Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-14 / 63. szám

1992. március 14.

I______________________

A ‘KpLei Magyarország ünnepi ineCCéfcíete 1 1

Telefon van - munka nincs

Nábrádi Lajos

Ahogy beérünk Koosordra, a szép ívű Kraszna-híd alatt mindjárt kanyarba kerül a gépkocsink. Egyetlen hosszú kanyar a község kövesútja. Ám nem a megszokott kép fogadja az ide látogató' idegent. Szépre festett nyilvános telefon- fülke áll több helyen is. A nagy bolttal szemben fiatal lány áll a fülkében és mosolyogva, hosz- szan telefonál. (Szinte biztos, hogy fiú van a vonal másik végén.) A presszó előtt öreg cimborák beszélgetnek egy lófogat mellett. Több kertben gizgazt égetnek. Füstszag és tavaszillat leng a falu felett. A leírtakat mutathatná a falutévé. Az is lesz itt.

Jakab Zsigmond polgármester éppen most jött haza Budapestről, milliós támogatásért kopogtatott. Remélni lehet, nem hiába. Biztató hírrel jött vissza az Állami Fejlesztési Intézetből. Lassan terjed a jó hír, amely szerint az országos intézet akár százhar mincmillió forintot is ad Kocsord- nak gáz- és vízhálózat kiépítésére. Ha az idei nyár végén erre járunk, talán már munkagödrök kígyózását látjuk a kanyargós út mentén.

A falu másik végén az utolsó nagy kanyar némi költői túlzással félkörben átöleli a szanatórium elfekvő részlegét. A komor kerítésen belül betegek, a kerítésen innen lévő buszmegállóban hozzátartozók reménykednek. Az ódon falak mellett nagyra nőtt, százados fák állnak. Több ágon a madarak elkezdték a fészekrakást. Tavaszt éreznek. Jellegzetessége a településnek ezzel a szép parkkal megáldott intézmény.

Nem is a múlt, inkább a jelen és az elképzelt jövő érdekli az ide vetődő krónikást. Mondja is a polgármester, hogy e két nagy témáról, a jelenről és a jövőről volt szó a nemrég megtartott falugyűlésen. Szívesen emlékszik rá, hogy nagy volt az érdeklődés, pótszékeket is be kellett rakni, háromszázan zsúfolódtak össze a kultúrházbán. Az új földtörvény és a település kommunális ellátásának javítása volt a két fő napirend. Érthető módon mindkét téma élénken foglalkoztatja az itt élőket.

Általános jellemzésként mondja a polgármester, hogy az itteni emberek jelentős része — főleg az idősebbek — földszeretők és vallásosak. Várják, követelik a fejlesztést. Kaptak is tavaly hat kilométer portalanított utat. S mint egykori városkörnyéki község, Mátészalkának is köszönhetően a múlt év végéig megkapták a távhívásos telefont. Némi felzúdulást jelentett a telefonügy. Ugyanis egy eredeti felmérés szerint 134 állomást kellett volna felszerelni, ám menet közben megnőttek az igények, s végül is 256 készülékre tartottak igényt. Azóta majd' mindet beszerelték. Most meg az derült ki, hogy háromszáz telefonkészülék kell a kocsordiaknak. Önkéntelenül is megkérdezi az ember, hogy hányán élnek itt. A polgármester válaszából kiderül, hogy három- ezer-harmincnyolcan. Ez azt jelenti, hogy a csecsemőket is beleértve, minden tizedik embernek telefonja van Kocsordon. Ezt a statisztikát a nyíregyháziak és a budapestiek is irigyelhetik.

A polgármester hangsúllyal mondja, hogy minden lehető támogatásra, kedvezményes hitelre pályázatot nyújtanak be. Kihasználják azt is, hogy a gázvezeték nem messze húzódik innen. A gázbekötés terve már készül. Ha minden jól megy, ez év második felében elkezdik a munkálatokat. Megássák a munkagödröket, és hogy ne kelljen feltúrni isméin települést, ebbe a gödörrendszerbe lefektetik a szennyvízhálózat csöveit is. Ezzel jelentős költségmegtakarítást is elérnek. (Az egész beszélgetésünk valahol a pénzzel függ össze.)

A következő néhány mondatát feltételes módban mondja a polgármester. Ha minden jól megy, a szóban forgó gödörbe egy harmadik vezetéket is lefektetnek. A leendő falutévé kábelrendszerét. Egy füst alatt három vezeték kerülhet a gödörbe. Ezt jól kifundálBaráti beszélgetésre gyűltek össze néhányan a község központjában

A SZERZŐ FELVÉTELE

ták. Azt akarja az önkormányzat, hogy, mondjuk, a polgármesteri hivatal tetejére felszerelik az össznépi műholdas tévéantennát, s emellett a közeli években beindulhat a falutévé adása is.

Harcsa János helyi kőműves kisiparos egyben önkormányzati képviselő. Azt mondja, sok mindenre kellene még pénz, például a kultúrház felújítására. Felvetődött, hogy a jellegzetes intézményt, a szanatóriumot visszaigénylik, hogy az ne megyei, hanem helyi intézmény legyen.

Ám visszaigénylés után nem lenne pénzük a működtetésre. Aztán itt van a földügy. Nem nagyon kapkodnak érte. Bár lehet — így vélekedik az ön- kormányzati képviselő —, hogy még több munkanélküli lesz a faluban, ha újabb embereket bocsátanak el a mátészalkai üzemek. S a hazatérők akkor bizonyára a földből akarnak megélni. A témához illően mondja Harcsa János, hogy néhány kisvállalkozás, pontosabban kiskereskedés indult itt a rendszerváltás után, de munkahelyteremtéssel is járó vállalkozásba még nem kezdett senki. Azt is megtudjuk a helyi képviselőtől, hogy a rendszerváltás kezdetén néhány párt alakulgatott, élénknek ígérkezett, de most nipcs igazán aktív pártélet aj^ljjb^n.^y

Milák Bálintné, a polgármesteri hivatal igazgatási előadója arról szól, hogy a pártoktól függetlenül egyre több szociális segélyt kell (vagy kellene) szétosztani. A létszámot illetően alig fogyó falu Kocsord. Sőt, jó néhány mátészalkai család az utóbbi időben kiköltözött ide a felújított régi kertes házba — mondja a lokálpatriótának látszó előadó. Itt még viszonylag olcsón felújíthatok a régi házak. Milákné egy számítógépet is mutat, s magyarázza, hogy még kettőt vesznek az idén. Az egyik — szövegszerkesztő — számítógép a jegyzőnő munkáját segíti, a másik kettő az adó- és pénzügyek, valamint a segélyezés intézését is.

A falu szélén található a tsz géptelepe, ennek kerítésén túl kezdődik a szarva marhatelep. > gépműhely hangos, javában tart a tavaszi készülődés. Az udvaron feltűnően sok gép áll. Persze rr°m tartjuk soknak, ha tudjuk: m g közös Mátészalka, Ópályi és Kocsord téesze. S az itt látható gépek csúcsidőben az ópályi határban is dolgoznak. E gépek közelében, az udvar végében beszélgetünk Csizmadia Mihály állattenyésztővel. Örömmel mondja, hogy az állatállomány nem csökkent, még fenn tudják tartani.

Ám a másik ágazatba, a növénytermesztésbe mostanában sok pénz kellene és nincs. Kellene a pénz vetőmagra, műtrágyára, permetszerre, mindenre. S nagy a bizonytalanság, mert a három település mamuttéesze külön-külön önállósulni akar. Lehet, hogy ősszel az Ecsedi-lápig érő kocsordi határ már csak a kocsordiaké lesz.

Lengyel Sándor egylovas stráfján három kismalac visong, most hozták őket a szálkái piacról, s a presszóban áldomást isznak. A nyugdíjas Lengyel bácsi nem igényel földet. Főleg állat- szeretetből, passzióból tartja a lovát. Azért egy-két kert felszántását is vállalja, ha jön a tavasz.

Néhány korty forrásvíz

alamikor márciussal kezdődött az esztendő. A rómaiak Mars isten tiszteletére nagy ünnepséget rendeztek, amelyet összekötöttek azzal, hogy számba vették a harcosok felkészültségének az állapotát, a hadieszközök színvonalát. A jövendő múlhatott ezen a hadiszemlén: a birodalom sorsa.

Ennek a márciussal kezdődő évnek az emlékét őrzi a hetedik hónap, a szeptember, a nyolcaik, az október, vagy a tizedik, a december. A naptárreformmal aztán minden megváltozott. Ami azonban megmaradt, az a készülődés az év hátralévő hónapjaira: szántás, vetés, munkálatok a földeken, a kiskedekben. Az élet ugyan ellenállhatatlanul tör előre, mégis nem ád, ha az ember beleavatkozik a természeti folyamatokba: segíti a törvényszerűségek megvalósulását. (Nem mintha az életnek célja vagy édelme lenne. Az élet mit sem tud azokról a törvényszerűségekről, amelyek meghatározzák. Az élet éli a maga életét.)

A gazda gondosságával azt mondjuk, hogy készülődik a természet, med jól tudjuk, hogy csak annak van eredménye, amit megelőz a gondos készülődés, a tervezés, a szellem odaadó figyelme. Ezéd vetíti ki az ember a maga szándékait, hangulatait a természetre. Olyan vidám a táj, szoktuk mondani, pedig csak bennünk ved tanyát a harmónia és a megelégedettség. Minden szomorú, mutatunk körbe a vidéken, az embernek szinte görcsbe rándul a szíve, pedig mi vagyunk mélyponton, mi veszítettük el a célt magunk elől, bennünket aláztak meg ki nem heverhető sebeket adva. A táj eközben ugyanaz volt, mint bármikor: önmaga. Nem nyújtott örömöt, nem kínált részvétet sem.

A természet tehát készülődik. De mire készülünk mi, emberek? A szatmári falucska főutcáján sétálok. A márciusi napsugár melegíti az arcomat. Jólesik megmádózni ebben a telet búcsúztató melegben, kitárulkozva fogadni a fényt, ami körülragyogja a templomtornyot, a házakat, s a kis pádon üldögélő bácsikát is. Amikor mellé érek, nem tudom megelőzni, hangosan rámköszön: Jó napot kívánok! Megállók, fürkészem az arcát, (,,kardéllel megíd kép", jut eszembe hidelen Nagy László híres verse), a szeme tele van vidámsággal. Úgy látszik, ezt az évet ajándékba kaptam, mondja örömmel. Med, aki megélte a tél—tavasz fordulót, már bizonyosan életben marad. Úgy legyen, mondom erre, s belebonyolódunk egy hosszú beszélgetésbe.

János bácsi, közel a kilencvenhez, teli van tervekkel. Eszembe jut: vannak-e nekem terveim erre az esztendőre? Nem találok semmit a kobakomban, csak fáradságot érzek, ami hetek óta nem akar elmúlni. Nem vagyok elég bölcs ahhoz, hogy terveim legyenek vagy éppen ellenkezőleg: nagyon is jól tudom, hogy nem szabad tervezgetni, med minden elképzelésnek gátat szab a való-ág. Közbejöhet valami, s akkor csak szorongó narad a nagy elhatározás nyomán, hogy lám, ez:- m sikerült. Minek akarnék magamnak rosszat? kább beleélek a világba. Úgy, mint a többiek.

Figyelem az embereket. Rögzítem ges. ‘ lkat, mondataik hangsúlyait. Hallgatom a tejeiket. Kiköltözni a tömbházból, kedes családi házat épít ői Gyötrődés, ha lenne ilyen: embedeletti áldozz, eladósodás. Rengeteg saját munka, med a félkész úgyszólván félig sem kész. Magad uram, ha szolgád nincsen! Legyél villanyszerelő, kőműves, asztalos, parkettás, vízvezetékszerelő, s még mi minden! így talán megúszod bő kétmillióból. S a megvalósult álom: karnyújtásnyira van tőled a szomszédod, még annyira sem vagy egyedül, mint a tömblakásban voltál, hiányzik körülötted a tér. S ha mersz magadhoz őszinte lenni, egy álmatlanul forgolódó éjszaka azt mondod: nem volt érdemes. Más: nagyobb, szebb autóra vágysz. Feltörik az első éjszaka. A biztosító pedig? Egyáltalán nem lehetsz biztonságban, a kár jelentős részét te viseled.

Aztán az élet apró színterei: ezt-azt kell vásárolni a lakásba. Szőnyeget, porszívót, szobabútod, hűtőszekrényt, televíziót. Mire minden megvan, lehet elölről kezdeni, med elromlik a tévé, elhasználódik az ülőgarnitúra. Célok, tervek? A naponként megvalósítandó feladatok. A közvetlen szükségletek kielégítése. Tervek? „Egy nagy-nagy álom kell!" — írta a költő, akinek a nevét már csak az utca idézi. A szelleme pedig egyáltalán nincs jelen. Még szerencse, hogy nem lett a rendszerváltozás áldozata. Mihez is kell a nagy-nagy álom? Kilépni önmagunkból, megszabadulni a létezés visszahúzó erőitől, kihasználni tehetségünk, képességeink lehetőségeit, és megvalósítani emberlényegünket. Aki egyáltalán lehetünk. Ha ez az adott időszakban csak töredékesen lehetséges, akkor nem is érdemes az egésszel bíbelődni. A ,, Minden egész eltörött" Ady-féle sóhajával nem érdemes végigélni az életet. Akkor inkább a tervtelenség. A létezés apró örömei: végignyúlni a Tisza-padi fövenyen, hallgatni az éjszakát fogásra várva, miközben egy-egy harcsa zsákmányszerző mozdulatát sodorja felénk a szellő. Üldögélni a parkban, nézni a fiatalokat, amint szeretgetik egymást, próbálgatják azokat a gesztusokat, amelyekben valaha mi is annyira hittünk, s amelyek viszonzását mi is annyira reméltük. Hitetlenek vagyunk, belefásultunk az életbe? Azt mondjuk, hogy inkább bölcsebbek. Nem irigykedünk. Csak valahogy már nincsenek terveink, gyakran semmit sem akarunk az élettől. Csak nyugalmat meg egészséget. Amiéd semmit sem tettünk meg, amikor módunk lett volna hozzá.

Márciusban mozgás után sóvárognak izmaink. Egyre gyakrabban érezzük, hogy ki kell mozdulnunk a betonrengetegből, ki a természetbe, amelyik ilyenkor már készülődik. Öltözteti önmagát, vagy megmutatja azokat a sebeket, amelyeket ejtettünk rajta. Ebben is tanulhatnánk tőle, med az ember gyakran rejtegeti a sebeit, inkább félelemmé változtatja a könnyűszerrel gyógyíthatót.

Nem is olyan régen, március közepén kezdődtek a Forradalmi Ifjúsági Napok. Csupa izzás és lelkesedés. Március 15-e, 21-e, április 4-e. A háromból egy maradt. Jól van így. Med nem lehet parancsba adni, hogy kit szeressünk, kit vagy mit ünnepeljünk. Milyen kár, hogy nemzedékek maradtak ki március 15-e méltó, önmagunkhoz és az elődökhöz méltó megünnepléséből. Őket, bennünket sem kárpótolhat senki ezéd. De most valahogyan újra fel kell építenünk önmagunkban a hitet, az ünneplés tisztaságát, hogy visszataláljunk. Olyan sokáig kellett szoronganunk, olyan kitadóan akadák elhitetni velünk, hogy nem vagyunk méltók az elődökhöz. Már-már kezdtük elhinni.

ehet, hogy ezéd nincsenek nagyszabású terveink a jövőre? Lehet, hogy ezéd bicsaklik meg a gondolat, amikor a kockáztatás vagy a veszítés lehetősége jelenik meg? Annyira elbizonytalanodtunk, hogy legszívesebben olyan hazát keresnénk, ahol engedik a bennünk élő embert megvalósítani? Ki tudja, nem ünneprontó gondolatok-e ezek?

Hazát cserélni? Ülök a pádon, körülöttem mindenütt sarjadzik a friss fű. Nézem a tájat Mozdulatlan, néma. csendes. Figyelem a gondolataimat, az érzéseimet. Magyarul érzek, magyarul gondolkodom. Jó lenne néhány korty hűvös forrásvíz. Mint régen a hegyek között. Néhány kody, amelyből biztosan tudom, hogy itt vagyok, és sohasem megyek el innen. 1

Nagy István Attila