontot. De vajon mi maradt a szívekben9 A spontán megkérdezettek számara nem sokat jelent negyvennyolc — vonhattuk le a tanulságot egészen 1989-ig. De vajon a szabadságharc eszméjét, a tűz erejét le lehet-e mérni ilyen módszerrel? Vajon nem az-e inkább a mérvadó, hogy a hatvanas-hetvenes években, amikor Kárpátalján egyáltalán nem volt tanácsos a szocialistának nevezett internacionalista tanítás közepette nemzeti ünnepről beszélni, főként, ha az egy kisebbségé volt, akkor is voltak olyanok, akik a szellemiséget továbbvitték, szívük fölött, de zakójuk alatt viselték március idusán a kokárdát, ezen a napon ünneplőben mentek munkahelyükre. * Azt kérdeztem a gyerekektől az egyik iskolában, hogy mi jut eszükbe Podheringrői. Többnyire semmit nem tudtak e helységről. A vájt fülűek azonban tudni vélték, hogy itt van a munkácsi sörgyár. Arról viszont úgyszólván senki nem tudott semmit, hogy itt zajlott- le a szabadságharc egyik győztes csatája, hogy a szabadságharcosok oldalán fogtak fegyvert a környékbeli ruszinok. Vajon hányán mentek el fél évszázad alatt az ütközet helyén felállított emlékoszlopnál nem sejtvén, hogy akár e vidék őslakosai együvé tartozásának szimbóluma is lehetne e jel? Mi tagadás, a szocialista internacionalizmus megtette a magáét. Pedig a nemzetinek kikiáltott szabadságharc és forradalom Kárpátalján nemzetközi volt. /Akárcsak, szűk másfél évszázaddal korábban, a Rákóczi-szabad- ságharc idején. A magyarság és ruszinság számára közös e vidéken a történelem jó néhány évszázada. Éppen ezért nem érti a magyar közvélemény, hogy miért és kik rongálják meg a nemzeti történelem műemlékeit... * Három éve a hatalom eiső ízben nem akadályozta meg, hogy a magyarság Kárpátalja-szerte megünnepelhesse negyvennyolcat. Bár általános munkanap volt, a délután, az este nem feledhető azoknak, akik részesei lehettek akár az ungvári, akár a beregszászi ünneplésnek. Akkor még az is újdonságnak, szívet melengetőnek számított, hogy a zakó aló! a hajtókára került a kokárda, hogy trikolorral vonulhattak az ünnepi koncertre — mert ilyen is volt már akkor Beregszászban például —, hogy közterületen, teletorokbó! elénekelhették a Himnuszt. Eufórikus volt a hangulat. Mindenki úgy érezhette, hogy a szellem, ami másfél évszázad távolából sugárzik, most újra felemelheti a nemzetet. És annak töredékét is itt. a Kárpátok lábainál. Tavaly Beregszászban még emlékezetesebbé tette az ünnepet, hogy Petőfi-szobrot avattak ezen a napon... Drámai fordulat, hogy a szobor az avatást követő fél év múltán már útjában volt egyeseknek. Nem részletezem a körülményeket, nem akarok ünneprontó lenni. Talán most újraavatják... Ám az eset tanulságos: a történelem olyan ragyogó eseménye, mint negyvennyolc is, miként tud átértékelődni egy hamis, elnemzetlenítő, sovén, nagyhatalmi ideológia vadhajtásaként a többségi agyakban. Hiszen az, aki más nép világnagyságát nem tiszteli, a magáét sem igen szereti. A fejekbe sikerült az emberidegen ideológia segítségével gyűlöletet ültetni, mely még sokáig rombolhatja, elmérgesítheti azokat az emberi kapcsolatokat, amelyek ezen a vidéken csaknem egy evezred alatt kialakultak. •Ní De vajon változott-e valamit az összkép- azóta, mióta szabadon ünnepelhetik március 15-éí a kárpátaljai magyarok? Horkay Sámuelnétól, a tavaly szeptemberben indult beregszászi magyar gimnázium magyartanárától kérdeztem, mi van vajon most a gyermekbuksikban. — Tudod, a nagyobbak annak idején még nem kapták meg a szabad ünneplés lehetőségét, nincsenek élményeik. A kicsinyek pedig még nem nagyon értik, hogy milyen jelentősége van egy bukott forradalomnak — százötven év után. De szívvel- léíekkel csinálják, s talán egyszer ráéreznek, hogy ez a mi ünnepünk. De még jó pár évnek keli eltelnie ahhoz, hogy olyan méltósággal, belső tartással, lelki feszességgel ünnepeljék, mint például a karácsonyt, a húsvétot. * , Ha valahol szükség van e nap emelkedett hangulatú megünneplésére, akkor az éppen a kisebbségi területek. Hiszen a megmaradás attól függ, hogy mi van a szívekben és az agyakban. A podheringi csata emlékoszlopa Munkács mellett, a Latorca pártján archív felvétel kTTUTfpl \%'PcTc Tnkí Ezernyolcszáznegyvennyolc, Kállai János Kicsinyke könyv, kézbe jól illő, a hivalkodó-csicsás, szemre gazdag oolti kínálat szerény- mundérú közkatonája, a maros- vásárhelyi Látó című, havonta megjelenő lap szépirodalmi folyamának nekünk is eljuttatott hozadéka. A Barabás Miklós rajzának felhasználásával Készült borítójáról Petőfi kézírása és honvédruhás képe tekint ránk, köszönt bennünket nemzetünk ünnepén. Versválogatás, mert valójában egy gondosan összeállított, vé- giggondoitan szerkesztett lírasűrítményt kap az olvasó az Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag című kötettel. A Pilvaxtól az Ispán-kútig alcím pedig jelzi azt a folyamatot — és reálisan bejárt utat —, melyet forradalmár szabadságharcos katonaköltőnk megtett 1848 tavaszától '49 gyászemlékezetű júliusáig. A. Nemzeti dai buzdító-serkentő, zászló aiá hívó mámorától a Szörnyű idő... döghalál lihegé- séig, a kompozíciójában kérdéssel nyitva hagyott, utolsó biztonsággal „azonosítható” költemény Vörösmarty későbbi őrülését előlegező, rémülésteli zavarodottságáig. Az anyanyelv emlékezetébe ivódott versek ezek valamennyien. Még a kevésbé ismertek is — mint pl a Már minékünk ellenségünk... vagy A gyáva faj, a törpe lelkek — tiszta hittel és érzelmekkel, közelférkőzően szívhez, értelemhez szólnak hozzánk majd másfél század távolából. A szerkesztő Markó Béla és a versválogató, és poétikusan gyönyörű bevezető gondolatokat megfogalmazó Kovács András Ferenc dicséretére legyen mondva: a forradalom és szabadság- harc emlékének tiszteigő könyvecske negyvennyolc Petőfi-ver- se gyémántcsöppjeiben — nem töredezettségben! — ragyogtatja fel egy eszmeiségében rendíthetetlen, végzetes következetessé- gű költészet kikezdhetetlen értékeit. Az események kronológiáját követő, kalendáriumi, krónikái pontosságú verseket a filozofáló poéta öngyötrő, válaszokat kereső töprengéseit, zaklatott kérdéssorozatait. a familiáris líra legszebb — a tematikai vonalba illő — darabjait, a felháborodottan szitkozódó — mert felrázni, mozgósítani akaró! — katonaember dühödt kifakadásait., a pusztulás félelmeivel — a halállal — szembe néző, huszonéves te csillag ifjú szorongásait. De bármiről beszéljenek is ézek a versek, valamennyi tisztán szól, szembefordulni, nem meg- és feladni, hátrálni tanít. Az aprócska Petőfi-breviárium — én annak tekintem és akként fogom á csüggedés, fáradás óráiban, napjaiban „használni” — talán egyik legcsodálatosabb költeményéből álljon itt befejezésül egyetlen versszaknyi! „ Pacsirtaszót hallok megint! Egészen elfeledtem már. Dalolj, tavasznak hírmondója te, Dalolj, te kedves kis-madár. " [A könyvet a Látó adta ki 1991-ben Marosvásárhelyen. Terjeszti a Román Posta, katalógusszám: 111 és a Csíkszeredái Könyvelosztó Vállalat (4100 Miercurea Ciuc, str,, Petőfi nr. 10.) Megrendelhető a fenti helyeken. ára 24 lej, 32 forint.]
